Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-09 / 159. szám
2004. Július 9., péntek H O R I Z 0 N T 7. OLDAL Rock and road: nem kell más Három domoszlói és egy kisnánai fiatalember három évvel ezelőtt úgy határozott, hogy road néven zenekart alapít. Csupa kis betűvel, mivel az angol szó nem az útkeresést szimbolizálja. Az együttes kezdetben csak feldolgozott dalokkal lépett színpadra, később azonban már saját szerzeményekkel álh a közönség elé. Máté, Goya, Imi és Erik megvalósította azt, ami minden „kezdő” zenész álma: a közelmúltban megjelent első nagylemezük.- A 90-es évek közepén volt itt a környékben jó pár zenekar, amelyeknek aktív tagjai voltunk mindannyian. Mondjuk inkább, csörömpöltünk akkoriban még, nem pedig zenéltünk. Járogattunk egymás koncertjére, pakoltunk a színpadon, és egyben közönsége is voltunk egymásnak. Egyszóval, hol roűd-ként (színpadi technikai személyzet), hol meg „zenészként” tapostuk azokat a bizonyos, világot jelentő deszkákat - idézte fel a kezdetek kezdetét Imi, az együttes egyik gitárosa. - Aztán egyszer csak, valamelyikünknek az a furcsa ötlete ámadt, hogy csináljunk egy bandát, mi, egymás roadjai, amelyikbén csak feldolgozásokat játszunk. így született meg a road, valamikor 2000 környékén. Aztán a feldolgozásokat lassan felváltották a saját dalok, a korábbi zenekarainkat pedig a road. Két éve beneveztünk az országos tehetségkutatóra, amit aztán meg is nyertünk. Azóta készültünk erre a nagylemezre. És most itt van. Ennek a bemutatása zajlik éppen.- Milyen zenét játszik a mad?- A legnehezebb kategorizálni saját magunkat. Azt viszont még kevésbé szeretem, ha valaki más próbálkozik ugyanezzel, rendszerint helytelenül. Mondjuk talán azt, hogy rock&road, ami a stílusunkat jellemzi - mondta Máté, aki a zenekar énekese és basszusgitárosa is egyben. - Ha informatívabb akarok lenni, akkor ez annyit tesz, hogy a nyers és karcos, döngö- lős rock&roU elemek mellett igyekszünk beépíteni a zenénkbe a húzós, modern metál riffeket is, amit a lehangolt gitárokkal próbálunk izgalmasabbá varázsolni, megágyazva mindezzel a központba helyezett magyar dalszövegeinknek. Valahogy így fest a road zenei világa. A lényeg, hogy csak azt játsszuk, ami mind a négyünknek százszázalékosan bejön.- Hogyan készülnek, és miről szólnak a road dalok?- Erre a kérdésre lehet az a válaszom, hogy meg kell venni a lemezünket, és kiderül, hogy miről szólnak a road dalai - vágta rá a gitáros Goya.- Egyelőre vásárlás nélkül szeretnék kicsit többet megtudni a nótákról- Zenerajongókként nyitott füllel járunk a világban, és azt valljuk, hogy nem csak a gitártépős zenekarok tudnak jó zenét csinálni, és nem csak tőlük lehet tanulni. Műfaji megkötés nélkül gyakorlatilag minden valamirevaló zenésztől, zenekartól képesek vagyunk ötleteket kölcsönözni. És ezt a tudományunkat ki is használjuk - jegyezte meg Erik, a zenekar dobosa, majd ismét Imi ragadta magához a szót: - Dalaink általában úgy születnek, hogy Goya hozza az alaptémákat, amit aztán négyen összepakolunk és kiszínezünk. Máté ezután írja csak rá a szöveget.- Mit üzennek ezek a dalok?- Ez sokszor a pillanatnyi lelkiállapotomtól függ. Hol szerelmes vagyok, hol dühös, hol szemtelen, vagy éppen letisztult. A lényeg abban van, hogy mindennek belülről kell jönnie, mindenféle színészkedés és megjátszás nélkül. Teljesen őszintén - avat be az alkotói munka legfőbb „titkába” Máté.- Mit lehet tudni az első nagylemezről?- Az egyik legfontosabb információ, hogy már kapható, és nagyon büszkék vagyunk rá. Rengeteg energiát és időt fektettünk bele, nem beszélve a piszkos anyagiakról. Egyébként készítettünk egy dizájnos website-ot is a lemez mellé, melynek címe: unvw.road.hu. Ezen a honlapon rengeteg információt megtalálnak azok, akik még nem ismernek minket, a rajongók pedig folyamatosan értesülhetnek a velünk kapcsolatos legújabb hírekről. Azt sem árt megemlíteni, hogy a Nem kell más című lemezünkön megjelent mind a tizenkét dalból letölthető egy-egy rövid kis részlet, kedvcsináló gyanánt - tájékoztatott Imi.- Olyan érzés a kezembe fogni ezt a lemezt, mintha a saját gyermekemet tartanám. Úgy is tekintünk rá. Itt köszönném meg szüléinknek, és annak a maroknyi domoszlói embernek az áldozatos anyagi és erkölcsi segítséget, akik támogatták a munkánkat. Nélkülük most nem lenne ez a jó érzés - fűzte hozzá Máté.- Mikor tervezik az első lemezbemutató koncertet, és hol találkozhat a zenekarral a közönség?- Az ősszel országos turnéra indulunk az egyik ismert hazai zenekar vendégeként. Hogy kik ők, az egyelőre maradjon titok. Már folynak a tárgyalások és az egyeztetések. Egy biztos: ott leszünk mindenhol, és bemutatjuk, hogy mit tudnak a road-ok. Hamarosan pedig a zenei csatornákon is láthatók leszünk egy videoklip- pel, amit az elmúlt héten forgattunk. Ad- dig pedig „nem kell más”, juhász mabmhha ff” Az első lemezes road zenekar. Ősszel országos turnéra indulnak Munkácsy a várkápolnában Cserépváralja Előrehaladott tárgyalásokat folytat Dávid Zoltán polgármester az Agria Volán Rt*-ve\ annak érdekében, hogy közvetlen buszjárat legyen a település és a hevesi megye- székhely között Teszi ezt annak érdekében, mert Cserépváralja mindig szorosan kötődött Egerhez, ezt bizonyítják az oklevelek is, mely szerint Cserépvár az Egri Várnak úgynevezett elővára volt az elmúlt évszázadok harcai során. A település csupán 23 kilométerre fekszik a várostól, és az adottságai miatt érdekes kirándulóhely lehet az egriek számára is. Már csak azért is, mert Cserépváralján rendszeresen szerveznek programokat. A Művészeti Napokat július 16-17-18-án rendezik meg. Az ezt megelőző napokon pedig az egri kistérség polgármestereit hívják meg egy konferenciáVizsgálják Budapest, Heves megye Az Oktatási Minisztérium a Diákhitel Központtal közösen vizsgálja annak lehetőségét, hogy a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók 2005 szeptemberétől a jelenleginél nagyobb diákhitelt vehessenek fel - közölte tegnap a szaktárca vezetője a Felső- oktatási Kollégiumok Országos Szövetsége nyári találkozóján. Magyar Bálint azt mondta, igazságtalannak tartja, hogy az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók ugyanolyan összegű hitelre jogosultak. A miniszter kitért arra, hogy a tervek szerint, ugyancsak 2005 szeptemberétől, a részképzésben külföldi felső- oktatási intézményben tanuló hallgatók a képzési normatívát ra, amelyen a fejlesztési lehetőségekről cserélnek eszmét A művészeti napok szenzációja, hogy a várkápolnában több eredeti Munkácsy-festmény is látható majd. A képeket egy magángyűjtőtől sikerült megszerezniük a rendezvény idejére. Tudni kell, hogy a neves festő gyermekkorában két évet Cserépváralján töltött, a Várdombon egykor volt kastélyban, vagy inkább kúriában. Felnőttként így írt emlékeiről: ,A kastélyra már alig emlékszem, annál jobban azonban a környékére. Néha még most is bolond vágy fog el hogy viszontlássam... ” A Művészeti Napokon egyéb képzőművészeti kiállításokat is, továbbá folklórbemutatót láthat a közönség, pénteken koncertek lesznek a játszótéren. A Mun- kácsy-kiállítást szombaton 10 órakor nyitják meg, amikor emlék- táblát is avatnak.__________m.z.) a diákhitelt és a diákhitelt „magukkal vihetnék”, kiegészítve ezzel ösztöndíjukat. A kollégiumi helyzetről szólva a miniszter közölte: jelenleg 45- 47 ezer férőhely van, miközben 120-130 ezren nem ott laknak, ahol tanulmányaikat folytatják, s így csaknem 80 ezer haílgató szorul ki az albérleti piacra. A tárcavezető ennek kapcsán szólt a magántőke bevonásával 2006- ig létesülő 10 ezer új kollégiumi férőhelyről, illetve a kollégiumi és lakhatási támogatás többlépcsős növeléséről. Jelezte azt is, jelenleg egy férőhely fenntartása 17-19 ezer forintba kerül, miközben a diákok 6-7 ezer forintot fizetnek. Végig kell gondolni, hogyan lehet olyan feltételeket kialakítani, amely a díjemelést még elviselhetővé teszi. ______■ S zövetkeztek a szakdolgozók Eger A megyei kórház, a város és környéke egészségügyi alapellátása, valamint az otthonápolási szolgálatok ápolói, asszisztensei szerdán megalakították a Magyar Egészség- ügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) egri szervezetét. A MÉSZK azért szerveződött, hogy a szakdolgozói munkát szakmailag és etikailag segítse, önállóan intézze a szakterületeit érintő ügyeket, meghatározza és képviselje a szakmai, gazdasági és szociális érdekeit, társadalmi súlyának megfelelő mértékben járuljon hozzá az egészségpolitika alakulásához. A magyar lakosság egészségi állapota rendkívül rossz statisztikai mutatókkal rendelkezik. A már Fesztivál a Mezőkövesd Hatodik alkalommal rendezik meg július 15. és 18. között a közkedvelt fürdőben a Zsóry-fesz- tiváh. A változatos programok naponta délelőtt 10 órakor kezdődnek. Ezek közül kiemelkedik a július 17-én, szombaton délelőtt sorra kerülő megemlékezés, melynek keretében az alapító és névadó Zsóry Lajos szobránál koszorút helyez el a tulajdonos ön- kormányzat nevében Tállai András polgármester, az üzemeltető képviseletében Kovács József vezérigazgató, a család koszorúját Rosemarie és Katalina von Zsóry kíséri a talapzathoz. A fesztivál első napján a Fudoshine Karate SE bemutatója mellett zenés bohócműsor, majd játszóház, végül az Edda Művek koncertje szórakoztatja a közönséget. Másnap fellépnek a Def működő népegészségi programban nélkülözhetetlen az egészség- ügyi szakdolgozók közreműködése. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a rendkívül fontos tényt sem, hogy az egészségügyi szakdolgozóknak nemcsak a gyógyítás területén kell helyet, szerepet biztosítani, hanem a megelőzés w> natkozásában is. A betegcentrikus szemlélet legfontosabb tényezője, hogy az egészségügy szereplői - beleértve a szakdolgozókat - képzettségüknek megfelelően kifogástalan munkafeltételek mellett tudják végezni mindennapi tevékenységüket a beteg emberek érdekében. A zökkenőmentes ellátásban a magas szintű szakmai felkészültség, a naprakész tudás és az egészség- ügyi szakdolgozók összehangolt Zsóryban Jam táncstúdió tagjai, utána vetélkedők, kvízműsorok következnek, este élő latin show, majd zárásként a Nox együttes koncertje ígér kellemes szórakozást Július 17-én - a fesztivál ünnepélyes megnyitóját követően - borbarangoló, jazzpercek, zenei és tánc-show zajlik a színpadon. Az irodalomkedvelők találkozhatnak Antony Grey-e 1, illetve Nemere Istvánnal majd vízi játékok következnek, végül a Republic- koncert zárja a napot. Vasárnap dr. Garamvölgyi László író-olvasó találkozója, karatebemutató, illetve borbarangoló színesíti a programot, melyben Grundes Liga focibajnokság is zajlik majd. A színes eseménysorozatra a helybeliek 350, a máshonnan érkező felnőttek 700 forintért látogathatnak, az ifjúsági és a nyugdíjasbelépő 480 forintba kerüL ■ munkája a mindennapi tevékeny * III. ségek folyamán egyaránt fontos. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara hatékonyan működő köztestület kíván lenni, amely eredményes párbeszédet alakít ki a mindenkori egészségügyi tárcával az önkormányzatokkal az egészségügyben működő kamarákkal az országos intézményekkel annak érdekében, hogy méltó szerephez juthassanak a szakdolgozók. A helyi szervezet elnöke Velkné Lengyel Mária, a kórház III. számú belgyógyászati osztályának főnővére, alelnöke Kosteleczki Zsuzsa, az Agria 2000 Otthonápolási Szolgálat diplomás ápolója lett. A szervezetnek ezer- kétszáz tagja van, s közülük hatvan küldöttet választottak a terüle- ti küldöttgyűlésbe.___________■ Irány az Unió! Nagyfuged A Magyar Úttörő Szövetség Irány az Unió! címmel hirdetett játékos vetélkedőt az ország általános iskolái számára. A versenyre kétszáz intézmény nevezett, közülük a tíz legjobb csapat részt vehet az országos döntőben. A település általános iskolásai a regionális verseny dobogós helyezésének köszönhetően ott lehetnek a Csillebércen július 29. és 31. között megrendezendő országos döntőn. A Szekeres Alexandra, Csík Adrienn, Juhász Alma, Kábái Lilla és felkészítő tanáruk Kabainé Katona Edit alkotta csapat mind az elméleti, mind pedig a fantáziát és kézügyességet igénylő Európai Unióhoz kapcsolódó feladatok megoldásában sikeresen helytállt. A végső megmérettetésen a legjobban teljesítő három cso- port olaszországi utat nyer, a a. felhívás A KIS- ÉS NAGYKERESKEDŐK, VALAMINT A FOGYASZTÓK RÉSZÉRE A CSEMPÉSZETT ÉS HAMISÍTOTT CIGARETTÁKKAL KAPCSOLATOSAN A Vám- és Pénzügyőrség felhívja az Önök figyelmét arra, hogy az utóbbi időben az illegális módon forgalomba került cigaretták száma jelentősen megnővekedett a magyar piacon. A Magyarország területére be-csempészett cigaretták között találhatóak eredetiek és hamisítottak is, esetenként akár tartalmazhatják is az adójegyet és a kötelezően előírt egészségügyi figyelmeztetést, mindazonáltal ezen cigaretták nem felelnek meg a magyar jogszabályokban foglalt követelményeknek, különös figyelemmel az adófizetési kötelezettségekre. Tapasztalataink szerint sokan nincsenek tisztában az illegális kereskedelem és vásárlás hátrányos következményeivel. A fentiekre tekintettel szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy aki vagyoni haszonszerzés céljából más által jövedéki adózás alól elvont (akár csempészett, akár hamisított) terméket megszerez, tart, felhasznál, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik bűncselekményt követ el. Ezen bűncselekmény büntetési tétele a körülményektől függően 8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet (Btk. 311/A.§], Ugyanakkor hamisított termékekkel való kereskedés is bűncselekményt valósíthat meg és három évig terjedői szabadságvesztéssel sújtható az, aki hamis megjelölésű árut forgalomba hozatal céljából megszerez, tart, illetőleg forgalomba hoz (Btk, 296.S]. A Büntető Törvénykönyvben foglaltak mellett az adó-, a vám- és a jövedéki jogszabályok további szankciókat tartalmaznak a fenti jogellenes cselekményekkel kapcsolatosan, így többek közt sor kerülhet adó-, jövedéki- és vámigazgatási bírság kiszabására, valamint a jövedéki engedély visszavonására és az üzlethelyiség 30 napos - a jogsértés ismételt elkövetése esetén 60 napos - bezárására is. A kereskedők mellett az illegális módon forgalomba került cigarettát vásárló birtokló, szállító, felhasználó személyt is szankcionálhatja a vámhatóság, ugyanis a jövedéki adótörvény értelmében minimum 20 ezer forint összegű jövedéki bírságot köteles kiszabni a vámhatóság a felsorolt személyekkel szemben. Ajövedékitermékekrevonatkozójogszabályokbetartása.valamintafentibűncselekményekmegelőzése.meg- akadályozása érdekében az illetékes hatóságok folyamatos és rajtaütésszerű ellenőrzéseket végeznek. A hatósági eljárások mellett a hamisított termékek forgalomba hozatalára tekintettel, illetve az azzal okozott károk megtérítése iránt az arra feljogosított személyek polgári peres eljárásokat is kezdeményezhetnek. A hamisított és csempészett cigarettákkal való kereskedelem valamennyiünket megkárosít, csökkenti a Magyar Állam adóbevételeit, és az Önök, mint a jogszerűen eljáró kereskedők nyereségét. Annak érdekében, hogy mindezt közösen meggátoljuk - továbbá, hogy vállalkozásukat és vásárlóik lojalitását ne veszélyeztessék - kérjük Önöket, hogy kizárólag a megfelelő engedéllyel rendelkező forgalmazóktól és eladóktól vásároljanak dohányárut. Együttműködésükben bízva felhívjuk Önöket, hogy amennyiben csempészett vagy hamisított cigarettáról szereznek tudomást, hívják a Vám- és Pénzügyőrség illetékes g ^ j szervét a 06-80-200-789-es ingyenesen hívható telefonszámon. | W s R M.\T:YAK DOHÁNYIPARI S7öVírXSfc<j