Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-08 / 107. szám

M E GYEI K Ö R K É P 5. OLDAL 2004. Május 8., szombat Távol tartható-e az erőszak? A családon belüli erőszak megfékezésére a Parlament megkezdte a távol tar­tásról szóló törvényjavaslat vitáját. A tervezet szerint a bántalmazót egy meg­határozott időre kiemelnék abból a közegből, ahol tettét elkövette. A tervezet­ről kértük a megyénkben élők véleményét. Gyöngyösiné Gere Ágnes, Felsőtárkány: azonban felvetődhet a kérdés, hogy mennyiben érintheti hátrá­nyosan a férfiakat, az apákat a törvény. Ha a kicsik szemszögéből nézzük a dol­got, mérlegelni kell, hogy a gyermek álta­lában mindkét szülőjéhez ragaszkodik, még akkor is, ha brutalitás is előfordul a családban. Országh Istvánné, Erdőkövesd:- Éppen ideje, hogy törvényt alkossanak er­re a problémára. Sok család szenvedett el hasonló sérelmeket az utóbbi években, és gya­korlatilag alig akadt le­hetőségük a védekezés­re. A távol tartásról az a véleményem, hogy tíz nap alatt nem oldódnak meg a konfliktusok, épp ezért tovább kell azt is gondolni, milyen következményei lehet­nek annak, ha a családfő visszakerül. Júlia, Egerszólátról, aki nevének és fotójának a mellőzését kérte:- A férjemmel együtt hívő emberek va­gyunk, de azt kell mondanom, hogy a mi éle­tünkben is akadtak feszültségek, amikor pél­dául építkeztünk, vagy amikor a pénztelenség miatt kilátástalannak láttuk a jövőnket. Épp ezért az a véleményem, hogy mindenekelőtt munkát és megélhetést kell biztosítani az em­bereknek. Ha a családfő nem a kocsmába me­nekül a kétségbeesés miatt, hanem tisztessé­gesen dolgozhat, és képes lesz eltartani a csa­ládját, a feszültség és az erőszak is csökken­het. Addig azonban hiába minden törvény... Nagy Sándor, Cserépfalu:- Úgy gondolom, hogy a távol tartás terve­zett bevezetése inkább figyelmeztető, mint bün­tető jellegű. Tény, hogy valamit mindenképpen tenni kell, de nagyon kö­rültekintő módon. Sze­rencsésnek tartanám azt is, ha mindkét nemre vo­natkozna ez a törvény, mert egyelőre jobbára a férfiak megfékezé­séről beszélnek. Sajnos a nőkben is ott szunnyadhat a brutalitás, mint ahogy erre már számos példa akadt.______barta katalin A térségi társulásoké a • • • // JOVO (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Magyar Bálint végezetül arról szólt, hogy a többcélú kistérsé­gekben megvalósuló társulások 1-12. évfolyamig foghatnák át az oktatást, s ez - a középiskolai ex­panzióval, illetve az 5-6. osztály­ban alapkészségek oktatásának megnövelt arányával együtt - a pedagóguslétszám ésszerűbb ki­használását is lehetővé tenné. Wekler Ferenc országgyűlési képviselő, a KÖSZ elnöke lapunk­nak elmondta: a kistelepülések­nek a csökkenő gyereklétszám, s ezzel az intézmények fenntartása régóta, s egyre nagyobb gondot okoz. Ugyancsak lassan megold­hatatlanná váló feladat elé állítja az önkormányzatokat a lakosság elöregedése, az inaktív, s így nem adózó népesség arányának növe­kedése. Ók ugyanis - teljes joggal - szeretnék igénybe venni az őket megillető, ám szintén igen drága szociális ellátásokat, szolgáltatá­sokat.- A mintegy félezer községet tömörítő szövetség épp ezért már egy esztendeje határozatban biz­tosította a belügyminisztert, hogy támogatjuk a kistérségi együttmű­ködések ösztönzését - jelentette ki a honatya, aki maga is polgármes­ter. Különösen nagy jelentőségű­nek ítélte, hogy a többcélú kistér­ségek számára 7 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre, a jövő esztendőtől pedig normatív támogatás is elérhető lesz szá­mukra.- A szövetség szeretné vállalni a kistérségek érdekképviseletét, erre tagozatot alakítunk - tette hozzá végül Wekler Ferenc, az ér­dekvédelem terén elért sikerként említve azt is, hogy - szintén a közgyűlésen tett tegnapi bejelen­tés szerint - a Magyar Posta Rt. mégsem szünteti meg a 600 és 2000 közötti lélekszámú települé­seken a hivatalait. Tóth Zoltán, a Belügyminiszté­rium államtitkára azt emelte ki, az idei hétmilliárd forint az év utolsó négy hónapjában lesz fel­használható, s jövőre reményeik szerint - időarányosan - 21 milli­árd lesz a keret, ami normatí- vaként beépül a költségvetésbe. Azt is elmondta: eddig kilenc tár­sulást hoztak létre a kistérségek, további száz biztosan létrejön majd, negyven sorsa egyelőre két­séges, 15 pedig - főként személyes okok miatt - biztosan nem alakul meg. ___ _____________<s.p.) A sztmásokon segítenek Az asztma világnapjához kap­csolódó rendezvények sorában tegnap sajtótájékoztatót tartot­tak a Szabad Lélegzet Közhasz­nú Alapítvány képviselői. Eger Dr. Marsai Éva tüdőgyógyász szak­főorvos, valamint dr. Flalmos Béla szakfőorvos, a kuratórium elnöke arról szólt, hogy a prognózisok sze­rint az évtized végére a magyar né­pesség fele szenvedhet valamilyen allergiás betegségben, ami geneti­kus úton öröklődhet, vagy környe­zeti ártalmak következtében alakul­hat ki. Európában jelenleg több, mint 30 millió ember küzd ezzel a problémával, s tavaly a negyedik legelterjedtebb népbetegségnek nyilvánították. Épp ezért rendkívül fontos a prevenció, illetve a teljes körű rehabilitáció. Az alapítvány most arra vállalkozott, hogy a tér­ségben egyedülálló módon megszer­vezze a betegek rehabilitációját, s szűrés és betegoktatás révén segítse az allergiások életminőségének ja­vulását. Ezért - az Egészségügyi Mi­nisztérium által támogatott prog­ram alapján - hozzákezdtek egy re­habilitációs központ tervezéséhez. A létesítmény helyszínéül egyedülálló mikroklímája, tiszta levegője, erdei környezete miatt Noszvajt válasz­tották. Pintér Elemér, a község pol­gármestere elmondta, hogy a képvi­selők egyetértésével ingyen ajánlot­ták fel azt a telket, amelyen az intéz­mény felépülhet. Az alapítvány elnöke, Hekeli Sándor bejelentette, hogy megkez­dődött a beruházás előkészítése, s már keresik az egészségügyi befek­tetőket. Az engedélyek beszerzése után pályázhatnak a 150 milliós lé­tesítmény megvalósítására, amely a tervek szerint három éven belül készülne el. (barta) Drogárusok rendőrkézen A padláson szárították a vadkenderí (Folytatás az 1. oldalról) Halaszthatatlan nyomozati cselekményként házkutatáso­kat is tartottak, s a gyanúsítot­tak egyikének lakásán a padlá­son szárított növényre bukkan­tak. Kiderült, hogy a megszo­kottól nagyobb mennyiségű in­diai vadkenderről van szó, amiből ugyancsak kábító hatá­sú anyag készíthető, s abból már jól láthatóan fogyasztottak is. Tárgyi bizonyítékként mindezt lefoglalták. A három ifjú kihallgatását a HRFK vizsgálati osztályán vé­gezték el. Egyikük nem tett vallomást, volt, aki részben be­ismerte a bűncselekmény elkö­vetését, a harmadik pedig a ter­jesztést tekintve tagadásban maradt. Ezzel együtt is a rend­őrség előterjesztést tett a vád­hatóságnak a fiúk előzetes le­tartóztatásba helyezésére. Ezt az ügyészség indítványozta, s a bíróság első fokon el is ren­delte a fogva tartásukat. Amint azt dr. Dósa Flórián elmondta, T. N., K. R. és B. G. ellen 18. életévét be nem töltött személynek kábítószer átadá­sával, valamint oktatási, szoci­ális, illetve közművelődési in­tézmény területén kínálással, átadással, forgalomba hozatal­lal, kereskedelemmel vissza­élés kábítószerrel bűntett meg­alapozott gyanúja miatt foly­tatják a büntetőeljárást. A Bün­tető Törvénykönyv megfelelő rendelkezése szerint - ha be­bizonyosodik a gyanúsítottak bűnössége a bíróság előtt - ezért a tettért 5-től 10 évig tar­tó szabadságvesztés-büntetés szabható ki. i-layi SZALAI ZOLTÁN A cserbenhagyó szabadsága A legsúlyosabb közlekedési bűncselek- ménysor történt május 3-án hajnalban a megyeszékhelyen. Egy 46 éves férfi a felesége Trabantját itta­san vezetve elgázolt egy 40 esztendős gyalogost. Az illuminált sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott, az áldozat pedig a hely­színen belehalt a sérüléseibe. A rendőrök, polgárőri segédlet­tel, pár száz méterrel odébb ráleltek az elhagyott kocsira, s ki­derítették, ki lehet a gyanúsított. Bűnügyi őrizetbe vették az egri illetőt. Előterjesztésükre az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatásba helyezését. A nyomozási bíró viszont ezt nem rendelte el, így a baleset előidézője szabadlábon vé­dekezhet. V^jon miért? A döntés legalábbis nagyon elgondolkodtató. Főleg annak isme­retében, hogy az idei év első negyedében országszerte több, mint tíz százalékkal nőtt a közlekedési balesetek és bűnté­nyek, s ezen belül is jócskán megszaporodott a halálosak, to­vábbá az alkoholmámorban volán mögé ülők által okozott tra­gédiák száma. A bírói indoklást hallva meg különösen furcsa a szabadítás. E szerint nem kell a gyanúsított szökésétől tarta­ni. (Mint tudjuk: azonnal elhagyta a helyszínt. Elmenekült a felelősségre vonás elől, s a sértettnek sem segített.) Nem kell bűnismétléstől sem tartani. (A gázolónak eddig már három­szor vonták be ittas járművezetés miatt a jogosítványát, most sem volt vezetői engedélye.) Vajon ki, vagy mi tartja vissza at­tól, hogy esetleg újra autókázzon, s esetleg újra beszeszelve?! Nagyon rossz üzenet ez a határozat. Leginkább azoknak, akik szeretik azt gondolni, hogy nekik valamiféle kiváltságaik vannak a közúti forgalomban, s gátlástalanul megszeghetnek minden szabályt. De félelmetes nekünk, a józan, megfontolt többségnek is, mert az az érzésünk, hogy senki nem véd meg minket — bár megtehetné — az előbbiektől. Téveszméktől mentesített börze A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tavaly ősz óta rendez nyílt na­pokat a hazai nagyvárosokban, ahol előadásokon, speciális programokon, kiállításokon nyújtanak betekintést a tőzsde és a tőkepiac működésébe. Gyöngyös A rendezvénysorozat keretében tartott előadást a hét közepén a Károly Róbert Főiskolán Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója. A tőzsdei alapismeretek közérthető vázolása során az előadó számos területre, így a befektetési lehető­ségekre, illetve a piaci szereplők tevékenységére is kitért. Szólt a piac elmúlt évi telje­sítményéről, a rész­vénypiaci áremelke­dés és az azonnali pi­acon történt forga­lombővülés adatairól, valamint a BÉT és az Európai Unióhoz tör­tént csatlakozásunk összefüggéseiről. Horváth Zsolt tájékoztatásából kiderült, hogy a hazai piac mind infrastrukturálisan, mind pedig a szabályozás szempontjából felké­szült a csatlakozásra, s bár na­gyobb a verseny, de ezzel a lehe­tőségek is bővülnek, miután az EU-tagság módot ad külföldi ke­reskedő cégek fogadására is. A vezérigazgató ismertette a BÉT integrációs törekvéseit: a kül­földi befektetők közvetlen bekap­csolását a rendszerbe, a kínálat szélesítését a hazai befektetők­nek, más európai tőzsdékkel szö­vetségek létrehozását, továbbá - a függetlenség megőrzése mellett - kapcsolódást egy globális háló­zathoz. Kiemelt szerepet kap a jö­vőben a BÉT megújuló kommuni­kációs rendszere, ami a nyitottsá­gon, közérthetőségen és átlátha­tóságon alapul. Ennek a stratégiá­nak része a tőzsdei nyílt napok je­lenleg futó sorozata is, ezen kívül nemzetközi road show-kon való megjelenés, rendszeres sajtótájé­koztatók, különböző szakmai ta­lálkozók, protokolláris rendezvé­nyek, s nem utolsó sorban a tőzs­dével kapcsolatos téveszmék el­oszlatását célzó háttérbeszélgeté- sek a média képviselőivel. j.á A piac követelménye Az egységes európai piac megteremté­séhez, mint mondta, elengedhetetlen az egységes szabályozási környezet kialakí­tása, melynek egyik legfontosabb elve a kibocsátókra és a befektetési szolgálta­tókra vonatkozó egységes engedélyezés. Hatvan - Ma búcsúztatják a középiskolák végzőseit. A Damjanich János Ipari Szak­képzési Intézetben délelőtt fél 10-kor, a Széchenyi István Köz- gazdasági Szakközépiskolában 10-kor, a Bajza József Gimnázi­um és Szakközépiskolában pe­dig fél 11-kor kezdődik a balla­gás. Az utóbbi intézmény nö­vendékei ezt követően - a ha­gyományoknak megfelelően - a Városháza előtt köszönnek el a településtől. Heréd - Az önkormányzat úgy határozott, hogy építési telkeket biztosít a letelepedni vágyóknak a Táncsics utcában. A terület közművesítését rövidesen meg­oldják. Heves - A Heves Város Művé­szetéért Közalapítvány kuratóri­umának legutóbbi ülésén hang­zott el, hogy Kő Pál Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászmű­vész augusztus 2. és 25. között tartja nyári alkotótáborát. A két évtizedes múltra visszatekintő táborozásról készül egy kiad­vány, amelynek írásával és szer­kesztésével Antall Istvánt bíz­zák meg. Lesz egy katalógus is az itt készült munkákról, s számba veszik azokat a köztere­ken látható alkotásokat is, ame­lyeket a művészek a városnak ajándékoztak. Hort - Az önkormányzat veze­tői és a római katolikus egyház illetékesei kijelölték a közeljö­vőben felállítandó Szenthárom­ság-szobor helyét. Az alkotást a település központjában, a Baj- csy-Zsilinszky úti parkban he­lyezik el. Kál - A Dózsa utcában befejező­dött a gömbakácfák telepítése. A Fő út felsőn több mint egy kilo­méter hosszan járdát is építettek. Mindkét beruházás saját erőből történt - mondta lapunknak Tom­pa Vilmos polgármester. Kisköre - A tanév közeledtével, hétfőn kell leadni azoknak a gyer­mekeknek a névsorát, akiket osz­tályfőnökeik, szaktanáraik év végi jutalomra és dicséretre javasol­nak. A Vásárhelyi Pál Általános Is­kolában különös hangsúlyt fordí­tanak az eredményes tanulók elis­merésére. Lőrinci - Ma délelőtt 10 órakor kezdődik a ballagás a Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskolá­ban. Az esemény során több mint száz növendék int búcsút az alma maternek. Mátraderecske - A közelmúlt­ban újabb, a múlt emlékeit felmu­tató értékkel gazdagodott a tele­pülés. Olyan helytörténeti kiállí­tás nyílt a Bem utca 3. alatti épü­letben, ahol elődeink használati tárgyai mellett helyet kapott a pa­lóc emberek hétköznapi és ünne­pi viselete is. A magángyűjtemény törzsanyagát a Lajtos-hadból szár­mazó László Anna nagyszüleinek az 1920-tól használt viseletéi és lakberendezési tárgyai képezik. A gyűjtemény gyarapításából a falu lakói is kivették részüket. Az ér­deklődők hétköznap 10-től 18 órá­ig tekinthetik meg a kiállítást. Mátraháza - A Kékes Turista Egyesület ma rendezi meg egész napos takarítási akcióját a tiszta Mátráért, melynek keretén belül a Mátrafüred, Sástó, Mátraháza, Kékestető környezetét behálózó turistautakon gyűjtik a hulladé­kot. Az önkénteseket reggel fél ki­lenckor várják a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium előtt. Nagyfüged - Az Informatikai, Számítástechnikai Tanárok Egye­sületének szervezésében tíz hely­béli tanár tehet vizsgát május 10- én az elvégzett 65 órás számító­gép-kezelői tanfolyam után. A képzés sikeres zárását követően a pedagógusok akkreditált középfo­kú bizonyítványt kapnak. Noszvaj - Megkezdődött a falu­ban, a Kenderföld településrészen a közműépítés. Először az ivóvízhá­lózatot és villanyvezetékeket telepí­tik, hogy a telektulajdonosok hoz­záláthassanak az építkezéshez. A munkaterületeket már átadták, és zajlik a kivitelezés. Ezzel párhuza­mosan a falu belső területén folyik a szennyvízhálózat kiépítése, amit az idén még szeretnének befejezni. Pétervására - A Mezőgazdasá­gi Szakközépiskola és Szakképző Intézetben ma 9 órától kezdődik a ballagás. A hagyományokhoz hí­ven a csaknem hatvan végzős ifjú először a várostól köszön el, majd 10 órától megtartják az utolsó osztályfőnöki órát. Az ünnepi műsor 11 órakor kezdődik az in­tézményben. Rózsaszentmárton - A héten beköltöztek az első lakók a közel­múltban átadott idősek otthoná­ba. Az összesen negyven férőhe­lyet folyamatosan töltik fel. Szilvásvárad - Az üdülőnél lé­vő tó és a Szalajkában, a pavilon­sor mögött lévő tűzoltó tó tisztá­sára pályázatot nyújt be az önkor­mányzat a Bükki Nemzeti Park­hoz: A kivitelezési munkákra két­millió forint támogatást szeretné­nek nyerni. Vámosgyörk - Közmeghallga­tásra várják a lakosságot május 10-én, hétfőn 17 órától a művelő­dési házban. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom