Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-01 / 77. szám
14. OLDAL SPOR T 2004. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK M R D E T E S Megyénk sportjának utánpótlása Atlétika A torna Diákolimpia területi elődöntőjében 3. helyen végeztek az egri Szent-Györgyi Albert Gyakorlóiskola leánycsapatai SZLOVÁKIÁBAN SÍTÁBOROZTAK. A füzesabonyi Széchenyi I. Ált. Iskola (testnevelők: Kádas Imre, Nagy Zsolt) és a besenyőtelki Dr. Berze Nagy J. Ált. Iskola (tn.: Úri József) idén is megrendezte már hagyományos közös sítáborát a Magas-Tát- rában. A besenyőiek hazaérkezésük után részt vettek a Mátraszentlászlón lebonyolított viadalon, ahol egy 1. (Szabó Bálint), egy 2. (Úri Zsombor) és két 3. (Bálint Viktor, Jónás Attila) hely lett a berzéseké. Csapatban Sarud és Jászkisér mögött a dobogó 3. fokára léphettek az Uri-tanítványok. A vándorkupa a sarudiak birtokába került, ami a verseny történetében először jutott Heves megyei kézbe. Ezúttal a karancslapujtőiek- től hódították el a serleget a Heinrich Tamás igazgató és Stemler Ferenc testnevelő által felkészített Tisza-partiak Az Országos Ifjúsági Kupában az EVSI-Neumann kosárlabda fiúcsapata a 12. helyen végzett, ami az ÓIK történetében Eger város legjobb eredményének számít Országos ifjúsági és serdülő fedett pályás bajnokság A Hevesi SE versenyzőinek eredményei. Juniorok, súlylökés: 4. Kálosi Norbert (13,43 m, edzője: Kovács Gyula). Ifjúságiak, súlylökés: 12. Apostol Attila (12,30 m, Kovács Gyula). Ifjúságiak, hármasugrás: 6. Berecz Bernadett (10,52 m, Villangó Bernát). 60 m-es síkfutás: 7. Berecz Bernadett (8,1 mp, Villangó Bernát). A szakosztály ifjúsági és serdülő versenyzői mindannyian pontszerző helyen végeztek a viadalon. Balogh Péter Birkózás A bükkábrányi shotokan-versenyen az egriek 13 arany-, 23 ezüst- és 13 bronzérmet szereztek. ■ Országos verseny, Orosháza A gyöngyösi versenyzők helyezései, diák II. kcs., 34 kg: 4. Nagy Dániel. Diák I. kcs., 35 kg: 4. Tóth Ádám. * Cifra-kupa országos verseny, Nagykőrös (420 induló) A gyöngyösi birkózók helyezései, óvodás kcs., 20 kg: 5. Tóth Máté, 28 kg: 2. Verasztó Bálint. Serdülők, 35 kg: 2. Tóth Ádám. •k Skultéty Sándor-emlékver- seny, Abony (260 induló) Az Egri BBK versenyzőinek eredményei, diák II., 26 kg: 1. Juhász Bence. 34 kg: 1. Krasznai Máté. Diák I., 29 kg: 1. Németh Béla. 35 kg: 2. Liptai Alex. 50 kg: 3. Farkas Bálint. ________Karate________ R egionális A. J. K. A. shotokan verseny, Bükkábrány (160 induló) Az Egri Vasas SE és az Egri SKÖ SE által rendezett eseményen az 5 dános Juhász Ferenc edző által edzett egriek 13 arany-, 23 ezüst- és 13 bronzérmet szereztek. Eredményeik. Kata (formagyakorlat), egyéni, lányok, 6-7 éves kezdők: 1. Szajlai Szabina, 2. Sebők Klaudia. 8-9 éves kezdők: 2. Barci Anna (Egri Vasas - EV). 10-11 éves kezdők: 2. Dávid Nikoletta, 3. Ambrus Mariann, 4. Juhász Judit (EV). 10-11 éves haladók: 2. Lepres Luca (EV). 12-13 éves. kezdők: 2. Jakab Gabriella (EV). 12-13 éves haladók: 4. Lepres Lilla (EV). 14-15 éves kezdők: 1. Jakab Zsuzsanna. 14-15 éves haladók: 1. Molnár Vivien (EV). 16-17 éves haladók: 1 HollóssyKató (EV). 18-19éves haladók: 2. Balogh Bernadett, 4. Szentgyörgyi Lilla. 19 éves kezdők: 3. Lizanecz Enikő. Fiúk, 6-7 éves kezdők: 1. Elek . Sándor, 2. Molnár Péter, 3. Nagy Attila. 8-9 éves haladók:- 4. Vanyó Attila. 10-11 éves kezdők: 3. Somogyi Csaba, 4. Vincze Ádám. 10-11 éves haladók: 1. Lengyel Renátó, 2. Dere- kas Barnabás, 4. Tóth Márk. 12-13 éves haladók: 2. Gazda István. 14-15 éves kezdők: 1. Elek Roland, 2. Sinka Márk, 3. Tóth István. 14-15 éves haladók: 2. Papp Gábor, 3. Dihen Károly. 16-17 éves kezdők: 2. Bátka Krisztián, 3. Ferenczi Ádám. 16-17 éves haladók: 1. Lakó Dénes. Csapat, 7-12 éves fiúk: 1. Egri Vasas (Lengyel Renátó, Derekas Barnabás, Juhász Zoltán). 13-14 éves lányok: 2. Egri Vasas (Jakab Zsuzsa, Juhász Ákos, Jakab Gabriella). 16-17éves lányok: 1. Egri Vasas (Balogh Bernadett, Hollóssy Kató, Molnár Vivien). 16-17 éves fiúk: 2. Egri Vasas (Fükő Dorisz, Gazda István, Papp Gábor). Kumite (küzdelem), fiúk, 10-11 éves kezdők: 2. Vincze Ádám, 3. Vincze Bálint (EV). 10-11 éves haladók: 2. Lengyel Renátó, 4. Juhász Zoltán (EV). 12-13 éves kezdő fiúk: 3. Juhász Ákos, 4. Ferenczi Örs. 12-13 éves haladók: 2. Gazda István. 14-15 éves kezdők: 2. Elek Roland, 3. Sinka Márk. 14-15 éves haladók: 1. Dihen Károly. 16-17 éves kezdők: 2. Bátka Krisztián, 3. 18,^ DONGÓ P. 19, Kondor I. 10, MÁRTON E. 13. Cs.: Pereszlai D. 9. Albacomp - Egri VSI- Neumann 91-68 (17-17, 24-18, 24-10, 26-23). EVSI: Máté S„ MÁTÉ B. 18, DONGÓ P. 30, Kondor L, MÁRTON E. 14. Cs.: Pereszlai D. 2, Tóth D. 2, Száraz T. 2 Perge 0. Egri VSI-Neumann - Bp. Honvéd 72-79 (19-20, 21-13,16-27,16-19). EVSI: Máté Ferenczi Ádám. 16-17 éves hala- S. 2, Máté B. 10, DONGÓ P. 33, dók: 3. Lakó Dénes. Felnőtt kezdő KONDOR I. 9, Márton E. 9. Cs.: férfiak: 2. id. Vanyó Attila. Lányok, 10-11 éves kezdők: 2. Juhász Judit (EV). 10-11 éves haladók: 2. Lepres Luca (EV). 12-13 éves kezdők: 1. Jakab Gabriella (EV). 14-15 éves kezdők: 1. Jakab Zsuzsanna (EV). 14-15 éves haladók: 2. Molnár Vivien (EV). 18-19 éves haladók: 3. Balogh Bér- sérülése ellenére is a csapattal nadett, 4. Szentgyörgyi Lilla. Fel- tartott, de Petrucsik távolmara- nőtt kezdők: 4. Lizanecz Enikő. (A dása megbontotta az összeszo- külön nem jelölt versenyzők egri kott kezdőcsapatot. Ennek ellePereszlai D. 7, Tóth D., Száraz T. Mindhárom mérkőzésen volt tartása az egri csapatnak. Balázs Röpisek a Szilágyiban ki egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium ad otthont a hét végén a VI. korcsoportos röplabdacsapatok országos területi elődöntőjének. Szombaton 9 órától a leány-, vasárnap 9 órai kezdettel a fiúcsapatok lépnek pályára. egyéni indulók.) Kézilabda Bőcs-kupa 2004, meghívásos fiú torna, Bocs Eredmények, '91-es kcs.: Egri Városi Sportiskola - Nyírbátor Debrecen nyerte, a döntőben 3 nére mindenki igyekezett, küzdött, ezért az egész együttest dicséret illeti. Ezzel az EVSI- Neumann fiúcsapata a 12. helyen végzett, ami az ÓIK történetében Eger város legjobb eredményének számít. Á kupát a 31:12, EVSI - Bőcs 16:9. A tornán az EVSI csapata az 1. helyet szerezte meg. A legtechnikásabb játékos címet Lakatos Ádám (EVSI) érdemelte ki. ponttal legyőzve a Falcot. Balog Tibor, az egriek edzője: - Sajnos ebben az évben az ifjúsági csapat az emlékeiből élt. Nem tudtunk együtt edzeni, ke'89-es kcs.: EVSI - Edelény vés mérkőzést játszottunk. Má- 20:10, EVSI - Bőcs 17:19. Az egri- sok döntöttek a sorsunk felett... ek a 2. helyen végeztek, a gólki- A keret tagjaiban intelligens fia- rálynak járó különdíjat Szilágyi talokat ismertem meg, akikkel Dániel kapta. V.L. Kosárlabda NB I/B-s junior-bajnokság, férfiak A 25. forduló eredménye: Vitai Éger-Fekete Sasok - Kanizsa KK 73-74 (17-19, 14-10, 21-14, 21-31). Eger, körcsarnok, 30 néző. V.: Deák, Orbay. Eger: Petrucsik nagyszerű volt 3-4 éven keresztül együtt dolgozni. Akadtak, akik soha nem hagyták cserben a csapatot, s nagyon sokat tettek a sikerekért, nekik a munkát ezúton is köszönöm, és sok sikert kívánok az élet más területén is. ______Labdarúgás NB I/B Keleti csoport U17: Szolnok - Egri Városi Sportiskola 4-1 (3-1). G.: Czikó G. Egri VSI - DVTK 1-2 (0-1). G.: Czikó G. Egri VSI - Rojik FC 3-2 (1-1). G.: Makai P„ Czikó G., Bodor N. FC Szeged - Egri VSI 4-0 (2-0). U19: Szolnok - Egri VSI 6-0 (3-0). Egri VSI - DVTK 9 (0-1). G.: Szabó M. Egri VSI - Rojik FC 0-5 (0-3). FC Szeged - Egri VSI 6-0 (1-0). * NB II-NB III-as utánpótlás-bajnokság, Szolnoki csoport U16: Gyöngyösi AK- Ytong I Szatai, Ko- ? vács N. 8/3, Máté 10, Földi 11. Cs.: Dongó 18/9, Somogyi, Jónás. Kipontozódott: Szatai a 34. percben. Mérkőy Tibor, az egriek edzője: - Egy már megnyert találkozót engedtünk ki a kezünkből. Sajnos tizennégy pontos előnyünknél már azt hittük, hogy vége van a mérkőzésnek. H. P. * Országos Ifjúsági Kupa, a 9-12. helyért, Székesfehérvár Eredmények: Egri VSINeumann - MARC-Körmend 74-90 (18-25, 18-25, 22-12, 16-28). EVSI: Máté S. 6, MÁTÉ B. Dr. Kemény Ferenc iskola, a lányoknál a Mátraderecske DSE gárdája nyerte. A részletekről később számolunk be. Túra 10-0. U19: GYAK - Túra 11-0. •k Megyei serdülő bajnokság A Keleti csoport 15. fordulójának eredményei: Verpelét - Szihalom 4-3, Egri Sportiskola Recsk 3-2, Kápolna-Kompolt - Felsőtárkány 6-0, Tarnalelesz - Makiár 14-0, Novaj - Pétervására 3-1, Bélapátfalva - Egri Focisuli 2-3. Istenmezeje szabadnapos volt. _______Röplabda_______ O rszágos Serdülő Bajnokság, leány elődöntő 2-B-csoport, 2. torna, Budapest Az Agria RC-Egri Városi Sportiskola csapata a Kalocsát 3-2-re, a Gödöllőt 3-0-ra, a BVSC-TFSE csapatát pedig 3-1-re győzte le, így az 1. helyen végzett, megelőzve a Kalocsát, a BVSC-t és a Gödöllőt. A csoportból továbbjutott, Juhász Péter edző vezette gárdában Kovács Bettina, Kovács Adina, Barta Virág, Barkóczi Zsófia és Dobó Alexandra szerepelt. Teremlabdarúgás Puskás-kupa gyermek torna, Mátraderecske A végeredmény: 1. Bélapátfalva 9 pont, 2. Recsk (11-3) 7, 3. Pétervására (10-4) 7, 4. Mátraderecske (10-3) 7, 5. Istenmezeje 0. Különdíjak, gólkirály: Varga Zoltán (Recsk); legjobb mezőnyjátékos: Dallos Dániel (Bélapátfalva); legjobb kapus: Máté József (Pétervására). Tollaslabda Országos gyermek (U-15) bajnokság, Pápa (117 induló) A gyöngyösoroszi Dudás Ádám a népes mezőnyben, egyesben a 2. helyen végzett. A fiú párosok mezőnyében a BEAC- os Sárosi Dáviddal az oldalán országos bajnoki címet szereztek úgy, hogy játszmát sem veszítettek. * Ull-es országos bajnokság, Gyöngyös, Felsővárosi Ált. Isk. A gyöngyösoroszi Berzsenyi Ivett imponáló játékkal végzett az 1. helyen és szerezte meg az országos bajnoki címet. A fiúk mezőnyében az ugyancsak gyöngyösoroszi Kertész Tamás bronzérmes lett. Nemesik Lászlóné Torna Diákolimpia Országos Területi Elődöntő, Nagykőrös A városi és megyei versenyek 1. helyezése után az eldöntőben 3. helyen végeztek az egri Szent-Györgyi Albert Gyakorlóiskola I-II. és III. korcsoportos leány csapatai. A dr. Markos Tibomé által felkészített felsőtagozatos együttesben Zoliéi Anett, Kóczián Ágnes, Vojtkó Vera,, Zoliéi Zita, Majoros Virág és Szabó Zsófia szerepelt, míg az alsótagozatosoknál Gordos Katalin, Gyarmati Zsófia, Borsos Dorottya, Kovács Réka, Kálmán Lilla és Lepres Adrienn léphetett dobogóra. VÍZILABDA Országos utánpótlás-bajnokság Ifjúságiak: ZF Hungária-Egri VK - Cegléd 9-5 (1-1, 2-2, 2-1, 4-1). Gd.: Bálint G. 5, Molnár A. 2, Kovács Gergő, Kádár 1-1. Serdülők: ZF Hungária- Egri VK - Cegléd 11-6 (2-0, 1-0, 3-4,5-2). Gd.: Molnár A. 4, Keresztes S. 2, Kovács Gergő, Nagy D., Flaskay, Pogonyi, Eged 1-1. Gyermekek: ZF Hungária-Egri VK - Cegléd 13-2 (3-0, 5-0, 3-0, 2-2). Gd.: Petrovai 5, Kovács Gábor 5, Horváth Z., Farkas P„ Keresztes T. 1-1. Használja, de nem érti? Rövid, tömör informatikai *’*.* MS Windows XP gyakorlati rti, de még bizonytalan? tanfolyamok az Ansystól. ismeretek • 8 óra 11.500 Ft/fő Ansys Oktatási Üzletág • 3300 Eger, Rákóczi út 43-45. • tel.: 36/537-204 • www.ansys.hu twarmSimB