Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-19 / 116. szám

ISIM 2004. Május 19., szerda P F 11. OLDAL 3 . Egy kirándulás emlékei A komlói Gárdonyi Géza Általános Iskola - hagyományaihoz híven az idén is - kirándulást szervezett az alsós tanulók részére. Úti célunk megyénk székhelye, Eger városa volt. Programunkban szerepelt vá­rosnézés, az egri vár megtekintése és színházlátogatás. A Dobó térről indult városnéző sétavonatunk zsúfolásig telve vidám kömlői gye­rekekkel. Maradandó élményt nyújtott a várban töltött idő. Szere­tettel fogadtak, az idegenvezetőtől sok érdekes információt tudhat­tunk meg a várvédők életéről, küz­delmeiről, harcászati eszközeikről. Egy ágyúról például megtudhat­tuk, hogyan működtették. Tüze­léskor annyira felmelegedett a csö­ve, hogy ecetes marhabőrrel hűtöt- ték 20 percig, hogy újból elsüthes­sék. Bennem ez nagyon megma­radt. Az egri vár látogatását vala­mennyien megköszönjük Petercsák Tivadar igazgató úrnak. Harmadik állomásunk az egri Gár­donyi Géza Színház volt, ahol a Bors néni című előadást tekinthet­tük meg. Az előadás igen újszerű volt, mivel a közönséget is bevon­ta, szerepeltette és megmozgatta. A gátlásaitok ezáltal igencsak felol­dódtak, bátran énekeltünk, önfe­ledten szórakoztunk - szinte bere­kedtünk - és rengeteget tapsol­tunk. Sokan közülünk csak az is­kolánk által jutnak ilyen élmény­hez és ismerethez. Köszönjük! Mindannyian elégedetten távoz­tunk és nagyon jól szórakoztunk. Balázs Viktor 4. o. tanuló Körrúő Köszönet a képviselőnek A Mátraházi Idősek Otthona lakói nevében szeretném megköszönni dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő úrnak a lehetőséget, hogy vendégeskedhettünk a tas- pusztai tangazdaságban. A kirán­dulás alatt nagyon jól éreztük ma­gunkat, és olyan sok szépet lát­tunk, ami igen emlékezetes marad számunkra. Jó volt, hogy el tudott jönni velünk olyan lakó is, aki ne­hezen közlekedik, és nagyon rit­kán vagy egyáltalán nem hagyja el az otthont. A tangazdaság és a jó levegő annyira megtetszett, hogy legszívesebben ott maradtunk vol­na. Az impozáns kert, a szépséges virágok, a kúria épülete szemet gyönyörködtető volt mindenki szá­mára. A kedvesség és a segítőkész­ség, amivel a főiskola dolgozói fo­gadták otthonunk lakóit, megható volt. Örülünk, hogy a mindenna­pos tennivalójuk mellett időt tud­tak szakítani ránk, és lehetőséget kaptunk a főiskola oktatóbázisá­nak a megismerésére. Még egyszer köszönjük Önnek és minden mun­katársának a szíves vendéglátást. Brunner Józsefné Gazda nélküli temető Egyre gyakrabban esik szó elha­nyagolt közterületekről. Különö­sen szívet tipró a jelenség, ha ez egy temetőben fordul elő. Törté­netem a következő: szüléimét már évek óta elveszítettem, sírjuk Tamazsadányban található, me­lyet anyák napja alkalmából csalá­dommal felkerestem. A temetőbe belépve sajnos igen rossz kép fo­gadott, a fő útvonal - a hozzátarto­zók szorgos munkájának köszön­hetően - elfogadható, de már a külső területen igen szomorú lát­vány fogadott bennünket. A sírhe­lyet térdig érő fű és néhány mű­anyag flakon leküzdése után tud­tuk megközelíteni. Tamazsadány­ban mindig szorgalmas emberek éltek, iparosok és földet művelők, magyarok, romák szépítették a két folyó közötti települést. Soraimat abban a reményben fejezem be, hogy az eset nem ismétlődik meg. Halottaink szép és nyugodt kör­nyezetben fognak pihenni, mert az édesanyák a túlvilágon is szere­tik a rendet. B.K. Gyöngyös (rím a szert-ben) Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk észre­vételeket, olvasói leveleket a la­punkban megjelent írásokra, illet­ve egyéb közéleti kérdésekkel kap­csolatosan. Ennek következmé­nye, hogy anyagtorlódás miatt a le­veleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelező­ink figyelmét, hogy lehetőleg rövi­den, max. 1-2 gépelt oldal terjede­lemben fogalmazzák meg gondo­lataikat. Az írásokat szükség ese­tén rövidítve és szerkesztett formá­ban tesszük közzé. A közölt leve­lek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a tel­jes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. E-mail cí­münk: hmhirlap@axels.hu . A borí­tékon, illetve elektronikus levelü­kön tüntessék fel, hogy a Pf. 23 ro­vatunkba szánják írásukat. (a szert) Elég a háborús kalandorpolitikából! Az emberiség társadalmi fejlődési folyamatában szükségszerűek a háborúk — vallja számos filozó­fus és politikaművelő is. Az a szemléletük, hogy az ember a legfejlettebb „emlősállat”, s az állatvi­lágra jellemző a szakadatlan öldöklés a létért való küzdelemben. Fogadjuk el a fend tudományos ál­lítást, és hadd említsek meg néhány konfliktus- helyzetet, amely okozója lehet a háborúk kirob­bantásának. Legveszélyesebbnek minősítem a gazdagokra és a szegényekre szakadt világot - ezt a társadalmi történési folyamatot éli most az em­beriség. A hatalmaskodók indokolatlan fegyveres beavatkozása a nyomorban és szegénységben élő nemzetek sorsába - modern „gyarmatszerzés” ve­zérli a mohó kapitalistákat. Különösen okforrása az összetűzéseknek a vallásos népek és csoportok egymás ellen vívott fegyveres harca. De megemlít­hetem a primitív népek, törzsek szakadatlan vi­szálykodását főleg az afrikai államokban, s a ki­robbanó ütközetek véres csatározásokba, népir­tásba torkollanak. A tanult, a kiművelt emberek sokaságából ver­buválódott nemzetközi szervezetnek, az ENSZ- nek többek között alapvető feladata lenne a fegy­veres fenyegetések megfékezése, de ilyen konflik­tus kezelésére képtelen, ha úgy tetszik: harmat- gyenge. A világszervezet gyámoltalanságát a kö­vetkezőkkel bizonyítom: 1947-ben úgy határozott, hogy ki kell alakítani az izraeli és a palesztin álla­mot. Közel hatvan év elteltével egyre véresebb és veszélyesebb összetűzéseknek vagyunk szemta­núi, s a palesztin nép még mindig hontalan. Különösen a II. világégést követően számos nemzetállamot kettészakítottak, s gonosz tettük­kel megteremtették a harmadik világháború kirob­bantásának talaját. Igen, mert már emlegetik a har­madik „nagy robbanás” közelségét. Tehát a nagy­hatalmak döntése ördögi játszma volt, s az ENSZ ebben az ügyben elvesztette józan ítélőképesség­ét. Tovább folytatva a sort: engedélyezte a világ- szervezet, hogy korunk „világcsendőrévé” válhas­son az USA, amely kedve szerint leckézteti meg a neki nem tetsző államokat. A „nagybácsi” kalan­dorjátékának - mint tudjuk - a magyar állam is csicskása, játszótársa. Nem vitatom: a NATO tag­jaként vállalni kell bizonyos kötelezettségek telje­sítését. A franciák és a németek ezt nem tették. Vé­lelmezem, hogy a zászlóaljnyi magyar katona utolsóként fog „leválni” az amerikai sereg oldalá­ról, mert a magyar már csak ilyen. Jut eszembe: miért állomásozik a maréknyi ma­gyar katona Irakban, ugyanis a sivatag alatt elterü­lő hatalmas kőolajmezőhöz a magyarnak semmi köze nincsen. Az olaj beszerezhető Venezuelából és Mexikóból, vagy a közeli afrikai országokból is. A kereskedelmi művelethez nincs szükség fegyve­rek ropogtatására, Irakban sem! Már elismerik, hogy tévedés volt „hadüzenetet” küldeni az iraki diktatúrának. Sőt, a konfliktus olybá fajult, hogy a lakosságnál több kézifegyver van, mint az őket megtámadóknál. A katonai és a felderítők szakem­bereit megkérdezem: milyen az a hadviselés, ami­kor is az „ellenfél” fegyverzetének begyűjtésére nem került sor? Ezt az alapvető hadi követelményt a „hozzáértők” nagy bölcsen elhallgatják. A logikátlan háborúból haladéktalanul ki kell vonni a magyar katonákat! A sivatagi harcmezőn egy cseppenésnyi magyar vér is sok, és én nem szeretnék katonai díszpompával körített temetést látni a tv kényemyőjén sem! B. István Eger (rím a szert-ben) A Kaland című előadásról egy egyszerű néző szemével Talán nem ugyanazt a színdarabot láttam? „De gustibus non est dis- putandum” - az ízlés nem lehet vi­tatéma. Márai Sándor végre kezdi elfog­lalni az őt megillető helyet több mint negyvenéves agyonhallgatás után a hazai és a világirodalom XX. századi halhatatlanjai között. Nagy várakozással tekintettem a Kaland c. színdarabja egri bemutatása elé. Elég későn, május elején volt alkal­mam az előadást megtekinteni, és meg kell hogy mondjam, hogy na­gyon élveztem. Korunkra jellemző problémákat, konfliktusokat mutat be: az emberi értékek helytelen rangsorolását, elmulasztott, meg nem ismételhető lehetőségeket, megalkuvást, értékválságot, a túl­zott karrierizmust, melyek meg­mérgezik társas kapcsolatainkat, és az egyik legnagyobb értéket, a csa­ládot kettészakítják. A megoldás nem* szokványos happy end, sok kérdés nyitva marad. Kibontakozást talán a legna­gyobb teherrel szembesülő pro­fesszor tekintetében érzünk, aid a társadalmi megbecsülés csúcsára érkezve hirtelen szembesül magán­élete legnagyobb kudarcával, me­lyet a kritikus önvizsgálat, a meg­bocsátás, a szeretet, a tapintat és a gondoskodás és nem utolsósorban a felelősségérzet segítségével pró­bál megoldani. Mindezt hitelesen, pattanásig feszült légkörben, zseni­álisan. Maga az előadás kitűnően sikerült, a kétségtelenül nehéz fel­adatot a színészek: a professzort alakító Kelemen Csaba, az anyagi javakban elkényeztetett, de érzel­mekben elhanyagolt, fiatal férfihez menekülő, halálos betegségéről nem tudó feleségét Kalmár Zsuzsa, a hivatásában elfoglalt, a magán- és szerelmi életében nagy kompro­misszumokat elfogadó doktornőt Saárossy Kinga, a fiatal, ambició­zus, de az érett nőbe, főnöke felesé­gébe a következmények mérlegelé­se nélkül beleszerető tanársegédet Gál Kristóf, a szakmájához és főnö­keihez minden tekintetben lojális asszisztensnőt Tatár Gabi, a pro­fesszor volt évfolyamtársát és ko­rábban a tudományos munkában partnerét Várhelyi Dénes, az újság­írót alakító Lisztóczky Péter hiteles, végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtva játszották. A rendező Blaskó Balázst maga a kitűnő elő­adás minősíti. A közönség végig feszült figye­lemmel nézte az előadást, szinte együtt élt vele, majd a végén hatal­mas tapssal reagált, és őszinte ra­jongással tapsolta többször vissza a színészeket. Nagy siker volt! Az előadás után többen azt latolgat­tuk, megérdemelné ez a darab és az egri közönség is, hogy több né­ző előtt a nagyszínpadon játsszák. A másik Mária-darab, „A gyer­tyák csonkig égnek” c. előadás is hatalmas sikert aratott nemcsak itt­hon a Magyar Színházban, hanem külföldön is. Az előadás utáni na­pokban az interneten barangolva megtaláltam Szuromi Rita színikri­tikáját a bemutatóról „Karosszék - dráma a magánrendelőben” címen, mely a darab zsenialitását elismeri, de meglehetősen elmarasztalja a szereplőket, a produkciójukat, a rendezést és a díszletet. „Az ízlés nem lehet vitatéma” - csengett a fülembe másodszor is. Mi egysze­rű nézők (nem színikritikusok!) nem vitatkozni akarunk, csupán azt jegyezzük meg: van más véle­mény is. Ennek adunk itt hangot. Ki-ki döntsön saját belátása és leg­jobb meggyőződése szerint! Dr. Ringelhann György Odaadó gyógyítók Kórház-privatizáció, kórházre­form, mindent egy kalap alá ve­szünk, ami az egészségügy kór­házi ellátására vonatkozik. Hely­telen. Nemcsak kórház és kórház között lehet különbség, hanem ugyanannak a kórháznak egyes osztályai között is. Az egri kórház 275 éves épületrészében működik a neurológia. Nagyon barátságos, nagyon tisztán, rendben tartott osztály. A takarítónőktől kezdve fölfelé mindenki kedves, mosoly­gós. A nővérek odaadóak, figyel­mesek a betegekkel. Az orvosok gondosan, szinte kézről kézre ad­va küldik a betegeket kezelésekre, vizsgálatokra. A beteg nem meg­tűrt személy. Itt mindenki azon fáradozik, hogy rajta segítsen. Szerintem ezért a „békebeli” álla­potért a főorvosnő, dr. Semjén Ju­dit a „felelős”. Jó lenne sok ilyen összetartó osztályt, dolgozót be­szerezni az egészségügybe. To­vábbi sikeres munkát és gyógyí­tást kíván egy volt beteg: KM. (név és rím a szert-ben) Szeretettel ápoltak Nagyon szeretném, ha a Hírlap­ban megjelenne az alábbi köszö­netéin, hogy mindenki megtudja, vannak még rendes emberek. Tíz napig kórházi kezelésen voltam Egerben. Emberhez méltó keze­lést kaptam. Ezt a bánásmódot szeretném megköszönni a II. pszi­chiátriai aktív részleg osztívez. fő­orvosának, dr. Lajos Zoltánnak, dr. Csepelyi Boglárka osztályos or­vosnak és az összes nővérnek. Kö­szönöm a jóindulatukat. Hálás va­gyok még az I. sz. belgyógyászat dolgozóinak is a hozzám való jó­indulatukért. Sok ember elégedet­len az orvosokkal, nővérekkel kapcsolatban, de én csak a jókat tudom mondani, pedig egyszerű ember vagyok. Háziorvosom, dr. Mann László is becsülettel volt irántam, amit neki is köszönök. Fiamnak és lányomnak pedig azt köszönöm, hogy balesetem után azonnal intézkedtek, így meg­mentették az életemet. Hazatér­tem után pedig szeretettel ápoltak, gondoskodtak rólam. özv. Lovas Sándomé Besenyőtelek Túléltem A közelmúltban az egri kórház­ból azzal küldtek haza, hogy nincs semmi baja a szívemnek. Rá két napra sajnos rosszul let­tem, és a lányom saját felelőssé­gére elvitt Debrecenbe, ahol azonnal megműtötték a szíve­met. A lányom előzetesen kon­zultált dr. Szalontai Imre házior­vosunkkal is, akinek ezúton sze­retném megköszönni a gyors szakmai segítséget. Maradok tisztelettel: Kovács Györgyné Egercsehi Vajon Felnémet is Egerhez tartozik? Igen, mivel a 11-es, Felnémetet Egerrel összekötő buszjáratra egri helyi járatú bérlet kell'. Azért is, mert a városi önkormányzat a há- zankénti kommunális adót egri tari­fákkal számolja. És itt aztán meg is álltam. Laikus pénzgazdálkodóként azt gondolnám, hogy ebből a pénz­ből a klasszikus városfejlesztésre is futja, pl. járdák, vízelvezető árkok, parkok hiányának pótlására, fejlesz­tésére. No, arra ugyan várhatok évek óta. Bármerre járok, azt ta­pasztalom, hogy már a legeldugot­tabb falvak legkisebb utcáiban is megoldott a járdák kérdése, nem úgy, mint Felnémet igen sok részén, főleg értem ez alatt az első ütemben épült pásztorvölgyi lakótelepet. 20 percenként, félóránként dübörög a csuklós busz, és közben az úttesten közlekedik a bevásárló, buszról, is­kolából hazafelé igyekvő felnémeti polgár. Kénytelen kitenni magát az elgázolás veszélyének, mert nem hogy járda, hanem még közleke­désre alkalmas földút vagy füves út sincs az úttest mellett. Ugyanis az „illetékesek” megfeledkeztek a jár­da helyének kijelöléséről, illetve megépítéséről. A lakóházak gazdái ezt gond nélkül tudomásul is vet­ték, mégpedig olyan tökéletesen, hogy az eredetileg közterületként szereplő pár méter széles sávot szé­pen bevonták a saját előkertjük foly­tatásaként a művelésbe. Van itt gyü­mölcsös, veteményeskert, zöld sö­vény stb. A határozottabbak, nyo- matékosítva, hogy ők ezt a területet lefoglalták, drótsövénnyel, tüskés akadályokkal teszik lehetetlenné az áthaladást a „birtokukon”. így aztán úgy néz ki, hogy ezt a helyzetet igen sokan, talán a legtöbben végleges­nek tekintik. Ha ezt jónak találjuk, javaslom elterjesztését szerte az or­szágban, mert minden ház lakója több termőterülethez jut. Nem res­telltem megkérdezni a Homok úti készbetont szállító céget, hogy 1 köbméter, járdának alkalmas beton ára fuvarral együtt mennyibe kerül? 9 ezer Ft-nál kevesebb a beton ára, a fuvar pedig 3500 Ft, illetve, ha ez nagyobb tétel, itt nyilván bizonyos árkedvezmény lehetséges. Könnyű tehát kiszámolni, hogy egy 10 méter széles telek 10 cm mélyen, 1 méter szélesen betonozott járdája alig 500 Ft-tal több, mint az én egyéves kommunális adóm összege. Ha te­hát az elmúlt 18 év alatt - ennyi ide­je fizetem — minden évben járda épült volna a ház elé, már 18 réteg járdával büszkélkedhetnék. A jár­dák helyének a ház lakója által tör­ténő átadását is igen egyszerűen képzelem. Az „illetékes” részéről mindössze egy sokszorosított levél szükségeltetik, miszerint ha X na­pon belül nem áll vissza az eredeti állapot, úgy egy bizonyos összegű büntetés és a közös költségből el­végzett helyreállítási munkák ellen­értékének adóként való behajtása következik. Mindezeket a szervezé­si munkákat a leggyámoltalanabb polgár is el tudná végezni, még én is. Azonban úgy gondolom, erre nincs szükség, mert éppen elegen­dő apparátust tartunk fenn abban a titkos reményben, hogy az ülése­ken való ülögetésen és a papír irat­tárba segítésén kívül talán mást is tehetnének a sokszor nem kevés havi jövedelmükért. És ha már lúd, legyen kövér: ne csak az egyik olda­li házsor előtt, hanem a másik előtt is legyen járda. így természetes, így volna rendjén, és így kevésbé bal- esetveszélyes. Egy apró hiba még bezavarna ebbe a munkába: az EMASZ annak idején a villanyosz­lopokat olyan átgondolatlanul he­lyezte el az egyébként teljesen szűz, tökéletesen feltérképezett és kijelölt terepen, hogy azt már mutogatni kellene, mint a szervezetlenség csú­csát. így - mint azt több helyen ta­pasztaljuk - ahol járda van, a bam­bán előre haladó járókelő esetleg pontosan fejjel való kidöntését pró­bálja a járda közepén lévő villany- oszlopnak. Én azonban — ismét nem győzöm naiv voltomat han­goztatni - bátorkodom feltételezni, hogy ezeket az annak idején elkö­vetett hibákat az ÉMÁSZ valahogy méltányossági alapon - esetleg jo­gos alapon — korrigálja. Még egy apróságnak tűnő észre­vétel: a 18 év alatt, mióta itt lakom, igazából egyszer volt olyan igazi, utakat, pincéket elárasztó felhősza­kadás, de az igen sok kellemetlen­séget okozott. Akkor többször kap­tunk ígéretet a vízelvezetés korrekt megoldására, de erre a problémára sem mozdítja senki a füle botját sem. Talán az is oka lehet, hogy „il­letékes” egy sem lakik a mélyebben fekvő részeken. A vízelvezetés problémáját is meg lehetett volna közmunkával, ásóval, lapáttal olda­ni százszor. Nem szükséges mindig a legdrágább megoldások kifizethe- tetlenségére hivatkozni. Végül is ezt a két problémát tartottam volna a környezetemben a városfejlesztés legfontosabb feladatainak, s ezeket szeretném sokunk nevében a nyil­vánosság elé tárni azzal a nem tit­kolt reménnyel, hogy lesz valaki, aki ezekre a felvetéseimre valami­lyen módon választ ad. M. Ernő (név és rím a szert-ben)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom