Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-26 / 72. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Március 26., péntek ÜBBI ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Felborult Egy ember meghalt, egy súlyo­san megsérült, amikor tegnap reggel eddig ismeretlen okok­ból felborult egy gépkocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában, Martonvásár térségében, mti Túl gyorsan Egy fiatal nő életét vesztette, egy férfi pedig súlyos sérülése­ket szenvedett szerda este Dunakeszin egy közúti baleset­ben. A frontális karambolt egy BMW okozta; a sofőr jelentő­sen túllépve a sebességhatárt átért az ellenkező sávba és ösz- szeütközött egy Renault Megannal. um Fajtalankodó Elfogta a rendőrség azt a 24 éves vértesszőlősi férfit, aki Nagyegyházán szemérem- sértést követett el. A férfi ellen egy fiatal nő tett bejelentést, akinek a férfi a nemi szervét mutogatta. A gyanúsított el­ismerte tettét, és elmondta: hét éve mutogatja nemi szervét nők előtt, europress Álorvos Alorvost keres a budapesti, I. kerületi rendőrség. A dr. Sü­megiként bemutatkozó tettes hivatalos személynek kiadva magát lopott meg nyugdíjaso­kat. A férfi különböző iratokat kért az idősektől, és amíg a sér­tettek az iratokat keresték, a la­kásból különböző pénzösszege­ket Vitt el. EUROPRESS . Áthajtott rajta Életveszélyesen megsérült egy 33 éves nő Hódmezővásár­helyen, amikor egy külföldi kamion egy kereszteződési lámpánál elsodorta és mindkét lábán áthajtott. A kamion még zöld jelzésnél indult el, de mire bekanyarodott, a gyalogos­lámpa is zöldre váltott, europress Felrobbant gázpalack Tűz ütött ki délután a főváros XVIII. kerületében egy családi ház műhelynek is használt garázsában. A tűz oltása köz­ben felrobbant egy gázpalack és több vegyszerespalack is. A ház tulajdonosa súlyosan megsérült, europress Orvos szakértő segített Igazságügyi orvos szakértő derí­tett fényt egy gyilkosságra Deb­recenben. Egy 44 éves férfi hol­tan találta otthonában 65 éves ismerősét. A vizsgálat megálla­pította: a férfit megfojtották. A megtaláló ellentmondásba keveredett, így gyanúsítottként őrizetbe vették, europress Légvezetéktolvajok A sárbogárdi rendőrök tetten értek két abai lakost, akik Kálóz Ezüst-tanyáról alumínium lég­vezetéket akartak ellopni. A be­jelentést követően a helyszínre érkező rendőröknek köszön­hetően a duó csak körülbelül ezerforintos kárt okozott, amely azonban megtérült, europress Csaló szállító Ismeretlen tettest keres az Érdi Rendőrkapitányság, aki még február 9-én egy helyi áruház­ban szállítónak kiadva magát pénzt kért az eladóktól. A férfi 300 ezer forintot csalt ki a gya­nútlan kereskedőktől a követ­kező szállítmányért, majd el­ment a pénzzel, europress Pincetűz Kigyulladt egy XIV. kerületi bérház pincéje csütörtök dél­után a fővárosban. A mentősök nyolc embert - köztük egy másfél éves gyereket - szállítot­tak kórházba füstmérgezés gyanújával. A kicsit az első emeletről az ablakon át menekítették ki. europress Megtalálták Sellye „Piedonéját” FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Pécs - Budaörs Július elsejétől áll szolgálatba Tóth Roland budaörsi járőr a baranyai Sellyén. Az ormán­sági település polgármestere, Förster Gyula megelégelte, hogy 14 esztendeje nincs kör­zeti megbízottja a település­nek, ezért országos kampány­ba kezdett, hogy felkutassa a város „Piedonéját”, azaz azt a rendőrt, aki megüti az álom­mércét, az egymázsás súlyt, és a közel kétméteres magassá­got. Tóth Roland a fenti elvá­rásokat is felülmúlja, ugyanis 192 centiméter, 125 kilo­gramm és 47-es cipőt visel.- Tizennégy jelölt közül választot­ták ki nemrégiben; mire gondolt először, amikor a polgármester fel­hívta és közölte a jó hírt ?- Először nagyon meglepőd­tem, de egyben megtisztelőnek is találtam Förster Gyula választását. Ami viszont igazán megdöbbentő volt számomra, az a média fi­gyelme.- Hogyan szerzett tudomást arról, hogy Sellyén körzeti meg­bízottat keresnek?- Ismerőseim láttak egy riportot a televízióban a polgármesterrel, aki azt mondta, hogy rendőrt keres a városba. Azonnal szóltak nekem, én pedig autóba pattan­tam az élettársammal, és leutaz­tunk Sellyére, mivel jobban sze­retnék kisvárosban dolgozni, mint egy nagyban.- Milyen volt az első benyomása a kisvárosról és az ott élő embe­rekről?- Nagyon tetszett Sellye, nekem és az élettársamnak is. Nyugalom és csönd volt. A polgármester kör­bevezetett minket a településen, és megmutatta a szolgálati lakást is. Azonnal beleszerettünk a vá­rosba, így az is elképzelhető, hogy végleg letelepszünk.- Nem fáj a szíve Budaörsért? Tisztában van azzal, hogy az Or­mánságban 35 százalékos a mun­kanélküliség?- Fájó szívvel hagyjuk ott a vá­Tóth Rolandtól azt várják, hogy rendet tartson rost, azonban úgy gondolom, Sellye újabb kihívásokat jelent számomra. Tudom, hogy az Or­mánságban sok a munkanélküli és a szegény ember, de amennyi­ben jól értesültem, nincsenek nagy bűnügyek, tehát ilyen szem­pontból egy nyugodt hely. Külön­ben pedig Szabolcs megyéből származom, ahol hasonlóak a vi­szonyok mint Sellyén, tehát nem lesznek meglepőek az ottani körülmények.- A polgármester korábban úgy nyilatkozott , hogy olyan körzeti megbízottat szeretne, aki megféke­zi majd a kötözködőket, és oda­csap, ha kell.- Nyugodt ember vagyok, azaz nem vagyok az a „különben düh­be jövök típus”. De ha kihoznak a sodromból, felemelem a hangom.- Erősítéssel érkezik Sellyére, magával viszi élettársát, Borgulya Editet, aki szintén rendőr. Számá­ra is lesz munka?- Valóban, együtt költözünk Sellyére. Edit valószínűleg a húsz kilométernyire lévő Vajszlón dol­gozik majd mint vizsgáló.- Mi lesz az első dolga az or­mánsági városban?- Körbejárom az utcákat, meg­ismerem a terepet és az ottani em­bereket. Szerintem júliusban már nem kell bemutatkoznom senki­nek, olyan mértékű a hírverés körülöttem. csikós klaudia Házi őrizetben a hivatalvezető A Fővárosi Főügyészség indítványával ellentétben nem he­lyezték előzetes letartóztatásba a Fővárosi Földhivatal vezető­jét. A bíróság úgy döntött: Pálfalvi Istvánnál fennáll ugyan a szökés veszélye, de elegendő, ha házi őrizetbe helyezik. Budapest A Fővárosi Földhivatalnál történt korrupciós ügyben korábban négy személyt vettek őrizetbe, köztük a hivatal vezetőjét, egy ügyvédnőt és két civilt. Úgy tudni: a Nemzet- biztonsági Hivatal (NBH) Pálfalvi István telefonját egy éven keresz­tül lehallgatta, így jutottak arra a következtetésre, hogy a tisztség- viselő ismerőseinek soron kívül, pénzért intézte az ügyeit. Az el­járás is az NBH feljelentése alap­ján indult. A hivatalvezető kihallgatása so­rán korábban tagadta bűnösségét. A vádhatóság szerdán kezdemé­nyezte Pálfalvi és egy az ügyben szintén érintett civil személy elő­zetes letartóztatását. A másik két gyanúsított esetében ezt nem in­dítványozták, így ők legkésőbb ma szabadlábra kerülnek. A bíró­ság nem értett egyet az ügyészség­gel: szerintük Pálfalvi István eseté­ben fennáll ugyan a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye, ám elegen­dő a házi őrizet kiszabása. A má­sik civil személynél viszont eluta­sították a vádhatóság beadványát, a férfit szabadlábra helyezték. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium illetéke­sei korábban úgy fogalmaztak: sajnálnák, ha beigazolódna a gya­nú, mivel a hivatalvezető szakmai vezetése alatt az elmúlt két évben jelentősen csökkent az ügyhátra- lékos ügyek száma. NAGY ESZTER Kulcsár-ügy: titokzatos kiadatás Továbbra sem lehet tudni, hogyan döntött az osztrák leg­felsőbb bíróság Kulcsár Attila kiadatásáról, ám a kiszivárgott információk szerint a fórum jóváhagyta az őrizetes Magyar- országra hozatalát. Budapest Az Igazságügyi Minisztérium (IM) Nemzetközi Jogi Főosztályának vezetője azt mondta: egyelőre nem kaptak értesítést arról, mikor adják ki Kulcsár Attilát Magyaror­szágnak. Némethné dr. Bokor Klá­ra szerint nem szokatlan a hosz- szúra nyúló procedúra, az egykori bróker és védője ugyanis minden fellebbezési lehetőséget kihasznált. Kulcsár és ügyvédje egyedül a nem­zetközi hatóságokhoz fordulhat további kér­vénnyel, ám értesülések szerint Simonfay Géza, az egykori bróker bécsi ügyvédje ezt nem taná­Kommandósok kísérhetik A volt bróker ausztriai kiadatásának- engedélyezéséről, az osztrák igazságügy-miniszter döntéséről Magyarországra hivatalos értesítés először az Igazságügyi Minisztériumhoz érkezik. A kiadatás végre­hajtása ügyében viszont a bécsi kollégák már az Interpol Magyar Nemzeti Irodájával veszik fel a kapcsolatot. Az átadás pontos idejét és helyét a kiadó állam hatósága határozza meg. csolta védencének. Az osztrák legfelsőbb bíróság mintegy két héttel ezelőtt döntött Kulcsár fel­lebbezéséről. A védelem azt kérte: szüntessék meg az őrizetet, és ne adják ki a volt brókert Magyar- országnak. Úgy tudni, a beadványokról döntött az osztrák legfelsőbb bí­róság, de arról sem az ügyvédek, sem a ma­gyar hatóságok nem ér­tesültek. Információk szerint a fórum jóváhagyta az egykori bróker kiadatá­sát. Ez azt jelenti, hogy egyedül az osztrák igazságügy-miniszter alá­írásán múlik, mikor kerülhet Kul­csár Attila Magyarországra. Ha a tárca vezetője szignózza a volt bróker kiadatását, úgy az őrizetes rövid időn belül a magyar hatósá­gok kezébe kerülhet. NAGY ESZTER DÓRA Meglógott az üldözött Veszprémvarsány Kátyúba ragadt az a rendőr­autó, amellyel a hatóságok a veszprémvarsányi takarék- szövetkezet kirablóját üldöz­ték. A férfinak így sikerült kereket oldani. „Adják ide a pénzt, a riasztót ne nyomják meg” - mondta az az ál­arcos férfi, aki csütörtök délben egy hosszú csövű fegyverrel ron­tott be a veszprémvarsányi taka­rékszövetkezetbe. A pénztáros a kasszában lévő pénzből egy kö- tegnyit átadott a rablónak. A tet­tes ezután az alkalmazottakat a mosdóba tessékelte, majd egy sö­tét színű gépkocsival Veszprém irányába menekült. A rendőrök azonnal üldözőbe vették, de gép­kocsijuk az úttesten megcsúszott és kátyúba ragadt, az elkövetőt szem elől tévesztették. A rablót helikopterrel is keresik, az uta­kon ellenőrző átengedő pontokat állítottak; a kutatásba bekapcso­lódtak a Veszprém megyei rend­őrök is. Egyelőre nem lehet tud­ni, mennyi pénzt vitt el a tettes a pénzintézetből. Legutóbb kedden Budapesten raboltak ki egy takarékszövetke­zeti fiókot: két fegyveres férfi fosztotta ki a Ráday utcai pénz­intézetet. A tettesek, hasonlóan a csütörtöki esethez, az alkalma­zottakat és két ügyfelet a hátsó helyiségbe zárták. europress Holtig a rács mögött Szeged Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az a szegedi férfi, aki négy embert ölt meg 2001-ben, míg bűn­társának minimum 30 évet kell fegyházban tölteni ah­hoz, hogy feltételesen szaba­dulhasson. A Szegedi ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta, és ezzel jogerő­re emelte két szegedi férfi élet­fogytig tartó, emberölések miatt első fokon kiszabott fegyház­büntetését. Kruchió Tibor 2001 szeptemberében Dimovics Jó­zseftől megtudta, hogy egy idős szegedi nő jó anyagi körülmé­nyek között él. Csellel bejutott a hetvenéves asszonyhoz, akit egy fürdőköpeny övével megfojtott, a lakásból 160-170 ezer forintnyi értékkel távozott. Egy korábbi sikertelen rablási kísérlet miatt már kereste a rendőrség Dimo- vicsot, aki fel akarta adni magát. Kruchió, attól félve, hogy rá is terhelő vallomást tesz Dimovics, még szeptemberben bűntársá­val, Kocsis Lajossal együtt nyug­tatót kevert a férfi italába, majd amikor elaludt, lefogták, és Kocsis egy párnával megfojtotta. Pár nappal később ismét egy idős nőt keresett fel Kruchió és Kocsis. Az asszony pénztárcá­jában viszont csak 3000 forint volt. Ekkor Kruchió főbe lőtte az asszonyt. A két bűnöző egy szegedi vállalkozót is kifigyelt, akiről úgy tudták, hogy regge­lente nagyobb összegű kész­pénzzel indul munkába. A férfi­ra pisztollyal támadtak, három lövést adtak le rá. A vállalkozó másfél hónap múlva belehalt sé­rüléseibe. MTI HEVES*!'HÍRLAP 06 Í30) 503-01-45 Politika, közélet __ F üggetlen, szabad sajtó egy stiláris és jogi fele­lősségének tudatában lévő munkatársa tényként kezel olyan dolgot, amire két nyomozóhatóság és egy sor MSZP-s politikus sem talált bizonyíté­kot (Happy End Kft). A baloldalt érintő kínos ese­teket meg agyonhallgatják, jobb esetben elbaga­tellizálják. Nebel A TESC0 iparűzési adót sem fizet mindenféle kedvezményben részesül, mindezt mi fizetjük ki helyettük, MAGYAR kiskereskedők! Ez tisztessé­ges? Bemegy a falusi ember a TESCOba, sűrű álmélkodás közben felesleges dolgokra (bóvlira) költi a pénzét, majd megy a kisboltba hitelt kér­ni! Kiskereskedő Tisztelt andomaki névtelen „focibarát". Terveink szerint még minimum 100 évig kell elviselnie az andomaki fociedzőt!!! Üdv.: a I Nebel! Szerinted Viktorkád csapata nem asszisz­tált volna az iraki háborúhoz? Az ő nyelve is Nyu­gatra húz. -Karak­A H. M. Hírlap telefonos szavaztatásai a legjobb jóindulattal sem nevezhetőek reprezentatívnak. Csak azok szavaznak, akik olvassák, van veze­tékes telefonjuk, nem veszik észre, hogy 120 ü Ft/perc, és ráérnek erre. Nyilván más eredmé- i nyék lesznek egy Fidesz- v. MDF- és SZDSZ-cikk után. Felmerül a kérdés: mi értelme az egész- : nek? Ezt akkor is így gondolnám, ha a jobboldal­nak kedveznének ezek a szavaztatások, csak akkor nem írnám meg. (Nem adatbázisnak kelle­nek ezek a telefonok véletlenül?) A telefonos szavaztatás nem reprezentatív, ezt az 0RTT is : kifejezte egy tv-műsorral kapcsolatban, vajon mi értelme van akkor? Inkább hámozzunk léggöm­böt. Nebel Nebell Az iraki háború célja az, hogy G. W. Bush lehessen az iraki olajcsászár. Justice Fogjuk újra Budaörsre? Az általam március &án Eger 1. Postán feladott levél a mai napig sem ér­kezett meg. (Benne fontos papírokkal.) Áremelés azért újra volt! Most, hogy kiderült: kokárdaszívű Dzsordzsonak nem jött be a cukorkás trükk, már nem tudom, jó vagy sem Piszkosul Demokratikus B. Bandinak, hogy ezt a megoldást ajánlotta Isteni szerencse, hogy akkoriban nem tudtam eldönteni, hogy az egyetlen szem nyalókámat Nebelnek vagy Buggynak ajánljam fel - persze csak végső meg­oldásként -, igy megúsztam egy bocsánatkérést Őr* .Magyarország az én hazám" országos vetélke- dón a gyöngyösi József Attilások ötödikek lettek. Gratulálunk! Mel Gibson Passió c. filmje nézettségi rekordot döntött az USA-ban. Ez a film a művészet és a hit diadala Visszájára fordult az alkotást antiszemi­tizmussal vádoló rágalomkampány. Fiat iusticia perreat mundus. Minden alaptalan antiszemitá- zásra épülő rágalomkampány visszájára fordul, ugyanis nincs közönsége. Jó példa erre Juhász F. „hadügyminiszter" esete Orbán Viktorral. Nebel Nebel! Azt hiszed, okos és értelmesebb vagy az 1 éve letűnt barátaidtól, akik már labdába sem rúg­hatnak? (MIE(P)RT) nem vetted észre, hogy ez az egész háborúsdi egyfajta divattá nőtte ki ma­gát, te meg elég régóta beleestél ebbe az úgy­mond „Politikai" csapdába, amiből elég régen nem tudsz kilépni. Ezek után meg azt szidod, aki éppen napi témán van, és az igazi probléma ott ül a „trónon", M. P. És röhög a markában, és nem veszed észre, mit tesz az országgal! HAJRA! Tisztelt andomaki „focibarát11! Ha a tegnapi smsével a csapatot akarta szétzülleszteni, sikerült. Talán nem érdemiünk meg egy olyan jó közönséget, akiket hazai pályán túlkiabál néhány vendég drukker. 17-as) Tiszteli bálié ári Magának még sokáig kell elvisel­nie, meg különben nem is kéne kijárnia a meccs­re. Egy andomaki tanta Mit szóltok az Anyacsavar című rettenethez? A kereskedelmi tévék olyan mélyre süllyedtek, hogy arra már nincs is kifejezés. Buggy Vegyes OiN I sodorná Bükkszenterzsébetre, veseátülteté­sének 12. évfordulója alkalmából jó egészséget és boldogságot kíván: Mnép Eta. Hullai és oMkéi A, KoOwsmt Utolsó üzid eléggé meglepett. Igazá­ból nem értelek, már egyáltalán nem tudom, ml a célod, nem tudok rajtad eligazodni. Tudnál egy kicsit egyértelműbb lenni? Miért nem vállalod ön­magad? Csapatjátékosként tudnod kelene. hogy a játszmád nem fair. Puszi: EC Color Árpádnét Noszvajon. 59. születésnapján sok szeretettel köszönti Egerszóiátról két unokája Ágilii és Kőnél U Én szeretlek! Bár tudom, mily rém a nem vi- szonzott szerelem baja De kit annyi rém gyötör, szívemnek könnyű lesz ezt is megszoknia. Nem viszonzott szerelem keserve! Türelemmel hor­dom terhedet, mint az istenember a keresztfát, melyen aztán megfeszíttetett. Mészáros Mártoné Hatvanba BOLDOG SZÜLETÉS­NAPOT KÍVÁN: a Mészáros cntád! Boldog szülinapot kíván Mészáros Márknak Hatvan­ba unokahúga Adél és Kariék. Legyél nagyon bol­dog, puszika! TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 Q ' igtaxit lilesiel a Kapcsolat /cán ye/me^en,, c/úxÁyráfcw ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom