Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-21 / 118. szám
2004. Május 21., péntek MEG Y El KÖRKÉP 5. OLDAL A benevezett borokat kilenc, egyenként hétfős zsűri bírálta el fotó: gál gábor Sok minta, Egri Borvidék- Igen magas színvonalú volt a verseny, a sok mintaszám pedig fokozott érdeklődésről árulkodik- jelentette ki a Hírlapnak Varsányi Lajos, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a tegnapi Egri Borvidéki Borversenyt követően. - Örömteli, hogy a színvonal is jelentősen javult a korábbi évekhez képest, amit a nagy nemzetközi versenyeken - legutóbb például Bor- deaux-ban - elért sikerek is visszaigazolnak. A versenyre 62 borászat összesen 359 mintát nevezett be, melyből 129 fehér-, 15 rozé, 219 vörösbor, egy pedig borkülönlegesség volt. Közülük 5 kapott nagy aranyérmet, 46 aranyat, 169 ezüstöt, 86 bronzot. A legjobb új fehérbor kategóriában a St. Andrea Birtok 2002-es jo verseny Napbora bizonyult a legjobbnak, az ó fehérborok és az Egri Leánykák között pedig a Vitavin Kft. 2002- es késői szüretelésű Egri Leánykája. Az új vörösbor kategóriában a Gróf Buttler Borászat 2003- as Gróf Buttler Cuvée-je, az ó vörösborok között a Pók- Polonyi Pincészet 2000-es Bazilika Cuvée-je, az Egri Bikavérek között a St. Andrea 2002-es évjáratú bora, a Debrői Hárslevelűk között az Egervin Rt. 2003-asa, a muzeális borok között ugyancsak az Egervin 1981-es Novaji Traminije, míg a rosék között a Varsányi Pincészet 2003-as Egri Kékfrankos Roséja vitte el a pálmát. A Champion-díjat a két kategóriában is nyertes Vitavin Egri Leánykája kapta meg. A társadalmi zsűri a DR Wein Kft. 1999-es Egri Bikavérét emelte ki. A díjakat a júliusi Bikavér-ünnepen ve- hetik át a nyertesek._________pnei Hatékonyság vagy cirkusz? TVB: elutasított MIÉP-panasz Nem éppen a konstruktivitás jellemezte a képviselő-testület tegnapi ülését. Erre mutat már önmagában az a tény, hogy a tárgyalás első három órájában még a napirendi pontok elfogadásáig sem jutott el a grémium. Gyöngyös Már a napirend előtti bizottsági jelentések apropóján elfajulni, politikai adok-kapokká alakulni látszott a szakmai vita, s ez az alaphang jellemezte a további felszólalásokat is. Hosszan elhúzódott az eltérő vélemények - olykor méltatlan hangnemű - ütköztetése annak kapcsán, hogy még a februári ülésen Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna képviselő jogszerű, illetve etikus módon tett-e vitatott felhangú, általánosító megjegyzést a Bugát Pál Kórház menedzsmentjére. Erről a konfliktusról annak idején már tájékoztatást adtunk. Most azért bukkant fel újra a téma, mert a képviselők nehezen tudtak zöld ágra vergődni: nyílt avagy zárt ülésen tárgyalják- e a kórház létszám-leépítésére vonatkozó javaslatot. Olvasóink, akik számára a fentiek nem egészen érthetők, nincsenek egyedül: az ülés résztvevőinek többsége is úgy érezte, a fölösleges, politikai színezetű, gyakorta személyeskedésbe hajló szócséplésnek (többek szóhasználatával: cirkusznak) semmi köze nem volt az érdemi munkához. Végül zárt ajtók mögött kerültek terítékre a városi érdekeltségű gazdasági társaságok (Városgondozási Rt, Patina Rt.) és a Gyöngyösi Városi Televízió Kht. üzleti beszámolói, valamint az ipari park területét érintő fejlesztési javaslatok. Nyilvánosan tárgyalták végül a kórház javaslatát „71,5 dolgozó" munkaviszonyának megszüntetésére, melyet az OEP volumenfinanszírozásából adódó havi 12,5 millió forintos veszteség részleges kompenzálása, az intézmény működőképes fenntarthatósága érdekében terjesztettek elő. A javaslatot négy ellenszavazattal a testület elfogadta, majd ülését lapzártánk után tovább folytatta. j. á. Heves megye Az EP-választásokkal kapcsolatban tegnap ült össze először a Heves Megyá Területi Választási Bizottság (TVB). A Berecz István által vezetett grémium döntött a MIÉP által a besenyőtelki iskolából kitiltott pártrendezvényük ügyében benyújtott panasz kapcsán, s - miután bizonyítékokat nem csatolt be a párt - érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt. A döntés ellen három napon belül az OVB- nek címzett, ám a TVB-hez benyújtott kifogással élhet a MIÉP. A ciklusra választott háromtagú TVB egy fővel ki is egészült: a istát állító pártok közül esőként az MSZP delegáltja, Németh László ugyanis tegnap letette az esküt. ■ Hulladéklerakók: a tárolás nem végleges megoldás Az erősebb vállalkozásokért Az Összefogás Mátrafüredért Egyesület nincs birtokában a kellő információknak, ezért nem kíván állást foglalni a Gyöngyösön építendő hulla- dékkonvertáló-mű ügyében. Azt szeretnék, ha a beruházó széles körben tájékoztatná a közvéleményt. Gyöngyös Az Összefogás Mátrafüredért Egyesület nem kíván állást foglalni a Gyöngyösön építendő hulla- dékkonvertáló-mű ügyében, mivel véleményünk szerint nem vagyunk elegendő információ birtokában a majdani létesítményt illetően. Épp ezért szorgalmazzuk, hogy a beruházó minél több fórumon, minél szélesebb körben adjon tájékoztatást a tervezett műről, mégpedig közérthető formában, hogy a nem szakmabeliek is megfelelő képet kapjanak, s kialakíthassák véleményüket - mondta Szuromi László az Ösz- szefogás Mátrafüredért Egyesület sajtótájékoztatóján. A civilszervezet tagja - aki egyben a Bükki Nemzeti Park mátrai tájegységének vezetője - azt is megemlítette: tény, hogy a térségben - de ez a megyére is igaz - nem megoldott a hulladékkérdés, és minél gyorsabban valamilyen megnyugtató megoldást kell találni. Arra is kitért: környezetvédelemben jártas szakemberként biztos benne, hogy a hulladéklerakók építése és a szemét ilyetén tárolása nem jelent hosszú távú, illetve végleges megoldást. _________is. pj A ZF-nél tett látogatása mellett a várost érintő ügyeket is áttekintette Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára tegnapi, a megyeszékhelyen tett vizitje során. Eger Mint azt - dr. Horuczi Csabával, az SZDSZ egri elnökével közösen tartott - sajtótájékoztatóján kijelentette, a megye gazdaságát egészséges pezsgés jellemzi. A nagy befektetések, új, világszínvonalú technológiák meghonosítása kapcsán emlékeztetett: a tervezett Bosch-beruházás és a ZF-es technológiai fejlesztések révén közvetlenül mintegy 1000 új munkahely jön létre, a beszállítókon keresztül pedig még ennél is több. Ezzel összefüggésben arra is utalt, hogy a gazdasági kabinet a jövő héten dönt a ZF-nek nyújtandó támogatás sorsáról. Igaz ugyanakkor - tette hozzá -, hogy az EU-átlaghoz képest hazánkban még mindig alacsonynak mondható a foglalkoztatási szint. Az államtitkár külön is kitért a gazdaságban és a foglalkoztatásban igen jelentős szerepet játszó kis- és középvállalkozásokat érintő támogatási formákra, annál is inkább, mert az uniós csatlakozás lényegesen nagyobb kihívást jelent számukra, s szükség van a versenyképességük növelésére. E téren - egyebek mellett - megemlítette a vissza nem térítendő támogatási formákat, a különböző pénzpiaci lehetőségekhez való hozzáse- gítést, illetve a fejlesztési tőke- ág segítését is._______________■ S IKE SÁNDOR Gyászmenet Esküvői sokadalomra nyitottak tüzet Irakban egy katonai helikopterből. A szerda hajnalban történtekről az amerikai erők illetékesei „első körben” mélyen hallgattak. Közlésük szerint vizsgálatot folytatnak. Más források szerint az Irak nyugati részén, a szíriai és a jordániai határ közelében lévő sivatagos területen tartott szertartást ért támadásban több mint negyvenen haltak meg. Ramadi város rendőrfőnök-helyettese 42-45-re tette az áldozatok számát, akik között 15 gyermek és 10 nő van. Az ártatlan életek óvására oly kényes amerikai népnek nem tesznek jót a történtek, ez borítékolható. Nem olyan rég volt - emlékezhet még az olvasó - az, a mostanihoz kísértetiesen hasonlító eset, amikor Afganisztánban tévedett egy „kicsit” az U. S. Army, lemészárolva egy násznép színe-javát. Ekkora távolságból persze könnyen levonhat közhelyszerű tanulságokat az ember, például, hogy háborús területeken nem jó lagzit csapni. Csakhogy ebben a szituációban még egy ilyen közönyösnek és enyhén ironikusnak ható gondolattal sem érdemes kacérkodni. Sokkal nagyobb annál a tét. Nem elsősorban a megszállt országban, hanem a világban. Ha megpróbálunk tárgyilagosak lenni, értve ez alatt, hogy elvonatkoztatunk a bennünket - a választási kampány miatt is - folyamatosan érő politikai hatásoktól, érzelmi, hangulati és egyéb körülményektől, akkor könnyebb lehet korrekt ítéletet alkotnunk a „Mi a teendőjük az amerikaiaknak, és mi a miénk?” kérdéssel kapcsolatban. (A hűvösen tárgyilagos megközelítésben persze el kell tekintenünk a morális körülmények mérlegelésétől, és a kifejezetten racionális érveket kell néznünk.) Pusztán a két végletet számba véve, az egyik lehetséges válasz a maradjanak a seregek, a másik pedig, hogy jöjjönek ki Irakból az idegen katonák az utolsó szálig. így leegyszerűsítve az alternatívákat leszögezhető: egyik út sem járható. A jelenlegi állapot fenntartása csak további eszkalációhoz vezet, a kivonulás pedig beláthatatlan következményekkel járhat a világra, de különösen Európára nézve. Csak reménykedhetünk abban, hogy az amerikai adminisztráció is belátja ezt a helyzetet, és lehetőséget ad az Egyesült Nemzetek Szervezetének bekapcsolódni a rendezési folyamatba. Ha a világhatalmi presztízs marad a rendező elv továbbra is, van miért aggódnunk. Az elődökre emlékeztek Ünnepi állománygyűlés a budavári évfordulón A honvédelem napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartottak tegnap a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon. Az eseményen felidézték a hős katonák, a nagy történelmi személyiségek, valamint a mára névtelenné lett hős harcosok cselekedeteit, majd elismeréseket nyújtottak át. Eger A magyar honvédsereg 1849. május 21-én aratott fényes győzelmet a Budavárt megszállva tartó osztrák császári csapatok felett. Az évfordulón - a honvédelem napján - hős elődeikre emlékeznek tegnap a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon, ahol az ünnepi állománygyűlésen Munkácsi Sándor őrnagy mondott beszédet. Mint kiemelte, ez a nap alkalmat ad arra, hogy felidézzék a hős katonák, a nagy történelmi személyiségek, valamint a mára névtelenné lett, ám a hont az életük árán is megvédő harcosok cselekedeteit. Az évforduló a számvetés, valamint a jövőbe való pillantás napja is, miután valamennyi, a honvédelemért felelős személyiség számára fontos, hogy hazánk az állampolgárainak békét, biztonságot, stabilitást és jólétet teremtő ország legyen. Az ünnepség további részében a parancsok ismertetése következett: a honvédelmi miniszter - felelős beosztásában, a honvédség érdekében végzett eredményes munkája elismeréséül - a Tiszt- helyettesi Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 10 év után Nagy Attila szerződéses főtörzsőrmesternek. A hadkiegészítő parancsnoka saját hatáskörében - a honvédelem érdekében huzamos időn át kifejtett tevékenységükért - soron kívül előléptetett tíz tartalékost. Ugyanakkor írásbeli dicséretben és emlékplakettben részesítette Maszlák József zászlóst, a megyei toborzó iroda toborzóját, ___ ___ i-si m egjelent dolgozatok közül dr. Popovics József és dr. Rosta Ildikó „Fókuszban a vastagbél-ade- nomák. A vastagbél és végbél rákezelő állapotainak, elváltozásainak kezelési lehetőségei mindennapi gyakorlatunkban” című munkájának odaítélte a kiadvány Markusovszky-díját. A szerzők az Albert Schweitzer Kórház munkatársai. Heves - Lopás miatt tettek feljelentést a településről. Egy lakóháznak befeszítették az ajtaját, és onnan műszaki cikkeket vittek el az ismeretlen tettesek. Többek közt egy DVD-lejátszót, egy videomagnót, egy rádiós magnót és két hangfalat. Az okozott kár 135 ezer forint. Hort - A község már javában készül a pünkösdi kétnapos búcsúra. A május 30-án és 31-én megtartandó eseményen várhatóan 1500 vendég érkezik a településre. Az alkalomra megszépülnek a közterületek is - tájékoztatott Kassa László polgármester. Kápolna - Az általános iskola, a művelődési ház, a közösségi ház és több út felújításához, illetve az általános településszerkezeti terv elkészítéséhez szeretne támogatást kapni a település a Regionális Operatív Program keretéből - derült ki a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség és a megyei önkormányzat területfejlesztési igazgatósága felméréséből. Kisköre - Május 23-án a Vásárhelyi Pál Általános Iskola diákönkormányzata jutalomkirándulásként Aggtelekre látogat. Kisnána - Holnap rendezik meg a településen az Orbán-napi borünnepet a várban. Délelőtt a Mátraaljai Borút Egyesület borversenye, egy órától pedig körmenet, borlátó-választás, zenés szórakoztató programok és ingyenes borkóstolás várja a vendégeket. Kompolt - Útépítési tervdokumentáció készül a Dohány utcáról és az Ifjúság út második szakaszáról. A műszaki előkészítést követően pályázaton remélnek segítséget a beruházáshoz. KÖmlŐ - Május 30-án a kulturális, ifjúsági és sportbizottság szervezésében emlékeznek a hősök napjára. Délelőtt 11 órakor a templomban ünnepi szentmise lesz, majd felhangzik a Himnusz, amelyet Cseh Anna szavalata és Lukács Bernadett hegedűjátéka követ. Köszöntőt mond Godó Lajos országgyűlési képviselő, majd műsorral lép fel a női kar és a Nefelejcs nyugdíjaskórus. Végezetül Vasas Zoltán fújja el a szilenciu- mot. E nap a Kömlőről elszármazottak találkozójának is a napja. Lőrinci - Szombaton reggel fél 9- kor kezdődik a sportpályán az országos gulyásfőző verseny. A közönséget az esemény ideje alatt egész nap kulturális rendezvények szórakoztatják. Délután fél 5-kor operettparádé várja az érdeklődőket, este pedig szabadtéri bál zárja a programok sorát. Márkáz - A képviselő-testület tagjai ma utaztak el a község lengyelországi testvértelepülésére, Milowkára. A látogatás célja a kulturális és a gazdasági kapcsolatok ápolása és élénkítése. Mikófalva - Ma reggel 6 órakor tanulmányi kirándulásra indulnak az általános iskolából az 5. és 6. osztályos gyerekek a dunaha- raszti Coca-Cola-palackozóba. Nagyfüged - a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal isko- latej-programjába bekapcsolódott a helyi önkormányzat is. Az idei tanév végéig 180 diák kap a tanítási napokon ingyenes iskolatejet. ReCSk - Ma délelőtt fél tíztől a művelődési házban kistérségi szakmai felkészítő fórumot tartanak, amelyen szó lesz az ön- kormányzati partnerségről és annak kereteiről, a Nemzeti Civil Alapprogram szerepéről, s a kistérségi kapcsolatrendszer jövőjéről. Végül Recsk polgármestere számol be a hamarosan átadandó idegenforgalmi vállalkozói központ tervezett működéséről. Szarvaskő a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség a Katasztrófavédelmi Igazgatóság bevonásával Szent Flórián-napi majálist és versenyt rendez az önkéntes tűzoltó egyesületek és a létesítményi tűzoltóságok számára szombaton 9 órától Tardoson, a sporttábor területén. A hagyományőrző versenyszámokban 11 csapat, a nemzetközi szabályzat alapján végrehajtandó gyakorlatokban 5 felnőtt- és 4 ifjúsági csoport vesz részt. Újlőrincfalva - Ma 24 tagú delegáció érkezik a lengyelországi Kepno járásból testvérkapcsolat kialakítása érdekében a Tisza melletti településekre. A vendégek a szombati újlőrincfalvai hagyományos Ivó-napi programokra is hivatalosak. Zagyvaszántó a faluban tegnap elkezdődött az utak kátyúzása, a parkban pedig járda épül. Az önkormányzat vezetése a munkálatokra kétmillió forintot különített el. ■