Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-14 / 137. szám
14. OLDAL SPORT TÜKÖR 2004. Június 14., hétfő Kettővel, majd hárommal A magyar férfi válogatott a pénteki 11-9-es siker után vasárnap újra legyőzte Szerbia és Montenegró legjobbjait a Világliga budapesti selejtező- csoportjában. A második margitszigeti csatát 8-5-re nyerte Kemény Dénes legénysége. VÍZILABDA Magyarország - Szerbia és Montenegró 8-5 (3-1, 2-3, 3-1, 0-0) Góldobók: Kiss G. 3, Fodor 2, Vári, Kásás, Steinmetz Á. 1-1, illetve Vujasinovic 2, Sapic, Trbojevic, Udovicic 1-1. A Hajós-uszoda alkalmi dobosokkal is megerősített lelkes publikuma az első játékrész elején két magyar kapufát láthatott, majd három perc elteltével már gólt is, de Szécsi kapujában. (A magyar együttesben ezúttal helyet kapott a Brendon-ZF-Eger csapatából meghívott három kerettag közül kettő, nevezetesen Szécsi Zoltánés Kiss Csaba. Jászberényi Gábomem jutott játéklehetőséghez). Sapic, a vendégek egyik legjobbja avatta fel az olimpiai bajnok hálóőrt. Utána viszont már hazai „góltrilógia,, következett, amelynek legszebb darabját Vári „mérföldes,, kapufás bombája jelentette. A második kilenc percben - a nemzetközi szövetség, a FINA Világliga-szabá- lyai szerint a negyedek itt két perccel hosszabbak a hagyományosnál - Kásás furfangos ejtése volt az első, szó szerint is kiemelkedő momentuma. Később a válogatott ötöse a lécre lőtte a büntetőt, így 5-3 helyett 4-4-re alakult az állás. Fodor bal felső sarokban landoló labdája azonban mégis magyar vezetést eredményezett a félidőre. A 3. negyedben a vendégek egyenlítettek, de mielőtt súlyosbodott volna a helyzet, Steinmetz Ádám klasszis centergóllal, Kiss Gergely pedig előbb egy 4 m-es értékesítésével, majd már egy akciót látványosan lezáró találattal ismét megnyugtatóvá tette az előnyt (8-5). Ami egyszersmind a végeredménnyé lényegült át, miután az utolsó játékrészben már egyetlen gól sem született. ■ Túra, ünnepség, verseny Csodálatos napsütésben rendezte meg hagyományaihoz híven Eger Város Természetbarát Bizottsága a megyei TBSZ-szel közösen rügyfakadó túráját, ünnepségét és elméleti versenyét. A rendezvénynek a Nagy Eged-hegy Dobó István kilátója adott otthont, ahová több útvonalon érkezett a 130 résztvevő. Természetjárás A résztvevőket Franczia István túravezető köszöntötte, majd Csá- vás István, a Heves Megyei Természetbarát Szövetség elnöke méltatta a rendezvény jelentőségét. A Deák Ferenc Római Katolikus Általános Iskola diákjai műsora után az Ifjúsággal a Bükkben túramozgalom 2003. évi eredményeit ismertette Markó Katalin városi elnök, megjegyezve, hogy a mozgalom a következő évtől megújul. A 2003. évi eredmények, általános iskolások: 1. Szent-Györgyi A. Ált. Isk. Eger 256 pont, 2. Balassi Bálint Ált. Isk. 120, 3. Pásztor- völgyi Ált. Isk. Középiskolások: 1. Gárdonyi Géza Ciszt. Gimn. 229, 2. Bornemissza Gergely Szakképzési Int. 52, 3. Irinyi Középiskola, Kazincbarcika 10. Szakosztályok: 1. Szamóca TK, Kompolt 104, 2. Kárpát Egyesület Eger 40, 3. Bükki Vörös Meteor 21. Az ünnepséget záró elméleti verseny dobogósai: 1. Örsi Anna (Szilágyi E. Gimn.), 2. Örsi Péter (Eszterházy Károly Főiskola), 3. Kelemen Zoltán (Szilágyi E. Gimn.). Kitüntetések, elismerések A Magyar Természetbarát Szövetség 40 éves tagságuk elismeréseként emlékjelvényeket adományozott a következőknek: Csávás István, Jakub Arnoldné, Nagyné Ürge Erzsébet, Nagyváthi Istvánná, Sipos Bernátné (Philip Morris). Heves Megye Természet- járója emlékérem: Kiss Péter (Kékes TE Gyöngyös). Heves Megye Természetjárásáért: Markó Katalin, Bácskai György, Kiss János, Melczer László, Sós Sándor. 25 éves tagságért emléklap: Csák György (Gárdonyi G. Ciszt. Gimn.). Ezüst minősítő jelvény:Papp Zsolt (Flórián SC). Bronz minősítő jelvény: Juhász Budai András, Nemes Gábor, Sík Máté, Scheili Andrea, Siller Milán, Zsolczai Dávid, Tana Dávid, Tóth Emese, Raffai Gellért (Heves MTBSZ), Kelemen Zoltán, Nagy Ádám (Szent-Györgyi A. Ált. Isk.), Papp Zsolt, Pappné Kormos Zsuzsa (Flórián SC). OKT jelvény.Örsi Anna, Örsi Tibor (Szt. Györgyi A. Ált. Isk.) és Tóth Attila (Kompolt). ________■ ÉVZ ÁRÓ BEMUTATÓ. Az Egri Ritmikus Sportgimnasztika TE kilenc évfolyamának 140 tornásza mutatta be tudását a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A szép számú közönség nagy tetszéssel fogadta Ficsorné Bakos Idikó tanítványainak szabad-, karika-, szalag-, kötél- és labdagyakorlait__________fotó: piusy elemér B élapátfalvi feltámadás Hatvanban A pétervásárai Béres Mihály (jobbra) csapattársához, Mészáros Sándorhoz hasonlóARCHIV FOTÓ: PILISY ELEMÉR Labdarúgás Megyei I. osztály A 29. forduló eredményei: Petőfibánya - Pétervására 1- 10 (0-4) Petőfibánya, 100 néző. V.: Gyetvai P. Petőfibánya: Száz - Kuris, Lénárt, Szeles, Repka - Parádi, Verebélyi, Fityó, Sárvári - Berki E„ Berki T. Edző: Galambos Ferenc. Pétervására: Csontos R. (Tóth B.) - Háklár, Csontos M„ Pádár - Oláh, Mirkóczki, Ágó (Ivády), Béres - Bukrán (Rácz), Mészáros, Bánka. Játékos-edző: Nagy Endre. A végeredmény csak a számszerűségében volt kérdéses, a bajnokcsapat vendégjátéka igen könnyedre sikeredett az erősen tartalékos hazaiak ellen, akik csak a becsületgólig jutottak. G.: Verebélyi, ill. Mészáros 4, Béres 4, Bukrán, Ivády. Jók: senki, ill. Oláh, Béres (a mezőny két legjobbja) és az egész csapat. Ifik: 2-3. Galambos Ferenc: - No comment. Nagy Endre: - Sajnálom, hogy a Petőfibánya idáig jutott, a csapatomnak pedig újból gratulálok. Gubis István Heves - Felsőtárkány 0-2 (0-1) Heves, 200 néző. V.: Gönczi. Heves: Vincze - Szilágyi, Horváth (Bállá), Székely, Lajer - Bakos, Sági, Ducsai, Ballagó (Farkas L.) - Grabecz, Villangó (Vágó). Edző: Balázs Tihamér. Felsőtárkány: Erdős - Novák, Endre, Bajzát R., Ferencz - Domán, Ország, Gulyás (Szabó A. ), Nagy J. - Makrai, Nagy G. Edző: Lengyel Lajos. Idény végi, tét nélküli mérkőzésen, indiszponált játékvezetés mellett, a jobb játékerőt képviselő tárkányiak megérdemelten nyertek az idei leggyengébb játékot nyújtó hazaiak ellen. G.: Nagy G. (11-es- ből), Makrai. Jók: Szilágyi, Balia, ill. Endre, Ferencz, Nagy G. Ifik: 9-0. Balázs Tihamér: - Sajnos, nem tudtunk felpörögni erre a mérkőzésre, de a csapat tavaszi teljesítményével elégedettek lehetünk, mert a célunkat elértük. Lengyel Lajos: - Ezt a győzelmet Virág Miklós elhunyt szurkolónk emlékére ajánljuk. B. T. Szőlőskert-Nagyréde- Solybor-Gyöngyössolymos 2- 1 (1-0) Nagyréde, 200 néző. V.: Czeglédi. Nagyréde: Juhász E. Csuvikovszky, Pásztor Zs., Barna - Debreceni (Mihályi), Molnár B. (Takács G.), Csomós, Kulcsár, Fekete V. - Szerdahelyi, Fekete T. (Varbai). Megbízott edző: Pásztor Zsolt. Gy.solymos: Tóth J. - Gódor, Nyilas L, Varga, Kiss Cs. - Takács B. , Bakos, Hibó, Szabó R. - Berényi (Ozsváth), Nagy D. Edző: Bágyi Csaba. A csapatok nem éppen jó játékukkal tették izgalmassá a mérkőzést. A hazaiaknak még a 11-es értékesítése is gondot okozott. G.: an 4 gólt szerzett Petőfibányán Fekete T, Fekete V., ill. Nagy D. Jók.senki, ill. az egész vendégcsapat. Ifik: 7-1. Pásztor Zsolt:- Köszönjük a szurkolók és vezetők türelmét, reméljük a következő szezonban sikeresebbek leszünk. Bágyi Csaba: - Ha az elmúlt mérkőzéseken is ilyen szívvel játszott volna a csapat, akkor több pontunk lenne. O. L FC Hatvan - Bélapátfalva 0-2 (0-0) Hatvan, 150 néző. V.: Nyeste. Hatvan: Ajpek - Balog, Tari, Szentgyörgyi J„ Kovács (Nagy- Varga, Nagy) - Szentgyörgyi T. (Burda), Niki, Bosánszki, Tóth P. - Gubán, Fehér. Edző: Gömöri Ottó. Bélapátfalva: Tóth D. - Bóta, Korpics, Nagy L. - Csákvári, Jánosi (Horváth), Szarvas, Miskolczi, Sütő (Szamosi) - Bajzát (Barta), Mikó. Játékos-edző: Horváth Tamás. Az enerváltan, elképzelés nélkül játszó hazaiak nem tudták otthon tartani a három pontot. Teljesen megérdemelt a Bélapátfalva győzelme. G.: Sütő, Mikó. Jók: senki, ill. az egész vendégcsapat. Ifik: 1-0. Gömöri Ottó: - Felelősség és tisztelet nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Szégyellem magam, ahogy csürhe módjára viselkedtünk. Köszönöm szurkolóink egész éves kitartását, nem ezt érdemelték. Horváth Tamás: - Már temetői volt a hangulat, ezért kiadtam a jelszót, fel, támadunk! S lám, a végén feltámadtunk?! Sármány Zsolt Kisköre - Fenstherm-Verpelét f-3 (0-3) Kisköre, 150 néző. V.: Szigetvári. Kisköre: Éles - Patkó Zs., Varga, Ungvári, Tóth (Sipos Cs.) - Balogh, Nász, Csonka, Palotai - Szekeres (Szabó Z.), Czvitkovics. Edző: Tolnai Imre. Verpelét: Lőj - Fülep, Csanádi, Vinczepap, Halász - Péter, Hegedűs, Somogyvári, Porkoláb - Varga P., Váradi E. (Szabó D:). Edző: Szabó András. Az első félidőt végigszundikáló és elképzelés nélkül futballozó hazai csapatot Váradi mesterhármasa térdre kényszerítette. A második félidőben hiába támadtak fel a köreiek, erejükből csak a szépítésre futotta. Kiállítva:Csanádi (utolsó emberként szabálytalankodott) az 5., Halász (a partjelző megsértéséért) a 55. percben. G. .'Czvitkovics, ill. Váradi E. 3. Jók.senki, ill. Váradi (a mezőny legjobbja), és az egész csapat. Ifik: 3-2. Tolnai Imre: - Ezt a mutatott játékot még értékelni sem tudom. Szabó András:- A körülményekhez képest nagyszerű három pontot szereztünk, de a kiállításokkal sokat veszítettünk. Oláh János Tarnaörs - Novaj 3-0 (1-0) Tarnaörs, 150 néző. V.: Lánczos. Tarnaörs: Sánta - Báder S., Peredi T„ Csömör A., Danyi - Markovics, Lőcsei L, Kiss (Báder J.), Pető (Farkas) - Varga (Lőcsei J.), Pusoma R. Játékos-edző: Báder János. Novaj: Zsíros - Ivády, Képes, Erdélyi, Barta - Klátyik, Szabó B„ Fenyves, Csohány (Farkas) - Mihály, Horváth (Kiszály). Játékosedző: László József. Korrekt játékvezetés mellett a minden poszton jobb hazaiak megérdemelt győzelmet arattak. G. .'Pusoma R. 2, Csömör A. Jók: Pusoma (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. senki. Ifik: 1-6. Báder János: - Ezzel a győzelemmel a tavaszi szereplésünkre tettük fel a koronát. Fenyves Péter, a novajiak csapatkapitánya: -A sokkal lelkesebb hazai csapat megérdemelten győzött. Bodonyi József Makiár - Vámosgyörk 1-3 (0-0) Makiár, 300 néző. V.: Pápai. Makiár: Tolnai - Kövér, Sumi (Lipcsei), Dongó, Csóka - Vámosi, Fidler, Henningen Parádi (Kajli) - Nagy Zs. (Kazay), Csapó. Szaktanácsadó: Lehnert Zoltán. Vámosgyörk: Horváth Bődör, Komjáti, Szűcs Gy., Major - Szűcs P, Csiba (Tóth), Torna, Tóvizi - Váradi Z. (Czímer), Ballagó. Edző: ifj. Matus Miklós. Korrekt játékvezetés mellett a hazai csapat kiábrándító hatvan percet produkált, majd 3-0-ás vendégvezetés után próbálkozott meg a lehetetlennel. G.:Kazay, ill. Ballagó 2, Váradi (11-esből). Jók.'Tolnai, ill. Toma (a mezőny legjobbja) és az egész vendégcsapat. Ifik: 0-2. Lehnert Zoltán:- Megérdemelt a vendéggyőzelem. ifj. Matus Miklós:- Igazán nem akarok fellengzősnek hangzani, de az egész mérkőzés alapján megérdemeltük a győzelmet. Misz György Tarnalelesz-Gyetvai Kft.- Zagyvaszántó 1-3 (1-2) Tarnalelesz, 100 néző. V.: Pári. Tarnalelesz: Balázs - Érsek Cs., Juhász E., Nagy P, Csala A. - Szabó T., Mikusi, Németi, Molnár (Nagy) - Csala I., Érsek Sz. Edző: Nagy Zoltán. Zagyvaszántó: Lővey - Tamási, Szász, Oldal (Dudás), Móricz - Kéri, Jambrik (Illés), Seszták, Szabalics - Here, Balogh. Edző: Molcsán László. A 2-0-ás szántói vezetés után még sikerült a szünet előtti szépítés a hazai csapatnak. A második félidő csapkodó, gyenge, kapura kevés veszélyt jelentő támadásokban nem volt elég átütő erő, amit a hosszabbításban elért vendéggól tett magabiztos kétgólos győzelemmé. G..Érsek Cs., ill. Here, Kéri 2. Kiállítva:Szász (2. sárga lap után) a 72. percben. Jófc.Érsek Cs., ill. az egész csapat. Ifik: 0-5. Nagy Zoltán:- Ezúttal egy csapat volt a pályán, de sajnos azok nem mi voltunk. Molcsán László:- Fegyelmezett és taktikus játékkal értékes győzelmet arattunk, gratulálok a csapatnak. Kovács Béla A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Pétervására 29 24 5 0 96-21 77 2. Felsőtárkány 29 20 6 3 67-25 66 3. Nagyréde 29 19 6 4 82-28 63 4. FC Hatvan 29 16 6 7 68-36 54 5. Verpelét 28 1212 4 51-33 48 6. Tarnaörs 29 11 6 12 41-47 39 7. Heves 29 9 9 11 34-39 36 8. Makiár 29 9 8 12 38-51 35 9. Vámosgyörk 28 9 7 12 47-50 34 10. Tarnalelesz 29 8 9 12 31-49 33 11. Novaj 29 711 11 42-54 32 12. Zagyvaszántó 29 9 5 15 26-51 32 13. Kisköre 29 7 9 13 44-58 30 14. Bélapátfalva 29 611 12 36-55 29 15. Gy.solymos 29 3 5 21 21-64 14 16. Petőfibánya 29 3 3 23 35-98 12 A 28. fordulóból elhalasztott Vámosgyörk - Fenstherm- Verpelét mérkőzést június 16-án, 17 órától pótolják a csapatok. A 30., utolsó forduló párosítása. Június 19., szombat, 17.00:Verpelét - Makiár, Vámosgyörk - Tarnalelesz, Pétervására - Heves, Gyöngyössolymos Petőfibánya, Zagyvaszántó - FC Hatvan, Novaj - Kisköre, Bélapátfalva - Nagyréde, Felsőtárkány - Tarnaörs. Kömlői aranyak a felnőtteknél Tíz kategóriában hirdettek győztest az egri Kistályai úti játékcsarnokban, ahol nemrég sor került Heves megye 2004. évi egyéni és páros bajnokságára. Asztalitenisz Eredmények, egyéni, felnőttek, férfiak:!. Magyar László, 2. Mag László (mindkettő Kömlő), 3. Perge Attila (HMÖ SE Eger), és Cseh Zoltán (Kömlő). Ifjúságiak:!. Nemes Balázs, 2. Fűzi Péter, 3. Földi András (mind HMÖ SE) és Molnár Dániel (Domoszló). Serdülők, lányok: 1. Herceg Gyöngyi (Karácsond), 2. Jónás Dorina (Domoszló), 3. Tóvaj Anita (Mátrafüred). Fiúk:!. Fűzi Péter (HMÖ SE), 2. Földi András (HMÖ SE), 3. Szász Péter (Recsk) és Maruzs Bence (Recsk). Újonc, lányok:!. Herceg Gyöngyi, 2. Jónás Dorina, 3. Juhász Anna (Hatvan). Fiúk:!. Fűzi Péter, 2. Szász Péter, 3. Molnár Bálint (Domoszló), és Maruzs Bence. Páros, felnőttek, férfiak:!. Szeredi Zoltán, Mag László, 2. Mohácsi Péter, Magyar László, 3. Cseh Zoltán, Petővári Attila (mind Kömlő) és Perge Attila, Nemes Balázs (HMÖ SE). Ifjúságiak, fiúk: 1. Nemes Balázs, Fűzi Péter (HMÖ SE), 2. Molnár Dániel, Molnár Bálint (Domoszló), 3. Földi András, Józsa Attila (HMÖ SE, Rózsaszentmárton) és Maruzs Bence, Szász Péter (Recsk). Serdülők, fiúk:!. Maruzs Bence, Szász Péter (Recsk), 2. Molnár Bálint, Safranka Bálint (Domoszló), 3. Fűzi Péter, Földi András (HMÖ SE) és Dallos Tamás, Szász Róbert (Recsk). Lányok:!. Tóvaj Anita, Herceg Gyöngyi (Mátrafüred, Karácsond), 2. Lukovszki Orsolya, Jónás Dorina (Domoszló), 3. Vakli Lilla, Strúbel Vivien (Rózsaszentmárton, Recsk). ____________________■ T almácsi a 17. helyen Motorsport A spanyol Hector Barbera nyerte a 125 kcm-esek versenyét a gyorsasági motoros világbajnokság ötödik, barcelonai futamán. A két magyar pilóta közül Talmácsi Gábor rajtpozícióján három helyet rontva a 17., míg Tóth Imre a 19. lett. A 250 kcm-eseknél a francia Randy de Puniet volt a legjobb, míg a MotoGP-ben a címvédő Valentino Rossi hatalmas csatában szerezte meg az elsőséget az összetettben éllovas Sete Gibemauval szemben. Eredmények, 125 kcm: 1. Barbera (spanyol, Aprilia) 41:17.986 p, 2. Dovizioso (olasz, Honda) 41:18.002, 3. Nieto (spanyol, Aprilia) 41:18.328 ...17. Talmácsi Gábor (Malaguü) 41:40.947 ■