Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-07 / 106. szám
I H 2004. Május 7„ péntek M E GYEI K Ö R K É P 5. OLDAL Kopácsi-díjat kaptak a polgárőrök Az elismerés mellé egymilliós támogatás is jár A Belügyminisztérium által létrehozott Biztonságos Magyarországért Közalapítvány 2003. november 26-án alapította a Kopácsi Sándor-díjat, melyet elsőként - a zuglóiakkal együtt - a megyeszékhely polgárőreinek adományozták oda. Kun Frigyes (balról) átveszi a dijat Kopácsi Sándor özvegyétől Budapest, Eger Az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületében tartott esemény résztvevői - a díj névadója özvegyének, valamint a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség magas rangú vezetőinek a jelenlétében - mindenekelőtt megemlékeztek Kopácsi Sándor életéről és munkásságáról. Ennek keretében külön említést tettek arról, hogy annak idején az ő kezdeményezésére jött létre hazánkban a Szomszédok Egymásért Mozgalom, s a nevéhez fűződik a polgárőrség megalakítása is. A hét közepén lezajlott bensőséges ünnepségen özv. Kopácsi Sándorné, valamint dr. Király Tibor, a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány elnöke két polgárőr szervezet képviselőinek nyújtotta át a rangos díjat. Az emlékplakettet, az oklevelet, s az ezekkel járó egymillió forintos működési támogatást a Polgárőrség Eger egyesület nevében Kun Frigyes, Orosz Zoltán és Nagy Károly vette át. Ugyancsak ebben az elismerésben részesült az egriekkel régóta szorosan együttműködő Zuglói Polgárőrség is. Mint az eseményen elhangzott, az érintett egyesületek a díjat a megalakulásuk óta folytatott kiemelkedő komplex bűn- megelőzési és áldozatvédelmi tevékeny- ségükért érdemelték ki. ______________esi B ank lesz a mozi helyén? Építési törmelékként kívánják értékesíteni az egykori Vörös Csillag, később Apolló mozi épületének az anyagát. A főtéri létesítményt - amelyben az ősszel még vetítettek - hamarosan lebontják. Hatvan Mint arról beszámoltunk, tavaly szeptemberben - a filmszerető közvéleményt némiképp megosztva - befejeződtek a vetítések a Kossuth téri filmszínházban. A vállalkozó nem kívánta a továbbiakban üzemeltetni a mozit, mivel az - az alacsony érdeklődés miatt - már hosszú ideje veszteséges volt, így a tulajdonosnak, vagyis az önkormányzatnak egyéb hasznosítási formát kellett keresnie. Végül a képviselő-testület 51 millió forintos kikiáltási áron meghirdette az objektumot, amely a közelmúltban el is kelt. A napokban feliratok jelentek meg a település különböző pontjain, amelyek arról tájékoztatták a lakosságot, hogy a hamarosan lebontandó építmény alkotóelemeit értékesítik. Miután ugyancsak a közelmúltban látott napvilágot a főtér rendezési terve is, amelyben az épületet a jelenlegi formájában tüntették fel, Bognár Endre főépítésztől arról érdeklődtünk, hogy a változás menynyiben érinti a belváros rekonstrukcióját. A szakember elmondta: a látványterv nem módosul, mivel a jellegzetes homlokzat - amely szervesen illeszkedik a többi barokk épülethez - megmarad. Pontosabban a jelenlegit lebontják, de az új tulajdonos vállalta, hogy hasonlót épít helyette. Csak úgy kaphatja meg az engedélyt, amelynek kiállításakor a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakmailag alátámasztott ajánlását is figyelembe vesszük - jelentette ki Bognár Endre. Lapunk úgy értesült, hogy a bontás már májusban befejező’ dik, és még az idén elkészül az új épület, amelynek földszintjén egy könyvesbolt és egy pénzintézeti fiók, a tetőtérben pedig több lakás kapna helyet. A bontási engedélyt a tervek szerint csütörtökön veheti át a befektető. * it. o.j HAVAS ANDRAS Ervin és a detektívek Demeter Ervin volt titokminiszter és brókerbizottsági elnök, Csapody Miklós (MDF) kifejezésével élve „megélhetési politikus”, a napokban a CIA-hoz fordult. Ez önmagában is szép kép. Demeter Ervin nemzetközi „titkos tényező” személyesen hívta fel az amerikai összekötő figyelmét a brókerügy bizonyos vonatkozásaira, majd javaslatokkal és észrevételekkel látta el a kissé meglepett amerikait. A történethez hozzátartozik, hogy minderről a televízióban beszélt Bencsik Andrással A Munkásőr című lap egykori főszerkesztőjével és Lovas Istvánnal, akit egykor éppen az Egyesült Államokban köröztettek. Utóbbi a műsorban elmondta: az egész kormányt bilincsbe verve kellene elvinni. Figyelembe véve a társulat előéletét és morális helyzetét, ezek a kijelentések nyüvánvalóan hitelesek, ezért kétkedésnek és vitának semmiféle helye sincs. De nem is ez a lényeg. Az igazi kérdés az: ki is ez a Demeter Ervin, hogy mindenféle felhatalmazás és egyeztetés nélkül, személyesen egy másik ország titkosszolgálatához forduljon? Milyen alapon beszél egy idegen állampolgárnak a hazai titkosszolgálat dolgairól az, aki régebben éppen ezt a szakszolgálatot vezette, és igazán tudnia kellene, hogy mi a szokás? A CIA embere egyébként udvariasan megjegyezte azt, amit mindenki tud, konkrétan, hogy az amerikai titkosszolgálat kormányokkal áll kapcsolatban, így igazából nem tud mit kezdeni ezekkel az információkkal. Továbbá, hogy forduljon bátran Magyarország szakirányú szervéhez, amit úgy hívnak: Nemzetbiztonsági Hivatal. Még elképzelni is borzasztó, mit mondanának az előbb idézett közéleti szereplők, ha hasonló szituációban politikai ellenfeleik fordulnának - a hivatalos utat megkerülve - a CIA összekötőjéhez: volna nagy hazaárulózás, New York-Moszkva-tenge- ly, minden, ami ilyenkor lenni szokott. Meg Moszad, KGB, meg persze, titkos összeesküvés. És hát csak eszébe jut az embernek Kövér László (akinek kvalitásait azért a magam részéről elhatárolnám a fenti személyek ez irányú teljesítményétől) legutóbbi kijelentése arról, hogy neki úgy tűnik, mintha a magyar kormányt külföldi titkosszolgálatok irányítanák. így aztán most nagyon nagy zavarban vagyunk a CIA megítélését illetően is. Hogy Demeter Ervin különös lépését miként értékeljük, az vérmérséklet kérdése: mondhatjuk rá, hogy ez a nemzet érdekében tett, önzetlen és hősies akció, de azt is, hogy hazaárulás. Enyhébb kifejezéssel szólva besúgás: információ idegen titkosszolgálatoknak, engedély nélkül. Az is lehet persze, hogy sokkal prózaibb dologról van szó, és a cselekmény rugója egy nagyon emberi és megbocsátható ok: a megélhetés. Turisztikai beruházás a várban? Félmilliárd forintra pályáznak az érintett felek A vár turisztikai fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írtak alá tegnap a megyeszékhelyen. Amennyiben siker kíséri az ez alapján a ROP-ra benyújtandó pályázatot, úgy jövő augusztusban újabb nagyszabású fejlesztés kezdődhet meg az egykori erősségben. Eger Ortodox egyházi énekek Egy csöppnyi oroszhon a Rác templomban Rövid időn belül immár a máElismert főiskolai vezetők Gyöngyös A Magyar Tudományos Akadémia IV. Agrártudományok Osztálya agrár-közgazdasági, agrártörténeti és faluszociológiai bizottságának tagjai dr. Magda Sándort, az MTÁ doktorát, a Károly Róbert Főiskola rektorát az akadémia közgyűlési képviselőjévé választották. Az erre vonatkozó megbízólevelet dr. Vízy E. Szilveszter, az MTA elnöke adta át a profesz- szornak. A Máltai Lovagrend Kelet-Kö- zép-Európai ága a Szlovák Köztársaság fővárosában, Pozsonyban - a hajdani koronázóhelyen - avatta lovaggá dr. Wächter István professzort, a Károly Róbert Főiskola általános rektorhelyettesét. A lovagrend olyan civil szervezetet képvisel, amely a világ minden részén rendelkezik kiemelkedő tagokkal. ________■ A tegnap a várban a Sós Tamás megyei közgyűlési elnök, dr. Thuma József, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója és dr. Nagy Imre polgár- mester által aláírt megállapodás értelmében a Heves Megyei Ön- kormányzat, a KVI és a városi ön- kormányzat közösen pályázik a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjára (ROP), amihez csatlakozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is. Mint azt dr. Petercsák Tivadar, a Dobó István Vármúzeum igazgatója elmondta, az 500 millió forintos turisztikai fejlesztés keretében újraépítenék a püspöki palota nem ismert okok miatt még a XVII. században visszabontott keleti részét, melynek révén három szinten összesen mintegy 400 négyzet- méternyi területet nyerne a múzeum. Ezáltal kiegészülhetne a jelenlegi kiállítóterület, s egyebek mellett helyet kaphatna egy, a mozgáskorlátozottaknak kialakítandó lift is. A püspöki palota padlásterében - 500 négyzetméteren - így egy új, Heves megye népművészetét bemutató kiállítás is megnyílhatna. A beruházás másik elemeként az egykori, ma már csak falmaradványaiban látható Provizóri palota alatt húzódó, valaha a dézsma tárolására használt pincerendszert hoznák rendbe, ahol a helyi szőlő- és borkultúra múltját, jelenét mutatnák be. Amennyiben a pályázat sikerrel jár, úgy jövő augusztusban meg is kezdődhetnek a fejlesztések. A pályázathoz szükséges önrész előteremtését is vállaló felek kiemelték: a mostani megállapodás nem előzmény nélküli, mert tíz éve eredményesen működnek együtt az érintettek, s csak az elmúlt négy év alatt több, mint 400 millió forinthoz jutott a vár a KVI, illetve a Széchenyi-terv által. A pályázat előkészítésének a fedezete, 15 millió forint is rendelkezésre áll. (-NE) sodik nagyszabású rendezvénnyel lepte meg az orosz nyelv, kultúra, zene iránt érdeklődőket a Megyei Művelődési Központban működő orosz nyelvi klub. A sokakat érdeklő orosz karácsony után most a Rác templomban szerveztek hangversenyt. Eger Mint azt Fekete Lászlóné Natasa klubvezető elmondta, a városban ma is sokan élnek, akik beszélik az orosz nyelvet, vagy megmaradt a kötődésük egykori szomszédunkhoz. Az orosz anyanyel- vűeknek, illetve a nyelvet beszélőknek szeretnének programokat biztosítani, amelynek a helyszíne most a város egyik nevezetességében, a Rác templomban volt. A rendhagyó koncert egy kis művészettörténettel kezdődött. A szakember, H. Szilasi Ágota beszélt a templom kincseiről, majd egyházi énekek hangzottak el. Ezek tolmácsolásában közreműködött az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói kara és az Agria Vegyeskar. Az előbbi oktatója, Barta Anna beszélt az orosz egyházi énekek kialakulásáról, jelentőségéről. A nagy sikerű, telt házas előadáson minden hallgató tetszőleges összeget ajánlhatott fel a templom javára. Az orosz nyelvi klub közreműködésével szeretnének ugyanis alapítványt tenni a Rác templom megmentéséért, mert nem elég csak az ikonokban gyönyörködni, az épületet is folyamatosan karban kell tartani. A milliós nagyságrendű munkák elvégzéséhez az adományokat is várják. Ennek az újabb, jótékony célú akciónak a szervezése a koncert után kezdődik. i-romii Kisköre - Hétfőn este 6 órakor iskolaszéki ülést tartanak a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. Szombaton, a Madarak és Fák napján Bogácsra utaznak tanulmányi kirándulásra az iskola tanulói. Lőrinci - Holnaptól felfrissített kiállítási anyaggal várja a látogatókat a Tájház. A helyi hagyományok iránt érdeklődők szombatonként délelőtt 8-tól 12 óráig, szerdánként 14-től 16 óráig kereshetik fel az intézményt. Márkáz - A település vezetősége legutóbbi testületi ülésén elfogadta a tavalyi év zárszámadását. A grémium a kiadások összegét 304 millió forintban, míg a bevételeket 306 millióban rögzítették. Emellett a képviselők mintegy 20 millió forintnyi pénzmaradványt állapítottak meg. Napirenden szerepeltek továbbá a helybéli civil szervezetek beszámolói, illetve a helyi rendeletek felülvizsgálata az uniós jogharmonizáció tükrében. Mátraszentimre - Május 9 én az Eurocar '98 Mátra Rally autóverseny miatt 7 és 17 óra között lezárják a Mátrakeresztes, Mátraszentimre és Galyatető közötti útvonalat. A verseny ideje alatt a lezárt szakaszon a Volántársaságok menetrend szerinti járatai sem közlekednek. Mónosbél - Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól pályázat útján az önkormányzat két számítógépet nyert. A gépek a hivatalban működnek majd, de lehetőséget teremtenek arra, hogy a település lakói is hozzáférhessenek az Internethez. Az értesítés a napokban érkezett meg a döntésről, s valószínűleg május végéig be is üzemelik a berendezéseket. Noszvaj - Kelemen Péter körzeti megbízott a legutóbbi képviselő- testületi ülésen beszámolt a község közrendjéről. Elmondta, hogy a polgárőrökkel kiválóan együttműködnek, így a rendőrség szűkös keretei ellenére is jó a közbiztonság. Parádsasvár - a május elsejei Falunap keretében rendezték meg a településen a III. igol-kupa ügyességi autóversenyt, amelyre 37 nevezés érkezett. A G1 kategóriában Bugyi Csaba (Trabant) végzett az élen, a G2, egyben az abszolút verseny győztese Molnár Attila (Alfa Rómeó) lett. A G3 első helyezettje Csortos Szilárd (Lada), míg a G4 kategória (épített autók) legjobbja Takács András volt. A más sportvetélkedőkkel, lovasbemutatóval, bállal színesített eseményen a megyei közgyűlés elnöke, a körzet egyéni országgyűlési képviselője, Sós Tamás is megjelent. Petőfibánya - Tegnap rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület. Döntöttek arról, hogy pályázatot írnak ki egy játszótér megépítésére. Poroszló - Az önkormányzat az egri Bástya Kft.-t bízta meg a József Attila u. 15. szám alatti óvoda bővítésére és rekonstrukciójára vonatkozó terv elkészítésével. A beruházás összköltsége meghaladja a 120 millió forintot. Recsk - a Parádi Egészség és Otthonvédők Köre a klimax előtt álló nők, illetve a már változó korba lépett hölgyek részére szervez ETKA-jóga tanfolyamot a művelődési otthonban szerdán 17-től 18.30-ig. A foglalkozások - amelyek preventív jellegűek és a mozgásterápiára épülnek - egy nyertes pályázatnak köszönhetően ingyenesek. Rózsaszentmárton a település is pályázatot nyújtott be a Tiszta Magyarországért cím elnyerésére. Áz eredményhirdetés május végén várható; amennyiben nyernek, gallyaprító-gépet és köztéri hulladéktároló edényeket szeretnének vásárolni. Emellett pályáztak a Tájsebészet elnevezésű akció keretében is. Sírok - Az április 30-án avatott felújított művelődési ház többféle szolgáltatással áll a lakosság rendelkezésére. Az informatikai részleget szerdán és pénteken délután 5 órától, míg szombaton és vasárnap délután 4 órától vehetik igénybe az érdeklődők. Szilvásvárad - Az önkormány zat SAPARD-pályázatot nyújtott be, hogy támogatást kapjanak'falufejlesztésre és a falukép kialakításához. A mérnökökkel már tárgyaltak, akik látványterveket készítenek. Ötvenmillió forintot szeretnének nyerni, míg az önerő 16 millió. A pályázat előkészítése csaknem egymillió forint volt. SZŰCS - Vasárnap délelőtt 10 órakor emlékhelyet avatnak Szúcs-bányatelepen (Bagólyukban), ahol hatvan évvel ezelőtt 1285 embert tartottak fogva a gettóban. Az emlékművet Várnai Shorer Judit, Izrael rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete avatja fel. Vámosgyörk - A művelődési házban tüdőszűrésre várják május 11-ig, hétköznap 8-17 óra között az adácsi, atkári és a helyi lakosokat. ■