Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-21 / 143. szám

A filozófia-oktatás jövőjéről egy konferencián

Interjú Heller Ágnes és Vajda Mihály filozófusokkal

A közelmúltban rendezett tudományos konferenciát az Eszterházy Károly Főiskola Filozófiai Tanszéke „Európa Nietzsche után” címmel. A kétnapos tanácskozáson a szakma számos jeles alakja - közöttük Heller Ágnes, Vajda Mihály - megjelent és előadást tartott. A konferencia idején kértünk rövid interjút Heller Ágnestől, illetve Vajda Mihálytól, arra keresve a választ, hogy képes- e ma, egyfajta iránytűként, eligazítani a filozófia a modern kor emberét? Mindkét filozófus szavaiból kitűnt: szükség van ma a filozófia oktatására, mert ez a tudomány orientáló, kultúraalakító, a más véleményét elfogadni képes gondolkodásmódot, szemléletet közvetít Ahogyan Vajda Mihály akadémikus megfogalmazta: „A gondolkodó, a kulturált ember az én szememben arról ismerszik meg, hogy tudomásul tudja venni, én így gondolom, de teljesen legitim a számomra, ha egy másik ember másképpen gondolja, és amennyiben én nem is értek vele egyet, meg nem is örülök neki, hogy annyira másképpen gondolja, nem tekinthetem az illetőt sem hülyének, sem pedig valamiféle igyekezetek és szükségletek kifejezőjének, hanem valakinek, olyannak, aki a dolgokat másképp látja. Ez a filozófiai kultúrának a lényege a szememben. Megtanulni, hogy a dolgokat sokféleképpen lehet látni.” De idézhetjük itt Heller Ágnest is, aki a filozófia egri jövőjéről azt mondta, sok dolog azon múlik, hogy milyen emberek vannak. A jó filozófus, a jó szervező - mindig a húzóerők. Más húzóerő nincsen. „Budapest előnye, hogy nagy város, de ez a vonzerő esetleg csökkenni fog, ha a vidéki városokban jó filozófia szakok jönnek létre. Eger esetében: Vajda Mihály, egyike Magyarország legismertebb, legnevesebb filozófusainak, így lehetséges az, hogy az emberek ide fognak jönni csak azért, hogy ezeket vagy azokat - a fiatalok között is van néhány kiváló - a filozófusokat hallgassák. Nem kizárt dolog. Ezen múlik. Meg az itteni törekvéseken és a lelkesedésen.”

A média adóssága a filozófia- Hosszú ideig sorolhatnánk azokat az - olykor megrázó - változásokat, amelyek korunkat jellemzik. Képes-e ezek között a körülmények között a fibzófia eligazodást nyújtani, vagy legalább tájékozódási pontokat adni?- A filozófia sose mond biztosat, bár gyakorta azt hiszi, hogy mond valami biztosat - fogalmaz Heller Ágnes. - Mindig megszólít valakit, nagy ritkán fordul elő - és ez a modernségben történik meg -, hogy a filozófia az emberiséget szólítja meg, mint Immánuel Kant. A filozófusok többnyire egy emberi közösséghez fordulnak, egy emberi közösséget szólítanak meg: Athén város lakosságát vagy a helléneket általában; a tanult embereket vagy a keresztényeket, a keresztény tanult embereket. Olyan nem fordult elő még a filozófiában, hogy mindenkit a világon megszólítottak volna. Még akkor is igaz ez, ha az egész emberiségről beszélünk. A filozófia tehát fordul valakihez, beszél valakihez. És ahhoz szabja a mondandóját, akihez éppen beszél

Nagyon sokféle filozófia van Európán belül is, de zömmel olyan embereket szólít meg, akiket érdekel, akik hozzá fordulnak. A filozófiához hozzá kell fordulni. Az emberek többségét csak a gyakorlati élet érdekli, és nem érdeklik a spekulációk, a puszta gondolkodás - nem fognak a filozófia felé fordulni. A fibzófia olyan, mint egy szerelem: viszon- zott szerelemként létezik csak igazából A filozófia azokhoz fordul, akik hozzá fordulnak, akiket érdekel, akik felteszik a kérdést, hogy miért van úgy a dolog, ahogy van, hogy mi az értelme ennek vagy annak, hogy miért van ez így, és miért nem másként. Akik ezeket kérdezik, a kérdést általában vetik fel - nem úgy, hogy miért nem eszem vaníliafagylaltot, hanem: miért van az, hogy szabad és tiltott. (Ezek a kérdésfeltevők nem okvetlenül értelmiségiek persze. Hosszú időn keresztül nem is volt olyan, hogy értelmiségi, a XIX. századtól létezik csupán.) Azokról az emberekről van szó, akiket érdekelnek ezek a kérdések, akiket a gondolkodás érdekel, és akik felteszik az alapvetően gyermeki kérdéseket, amelyekről a filozófia beszélni szokott, és amelyekre így vagy úgy választ szokott adni.- Szavaiból az tűnik ki, hogy nincs általános válasz a problémákra. Pedig egy időben nagy „divatja” volt az utópiáknak. Hogy miként tegyük jobbá a világunkat, építsük fel az „ideális" társadalmat...- A filozófusok egy része fogalmazott meg utópiákat, más része olyan politikai filozófiát vázolt, amely pragmatikus volt. Machiavelli inkább pragmatikus politikai filozófiát javasolt, Platón inkább egy utópiát a régi athéni világban utópiának számító projektumot, államtervezetet adott elő. Filozófusa válogatja, hogy foglalkoznak- e valamiféle ideális államnak a gondolatszerű megteremtésével, vagy pedig azt nézik meg inkább, hogyan viselkednek a politikusok, milyen a politikai ember, milyen a politikai cselekvés természete - ez tehát, ismétlem, a filozófia karakterén múlik. Ma is voltaképpen lehetséges, ha nem is utópiákat felrajzolni, de idealizált politikai modelleket megfogalmazni. Habermas kétségkívül politikai modellt fogalmaz meg, Rewls Az igazságosság fogalma című híres könyvében szintén egy idealizált struktúrát, állami és társadalmi szerkezetet fogalmaz meg, arról beszél - ami persze nem kötelező. (Van, aki ezt visz- szautasítja: minden pragmatikus filozófus visszautasítja, hogy idealizált intézmények leírásával foglalkozzék.) Az utópia tehát ma is éppen úgy lehetséges, mint régen, mindenféle változatában.- Van-e ma a filozófiának „jövőképe", s ez optimistának vagy pesszimistának tekinthető-e inkább?- A jövőről senki se tud semmit, úgyhogy könnyű róla beszélni, mert amikor a jövőről beszélünk, voltaképpen a jelen meghosszabbításáról beszélünk. Es nagyon különböző jövők vannak. Beszélhetünk a technika jövőjéről: ha kicsit előrenézünk, láthatjuk, hogy mire lesz a technika képes 20-30 év múlva. Beszélhetünk politikai szempontból, amely sokkal kevésbé biztos, mert nagyon sok véletlen tényező működik a politikában. Tehát attól függ, hogy tu- dunk-e valami értelmeset mondani, vagy nem tudunk egyáltalán semmit se mondani, hogy minek a jövőjéről beszélünk. Pesszimizmus, optimizmus - egyik sem filozófiai kategória. Később szoktak egyes füozófusokat optimistáknak, másokat pesszimistáknak nevezni. De nem azon az alapon, hogy várunk-e valamit a jövőtől vagy nem várunk, hanem hogy miként rajzoljuk meg, hogyan rekapituláljuk azt, ami a jelenben történik. Miként írjuk le azokat a tendenciákat, amik már a jelenben benne vannak, és esetleg a jövőhöz vezetnek. Többnyire ma inkább alternatívákban gondolkodunk, de különböző tendenciák vannak benne a jelenben, és nem lehet előre megmondani, hogy a tendenciák közül melyik fog realizálódni.- A konferencia apropóján adódik egy egészen konkrét kérdés is: a magyar fibzófiai közébt hol tart ma, mi a helye a világban?- Szerintem elég sok igen színvonalas filozófiai konferencia van Magyarországon, és nemcsak Budapesten. Most itt vagyunk Egerben, néhány héttel ezelőtt Szegeden voltam, az azelőtti héten pedig Pécsett, tehát azt mondhatom, hogy - a legszélesebb értelemben - Magyarország minden városában van fibzófiai élet, és van közönsége is a fibzófiai gondolkodásmódnak. Ebben nem állunk rosszabbul, mint a világon bárhol. Amiben rosszabbul állunk, az az,

hogy a média nem ad annyi megnyilvánulási lehetőséget a filozófiai gondolkodás számára, mint számos olyan országban, amelyekben ennek hagyománya van. Mondjuk Franciaországban vagy Németországban a sajtó heti rendszerességgel teret ad: létezik legalábbis egy tebvíziós csatorna, egy rádió, amelyen hosszú teoretikus filozófiai beszélgetéseknek van helye. Ez Magyarországon akadozik, csak néha történik meg valami hasonló, és a beszélgetéseknek akkor is csak töredékes része szól filozófiáról. Pedig nem is feltétlenül kell a médiának felkészültnek lennie, megkérhetnek egy filozófust, hogy ő szervezze meg és vezesse a beszélgetéseket, hogy felkínáljuk olyan embereknek a vitavezetést, akik ebben a szakmában valamilyen szintet elértek. Kérdezni egyébként mindenki tud, főleg filozófusok, az első filozófus szakértő mást sem csinált, csak kérdezett. Ebből a szempontból tehát bizonyos értelemben el vagyunk maradva, de ez nem tükrözi a magyar filozófiai életet, amit én színvonalasnak, érdekesnek tartok. A színvonal különben produkciókban, könyvekben is kifejeződik. A könyvhéten lát számos filozófiai munkát, most jelent meg, most íródott, és vannak vevők, akik meg is veszik ezeket a könyveket.- A nyelvi hátrányunk azért feltehetően jebntkezik...- Tulajdonképpen igaz, hogy ha az ember filozófus lesz, egyszerűbb és könnyebb, ha franciának, angolnak vagy németnek született, mert akik ezeken a nyelveken filozófiát írnak, igen hamar ismertté lesznek a világon. De manapság nem lehetetlen kis nyelvek esetében sem elérni ugyanazt. A filozófiai művek fordítása igen elterjedt ipar manapság, a könyvkiadás virágzik mindenütt, még ha a könyvek nem is kimondottan ol- csóak. Az egyetemeken mindenütt tanítanak filozófiát, tehát nem lehetetlen ma egy magyar, cseh vagy lengyel filozófusnak bejutnia a világ szakmai vérkeringésébe.- Milyen esélyei vannak az egri főiskolának, hogy megerősödjön itt a fibzófia szak?- Nagyon sok dolog azon múlik, hogy milyen emberek vannak valahol. A jó filozófus, a jó szervező - ezek mindig a húzóerők. Más húzóerő nincsen. Budapest előnye, hogy nagy város, de ez a vonzerő esetbg csökkenni fog, ha a vidéki városokban jó fibzófia szakok jönnek létre. Eger esetében: Vajda Mihály egyike Magyarország legismertebb, legnevesebb fibzófusainak, így lehetséges az, hogy az emberek ide fognak jönni csak azért, hogy ezeket vagy azokat - a fiatabk között is van néhány kiváb -afi- bzófusokat hallgassák. Nem kizárt dolog. Ez lehetséges. Ezen múlik. Meg az itteni törekvéseken és a lelkesedésen. És a munkán múlik, hogy mennyire tudnak középpontivá válni a magyar filozófiai életben.

Baj van, ha csak a hozamot nézik- A mai magyar felsőoktatásban a fibzófia oktatásának milyen lehetőségei vannak? Bizonyos értebmben a szakma igen fiatal hiszen ’89 után újra kellett teremteni a fibzófia oktatását. Bennünket különösképpen érdekel a válasz most, hogy az egri főiskola egyetemi szak indítási jogot kapott.- Ez egy nagyon komplex kérdés, merthogy honnan nézzük a dolgot - kérdez vissza Vajda Mihály. - A filozófusok szeretnék a filozófiát virágozni látni, s ha rajtuk múlik, mindenütt lenne filozófia-oktatás, különösképpen a filozófia szakmának - ha ezt szakmának lehetne nevezni - az igénye ez. A törekvés meg is valósul, hiszen egyre több helyen tanítanak fibzófiát, egyre több helyen abkul olyan fibzófia tanszék, amelynek reménye van arra, hogy fibzófia szakot indít, vagy már indított is. Ilyen törekvések vannak. Itt nálunk Egerben csak etika, de Veszprémben, Szombathelyen - és mindenütt - vannak üyen törekvések. Legyünk azonban őszinték: nem szabad azt mondani, hogy '89 előtt nem volt filozófia-oktatás, mert Budapesten volt. A kádárizmus utolsó éveiben megtűrték a nem kifejezetten marxista ideológiaként oktatott filozófiát akkor, ha az nem mondta ki a maga kontroverziáit, nem is az ellenségességét, de kontroverziáit a marxizmussal szemben. Úgyhogy Budapesten létezett. Voltak komoly emberek - most neveket nem akarok mondani -, akik tényleg filozófiát tanítottak, és tanítottak olyanoknak is, mint például az én fiatalabb kollégáim Debrecenben, akik filozófiát tanítottak a vidéki egyetemeken. De a vidéki egyetemek filozófia tanszékeit nagyon erőteljesen meghatározta, hogy ezek marxista-leninista ideológia tanszékekként jöttek létre, mind a marxizmus-leni- nizmus intézethez tartoztak, és meghatározta a vezető személye is, aki rendszerint egy pártideológus volt, ahogy Debrecenben is ez volt a helyzet.- A rendszerváltozás ebben az értebmben tekinthető fordulópontnak.- Kilencven után ki kettett építeni a fibzófia tanszékeket a vidéki egyetemeken. Ez hol így történt, hol úgy. Debrecenben úgy történt, hogy vezetőváltás volt, hiszen a régiek már nem maradhattak, a fiatalok pedig már nem voltak marxista elkötelezettségűek, próbáltak kibújni a szorításból korábban is. Szegeden a tanszéken belül volt egy törésvonal a régi pártemberek - akik régi típusú marxista ideológiát tanítottak - és a fiatalok között, akik megpróbáltak valami mást. Ma már egyre nő és szélesedik a filozófia oktatásának az igénye. Ezzel szemben valamennyiünknek az a véleménye - s hogy ez mennyire felel meg a tényeknek, annak nehéz lenne utánajárni -, hogy a mindenkori

kultúrkormányzat nem annyira támogatja ezeket a törekvéseket. Miért nem? Mert élünk egy szabad, liberális demokráciában, ideológia-oktatásra nincs szükség. Idáig tökéletes az egyetértés. Akkor mire való ez az egész? Miféle haszna van, mi a hozama? Én erre azt válaszolom, hogy nincs hozama, ha mondjuk euróbán akarjuk mérni, de abban az értebmben igen, hogy meggyőződésem: megabpozott kultúra, fibzófia oktatása nélkül nem lehetséges egy új értelmiségi generációt felnevelni. Pontosabban bhet, csak én azokat nem nevezném értelmiségieknek, hanem experteknek, szakembereknek nevezem őket, akiknek egy ország szelbmiségé- nek a meghatározásában nagyon kevéssé bhet szerepük. Egy szakember, akármilyen kiváló, az én szememben nem értelmiségi, az értelmiségi egy olyanfajta „nem szakember” - lehet szakember is, ez a kettő nem zárja ki egymást -, egy olyanfajta tudós, aki egy ország, egy nyelv kulturális hátterének meghatározásához hozzájárul. Szóval, ha csak a hozamot nézik, akkor baj van. De ez nem magyar sajátosság, ez egy nemzetközi trend, hogy egyszerűen elveszett az érzék a kultúra iránt, és egy pragmatikus beállítottság tör át.- Ugyanakkor fibzófia szak indulhatott több vidéki felsőoktatási intézményben.

Kérdés, ellentmond-e mindennek az, hogy mégis hozzájárulnak tanszék alapításához Szombathelyen, Veszprémben? Hozzáteszem: az etika, amit Eger indíthatott, az egy másik kérdés. Ott becsempésződik a kultúra. Mert mire van az etika? Van egy furcsa érzés a modern társadalmakban, hogy nincs többé egy olyan erő, amely az embereket a maguk teljesen individualizált részétől visszatartaná. Minthogy a vallás, ha nem is kihalóban van, de visszaszorítódik, nem hat az emberekre igazán, nem határozza meg az életet, a vallásoktatás helyett kell valami más. És akkor jön ez az etikaoktatás. Ha eléggé ravaszak vagyunk mi, filozófusok, akkor azt mondjuk: jó, legyen, s az etika címén megpróbálunk nem csak pragmatikus kérdésekre válaszolni. Ez ad egy bizonyos fajta kultúrát, képességet arra, hogy aktuális problémákról egy szélesebb összefüggésben beszélgessünk, de ami a kultúrának az igazi megalapozását jelentené, az ezáltal nem jön létre. De lehet az etikát úgy oktatni, hogy az igazán filozófiai alapokon történjen. Nekem az az érzésem, hogy válaszúton vagyunk. Alig akad kormányzati ember, aki, ha találkozom vele, ne mondaná, hogy belátja a nem pragmatikus tudásnak, a kultúrának a nagy fontosságát, no de hát pénzkérdés, ugye...- A kötebzően oktatott ideob- gia évtizedei után nehéz bhet meghatározni, hogy mit, hogyan tegyenek fibzófia címén a felsőoktatásban.- Egyik nagy kérdés, hogy szakoktatás legyen-e, vagy valami más. A kötelezőnek rossz, nagyon rossz mellékzöngéi vannak. Kötelezővé tenni a filozófia-oktatást? Ez ellen én erősen tiltakozom. Ne tegyük kötelezővé, ne ijesszük el az embereket. Még a szakosaimtól is azt várom el, s furcsa ilyet hallani magamtól, hogy nekik végig kell tanulni a szakmát, és kész. S ha az ember ezen túl úgy köteleződik el, hogy három filozófus van, mire elvégezte az ötödévet, ha három olyan nagy filozófus van, akiről azt mondhatja, hogy többé-ke- vésbé azzal megismerkedett... Ha vabki Arisztotebszt, Descartes-t és mondjuk Kant-t vabmennyire tisztességesen tanulmányozta, akkor már az nagyon jó, de azért bgyen egy rátekintése az egészre is. A nem szakosoknál inkább csak egy szemléletmódot kell, hogy jelentsen a fibzófia. Azt mondom a közgazdászoknak is, hogy nem arról van szó, hogy most megtanuljunk valami mást, hanem arról: megtanuljuk azt, miként lehet a dolgokat másképpen is látni. Ez a kultúra lényege. Van, amikor a másként látás any- nyira idegen tőlem, hogy igyekszem ellene valamilyen értelemben fel is lépni a szó eszközével, van, amikor azt mondom, hogy jó, te így látod, én így látom, s megvagyunk egymás mellett. Ennek a kultúrának, ennek a nem a tudás megszerzésére irányuló igyekezetnek, hanem egy ilyenfajta szemléletmód megszerzésének, ennek a letéteményesei kell, hogy legyünk mi, filozófusok az egyetemeken. Ha erre valaki azt kérdezi, hogy jó, de az egyetem nem arra való, lehet szabadegyetem, lehet könyveket olvasni, mindenféle rendezvényekre járni, de az egyetemen szaktudást kell elsajátítani, akkor azt mondom, hogy persze, elsősorban a szaktudást kell elsajátítani, de szerintem a puszta szaktudást elsajátított ember egyrészt - még pragmatikus szempontból is - nem olyan flexibilis, nem tud egy szemlélet- váltást minden további nélkül elfogadni. Közgazdászoknak szoktam mondani, hogy amit ma a közgazdaságtanban evidenciaként kezelnek, egy ilyen neoliberális, fiskális szemléletmód, az 30 vagy 40 évvel ezelőtt még az ördögtől való volt, egy egészen másfajta szemléletmód volt az uralkodó. Mitől történt a változás? Nem attól, hogy a régi szemléletmód hibás lett volna, hanem megváltozott a világ körülöttünk.

A korábbi elképzelések arra épül- * tek, hogy Európa szegény volt, és egy fölpörgetése a fogyasztásnak, az mindenképpen egybehangzott az emberek többségének az igényével. Ma már az emberek többségének nem feltétlen az az igénye, hogy bővítse a fogyasztását, inkább az, hogy kényelmesebben éljen, kevesebbet kelljen dolgoznia, és egy ilyen világban másfajta közgazdasági szemléletmódra van szükség.

síké Sándor