Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-09 / 159. szám
16. OLDAL SPORT TÜKÖR 2004. Július 9., péntek [ Fodor Gergely a Sasoknál Peter Praznowsky Belgiumban folytatja pályafutását Továbbra is zajlik az élet a klub történetének első A-csoportos szezonjára készülő Vitai Éger-Fekete Sasok háza táján, s az edzőkérdés rendezése után az utóbbi hetekben elsősorban a gárda megerősítésére koncentráló vezetőség részéről máris egy szenzációs hírről tájékoztatták lapunkat Kosárlabda Mint korábban beszámoltunk róla, a meglehetősen szűkös hazai piacon a Sasok igazából csupán egy játékosra vetették ki a hálójukat. Igaz nem akármilyen játékosra, a felkészülést Radovics József irányításával megkezdő egriek ugyanis a magyar mezőny egyik legjobbját, a nemzeti együttes oszlopos tagját, Fodor Gergelyt szemelték ki maguknak. A Marc- Körmenddel és a paksi Atomerőmű SE-vel korábban két bajnoki aranyérem és három Magyar Kupa-elsőség begyűjtéséből is oroszlánrészt vállaló, a legutóbbi idényben az Albacompot erősítő huszonhét esztendős hátvédet pedig úgy fest, érdeklik a nagy feladatok, s rövid tárgyalássorozat után elfogadta a legjobb nyolcba kerülést megcélzó újonc gárda invitálását.- Fodor Gergely megszerzése igazi sztárigazolás, ami ugyancsak a korábban már vázolt elképzeléseink komolyságát bizonyítja. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy egy ilyen nagyszerű játékost sikerült Egerbe csábítanunk. Az ő személye mindenképpen garancia lehet arra, hogy az előttünk álló idényben nem egy vergődő, kiesés elől menekülő csapatot láthatnak majd szurkolóink - kommentálta a hírt Dániel Tamás, az együttest működtető gazdasági társaság ügyvezetője. De vajon mi késztette a remek játékost arra, hogy az egyik legjobb honi alakulat mezét, az élvonalba frissen feljutott, igaz koFodor Gergely a nyolc közé szeretne jutni az egriekkel moly terveket szövögető egriek dresszére cserélje?- Fehérvárról igazából nem kaptam olyan ajánlatot, ami elfogadható lett volna, s kicsit úgy tűnt számomra, hogy az Albacompnál nem is ragaszkodnak mindenáron a megtartásomhoz - tudtuk meg a 193 centiméter magas, 44-szes válogatott kosarastól. - Voltak lehetőségeim, több helyről is megkerestek, de a legszimpatikusabbak az egriek voltak, így végül a Fekete Sasokat választottam. Mivel pályafutásom során eddig mindig élcsapatokban szerepeltem, ez mindenképpen egy új kihívást jelent, s remélem hozzá tudom segíteni a gárdát céljai eléréséhez. Ami új együttesemet illeti, a játékosok többségét ismerem, tehát nem lesznek teljesen idegenek számomra a társak, s Radovics Józsefet szintén nem kell bemutatni, hiszen vele annak idején még a pályán is találkoztam. Egyébként a célokhoz visszatérve, azt gondolom, hogy a vezetők azért szerződtetnek külföldieket, s azért igazoltak le engem is, hogy magasra ke rüljön a mérce. Bár az idei pont- vadászat nagyon erősnek ígérkezik, mert az európai uniós csatlakozás miatt várhatóan megnövekszik majd az idegenlégiósok száma, én nem tartom elérhetetlennek a nyolc közé kerülést. Kevésbé örömteli, hogy az előző évi gárda egyik meghatározó tagja, a klubvezetés által marasztalt Peter Praznovsky viszont már biztosan búcsút int a hevesi megyeszékhelynek. A szlovák válogatott center ugyanis olyan remek teljesítménnyel rukkolt ki a közelmúltban Frankfurtban rendezett nagyszabású játékoskiválasz-tó tornán, hogy az Európa minden részéről összesereglett menedzserek valósággal elhalmozták őt jobbnál-jobb szerződési ajánlatokkal. A Belgiumba tartó középjátékos távozása mindenképpen érzékeny veszteség, ám pótlására máris megtették a szükséges lépéseket az egri elöljárók. Szintén a Sasokkal kapcsolatos érdekesség, hogy bár a hivatalos bajnoki menetrendre egyelőre még várni kell, a kecskeméti Univer KSE web-oldalának szerkesztői a korábbi években alkalmazott sorsolási szisztéma alapiján tájékoztató jelleggel elkészítették a nyitó forduló várható párosítását. E szerint az október 23- i rajton nem kisebb rivális, mint a bajnok és kupagyőztes Kaposvár otthonában lépnek pályára Hartvich Tamásék. Kezdésnek nem rossz.. HORVATH PETER Visszavágtak VÍZILABDA A második mérkőzését három góllal megnyerte az Egyesült Államok ellen a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga 5. fordulójában, így Kemény Dénes csapata visszavágott a házigazdának a keddi 11-9-es vereségért. Egyesült Államok - Magyarország 8-11 (3-1, 2-4, 2-2,1-4). A magyar góldobók: Kiss G. 3, Steinmetz Á. 2, Benedek, Biros, Kásás, Molnár, Szívós, Vári 1-1 A mintegy 2400 néző előtt a La Jolla-i vízi sportkomplexumban lezajlott összecsapáson a befejező negyedben döntötték el a találkozót Kiss Gergelyék.- Az akarat diadala volt ez a győzelem. Ezúttal szerencsésebbek is voltunk, de jobban is összpontosítottunk a mérkőzés végén - nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány. Sikerükkel Benedekek megőrizték első helyüket a B-cso- portban, jóllehet tartják velük a lépést a szintén 24 pontos, de a magyaroktól a korábbi négy egymás elleni Vl-csatából hármat elveszítő szerb-monteneg- róiak, akik másodjára is elpáhol- ták (14-6) az ausztrálokat. p Nikopolidisz: Olimpiakosz Labdarúgás Kapósak a portugáliai Eb aranyéremesei. A vasárnapi hősök közül az Olimpiakosz Pireuszban folytatja pályafutását Antonisz NikopolidiszEutópa- bajnokságon győztes görög válogatott kapusa, aki az All Star csapatban is helyet kapott. Ä 32 esztendős, 47 szeres válogatott hálóőr, aki eddig a Pana- thinaikoszt erősítette, három éves szerződést kötött a klubbal. m Argentína nem tréfált Uralták a légteret az argentinok, képünkön Ayala ellen nincs esélye az ecuadori Ordoneznek fotó: europress/epa Labdarúgás Kiütéses, ötgólos győzelmet aratott az argentin labdarúgó-válogatott Ecuador legjobbjai ellen a Copa Americán. Javier Saviola a második játékrészben 15 percen belül háromszor mattolta az ecuadori kapust, s eldöntötte a mérkőzést. A kvartett másik összecsapásán Uruguay öt perccel a lefújás előtt, emberhátrányban tudott egyenlíteni Mexikó ellen, s ezzel sikerült egy pontot megmentenie. Eredmények: Mexikó - Uruguay 2-2 (1-1). Chiclayo, 25 ezer néző. GOsorio (45.), Pardo (69.), ilL Buenos (43.), Montero (88.). Argentína - Ecuador 6-1 (1-0). Chiclayo, 25 ezer néző. G.: Gonzalez (5,11- esből), Saviola (64., 75., 79.), D'Alessandro (84.), Gonzalez (90.), illetve Delgado (62.) __________■ M atthäust nem keresték Labdarúgás - Lisszabonban, az Európa-bajnoki döntőn találkoztam Franz Lothar Matthäus, a magyar labda- Beckenbauenel és természetesen ez rúgó-válogatott szövetségi kapi- a téma is felvetődött a beszélgető tánya újabb nyilatkozatban erősí- síink során. Ezt azonban nem törtette meg, hogy nem keresték a tóm hivatalos megkeresésnek 200& német szövetségtől (DFB) Rudi ig szól a szerződésem Magyatorszá- Völler utódlásával kapcsolatban, gon, a munka nagyon nehéz, és én de ha felkérnék, elvállalná a fel- teljes erőbedobással erre koncentm- adatot. bk - jelentette ki a kapitány.____■ At hén 2004 - még 34 nap Cipruson a láng Navigátort váltott Bénik Veszprém-rali gyors, technikás, murvás pályákon Olimpia Utolsó külföldi állomására, Ciprusra érkezett csütörtökön az athéni olimpia lángja, amely péntektől immár görög területen, Krétán folytatja túráját. A szigetországban 146 futó váltja egymást a fáklyával. A fáklya minden idők leghosszabb útját teljesíti 27 országon és 78 ezer kilométeren át. * A Koreai Köztársaság 340 sportolóval vesz részt az augusztus 13. és 29. között sorra kerülő athéni olimpián - jelentették be a helyi illetékesek. * Debrecenben az Oláh Gábor utcai atlétikai pályán július 9-11-ig rendezik meg az LG Kupa 2004. felnőtt országos bajnokságot, ahol az előzetes nevezések alapján 62 egyesület mintegy 400 versenyzője indul majd. Eddig huszonötén teljesítették az athéni olimpiai A- szintet. Sajnos közülük egy diszkoszvető biztosan nem lehet ott az olimpián, mivel nemzetenként csak három versenyző nevezhető. Miután Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán helye már biztos, a debreceni viadalon Varga Roland és Máté Gábor küzd meg egymással az athéni kiküldetésért. A nőknél érdekes csatát ígér a rúdugró Molnár Krisztina és Szabó Zsuzsa, a távol- ugró Vaszi Tünde és Ajkler Zita, valamint a kalapácsvető Divós Ka- tahn és Tudja Júlia párharca. ■ Péntektől vasárnapig rendezik meg a Veszp- rém-ralit, az országos bajnokság ötödik futa- mát. A viadal pénteken 17 órától a hagyományos prológgal rajtol a jutaspusztai kislőtéren. Autósport Szombaton 9 órától már a hagyományos eta- pokkal folytatódik a száguldás. Az első napon hét, a másodikon hat mért szakaszt rendeznek, az össztáv 129 km. A verseny előreláthatólag vasárnap kora délután ér véget. A Veszprém környékén esedékes megméretésre 92 pilóta és navigátora nevezett. Az utak rendkívül gyorsak és technikásak, s a Magyarországon található murvás pályák összes jellemzőjét tartalmazzák. A legutóbbi viadalt, a Szombathely-ralit Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer Evő) nyerte, a pontversenyben négy futam után Túri Tamás (Skoda Octavia WRC) vezet holtversenyben Bénik Balázzsal (Ford Focus WRC). A bajnoki címvédő Bénik a hét végén Doromby Zoltán helyett új navigátorral indul. - Rácz Bence ül majd mellettem, akivel két világ- versenyen már együtt autóztunk: régi barátom, nagyszerű segítő, kiválóan ismeri a pályákat, s bízom az abszolút győzelemben, bár ez a három nap egyáltalán nem ígérkezik sétakocsikázásnak - mondta Bénik Balázs. A rali ob állása az ötödik futam előtt: 1. Túri Tamás (Skoda Octavia WRC). 2. Bénik Balázs (Ford Focus WRC) 56-56 pont, 3. Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer EVŐ) 50,4. Szabó Gergely (Skoda Octavia WRC) 42, 5. ifj. Angyalfi Károly (Subaru Impreza WRC) 26, 6. Herczig Norbert (Skoda Octavia WRC) 22. A további műsor, augusztus 6-8.: Budapest- rali. Szeptember 17-19.: Mecsek-rali. Október 22-24.: Tokaj-rali. ___________________ m S urranópályán ÚSZÁS A 106. országos úszóbajnokság első napján nem jutott érem az Flaxon-Eger Városi Úszóklub versenyzőinek. Az 50 méteres gyorsúszás döntőjében Flaskay Mihály 23.45 másodperces idővel a 4. helyen ért célba. A dobogós helyhez 6 század másodperc hiányzott. A 100 méteres mellúszásban az ötödik legjobb eredménnyel (1:04.37) jutott a ma esti fináléba Krajnyák György vezető edző tanítványa. Flaskay a 2-es pályán teljesítheti a kiküldetési szintet. A női 100 m gyorson az athéni részvételre pályázó Mutina Ágnes 58.40-es idővel szoros küzdelemben negyedikként jutott döntőbe. Petrovai Panna 100 m háton (1.08.41). 9. helyen végzett, f.b. SZUPEREXPRESSZ KÁLBAN eladó szoba, konyha, kamrás ház+melléképület+kis kert l.ár: 1,3 Ma Érd.: 06/70/201-2850------------------------------------------------------------- -30514EGERB EN a Kistájai úton, 240 m2-es kert pince és présház eladó, l.ár: 3,5 MFt Érd.: 36/326-710 PEUGEOT Speedfight 100-as, 50-es, 99- es, papírokkal, jó állapotban, kedvező áron eladó. Érd.: 30/429-4290------------------------------------------------------------- -20541FO RD Fiesta 1.1-i, ‘96. éyj. 34 ekm-rel, kitűnő állapotban eladó. 30/236-6380-----------------------------------------------------------------18091OLAJFESTMÉNYEK eladók. 6000 Et/db 70/261 8135------------------------------------------------------------- -20685F EKETE puli és bernáthegyi kiskutyák díjnyertes szülőktől tőrzskönywel eladók. (Verseg) T: 20/314-6778, 20/362-9254----------------------------------------------------—----- -20701E GER, Makiári úti családi házba ügyes, tiszta, 40 év alatti takarítónőt 4-6 órás munkára órabérbe felveszek. 20/9224- 303 reggel--------------------- -207088 NÁDTETÖFEDÉST, -javítást -felújítást, számlaképesen, garanciával rövid határidőre vállalok! 30/364-2418---------------------------------------------------------------*20366* A 91. Tour De France országúti körvereny mezőnye csütörtökön az 5. szakaszt teljesítette. Képünkön az amiensi katedrális előtt kerekezik el a mezőny fotó: europress/epa Egy hír: egy mondat ÚSZÁS. Michael Phelps 400 m vegyesen 4:08.41 másodpercre javította saját világrekordját Long Beachben, az amerikai úszók olimpiai válogatóversenyén. A 19 éves fenomén előző, 4:09.09-es csúcsát a tavalyi barcelonai vb-n állította fel. TENISZ. Kiss Sándor kapitány kijelölte a magyar tenisz Davis Kupa-csapatot a július 16. és 18. közötti, Norvégia elleni mérkőzésre. Az euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában sorra kerülő összecsapáson várhatóan Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely, Kiss Sebő és Balázs György lép pályára Szegeden. STRANDLABDARÚGÁS Imola Bau GP, Keleti Kör, 1. forduló, Kisköre (5 csapat indult). A végeredmény: 1. Nagyvisnyó 10 pont, 2. Körei Sördögök 9, 3. Junior 5, 4. Bravó Team 4, 5. Nork 0. ÚSZÁS. A hét végére várható szeles időjárás miatt szombat helyett egy héttel később, július 17-én rendezik meg az idén immár ötödik alkalommal sorra kerülő Velencei-tó átúszást. MOTORSPORT. Csütörtök reggel életét vesztette Jaroslav Hules cseh gyorsasági motor- versenyző, aki harmincadik születésnapján akasztotta fel magát. LABDARÚGÁS. Hat új játékost igazolt a Győri ETO. Az érkezők: Vincze Gábor (Debrecen), Vincze Ottót (ZTE), Pomper Tibort (REAC), Pusztai Olivért (MTK), Sándor Györgyöt (Újpest), Szasa Szteva- novic (szerb). ■