Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-29 / 150. szám

I 2004. Június 29., kedd SPORT 11. OLDAL R D E T E S Kilenc érem az ob-ról A szegedi sportegyesület ren­dezésében került sor a nyílt középtávú és váltó országos bajnokságra Kiskunhalas tér­ségében. A nagy meleg és a mély homokos terep kemény erőpróba elé állította a mint­egy 800 indulót Tájfutás A Heves megyei tájfutósport erősségét mutatja, hogy az orszá­gos bajnokságról a három me­gyei egyesület (Egri Spartacus - ESP, Egri Testedző Club - ETC, Gyöngyösi Tájfutó Klub - GYO) összesen kilenc éremmel térhe­tett haza. A leginkább kiemelen­dő, hogy a tavalyi év után az ETC ifjúsági csapata ismét országos bajnoki címet szerzett. Mellettük másik két ETC-s gárda is dobogó­ra tudott kerülni: a serdülő lá­nyok 2., az ifjúsági lányok 3. he­lyen végeztek. A váltók során a szenior versenyzők is kiemelke­dőt nyújtottak. A férfi 145-ös ka­tegóriában az Egri Spartacus, 165-ben pedig az Egri Testedző Club gárdája győzedelmeskedett. Középtávon is remekeltek a mi­eink: Szabó András (ESP) a serdü­lő fiúknál, TóthÁdám (GYO) pedig az ifjúsági fiúknál lett harmadik. A ifi lányoknál hosszú idő után Daragó Zsófia (ETC) ismét bajnoki dobogóra állhatott, neki a 2. helyet sikerült elérni. A szeniorok becsü­letét Boros Zoltán védte meg, aki maga mögé utasította a mezőnyt. A kiemelkedő megyei eredmé­nyek, középtáv, F16:3. Szabó And­rás (ESP). F18: 3. Tóth Ádám (GYO) 4. Halász Balázs (ETC) 6. Kovács Ádám (ETC). F45: 6. Ko­vács József (ETC). F55: 1. Boros Zoltán (ESP) 4. Lénárd Miklós (ETC). F60: 4. dr. Nagy Árpád (ETC). N16:4. Máthé Fanni (ETC). N18: 2. Daragó Zsófia (ETC). 6. Perényi Dóra Roberta (GYO). Vál­tó, F16: 4. ETC ( Kelemeny Dávid, Kató Attila, Ferenczi Ádám), 5. ESP (Kuzman Zsolt, Kormos Gábor, Szabó András). F18: 1. ETC (Ferenczi Krisztián, Halász Balázs, Kovács Ádám). F14S: 1. ESP (Bo­ros Zoltán, Blézer Attila, Honfi Gá­bor). F16S: 1. ETC (dr. Nagy Ár­pád, Lénárd Miklós, Kovács Jó­zsef). N16: 2. ETC (Horváth Haj­nalka, Kovács Zita, Máthé Fanni). N18: 3. ETC (Szajkó Zsuzsa, Ko­vács Kinga, Daragó Zsófia). 5. GYO (Perényi Dóra Roberta, Dékány Szilvia, Dékány Andrea). LAJSZNER ATTILA Csak röviden Bozsik hatodik derbielsősége ■ LOVASSPORT - Adonyban a fogathajtók 40. magyar hajtóderbijére került sor, amely egyben az országos bajnokság harmadik fordulója volt. Az egyes és négyes fogatok számára különös jelentőségű volt a viadal, hiszen ez egyben válogatónak is számított az idei világbajnok­ságra. Utóbbiban a szilvásváradi Bozsik József hatodik derbielsőségét szerezte meg. Az augusztus 4. és 8. között sorra kerülő kecskemétí négyesfogat-hajtó vb-n kilenc magyar hajtó indulhat, köztük Bozsik is. Szekrényes és dr. Dányi nyert Gyöngyösön 1 TENISZ - A szép számú fiatal indulónak köszönhetően a szoká­sosnál is küzdelmesebb volt az idei amatőr egyéni verseny a gyön­gyösi Batthyány-téren. Ez egyelőre csak a női mezőny helyezett­jeit illetően hozott átütő változást, a férfiaknál a tavalyi győztes megvédte címét. A 2004. évi Renault-kupa eredményei, nők: 1. Szekrényes Gyöngyi, 2. Petrik Anna, 3. Gábori Judit és Ladosné Mikola Ildikó. Férfiak: 1. dr. Dányi Gyula, 2. Lukács Imre, 3. Ba­logh György és Bánka Bertold. Vigaszág: 1. Gáspár Géza, 2. Ta­kács Bálint, 3. Hangosi György és Németh Csaba. Dr. Géczi István Hevesen 1 LABDARÚGÁS - Szombaton 10 órától a Hevesi SE sporttelepén barátságos mérkőzést játszik egymással a megyei serdülőbajnok­ság Nyugati-csoportját veretlenül megnyert helyi gárda és a XIV. kerületi sportiskola együttese. A találkozó előtt a hazaiak átvehe­tik az aranyérmeket, majd a meccs után - csakúgy, mint bárki más - akár vásárolhatnak a dr. Géczi Istvánról szóló, Félezerszer a Fradiért címet viselő könyvből. A zaránki származású 23-szoros magyar válogatott kapus a helyszínen dedikálja a kiadványt. Két telitalálat a totón ■ LABDARÚGÁS - A 26. fogadási heü totó helyes tippjei a követ­kezők: 2,2,2,1,2,1, X, 1,1,1,1,1,2. Plusz egy mérkőzés: 1. A 13 plusz egy találatos szelvényekre egyenként 5 467 917 (2 darab), a 13 találatosokra937 677 (3 db), a 12 találatosokra 8308 (209 db), a 11-esekre 691 (2513), a 10-esekre (15 231 db) egyenként 190 fo­rintot fizetnek. Ä góltotón 6 és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosok egyenként 3730 forintot (15 darab) érnek. ________■ A mit lehetett, azt megtették Mérlegen az NB III. Mátra-csoportja - 6. Gyöngyösi AK-Ytong Mint azt többször és legin­kább sajnálkozva hangsú­lyoztuk, mindössze négy He­ves megyei csapat szerepelt a területileg illetékes NB III-as Mátra-csoport 2003-2004. évi küzdelmeiben. Mindent egy­bevetve messze nem lehetünk elégedettek, hiszen a négyből kettő, az Egerszalók és a Bese­nyőtelek kiesett, a Gyöngyöshalász derekasan harcolva ugyan, de csak éppen megmenekült. A Gyöngyösi AK-Ytong sem tudott a dobogó közelébe kerülni, noha — főleg a tavaszi folytatás előtt — lát­szott esélye erre. Ennek elle­nére, a mieink közül a legjob­bal, a gyöngyösiekkel kezdjük szokásos értékelésünket. Labdarúgás 6. Gyöngyös 30 13 7 10 56-31 46 Ősszel 15 8 1 6 25-14 25 Tavasszal 15 5 6 4 31-17 21 Otthon 15 7 4 4 36-16 25 Idegenben 15 6 3 6 20-15 21 A számok teszik egyértelművé, hogy az ősz volt a jobb, az otthon sem volt fényes. Az idei folytatás­ban becsúszott például négy ha­zai, abból három (Veresegyház, Gödöllő, RAFC) 0-0-ás döntetlen. A tavaszi több találat főleg abból adódott, hogy összesen tizenöt­ször találtak be a gyöngyösiek az Egerszalók (10.) és a Besenyőtelek (5.) hálójába. A legrangosabb idei eredményük a Mezőkövesden el­ért 2-0-ás siker. Lőtt és kapott gó­lok tekintetében egyaránt harma­dik a GYAK, összesítésben azon­ban mégis csak hatodik. A bajno­ki esztendő mérlegét Labancz Ró­bert játékos-edzővel vontuk meg.- Úgy érzem, hogy a feltétele­inknek és a lehetőségeinknek megfelelő eredményt értük el. Persze jobb lett volna előbb vé­gezni a tabellán, s ezért van is bennem egy kis csalódás - mond­ta felvetésünkre válaszul a kitűnő kapus, aki egyébként változatla­nul jól érzi magát a jelenlegi kettő szerepkörben.- Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Besenyőtelek hátrább sodródik a táblázaton, úgy gondoltuk, hogy helyére előbbre a Gyöngyös lép majd.- Ezzel mi is így voltunk, de nagymértékű sérüléshullám ért el bennünket, és a kulcsemberek ki­válásával meghiúsultak szándé­kaink. Bravúros győzelmet arat­tunk Mezőkövesden, aztán sorra dőltek ki közülünk a meghatáro­zó játékosok. A szezon végéhez közeledve felborult az edzésmun­kánk rendje, az elmaradt mérkő­zések pótlásával, valamint a Ma­gyar Kupa selejtezőivel.- Milyennek minősíthető a Mát­ra-csoport általános színvonala?- Ez a bajnokság értékesebb volt, mint például az előző. Jász­Nagy Gáborék (balra) értékes győzelmet arattak Mezőkövesden FOTÓ: PILISY apáti és az őszi Besenyőtelek ki­emelkedett a mezőnyből, tavasz- szal a Mezőkövesd haladta meg az átlagot. Voltak egészen jó meccsek. Mi főleg a bajnok Jász- apáüval szemben éreztük a tu­dásbeli különbséget a hátrá­nyunkra, másokkal szemben azonban összességében partiban voltunk. Sokszor csak apró hibá­kon múlt, hogy nem nyertünk, és nem tudtunk több pontot szerez­ni. Mivel így is mi vagyunk a me­gye legjobb csapata, a város illeté­kesei esetleg elgondolkozhatná­nak azon, hogy miként lehetne megteremteni egy igényesebb labdarúgás feltételeit.- Leginkább kikkel elégedett?- Tóth Zoltán 26 találattal a csoport gólkirálya címet szerezte meg, ez feltétlen dicséretes. Saj­nos, rajta kívül nincs igazán gól­erős támadónk. Az említett sérü­lésszériában a húzóemberek es­tek ki, mint például a rendre hasz­nosan futballozó Szekrényes Ákos. Úgy gondolom, hogy ebben a bajnokságban Takács György is azt nyújtotta, amivel igazolta a benne lévő képességeket.- Gyöngyösön mindig felszínre kerültek jó képességű fiatalok, ál­talában saját utánpótlásukra tá­maszkodhatnak.- A képességekkel most sincs gond, csupán a lelkesedés, a fut­ball iránti alázat hiányzik az ifjak- ból. Mondva csinált problémák­kal jönnek elő, nem veszik tudo­másul, hogy csak munkával lehet fejlődni, előbbre jutni.- A jövőt illetően számos szak­ember vélekedik hasonlóan, ezzel együtt Gyöngyösön is időszerű máris gondolni a következő baj­nokságra.- További bizalmat kaptam a vezetőktől, jó lenne, ha együtt maradna a csapat. Egy-két töp­rengő kivételével szavukat adták erre a játékosok, ezért bízom ab­ban, hogy a gerinc nem változik. A bajnokság mezőnye azonban módosulhat azzal, hogy a követ­kező négy évben Jász-Nagykun- Szolnok megye működteti a ver­senybizottságot. Talán több csa­pat lesz a Mátra-csoportban abból a térségből.- A bajnoki kiírás szerint jövő­re csökken a létszám, ezért nehe­zebb lesz bennmaradni az NB Ill- ban. Nem mellékes szempont az sem, hogy három 21 éven aluli já­tékost kell mindig pályára külde­ni.- Azonosulok a pozitív szán­dékkal, de a hármat soknak tar­tom. A 23 éves korhatárt megfele­lőbbnek vélném, mert számos futballista később érik be. Ná­lunk van például négy 1982-es születésű, akikre ilyen tekintet­ben nem számíthatok, de ők még nem stabil NB III-as játékosok. Szerintem az edzők szívesen ját­szatják a 20 éven aluli fiatalt, ha az megfelel a követelményeknek. Bár lennének olyanok sokan.- Gondolnak erősítésre?- Pénz nélkül nehéz igazolni. Vannak elképzeléseink, de konk­rét ügy még nincs. Elkeserítő azt tapasztalni, hogy akit hívna az ember, az rögtön a pénzről be­szél, pedig még nem bizonyított, csak esélye lehet arra. Tudom, hogy kevés csapatnál adott min­den feltétel a munkához, de jó len­ne, ha egyszer edzőként nekem is jutna ilyen lehetőség. Jó volna csak a szakmával foglalkozni, benne mindenre elszánt játékoso­kat felkészíteni a mérkőzésekre.- Mennyire tervezi a nyári szü­netet?- Kell a hosszabb pihenő, hátha utána mindenki szíveseb­ben lát munkához. Július 12-én kezdjük majd az őszi felkészü­lést. FESZTBAUM BÉLA Egy hír: egy mondat VÍZILABDA. A magyar női válo­gatott 8-8 után büntetőkkel 4-2- re kikapott a házigazda Egyesült Államok csapatától az első alka­lommal kiírt, 126 ezer amerikai dollár összdíjazású Világliga döntőjében, így a második he­lyen végzett a Long Beach-i tor­nán. Az ezüstéremért 30 ezer dollárt kapott Faragó Tamás csa­pata. LABDARÚGÁS. Megkezdte bajnoki felkészülését a ZTE lab­darúgócsapata, s Nagy Ferenc, az igazgatótanács elnöke beje­lentette, hogy egy plusz egyéves szerződést kötöttek Gellei Imre vezető edzővel. MOTORSPORT. Megtalálták Fritz Klimowitznak, Guatemala motokrosszbajnokának holttest­ét, akit a múlt hétfőn raboltak el ismeretlen tettesek. Keze és lába össze volt kötözve, teste össze­égett, amikor a fővárostól, Guatemalavárostól 19 kilométer­re ráleltek - közölte újságírókkal a közép-amerikai ország rendőr­ségének szóvivője. KAJAK-KENU. A hét végi, duis- burgi kajak-kenu Világkupán si­kerrel mutatkozott be a 4x200 m-es sprintváltó szám, s elkép­zelhető, hogy már a 2005-ös vi­lágbajnokságon helyet kap a programban. Az októberi, stock­holmi kongresszuson minden­képpen terítékre kerül ez a kér­dés. ■ Athén 2004. Hétfőn Tatán megkezdték a közvetlen olimpiai felkészülést a magyar férfi kézilabda-váloga­tott tagjai. Jelenleg 16 játékos áll Skaliczki László szövetségi ka­pitány rendelkezésére, akinek 15-én kell megneveznie azt a 15 játékost, aki az olimpián szere­pelni fog. A válogatott 10-én utazik Athénba, és másnap fel­készülési összecsapást vív a címvédő Oroszország ellen. A nyitó olimpiai tétmérkőzésre augusztus 14-én kerül sor Egyiptom ellen. * A női szörfösök közül Győrbíró Lívia vívta ki az athé­ni részvétel jogát. A törökor­szági világbajnokságon Győrbíró mellett Gádorfalvi Luca és Detre Diana is kvótát érő helyen végzett. A szövet­ség döntése szerint így a vb mellett a Kiéli Vitorláshét szá­mított válogatónak, s az ösz- szesített eredmények alapján legjobb versenyző utazhat az olimpiára. Gádorfalvi Kidben nem állt rajthoz, Győrbíró pe­dig ismét jobbnak bizonyult Detrénél. A férfi szörfösöknél Gádorfalvi Áron már korábban biztosította helyét az ötkari- kás játékokon. _________ ■ Esé lylatolgató volánpörgetők Autósport A magyar ralisport jeles képviselői tették tisztele­tüket az egri Művészetek Házában. A Volánpör­getők elnevezésű közönségtalálkozón a verseny­zők részéről többek között Herczig Norbert, Sza­bó Gergő, Spitzmüller Csaba, Bútor Róbert, Matics Mihály és Hodula Mihály vett részt. Felvezetésként a 2004-es év eddigi legemlékeze­tesebb pillanatait elevenítették fel egy filmmontázs vetítésével nagy hangsúlyt fektetve az idénynyitó Egér-ralira. A pilóták érkeztével Budai Ferenc, a be­szélgetés vezetője vette át a szót, és az idei eszten­dő tapasztalatairól, eredményeiről, illetve a jövőt illető tervekről, esélyekről faggatta a rendkívül jó kedélyű társaságot. Első kézből hallhattuk Herczig Norbert tapasztalatait az új autóval kapcsolatban, Matics Mihály értékelte az eddigi kiváló teljesítmé­nyét, és megtudhattuk, hogy Spitzmüller Csaba törött kulcscsontja ellenére valószínűleg hamaro­san rajthoz áll. Közönségtalálkozóról lévén szó, az érdeklődők kérdeztek is a pilótáktól, majd az ese­mény végén elégedetten távozhattak, hiszen igény szerint egy-egy autogrammal is megajándékozták őket a versenyzők. síké károly Noha az érdeklődés elmaradt a korábbitól, aki jelen volt az nem csalódott FOTÓ: GÁL GÁBOR HEVES a1 HÍRLAP ECSL CTOSCTOS. HATVAN, HTTP. FOZOABOKY. V|4J) LŐMHd. fETCTVASAKA VAROSOK £5 KMgCTltt MTOMIA Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail dm: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513034, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAK­HÍR Rt. regionális árushelyein keresz­tül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hív­ható). Telefax: 36/513^46, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507- 35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1400 Ft negyed évre 4200 Ft fél évre 8400 Ft, egy évre 16800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311697) és a hatvani iro­dában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax: 37/341-051). Készült: Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a külön­böző versenyeken, akdókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a ki­adónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Sprin- ger-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmüket Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom