Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-08 / 132. szám

12. OLDAL 2004. Június 8., kedd | g| S PORT TŰKOR Fekete-erdő után „feketeleves ■Szűkebb hazánkban Gyöngyöshalászért szorítunk Kissé komikusnak látszott komolyan gondolni, hogy sikerül majd visszavágni a németeknek az 1954-es világbajnokság döntőjében elszenvedett, azóta is megmagyarázhatatlan vereségért, de ezek szerint vak tyúk is találhat eleséget, ha nagyon kaparkodik. A mieink azt tették, s mi több, erővel is bírták. Amatőr csapatainkat persze nem zavarja, hogy Európa-bajnokságra ké­szülnek a valóban legjobb proäk. Labdarúgás A múlt hét történéseit „vastagon” végigkísérte az a kérdés, hogy Lothar Matthäus marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya, vagy Törökországba szerződik. Miközben Matthäust rendre ost­romolták az előbbi kérdéssel, ne­ki két barátságos, de egyáltalán nem langyos mérkőzésre kellett felkészíteni Gera Zoüánékat. Va­lójában több, mint egy csapatra való játékos mondta le a váloga­tottságot a kínai túra előtt (az okokat ne részletezzük), ezért Lothar ismét új együttest kény­szerült pályára küldeni. A kapi­tány Kínában is elégedett volt a fiúkkal, a 2-J-es vereséget szerin­te kizárólag az okozta, hogy a tá­vol-keleti játékvezető megítélt egy jogtalan 11-est a hazaiak javá­ra, méghozzá a 88. percben. Va­sárnap este aztán következett Kaiserslauternben a németek el­leni mérkőzés. A vendéglátók fel­kínálták a mieinknek a visszavá­gás lehetőségét az ötven éve el­szenvedett vereségért, ám aligha tételezték fel, hogy Király Gáborék komolyan gondolják a dolgot. A németek félvállról vet­tek bennünket, és a „nagymel­lényt” mérkőzés közben már nem tudták levetni magukról. Hi­ába akartak nagy erővel roha­mozva kiegyenlíteni Torghelle Sándbrváratlan gólját, az MTK-s támadó bevágott még egyet, és azzal eldőlt a meccs (0-2). Az Eb­re készülő németek a Fekete-er­dőben táboroztak, aztán meg­kapták a feketelevest. Matthäus saját hazájának válogatottját ve­zette meg egy alkalmi csapattal, amelyik kitette szívét a pályára. Lothar eleve azt akarta, amikor Magyarországra jött, hogy küzd­jön, harcoljon, akarjon a játékos. Igazolódott, hogy a mai magyar futballban bárki lehet válogatott. Örülhetett a lelátón a díszvendég Mádl Ferenc köztársaság elnök, némi kárpótlásban részesült a le­gendás Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is. Legyen már nekünk is egy kis örömünk! A magyar sportlapoknak egyéb témája is akadt, a „legran­gosabb” a Tököli-ügy. Az FTC csatárának eltiltása, majd játékjo­gának visszaadása érthetően nagy port kavart ezekben a ziva­taros napokban. Az egyik újság -végigvezetve a szabálykönyv pa­ragrafusait -bizonyította, hogy Tököli Attila semmiképpen nem játszhatott volna a Debrecen elle­ni mérkőzésen. Puhl Sándor egyébként Kínában járva fejezte ki csodálkozását ebben a kérdés­ben. A JT országos elnöke sem érti azt, ami történt. Remélhető­leg itthon majd megvédi Kassai Viktor játékvezetőt is. A „nagyok­ról” még annyit, hogy a Békéscsa­ba és a Haladás megnyerte az osztályozót, így maradhat a ma­gyar élvonalban. A „kicsiknél” még tart a pont- vadászat. Az NB Ill.-ban legin­kább a Gyöngyöshalászért szur­kolunk, nehogy három Heves megyei csapat búcsúzzon egy­szerre a Mátra-csoportból.- Nekünk minden meccs na­gyon fontos, mert feltétlen marad­ni akarunk az NB III.-ban. Mező­kövesden is jól játszottunk, Szén jól védett, Nagy Gy. T. remek for­mában futballozik ezen a tava­szon, de a többieket is csak dicsér­ni lehet a 0-0-ás eredményért. A hazaiak persze többet támadtak, de mi legalább egy pontért men­tünk. Nagyon bízok abbanhogy annak a munkának, amit Ács Já­nos edző vezényel a srácoknak, lesz is eredménye - nyilatkozta Szabó Gyula, a halásziak elnöke Lothar marad A magyar szövetségi kapitány joggal volt büszke győztes csapatára:- Megmutattuk a magyar népnek, hogy újra lehet hinni a ma­gyar futballban. A játékosok az 1954-es vereséget, amely még mindig egy fontos téma, elfeledtették. Az együttes az első perctől fogva magabiztosan és nagy szívvel küzdött Szeret­ném ezt az eredményt és az élményt egy kicsit élvezni, mielőtt nekikezdünk a következő nehéz feladatnak. Matthäus jövőjével kapcsolatban, miután kiderült, hogy a Besiktas a spanyol Vicente del Bosque-t szerződtette vezetőedzőnek, így nyilatkozott: - Mindig mondtam, hogy az isztambuli kapcsola­tomról szóló vita túl van lihegve. A megyei I. osztályban a baj­nok Pétervására közel állt ahhoz, hogy elveszítse veretlenségét, a Nagyréde idegenben is talpra tu­dott állni (1-1) .annyi csalódás után. Várható volt a szoros ered­mény, a hazaiak csak a hosszab­bításban tudtak egyenlíteni. De tudtak, s ez valóban erénye a Pé- terkének. Dicsérendő, hogy ma­radt tartása a Rédének. Felsőtárkány tovább fényesítette a remélt ezüstöt a Petőfibányagőlzápoms (7-0) le­győzésével. Az FC Hatvan sem okozott csalódást (nyert 3-1-re) Sólymoson. „Elment” a fix ik- szünk Zagyvaszántón, ahol a ha­zaiak nyertek (2-1) a Makiár el­len. Novaj és Heves egy jót „birkózott”, a döntetlennek (3-3) röviddel a következő mérkőzés után. Örülünk persze annak is, hogy a Gyöngyösi AK utolsó hazai meccsén legyőzte (4-2) a Láng SK-t, a dobogós helyezés ezzel együtt régen elúszott. Volt esélye, mégsem tudott szépíteni kiesésén az Egerszalók, mert a Dunakeszi diadalmaskodott (4-2). Az erővi­szonyoknak megfelelő vereséget (8-0) szenvedett Jászapátiban a Besenyőtelek. a vendégek örültek jobban. Ért­hető, hogy Bélapátfalván nincs miért ujjongani. A Tamalelesz el­leni 0-0-ás eredmény semmire sem jó. Tarnaörsnek viszont na­gyon is megnyugtató, hogy „el­kapta” (2-1) Kiskörét. Hiába ko- csikázott a Verpelét Vámosgyörkre, a felhőszakadás meghiúsította, hogy végigfutbal­lozzák a 90 percet. Majd kezdhe­tik elölről. f. b. Motorsport A SZABÁLY NEM TILTJA. A rendező egri Nagy Sportegyesület Kisnánán, a várral szembeni hegyoldalon jelölte ki azt a nemzetközi szintű változatos pályát, amelyen a hegyi kerékpárosok Kisnána-kupája, egyben olimpiai válogató versenye zajlott. A sár miatt voltak szakaszok, ahol a dótszamarat a vállukra vették az elszánt bringások. Az eredményeket később közöljük fotó: pilist elemér Talmácsi pontszerző okozza a motor ilyen gyenge tel­jesítményét, de a hosszadalmas szerelés miatt nem volt idejük or­vosolni azt. Egy szimering volt a ludas, amely által nem kap a blokk megfelelő levegő+benzin keveréket. Mivel tudták, hogy en­nek kicserélésére nincs idő, így visszarakják a „régi” blokkot. A csapat máris Barcelonára koncentrál, a szerelők kicserélik a blokkban a szimeringet, és megérkezik az a henger is a ver­senyre, melyet az első két futa­mon használtak. ■ Az idei világbajnokság mugellói futa­mán sikerült megszerezni az első pontokat Talmácsi Gábornak. A ma­gyar versenyző technikai por- blémákkal küzdötte végig a versenyt, de apait-anyait beleadva kihozta a motorból a maximumot A csapatfő­nök a futam befejeztével elismerte, hogy nem a motornak volt köszön­hető a 13. hely, hanem Talmának! A szombati edzésnapot köve­tően a szerelők valószínűsítették a probléma forrását, hogy mi POLITIKAI HIRDETÉS A heves megyei városokért is dolgozni fogok az Európai Parlamentben Európában a városok jelentik a fejlődés motorját. Ha egy nagyváros gyorsan fejlődik, képes maga után húzni a régió kisebb városait, azok pedig a falvakat. Azért készülök az Európai Parlamentbe, hogy a magyar városok ne maradjanak le az európai versenyben. • Hogy jusson uniós pénz a lakótelepek felújítására Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban js. • Hogy megújíthassuk Heves megye városainak történelmi központjait. • Hogy megkezdődjön a városi úthálózat felújítása, és legyen korszerűbb a tömegközlekedés. • Hogy legyen pénz az illegális szeméttelepek felszámolására. Ehhez kérem támogató szavazatukat! www.szdsz.hu a magyar liberális párt JÚNIUS 13-ÁN SZAVAZZANAK AZ SZDSZ DEMSZKY GÁBOR VEZETTE LISTÁJÁRA! (117976-121974)

Next

/
Oldalképek
Tartalom