Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-24 / 120. szám
7. OLDAL EletMód HEVES gJ HÍRLAP— Maratoni meccs Öfjátszmás csatában nyert Tatabányán az Agria RC gárdája 11. oldal 0 Z A Erőltetett menet a távoli halálba Hatvan év után visszatért Bagólyukba a volt gettó lakója Cselényí György a fiával együtt helyezte el az emlékezés és a fájdalom kövét fotó: gál Gábor Mondják, emlékezni annyi, mint lélekben ismét átélni az egyszer már megtörténteket. A rossz emlékekkel nagyon nehéz szembesülni, de nem lehet kitérni előle. Ez az idős, botra támaszkodó, hajlott hátú férfi sem tehet mást, mint hogy lassan végighordozza tekintetét a kies völgyben meghúzódó házakon.- Kissé eltakarják a fák - reszket az ujja, amint a patak túloldalára mutat -, de azért látni a jobb oldalon álló harmadik házat, négy család egyikeként mi is abba kerültünk az édesanyámmal. Tizennégyen zsúfolódtunk be az egyik ba- gólyuki bányász otthonába. Őt egy hónapra űzték el onnan, minket ugyanennyi időre deportáltak ide, hogy aztán erőltetett menetben útnak indítsák az összeterelt embereket a távoli halálba... Akkor, 1944 tavaszán a recski Cselényí (Czeizler) György huszonkét éves volt. A településen építőanyag-kereskedőként ismert és tisztelt édesapja már nem élt, s egyetlen bátyja sem, ő 1943-ban huszonnégy évesen munkaszolgálatosként halt meg a Donnál. A család megmaradt két tagjának pedig a deportáltak sorsa jutott.- Amikor bejöttek a németek, már a második vagy a harmadik belügyminiszteri rendelet határozott arról, hogy hol jelölik ki a zsidók tartózkodási helyét. A városokban önálló gettókat létesítettek, a falvakban élőknek pedig utasításba adták, hogy egy bizonyos napon hol kell jelentkezniük, így került több, mint ezerkétszáz zsidó Heves, Gyöngyös, Eger és Pétervására környékéről Bagólyukba. Az a bizonyos nap 1944. május 9. volt.- Mielőtt a személyenként engedélyezett ötven-ötven kilós csomaggal lovas kocsira ültünk volna, lepecsételték a házunkat. Onnan csak ruhaneműt és élelmiszert vihettünk magunkkal. El lehet képzelni, hogy mi minden fért bele a kettőnk egymázsás pakkjába. A táborban nem volt központi gondoskodás, egy-két nappal a megérkezés után már lehetett főzni. Ki mit tudott készíteni magának, azt evett. De ha elfogyott a táplálékhoz szükséges alapanyag, nem lehetett kimenni utánpótlásért.- Bár egyszer kivételt tettek - idézi fel az egykori gettólakó. - A pétervásárai főbíró, Fábián Zoltán tíz nap után kieszközölte néhá- nyunknak, hogy visszamehessünk a falunkba, s elhozhassunk az onnan deportáltak lakásából bizonyos holmikat és ennivalót. Ez nagy szó volt, mert a tábor vezetője, az egri járási főbíró nem volt ilyen engedékeny. Ez a Polgár nevű személy kimondottan kegyeden ember volt, az ő szemében mi csak piszkos zsidók, nagy senkik voltunk, ekként is törődött velünk. A deportáltakkal csupán a kórházépületben foglalkoztak, abban a deszkapallóból épített házban a szintén száműzött orvosok és ápolónők rendeltek, de súlyosabb esetük nem volt. A táborlakók zöme azzal töltötte az idejét, hogy szétbontották a kis település szélén álló romos épületet, majd stócokba rakták a letisztított téglákat. Nem volt sem munkaidő, sem norma, ezzel az őket őrző csendőrök sem foglalkoztak.- Nem is ez a munka volt idegfeszítő - említi az idős férfi -, hanem az állandó bizonytalanság. Bár sejtettük, hogy deportálnak bennünket, de semmi konkrétumot nem tudtunk. A recski fiatalembert végül május 28-án elvitték munkaszolgálatra Szécsénybe. Ott tudta meg, hogy az édesanyját, s a többi lágerlakót - tüzetes és megalázó motozás után - május 5-én gyalog útnak indították Kerecsendre, ahol három napot töltöttek a téglagyárban. Miután ott nem volt vasútállomás, Makiárra hajtották őket, s ott tették vonatra őket, majd a marhavagonokat ahhoz a szerelvényhez kapcsolták, amelyik az egri zsidókat is vitte Auschwitzba. Kísérőik egyre kegyetlenebbek voltak, induláskor 60-70 embert zsúfoltak egy vagonba, fejenként egy liter vizet kaptak, élelmet szinte semmit. Mire odaértek, tele volt a szerelvény halottakkal, a betegek, az idősek, a gyerekek nem bírták ki a nélkülözéssel teli utat.- Ön miként élte túl ezt az egész borzalmat?- Szécsényből mindenáron vissza akartam kerülni az édesanyámhoz, de nem sikerült. Ha vele tartok, én is a gázkamrák áldozata lettem volna. Munkaszolgálatosként viszont - számos egri társammal együtt - repteret építettem Kiskunlacházán, aztán a budapesti Soroksári úti enyvgyárba kerültem, majd a lebombázott rákospalotai állomás helyreállításán dolgoztam. Adandó alkalommal Cselényí György és egyik barátja megszökött az alakulattól, egy ideig Pesten bujkáltak, majd újra a munkaszolgálatosok közé kerültek. Mezőgazdasági munkát végeztek a Dunántúlon, ahonnan később elindították őket Nyugat felé, végül Mauthausen haláltáborában kötöttek ki. De ekkor már közel volt a háború vége.- Ennek köszönhetően 1945 áprilisában kiszabadultunk - sóhajtja.- Miként derült ki végérvényesen, hogy örökre elveszítette az édesanyját?- Mielőtt elvittek volna bennünket Recskről, betelepítettek a lakásunkba egy kibombázott, hattagú pesti családot, akikkel jó viszonyba kerültünk. Később kalandos körülmények között kaptam tőlük egy levelet, amiben megírták, hogy édesanyámat Németországba vitték, s ezek után ne számítsak semmi jóra... A recski deportáltak közül Cselényí Györgyön kívül még ketten menekültek meg a biztos haláltól: Grinhud Irén és Kollár Kámlyné. Az utóbbi még él, de idős korára való tekintettel már nem vállalkozott ana, hogy Bagólyukban fejet hajtson egykori sorstársai emléke előtt. SZILVÁS ISTVÁN Kosárlabda A végére belejöttek a Sasok, akik fölényesen verték a Sopront 12. oldal A TÁBOR Az egykori pétervásárai járáshoz tartozó rész néhány kilométerre fekszik Szúcstól, amelyhez közigazgatásilag tartozik. Bagólyuk - későbbi nevén - Szúcs- Bányatelep a második világégés idején négyszáztíz lelket számlált, s mint a neve is utal rá, lakói a föld alatt keresték a kenyerüket: az 1900-as évek elején a megyében az itteni tárlóból hozták fel az első szenet. A falu és a bagólyuki településrész múltjával a helybeli születésű dr. Kelemen Ferenc, a volt Államigazgatási Főiskola nyugalmazott főigazgatója foglalkozik. Helytörténeti kutatásai során bukkant rá arra a korábban mélyen elhallgatott tényre, miszerint 1944 tavaszán egy hónapra zsidó gettóvá változtatták ezt a részt. A történtekről csak a szájhagyomány emlékezett meg, környékbeli vadásztársaitól így szerzett tudomást az ide deportáltak sorsáról Fridél Lajos egri művésztanár, aki ezt követően megtervezett egy emlékművet. A menórát - a hétágú zsidó templomi gyertyát - jelképező memento felállításának a tervével egyetértett, s nagyban támogatta az elképzelés megvalósítását Egyed Zsigmond polgármester, valamint Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője is. A kegyeleti ünnepségre, s az emlékmű avatására - Várnai Shorer Judit, Izrael rendkívüli és meghatalmazott nagykövete jelenlétében - a gettó létrehozásának hatvanadik évfordulóján, május 9-én került sor. Tárgyalnak, de tüntethetnek Eger, Budapest A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) még az elmúlt kedden juttatta el a felsőoktatással kapcsolatos követeléseit Magyar Báhnthoz, az Oktatási Minisztériumba, melyet sikertelen tárgyalások esetén június 3-án az Oktatási Minisztérium épülete előtt és a Kossuth téren hallgatói tüntetés követhet - tájékoztatta lapunkat Ringert Csaba, az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzatának általános elnökhelyettese. A felsőoktatási hallgatók négy pontból álló követelésében szerepel többek között a kollégiumi díjak változatlanul hagyása, ületve a kollégiumok felújításának megkezdésére vonatkozó igény. Ezen kívül a petíció megfogalmazott céljai között van a felsőoktatási reformok jól időzített, átgondolt megvalósítása, az intézmények adósságainak egyszeri átvállalása és a hallgatói juttatások értékének megőrzése. A HOOK tárgyalást kezdeményezett az Oktatási Minisztériummal, s amennyiben péntekig nem érkezik érdemi válasz a szakminisztertől, akkor megkezdik a demonstráció propagálását - olvasható az EKF HŐK alelnöke által hozzánk eljuttatott, a követeléseket is részletesen tartalmazó levélben. A pénteki határidő időközben letelt, s ellentmondásosak a hírek azzal kapcsolatban, hogy született-e olyan válasz, ami alapján a hallgatók mellőznék a kilátásba helyezett tüntetéseket. A Népszabadság szombati beszámolója szerint nem született egyezség, míg a vasárnapi rádióhírekben arról lehetett hallani, hogy a minisztérium megnyugtató megoldást talált a problémákra. Igaz, ezeket az információkat a tárca államtitkárának a kijelentésére alapozták a médiumok. isikéi Örök hűséget fogadtak Recsk Pezsgés koccintás a boldogító igen után a hivatalban fotó: ötvös imre Nagy készülődés előzte meg a Hétszínvirág Gyermekotthon lakásotthonában azt a szombat délutáni eseményt, amely nem mindennapos az állami gondozásban nevelkedő fiatalok életében. Oláh László és felesége, Andrea ezen a napon esküdött egymásnak örök hűséget a polgár- mesteri hivatalban. Mindkét fiatal a szülői ház oltalmától távol nevelkedett fel, s néhány évvel ezelőtt ebben a lakásotthonban ismerkedtek meg. Az ifjú férj elmondta, hogy évekkel ezelőtt kezdett udvarolni újdonsült hitvesének, de a lánykérésre várni kellett, mivel szerette volna, ha saját otthonukban kezdhetik meg közös életüket. Az idén ez az álom is valóra vált, mivel az állam támogatásával sikerült megvásárolni és rendbe hozni leendő házukat. Az esküvői szertartást követően a lakásotthonban a barátok, nevelők, segítők ajándékokkal, műsorral köszöntötték az ifjú párt, akik az esti órákig a dúsan terített asztal mellett beszélgettek a múltról és a tervezett jövőről. A Hétszínvirág Gyermekotthon igazgatója, Kocsa Erika jókívánságai mellett arra kérte a fiatalokat, hogy igyekezzenek ügy élni és segíteni egymást a hétköznapokon, hogy születendő gyermekük soha ne tapasztalja meg, milyen érzés szülő nélkül felnőni. Az ünneplés a továbbiakban az Oláh házaspár új családi otthonában folytatódott szűk rokoni és baráti körben. Itt nevelhetik fel első közös gyermeküket is, akinek érkezését három hónap múlva váiják. __________________(B.K.I E lszámoltak az életükkel Díszoklevelet kaptak a prepás öregdiákok A vasdiplomás karácsondi tanár, László Ferenc saját tervezésű emlékplakettel ajándékozta meg dr. Hauser Zoltán rektort fotó: gál gábor Megalakulása óta tizenegyedik alkalommal tartották meg évi találkozójukat az Egri Tanítóképzős Öregdiákok Baráti Körének tagjai. Az 1938 és 1959 közötti évfolyamok egykori prepásai közül szombaton tizenhatan vehettek át díszoklevelet. Eger- Miután egy esztendővel ezelőtt a rektor úr azt mondta nekünk, hogy az egykori Líceum épületében mi nem vendégek vagyunk, hanem hazajövünk ide, hát most megint itt vagyunk. Érezzétek jól magatokat! - köszöntötte egykori iskolatársait Sütő János, a baráti kör alelnöke. A félszáznál is több öregdiák ezt megelőzően koszorút helyezett el a hősi halottak, továbbá Gárdonyi Géza, illetve dr. Somos Lajos emléktáblájánál, majd szentmisén vett részt a Nagyboldogasszony plébánia- templomban. A találkozó hangulatát az egri Lenkey János Általános Iskola énekkarának műsora alapozta meg, ezután dr. Dobos József, a baráti kör elnöke emlékezett meg az érseki tanítóképző utolsó igazgatója, dr. Somos Lajos születésének 100. évfordulójáról.- Debreceni egyetemi tanulmányai után, 1930 nyarán megpályázta az Egri Érseld Római Katolikus Tanítóképző Intézetben meghirdetett állást, amelyet hat pályázó közül nyert el. Először helyettes tanári, majd rendes tanári beosztást kapott, majd igazgatóhelyettes lett, 1938. szeptember 1-jétől megbízott igazgatóvá nevezte ki az érsek. A század elején született, népi származású értelmiségiek közül való volt, aki egész életén keresztül ezernyi szállal kapcsolódott osztályos társaihoz, őket egy percre sem tagadta meg. Több évtizedes pályáján mindig a szociális érzékenység, a hátrányos helyzetűek megsegítésére irányuló törekvés jellemezte. Pedagógiájának a középpontjában a nevelés kérdései álltak, munkásságát tisztes hely illeti meg a XX. század magyar neveléstörténetében, illetve annak irodalmában - hangzott el a kiemelkedő tudású és munkásságé pedagógus méltatásában. A program további részében dr. Kohajda József, a baráti kör titkára tájékoztatta a résztvevőket a közösség elmúlt évi tevékenységéről, majd dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora köszöntötte az öregdiákokat, akik egy életen át végzett oktató tevékenységükkel megalapozták a mai tanárképzést, miután ők nevelték a feljövő nemzedékeket: a későbbi hallgatókat, s a helyi felsőoktatásban dolgozó pedagógusokat. A rektor ezt követően díszokleveleket adott át. Aranydiplomát kapott Fecz Sándor, Szabó Béla, Pál Istvánná Kovács Klára. Gyémántdiplomás lett Dobó Zoltán, Kelemen Gyula, Kugler Béla, Nagy Sándor, Prokai Gábor, Tóth Béla és Tóth István. A 65 évvel ezelőtt végzettek közül vasdiplomát vehetett át Kormos Antal, László Ferenc, Lelkes Róbert, Persányi István, Szabó József és dr. Tátray Ferenc. Az érintettek nevében Dobó Zoltán és dr. Tátray Ferenc mondott köszönetét az elismerésért. Mint kiemelték: korosztályukat, hosszú évtizedeken át végzett tanítói, tanári munkájukat sokan és sokféleképpen értékelték. De nem ez a legfontosabb mérce, mert életüket és tevékenységüket illetően elsősorban nem másokkal, hanem saját lelkiismeretükkel kell elszámolniuk. Az pedig annyi viszontagság, erkölcsi és szakmai megpróbáltatás után is tiszta és nyugodt. Az idei prepanap évfolyam-találkozókkal zárult (szilvás)
