Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám

6. OLDAL HÖR» Z 0 N T 2004. Március 27, szombat ||f|H Felhők árnya vetült a randevúra Az agrárium és a vidék Szakmai körökben kedvezően fogadták a konferenciát A zenekar méltán és túlzás nélkül Euró- pa-szerte híres, de ilyen még nem történt velük. Hiába hozták a hangszereiket har­minchétén: nem játszhattak az eredeti terv szerint. Lógó orral tértek haza. Gyöngyös Hajnali ötkor keltek a gyerekek, a megbeszél­tek szerint elutaztunk Gyöngyösre, hogy elő­adjuk a kért egyórás műsort, amire másfél hónapig készültünk. Ehhez képest amikor megérkeztünk, senki sem várt, majd a prog­ramot szervező cég vezetője közölte: a ven­dégeket zavarja, ha mi ott zenélünk - mond­ta Rákóczi Péter, a tamaleleszi Szűk Mátyás Fúvószenekar vezetője. Az általános iskola tanárát azután keres­tük meg, hogy több szülő felháborodva hívta fel lapunk figyelmét a történtekre. Nevezete­sen: a helyi szervezők meghívására érkezett zenekart „dolgavégezetleniil" hazaküldte a Városi Polgármesterek Találkozójáról a ren­dező cég, a Szféra Kft. egyik tulajdonosa. A pedagógus-karnagy az eset kapcsán el­mondta: a zenekar már felnőtt tagjai sza­badnapot vettek ki, a középiskolásokat hiva­talosan kikérték az intézményeiktől, gondol­ván: mégiscsak egy országos rendezvényre hívták őket fellépni, köszönteni a városok vezetőit.- A várható időjárás miatt külön egyeztet­tünk, hogy mi történik, ha esni fog. Azt mondták a gyöngyösi szervezők: akkor a művelődési ház előterében keü játszanunk, mindenképpen számítanak ránk - idézte fel a történteket a zenekar vezetője, aki hozzá­tette: a helyi szervezők mindent megtettek, ami tőlük tellett, gondoskodtak az utaztatás­ról, a gyerekeknek biztosították a szabadidős programot, s nem kétséges, hogy a - melles­leg jelképes - fellépti díjat is át fogják utalni. Csak éppen a durva elutasítást nem volt módjuk megakadályozni. A Szféra társtulajdonosa, Deák József az eset kapcsán lapunknak elmondta: az eső miatt szabadtéren nem koncertezhetett a ze­nekar, a művelődési ház előterében pedig a beléptetést akadályozta volna a műsor.- A regisztráció kommunikációt igényel a vendégekkel, s ezt egy koncert hangereje kö­zepette aligha lehet megoldani - jegyezte meg Deák József, azt is hozzátéve: felajánlot­ta, hogy játsszanak a színházteremben, igaz, ott a hivatalos program kezdete előtt nem lett volna közönség. Ezt a javaslatot - egyetértve a zenekarvezetővel - elvetették, így egy eső­mentes negyedórában játszott a zenekar a művelődési központ előtt.- Minden programunkon teret adunk a he­lyi együtteseknek, most sem volt más a szán­dékunk. Nincs szó sem mellőzésről, sem ösz- szetűzésről: egyszerűen nem volt „esőnap", a program szerkezete nem tette lehetővé a ven­dégek fogadására szánt koncert megtartását - húzta alá a cégvezető, hozzátéve: ezzel együtt sajnálatos, ami történt, s ha legköze­lebb a térségben dolgoznak, igyekeznek kár­pótolni az együttest, amelyik „Gyöngyösön messze túlmutatóan híres".- Nem lenne szerencsés, ha ez az eset be­árnyékolná a randevút, mert a szervezők, a program lebonyolításában dolgozók, a farkasmályi pincetulajdonosok, sőt a város lakói is mindent megtettek a program sikeré­ért, azért, hogy a vendégek jól érezzék magu­kat - közölte végül Deák József. _______________________________________________ISUHA) Több, mint történelmi emlék Nagy érdeklődés közepette, négyszáz szakember részvé­telével zajlott a Károly Róbert Főiskolán a IX. Nemzetközi Agrárökonómiai Napok ren­dezvénysorozata. Nyolc or­szágból tizennégy szekcióban 350 előadásra került sor a teg­nap zárult konferencián. Gyöngyös A szakmai körökben jelentős elis­meréssel kísért program fő szer­vezője dr. Dinya László professzor, az intéz­mény tudományos rek­torhelyettese volt. Mint a Hírlapnak elmondta, hazánk európai uniós csatlakozásával a több- funkciós mezőgazdaság fejlesztéséhez kapcso­lódva számos tudo­mányterület - a vállalat-gazdaság­tan, a vidékfejlesztés, a pénzügy, a számvitel és a vezetés-szerve­zés - eredményeit ismertették az előadók. Közöttük számos fiatal szakember volt, akik korszerű kutatási módszereket alkalmaz­tak a tudományos munkájuk so­rán. Érdekességnek számított, hogy 75 előadás angol nyelven hangzott el, 15 pedig németül. A konferencia idejére 95 - köz- és mezőgazdasági kutatási adatokat, eredményeket tartalmazó - posz­tert is kiállítottak a főiskola aulá­jában. Elismerést váltott ki a résztvevőktől, hogy az előadások mintegy 2400 oldalnyi terjedelmű anyagát CD-lemezen jelentették meg. Ennek a segítségével az ér­deklődők később is fel­idézhetik a fontosabb megállapításokat és adatokat. A program kiemelke­dő eseménye volt a Haedy-Alapítvány ösz­töndíjainak az átadása. Ebben a Károly Róbert Főiskola három fiatal ta­nára részesült: Erdélyi Tamás ad­junktus, Szabóné Pap Hajnalka és Tóth Eszter tanársegéd szak­mai-pedagógiai tevékenységük el­ismeréseként. ___________________________________(M.K.I Eger Még a hevesi megyeszékhelyen élők is elkövetik időnként azt a hibát, hogy a várhoz egyedül a tö­rökellenes dicsőséges győzelme­ket kötik. Holott a vár több, mint a végvári harcok szimbóluma. Er­ről most bizonyságot is ad a He­ves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeuma abban a kötetben, amelyben a létesít­mény értékeiről, látnivalóiról szá­mol be. A történeti áttekintés mellett a kiadvány értéke, hogy a vár meg­közelítésétől a legfontosabb infor­mációig, a látogatási időtől a lát­ható programokig részletesen be­számol mindazokról, amik az egyszerű vársétán túl maradásra bírhatják a látogatót. Történeti át­tekintés olvasható a vár déli részé­ről, a föld alatti építményekről, a bástyákról, a gótikus palota kiállí­tásairól, a képtár értékeiről, a kö­zépkori templomok sorsáról. A kiadványt az teszi teljessé, hogy nem csupán a történelmi vár területein látható jellegzetessé­gekhez ad kiváló kalauzt, hanem a Heves Megyei Múzeumi Szerve­zet más intézményeire, a patika- múzeumra, a palóc népművészeti kiállításra, Heves megye 18-19. századi történelmét bemutató ki­állításra és a Gárdonyi-házra is ki­tekintést ad. Ajánlják a vár nagy sikerű közönségprogramjait, az őrségváltást, a végvári vigasságo­kat, a vártábort, továbbá a vár napjának rendezvényeit, mint ahogy a látogatóbarát múzeum foglalkozásait is, köztük a gyerek­játszóteret, az étkeztetés vagy az ajándékvásárlás lehetőségeit. Kü­lön érdekesség, hogy a kötet bete­kintést ad a múzeumi háttérmun­kába, a muzeológusok, restaurá­torok sokszor nem látható, aprólé­kos napi tevékenységébe is. Ugyancsak a tájékozódást segíti a nyitvatartási idő és az információs elérhetőségek listájának a közlése. A 180 oldalas, tartalmas és kül­lemében is mutatós kiadványt dr. Petercsák Tivadar és Veres Gábor szerkesztette, az állandó tárlato­kat Cs. Schwalm Edit, Berecz Má­tyás, H. Szilasi Ágota és Fodor László mutatta be. A fényképeket Csintalan András, LónyainéNagy Éva és Veres Gábor készítette. __________________________________HH)NI) L épjünk tisztán az Európai Unióba Heves megye Az Országos Magyar Vadászka­mara (OMVK) kulturális bizott­ságának javaslata alapján az OMVK Heves Megyei Területi Szervezete úgy döntött, kapcso­lódik a Lépjünk tisztán Európá­ba elnevezéssel meghirdetett programhoz. Ennek keretében április 3-án, szombaton orszá­gos környezettisztító akcióna­pot tartanak. Ezen a napon minden vadá­szatra jogosult feladata lesz a vadászterületen a kömyezetide- gen anyagok összegyűjtésének megszervezése, illetve az abban való részvétel. Az akcióban a megyéből részt vesz az EgererdőRt., a Bük­ki Nemzeti Park, s számítanak a helyi polgármesteri hivatalok, önkormányzatok és az általános iskolák tanárainak és tanulóinak a segítségére is._____________■ Felnőttképzés: változó szabályok A felnőttképzési törvény és a kapcsolódó jogszabályok módo­sulásai miatt jelentős változások következtek be a nyilvántar­tás és az elszámolás szabályaiban. A részletekről Gárdián Edit, a Heves Megyei Munkaügyi Központ képzési osztályve­zetője tájékoztatta lapunkat. Heves megye A képző intézmények a felnőtt- képzési tevékenység és a felnőtt- képzéshez kapcsolódó szolgálta­tás megkezdésére akkor jogosul­tak, ha a felnőttképzést folytató in­tézmények nyilvántartásában sze­repelnek - mondta Gárdián Edit. - Január elsejétől a nyilvántartásba vételt a kijelölt megyei munkaügyi központok szervezeti egységei végzik. Ennek megfelelően a He­ves megyei képző intézmények a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Képzési Osz­tályához tartoznak (tel: 46/517- 768). A szakképzés költségeihez való hozzájárulásra kötelezett munkáltatók befizetésük egy ré­szét saját munkavállalóik képzé­sére is fordíthatják. Január elseje óta az OKJ-s képesítést nyújtó képzések, illetve az akkreditált programok esetében az elszámo­lást - a képzés megkezdésének évében - a Heves Megyei Munka­ügyi Központhoz kell benyújtani. Az OKJ-ben nem szereplő, illetve nem akkreditált programok költ­ségei szintén elszámolhatók, ame­lyeket ugyancsak a HMMK címére szükséges eljuttatni. A kérelmeket a 3/2004. (II. 17) OM-FMM együt­tes rendelet mellékletei szerinti formanyomtatványokon kell be­nyújtani, melyek letölthetők a www.hmmk.hu internetes honlap­ról is. Elutasítás (majd netán fel­lebbezés) esetén az Országos Fel­nőttképzési Tanácsot illeti a dön­tés joga.- Újjáalakult az Országos Fel­nőttképzési Tanács, a korábbi 13 fős testület 21 főre bővült. A ta­nácsban helyet kaptak a felnőtt- képzésben leginkább érintett tár­cák képviselői, valamint civilszer­vezetek, a gazdasági kamarák, a felnőttképzést folytató intézmé­nyek érdekképviseleti szervezetei­nek képviselői. A munkaadói és munkavállalói szövetségek az ed­digi egy-egy képviselő helyett há­rom-három fővel vesznek részt a testület munkájában. A testület összetételében új elem, hogy - Bárány Sándor munkaügyi mi­niszter felkérésére - bekerültek a testületbe a középfokú szakkép­zés, valamint a felsőoktatás elis­mert szakértői is - zárta szavait Gárdián Edit. ibcsi Vissza, ahonnan indultak Eger A megyeszékhelyen tevékenykedő Egri Lokálpatrióta Egylet már ha­gyományos rendezvénysorozata az Egerből indultak című prog­ram, amely a közeljövőben folyta­tódik - hangzott el Habis László, az egylet elnöke és dr. Renn Osz­kár sajtótájékoztatóján. Az Egerből indultak keretében megkeresik és meghívják a város­ból elszármazott, országosan, esetleg külföldön is ismertté vált művészeket, tudósokat, sportoló­kat, közéleti személyiségeket. így járt már itt például Marczis Deme­ter, prof. dr. Besznyák István, prof. dr. Lajos Tamás, dr. Chikán Attila. A neves vendégek szívesen emlé­keztek az itt töltött éveikre, iskolá­ikra, barátaikra egy-egy kötetlen, ám annál sikeresebb nyilvános be­szélgetés keretében. A városra va­ló emlékezést egész életükben vál­lalták, szellemi táplálékot hoznak, s a település jó hírét viszik. A sorozat március 30-án este hat órakor folytatódik. Ekkor Iszlai Zoltán, a Dobó gimnáziumban érettségizett József Atiila-díjas író vendégszerepei a Megyei Művelő­dési Központban. Április 23-án, ugyanebben az időpontban Bánffy György, az egykori ciszterci diák, Kossuth-díjas színművész látogat a Keresztény Ifjúsági Klubba, míg májusban Tordai Teri Jászai-díjas színművésznőt, a sokak által is- mert egri diáklányt várják. ■ Mindhalálig blues Eger Tegnap az Eger a Marson, a Rambling Blues Trió és a Deák Bili Blues Band fellépésével a Művé­szetek Házában elkezdődött a II. Egri Blues Napok rendezvényso­rozata. A március 28-áig tartó - az Egri Tavaszi Fesztivál eseményei­be illeszkedő - program ma este 18 órától a csaknem 30 éve a me­gyeszékhelyen működő Pótkerék együttes muzsikájával indul, majd - 20 órától - a Bluesrivers fellépé­sével folytatódik. Este 10 órakor kezdődik a Londonban élő lan Siegal és zenekara, a Pure Blues műsora, amely immár a műfaj nemzetközi elitjének a színvona­lával örvendezteti meg a hallgató­ságot. Az esemény harmadik nap­ján, vasárnap 17 órától várják az érdeklődőket a Művészetek Házá­ba. A házigazda települést ezúttal a 4man Blues együttes, valamint a Kupak Tamás és a Sörnyitók elne­vezésű formáció képviseli. A Cold Weather Blues Band 20 órától ma­gyar nyelvű feldolgozások mellett a Cream, a Rolling Stones, Jimi Hendrix és a Doors világát vará­zsolja a színpadra, majd - zárás­ként - a Jimi Hendrix- emlékzenekarként indult, ám idő­közben Magyar Atom elnevezésre váltó együttes örömzenéje várja a rock műfaj eme sajátos ágának a szerelmeseit. <-ó) „Újszagú” Nivát kaptak A helyi vállalkozók legutóbbi báljuk bevételének egy részét a községben 1990 óta műkö­dő, mintegy harminctagú pol­gárőr egyesület munkájának elősegítésére ajánlották fel. Gyöngyöspata A település polgármestere, Mol­nár Károly ekkor vette fel a kap­csolatot az Országos Polgárőr Szövetséggel, és annak elnöké­től, dr. Túrós Andrástól ígéretet kapott egy szolgálati gépjármű átadására. A kevés kilométert fu­tott Lada Niva most megérke­zett, s az ünnepélyes átadásra is sor került a polgármesteri hiva­talban. Az összejövetelen részt vett dr. Túrós András, valamint cigány­ügyi tanácsadója, a patai szárma­zású Mezei István, dr. Tuza Lász­ló dandártábornok, a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság veze­tője, Farkas Ágoston, a polgárőr­ség megyei, valamint Hegedűs András, a helyi egyesület vezető­je. Ott voltak továbbá a falu kör­zeti megbízottjai és vállalkozói. Az OPSZ elnöke elmondta, hogy az elmúlt években csaknem négyszáz gépkocsit kaptak a BM- től, ezeket tudják továbbadni a kisebb polgárőr egységeknek, s noha legalább 1600 járműre len­ne szükség az országban, a jelen­leg 500 körüli géppark is elégsé­ges technikai háttért biztosít munkájukhoz. A község polgárőrei eddig a saját autóikat használták rendsz­eres járőrözéshez, a most kapott Niva viszont jóval inkább megfe­lel a hegyes-dombos terepviszo­nyoknak, s különösen hasznát tudják venni az őszi sárdagasz- tós, szőlőőrző határjárások alkal­mával. J. Á. Az udvari játékokat is szeretnék gazdagítani, korszerűsíteni. Megszépül az óvoda Istenmezeje A tavaly negyedszázados gyer­mekintézmény évek óta felújítás­ra szorult, ám anyagiak híján min­dig el kellett odázni a munkálato­kat. Az elmúlt évben pályázati se­gítséggel sikerült a tetőteret, az épület homlokzati részét felújíta­ni, s a belső tatarozást megoldani. Mint azt Kotroczó István, a köz­ség polgármestere elmondta: az idén tavasszal újabb pályázati tá­mogatást céloznak meg annak ér­dekében, hogy a még hátralévő belső munkálatokkal is elkészül­hessenek. A nyílászárók cseréje, a burkolás és a világítás korszerűsí­tése mellett szeretnék az udvart is rendbe tenni, és azt új játékokkal gazdagítani. Az önkormányzat másfél millió forintot tartalékolt a szükséges pályázati önerőre, amelynek segítségével a remé­nyek szerint több millió forintos fotó; ötvös Imre támogatáshoz juthatnak. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom