Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-11 / 135. szám

■® ■ 2004. Június 11., péntek H O R I Z O N T 7. OLDAL Transznacionális pártok Európában Továbbra is a nemzeti politikai szerveződéseké a domináns szerep Hogyan épül fel az Európai Parlament, milyen politikai frakciók tevékenykednek sokhoz képest lassú fejlődése nem a pár- benne, s mi a fő külünbség a nemzeti keretek, valamint az Unión belül tevékenyke- tok és vezetőik szubjektív akaratával, bi- dő, úgynevezett transznacionális pártok között? Az alábbiakban - szakértők segít- zonytalanságával magyarázható (bár két­ségével - próbáljuk meg elmondani az ezzel kapcsolatos tudnivalókat és elemzése- ségtelen, hogy érzékelhető különbség van két, annál is inkább, mert vasárnap magyar állampolgárok először vesznek részt az a különböző pártok „igenlésének” hőfoka Európa parlamenti választásokon. között), hanem sokkal inkább magának az Európai Unió és intézményei mechaniz- ugyanis elő, hogy a „transznacionális” musainak ellentmondásaival, az integráció pártszerveződések, amelyeket a teljes szu- belső problémáival. Mindezt pontosan verenitásukat megőrző nemzeti pártok te- szemlélteti, hogy a „transznacionális” pár- remtettek, megszabták saját belső szabá- tosodás, az először még igencsak laza párt­jaikat, és ezeknek ugyanők váltak szerep- szövetségek pártszerű alakulatokká formá- lőikké. Egyfajta kettősség bontakozott ki, lódása, az integráció története során rend- amely a mai napig az európai politikai szerint az EU reformjaival párhuzamosan, Kilenc frakció az EP-ben (Az 1999-es választást követően) ■ Európai Néppárt - 232 tő ■ Zöldek-48 lő § Függetlenek - 11 fő ■ Európai Szocialista Párt - 180 tó Európai Egyesült Baloldal -42 fő ■ PártonkMIiek -8 tő Európai Liberális Demokrata ■ Unió a Nemzetek Európájáért -30 fő ■ Demokrácia és Reform Párt - 51 fő és Sokszínűség Európája - 16 fő A politikai pártok a demokrácia folyamatos tökéletesítésének eredményei, a politikai intézmények fejlődésének részei, az euró­pai politikai kultúra tartozékai. A konszoli­dált demokrácia elképzelhetetlen működő pártrendszerek nélkül. Korántsem véletlen, hogy a legtöbb országban törvények hatá­rozzák meg és szabályozzák a pártok tevé­kenységét, és ezzel segíük elő demokrati­kus, alkotmányos feladataik teljesítését. A nemzeti keretek között megalakult po­litikai pártok hagyományos funkcióira nagy hatással van, hogy a hazai és nemzet­közi problémák közötti határok az utóbbi évtizedekben elmosódtak. Európában ez a jelenség egyidős az integrációval. A pártok politikai tevékenységében továbbra is a „hazai” politizálás a meghatározó, de a nemzetközi, főleg az európai kérdések ará­nya munkájukban állandóan növekszik, ami törvényszerűen eredményezte, hogy mind nagyobb az olyan problémák része­sedése, amelyekben elkerülhetetlen a nem­zetközi együttműködés. Ennek felismerése vezetett el a hasonló vagy rokon értékeket valló pártok különböző formájú, a határo­kon túllépő összefogásaihoz. A „transzna­cionális” pártszövetségek kialakulása első­sorban az Európai Közösség, majd az Euró­pai Unió politikai berendezkedése aspektu­sából jelentett új momentumot, de a folya­mat értelemszerűen nem hagyta érintetle­nül magukat a nemzeti pártokat, mert azok az európai pártszövetségek alkotóiként a pártpolitika teljesen új vizeire voltak kény­telenek „evezni”. Az az eredeti helyzet állt mozgástér jellemzője, vagyis a változások után is a nemzeti pártoké a domináns sze­rep. Fokozatosan kiépülnek ugyan az Euró­pai Unió-szintű politikai struktúrák, de ezek tényleges súlya növekedésük ellenére elmaradt a nemzeti pártokétól, mind haté­konyságukat, mind pedig a közvélemény értékítéletét tekintve. Az európai szintű pártosodás viszonyla­gos gyengesége, elmaradottsága, az elvárá­ezektől függően, ezek által ösztönözve ment végbe. Ezek között a legfontosabb helyet az Európai Parlament reformjai, ha­táskörének változásai, e parlament közvet­len választása 1979-től és a Kormányközi Konferenciák, az új szerződések foglalták el, különösen a Maastrichti (1992), az Amsterdami (1997) és a Nizzai Szerződés (2000). _______________________________________________________(HAVAI) A hazai témák döntenek A demokratikus parlamenti rend­szerekben a választások eredmé­nyei határozzák meg a pártok el­helyezkedését a törvényhozásban, és azt a potenciális lehetőségüket, hogy ellenőrizzék a kormányt és a kormányzati apparátust. Ez tehát a választások tétje. A szakirodalom ennek alapján a nemzeti parla­menti választásokat, az elnöki rendszerekben az elnökválasztá­sokat az elsőrendű választások ka­tegóriába sorolja, a helyi választá­sokat, a parlamenti pótválasztáso­kat és a második kamarai választá­sokat viszont a másodrendű vá­lasztások kategóriájába. Az első csoportba sorolt választásoknak van tétje a kormányzati hatatom, a hatalmi egyensúly aspektusából A második csoportba soroltaknak viszont kevésbé van „tétje”, jelen­tősége abból a szemszögből, hogy nincsenek közvetlen hatással arra, ki kormányoz az országban. Az európai parlamenti választásokat az eddigi tapasztalatok alapján az elemzők ugyancsak „másodren­dű” választásoknak ítélik. Az Európai Parlament-válasz­tások másodrendű jellegét általá­ban a következő érvekkel tá­masztják alá:- A részvétel jóval alacso­nyabb, mint a nemzeti parlamen­ti választásokon (1979-ben még 62,5%-ot tett ki, de később folya­matosan csökkent és 1999-ben már csak 49,4%-ot képezett, ez a tendencia általánosnak ítélhető, kivéve azokat az országokat, amelyekben a választáson törté­nő részvétel kötelező).- A kormányzó pártok általá­ban rosszabbul szerepelnek, mint az általános parlamenti választáso­kon, szemben az ellenzéki pártok­kal Működésbe jön tehát a válasz­tópolgárok „büntető” effektusa.- A kisebb pártok gyakran jobban szerepelnek, mint a parla­menti választásokon, a nagyob­bak viszont rosszabbul. — A választópolgárok nem az európai, hanem a hagyományos hazai kérdések alapján alkotnak véleményt és szavaznak. Eredetileg a közvetlen európai parlamenti választásoktól azt vár­ták, hogy azok az állampolgárokat hozzák közelebb az Unió belső problémáihoz, és aktivitásra, bele­szólásra ösztönzik őket. Az eddigi választások azonban inkább azt jel­zik, hogy a választók egy jelentős részét - de van, ahol a többségét - az európai parlamenti választások „hidegen” hagyják, vagy olyan ítéle­tekre kényszerítik, amelyek nem relevánsak európai ügyekben. Az európai választások gyakorlatilag nem a „pro-EU” vagy az EU-t oppo­náló pártok között folynak: egy 1996-os felmérés szerint az Európai Unió tagországainak 122 pártja kö­zül 51,6% egyértelműen Unió-barát volt, 17,2%-a egyértelműen EU- ellenes, és a maradék 31,1% egyik álláspontot sem támogatta határo­zottan, de semmiképpen nem uta­sította el a közös Európa vízióját. A különböző pártok által az európai parlamenti választások alkalmából kiadott pártkiáltvá­nyai,'programjai az integráció ér­demi kérdéseiben alig különböz­nek. Ez önmagában is a hazai kérdések felé irányítja a figyel­met, mert azokban viszont kita- pinthatók a hazai pártok politiká­jában lévő különbségek. Kijárók és europarlamentereink pénztárcája Az Európai Parlament (EP) működése kapcsán két - talán népszerűbb és szélesebb közérdeklődésre számot tartó - témát idézünk. Egyrészt, mivel mások pénztárcájába mindenki szeret bekukucskálni, s nálunk az effélére - üveg­zseb ide vagy oda - a köz-, a politikusi szférában még mindig korlátozott a lehetőség. Másfelől pedig az európai parlamenti lobbizást, a kijárás intézményét vesszük szemügyre, nem utolsósorban a közszereplők családtagjainak itthon belpolitikai vitát kavart brüsszeli tevékenysége miatt is. Lobbizni csak pontosan, szépen Lobbizni, akárcsak egy nemzeti parla­mentben, az Európai Parlamentben is le­het, a megfelelő írott, illetve íratlan sza­bályok betartásával. S ahogy az elmúlt években az Európai Parlament szerepe felértékelődött, kiegyensúlyozódott az EU döntéshozatalában, nőtt a vonzereje a különböző érdekérvényesítő csoportok szemében is. Az EP maga is lobbizik - főként azokon a területeken, ahol nem bír közvetlen jogi befolyással - annak ér­dekében, hogy a döntéshozás további szereplői - például az Európai Tanács, a Bizottság - legyenek tekintettel az EU- képviselő-testület álláspontjára. A kijárás és kijárók, a lobbisták tevé­kenysége megszokott Brüsszelben, s ko­rántsem számít gyanús, vagy pláne tiltott tevékenységnek. Az EU-Forrás szerint az EU-intézmények körül ma több mint 3 ezer érdekcsoport, több mint félezer eu­rópai és nemzetközi szövetség 12-13 ezer hivatásos lobbistája dolgozik, hogy befolyással legyen a döntésekre. S hogy hozzájusson a számára fontos informá­ciókhoz vagy eljuttassa üzenetét az ér­deklődésére számot tartó témával foglal­kozó politikusoknak és tisztviselőknek. A lobbista azt a sokak számára nem lebecsülendő előnyt kínálja, hogy köz­vetlenül hozza el a brüsszeli intézmé­nyekbe a távoli körülmények és adottsá­gok közvetlen igényeit, szempontjait, és segít tényleges valóságos hátteret adni a készülő jogszabályok, álláspontok szá­mára. A kijárók működésének egyetlen feltétele, hogy a lobbista átlátható módon végezze tevékenységét, fedje fel kilétét, az Európai Bizottság esetében ajánlot­tan, a Parlamentben pedig kötelező mó­don akkreditáltassa, vétesse nyilvántar­tásba magát. A lobbista az érzékeny áru, az információ egyik házhoz szállítója, így speciális szabályok vonatkoznak rá. Evenként megújítandó, érvényes kitűző felmutatásával léphetnek csak be az Eu­rópai Parlament épületébe, és ott-tartóz- kodásuk során azt jól láthatóan viselniük kell. A képviselőknek pedig (euro-üveg- zseb) írásban kell nyilatkozniuk szak­mai tevékenységükről és minden egyéb jövedelmükről is. Az Európai Parlament tagjainak munkájuk során tartózkodni­uk kell bármilyen ajándék vagy kedvez­mény elfogadásától. A lobbisták nem hagyhatnak kétséget afelől, kinek és mi­lyen céllal dolgoznak, a képviselőkkel fenntartott kapcsolatokat sem állíthatják be megtévesztően. Azzal, hogy az EU-jogalkotás ma már a 450 milliós egységes belső piac egészé­nek sorsát meghatározó törvényeket is hozhat, amelyek alkalmasint befolyásos, óriás iparágak sorsát érinthetik közvetle­nül, nagyságrendekkel megnőtt a lob­biérdeklődés is az e törvények meghoza­talában érintett intézmények iránt. Az Európai Parlamentben pedig - mely a törvények mintegy 80-90 százalékánál a döntéshozás folyamatának megkerülhe­tetlen kulcsszereplőjévé vált - mód nyí­lik a kívülállóknak, kijáróknak, különfé­le érdekképviselőknek befolyással lenni egy-egy törvény szövegére vagy meg nem születésére. Maguk az érdekcsoportok is kidolgoz­ták saját önkéntes etikai kódexüket, amelyhez valamennyi aláírónak tartania kell magát az Unió intézményeivel való érintkezés során. A brüsszeli Lobbiszervezetek Európai Szövetségé­nek (FELPA) csak azok lehetnek a tagjai, akik önként vállalják, hogy sem pénz­adományokkal, sem anyagi ellenszolgál­tatásokkal nem környékezik meg az uni­ós intézmények tisztviselőit, és fizetség fejében nem adják tovább a tőlük szer­zett információkat. A lobbisták közt akadnak üzleti érde­keket képviselő csoportok, gyártók, ága­zati és szakmai érdekeket képviselő cso­portok, munkavállalói érdekeket közvetí­tő csoportok, szakszervezetek, társadal­mi érdekeket felvállaló csoportok, kör­nyezetvédők, fogyasztóvédők, területi, regionális érdekek képviseletére szerve­ződött csoportok és megbízásból tevé­kenykedő, közvetítő szerepet vállaló pro­fesszionális lobbisták. Mennyi van a pénztárcában? Mennyi az annyi? Elég sok. Nem csak magyar szemmel keresnek jól az EP- képviselők, hanem kontinentális (értsd: nyugat-európai) szemmel is, de a nem egyformán nagyvonalú apanázzsal el­eresztett europarlamenterek javadalma­zása már többször volt vita tárgya a tag­országok közt. Legutóbb az elmúlt fél év során ismét fölmerült, hogy egységesít­sék az adott ország nemzeti parlamenti képviselőinek javadalmazásához igazí­tott euroképviselői fizetéseket, s ezzel együtt rendezzék a szinte átláthatatlan költségtérítések és pluszkiegészítések rendszerét. Ma ugyanis az utóbbiak je­lentik az igazi tejszínhabot a tortán. Az ötlet ezúttal is meghiúsult, többek közt Németország ellenállásán, ráadásul bel­politikai okok miatt bukott meg a javas­lat: nem tűnt ugyanis vállalhatónak, hogy miközben a gazdasági dekonjunktúra kapcsán takarékos és megszorító államot hirdetnek, az EP-képviselőket emelt ösz- szeggel, egységesen havi nyolcezer eurós (kétmillió forintos) tiszteletdíjjal stafíroz- zák ki. A június 10-13-i választások után min­den eddiginél népesebb lesz a megalaku­ló Európai Parlament: létszáma 626-ról 732-re nő - benne a 24 magyarral -, s egyúttal a képviselők javadalmazása kö­zötti különbség is minden eddiginél na­gyobbra tágul, egyes esetekben több mint tízszeres lesz. A képviselők válto­zatlanul saját nemzeti parlamentjüktől fogják kapni a fizetésüket, ami megegye­zik a hazai képviselőkével Az újjáalaku­ló EP-ben például az olasz képviselők ha­vi 11 ezer, a franciák 5200, a spanyolok 2600, a lettek pedig 980 eurót fognak kapni. A 24 magyar europarlamenternek mintegy 700 euró jár. A 25 tagállam euró­pai parlamenti képviselői közül egyéb­ként legjobban az olaszok keresnek. Ma­gyar képviselőtársaiknál például 16-szor többet, ami azt jelenti, hogy egy hónap­ban majdnem 12 ezer euró körüli össze­get vihetnek haza. Az európai parlamenti képviselők fize­tése nem egységes, bérük saját országuk nemzeti képviselőinek fizetésével egye­zik meg. Az európai parlamenti képvise­lők azonban extra juttatásokat is kapnak: napi 262 euró jár azért, mert otthonuktól távol - Brüsszelben vagy Strasbourgban - dolgoznak. Ezenfelül kapnak juttatáso­kat utazásra, illetve munkatársak bérére (3700 euró/hó), szakértőkre is, ez utób­biakat azonban már az Európai Parla­menttől vehetik föl. Ez azt eredményezi, hogy a tíz új tag­állam képviselői például hivatalosan ke­vesebbet keresnek, mint adminisztratív munkatársaik. Pat Cox EP-elnök szerint ez némiképp érthetővé teszi a képviselők költségvetési rendszerrel való visszaélé­seit. Ha kicsit mélyebben turkálunk a hon­atyák pénztárcájában, a magyar képvise­lőket sem kell azért félteni, mivel a mint­egy hétszáz eurós (az itthoni közel 200 ezer forintos képviselői fizetéshez igazí­tott) javadalmazásuk mellett az utazási támogatásokból és napidíjakból ennek sokszorosát tehetik majd zsebre. így egy magyar EP-képviselő is megkereshet átla­gosan havi 5-6 ezer eurót (mintegy más­fél millió forintot). Arról az ismert gya­korlatról nem is beszélve, ha családtagját alkalmazza munkatársnak, titkárnak vagy szakértőként. Az Európai Parlament tagjai ugyanis személyi titkárokat is fog­lalkoztathatnak személyes megbízási szerződéssel. Minden képviselő havonta 12.305 eurót (több mint hárommillió fo­rintot) használhat fel erre a célra. Az al­kalmazott titkárok listája nem publikus, és a képviselők családtagjaikat is alkal­mazhatják. KOVÁCS JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom