Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-13 / 62. szám
10. OLDAL MOZ A I K 2004. Március 13., SZOMBAT Börtön a szabadság verséért Negyvenöt évvel ezelőtt Nagyváradon, több száz emner nmt, .. _____ k öri rendezvényen elszavalta a Nemzeti dalt. Közel két év börtönt kapott érte. Sejtette, hogy kemény retorzió várja, mégis úgy érezte, a verset el kell mondania. Azt mondja, ma már boldog nagyapaként éli életét, pedig fiatalemberként többször is elsüvített mellette a halál szele. Mert Molnár Sándorhoz gyakran volt karnyújtásnyira a halál, például 1959-ben. Mindez csak azért, mert ez év márciusában néhány fiatal társával úgy találta, hogy az 1848-as forradalom ünnepén az erdélyi magyaroknak is hallatniuk kell szavukat. Nagyvárad mellett, Arany János szülőfalujában, Szalontán látta meg a napvilágot, és mint mondja, már zsenge korában is nehezen tűrte az igazságtalanságot. Később tanítóképzősként egyik fő szervezője volt a főiskolán működő magyar irodalmi körnek. Rendszerint egymás alkotásait vitatták meg az éjszakába nyúló találkozókon, ám 1956 után egyre több szó esett a politikáról is. Szülőfalujában is zúgolódtak az emberek, hogy elveszik a földjeiket, a közbirtokossági területeket, amelyeken a település lakói az állatokat legeltették. - Össze kellene fogni, meg kellene akadályozni - hangzott el mind gyakrabban. Mi úgy döntöttünk, ráébresztjük az embereket arra, hogy itt a cselekvés ideje, ezért röplapokat akartunk szerkeszteni - meséli. Ám előtte az irodalmi körben az 1848-as forradalom megünneplésére készültek. Petőfi költészete volt a fő téma, hiszen a román hatóságok tiltottak bármit, ami a magyar szabadságharccal kapcsolatos. Ezt próbálták kijátszani azzal, hogy a poézist jelölték meg témaként. Az irodalmi kör ülésére zsúfolásig megtelt a terem, ami jelezte: a nagyváradi fiatalság tudta, hogy a találkozón 1848-at ünnepük. - Sejtettük, hogy baj lesz - mondja. - Megtehettük volna, hogy valamilyen lagymatag előadással lépünk közönség elé az eredetileg meghirdetett helyett, ám rövid tanakodás után úgy döntöttünk: nem lépünk visz- sza. Lesz, ami lesz. A Nemzeti dalt Molnár Sándor szavalta el, óriási sikerrel. - Nem voltam jó előadó - ismeri el -, de akkor nagyon hatásos volt Petőfi verse. Tudtam, hogy ezt nem ússzuk meg egykönnyen, de akkor mindez nem számított. Másnap bejött a kollégiumi szobámba egy fiatal nyomozó. Leült és elkezdett kérdezősködni a főiskoláról, az otthoniakról meg mindenről. Aztán elment. Amint kitette a lábát, jöttek is lélekszakadva a kollégák - köztük románok is -, hogy vigyázzak nagyon, mert ez szekus, nehogy valamit mondjak neki. Másnap, harmadnap újra eljött a látogatóm, és negyedjére azt mondta, hogy menjünk, sétáljunk egyet. Egyenesen a szeku székházába vitt. Ott nyomban vallatni kezdtek, tagadtam. Megvertek. A Az egyik nyomozó azt mondta a másiknak: a legjobb lenne, ha lelőnénk, mert csak gondot okoz, már a jelenléte is ellenkezésre buzdítja az embereket. Akkor nagyon megijedtem, mert éreztem, hogy megtehetik...” talpamat ütötték. Kihasadt, de ők tovább verték. Ez két-három órán át tartott. Volt a szobában egy bordásfal, arra kötöttek fel, úgy ütöttek, de én akkor sem ismertem el semmit, nem írtam alá semmit. Erre hazaküldtek, és azt mondták, senkinek se szóljak arról, ami bent történt. Orvosi igazolást kaptam, azt vittem az iskolába a kimaradás igazolására. Apám már várt a kollégiumban, és elmondta, hogy néhány barátomat már elröplapokat akartuk^észfféhi.c A A húsvéti szünetig már minden irodalmi köröst elvittek és bent tartottak, már csak én voltam szabadon. Amikor a szünet után megkezdődöd a tanítás, értem jöttek a kollégiumba. A többiek előtt akartak elvinni, hogy mindenkit megfélemlítsenek. Én voltam az egyik legjobb tanuló, sokan tiszteltek, gondolom, ezért vertek bilincsbe. Újra elvittek a szekuhoz, behozták egyik társamat, és megkérdezték: kivel akartad meg- dönteni a népi hatalmat? A társam rám mutatott, és azt mondta: vele. Én hallgattam, nem ismertem be, hogy röplapokat akartunk készíteni, hogy forradalomra akartunk buzdítani. Ha megteszem, a saját halálos ítéletemet írtam volna alá. Átvittek a nagyváradi börtönbe. Biüncsbe verve két fegyőr kísért végig az utcán. Ez fájt a legjobban, a megaláztatás. Tolvajok és gyilkosok közé zártak. Aztán fényképezni újra kivittek a városba. Megbilincselve, hogy újra megalázzanak... Nyár elején sok társával együtt, nőkkel és férfiakkal összezsúfolva, egy rabszállítóban át- vitték Szebenbe. Az autó celláján nem volt ablak, csak egy rés volt a tetőn, alig kaptak levegőt.- Alig volt már bennünk élet, amikor megérkeztünk. Szebenben harmincán voltunk egy cellában, magyarok, románok, németek. Ott tanultam meg németül. Egész nyáron át rettegésben éltünk, mert naponta voltak kivégzések. És mi nem tudhattuk, hogy mikor jönnek valamelyikünkért. Akkoriban azokat, akikre rásütödék, hogy a nép ellenségei, bírósági tárgyalás és jogerős ítélet nélkül is kivégezhették. A Nagyvárad környéki falvakban több embert egyszerűen ki bereket, és lelőtték. ’EzérfTM&tfbfySl nagyon. Azt mondták, hogy kivégzés előtt jó ennivalót adnak, és én mindig lestem, hogy mit hoznak. Szerencsére mindig rosszat kaptunk. A tárgyalást október végén tartották. Kérdezték: bűnösnek érzem magam? Azt mondtam: nem. Vertek-e? Igen, mondtam, sokszor megvertek. Erre az ügyész felemelte a kezét és megfenyegetett. Végül egy év nyolc hónapot kaptam, a népi hatalom elleni izgatásért. A kirendelt védőm azt mondta, ha nem szavalom el március 15-én a Nemzeti dalt, akkor megúszhattam volna, hiszen a röplapozás csak,egy gondolat maradt. Amikor letelt a büntetése, visszatért Szalontára. Napokra bezárkózod a szülői házba, szégyellte, hogy börtönviselt fiatalember. De az apja azt mondta, hogy nem neki kell szégyenkeznie. A következő év őszén megpróbált visszairatkozni a tanítóképzőbe. Nem vették vissza. De az igazgató azt tanácsolta, hogy menjen fel a bukaresti minisztériumba, járja ki ott az engedélyt. Meg is mondta, hogy kihez menjen. Az apja eladta a család egyetlen tehenét, és az árával a zsebükben utaztak fel Bukarestbe, és sikerült is elintézni, hogy visz- szavegyék a tanítóképzőbe. A főiskolán soha senki sem bántott - meséli. A tanárok közül sokan szimpatizállak velem. Ha egyedül találtak a folyosón, odajöttek, vigasztaltak. Veled vagyunk, mondogatták. Akkor éreztem, hogy nincs mit szégyeünem. Félni azért féltem, hiszen hetente kellett jelentkeznem a rendőrségen, ahol mindig azt mondták, hogy figyelnek, ha bármit is csinálok, nyomban visznek a börtönbe. A szekuhoz is be kellett mennem néhányszor. Egyszer, amikor az előszobában várakoztam, hallottam, hogy az irodában egyik nyomozó azt mondja a másiknak: a legjobb lenne, ha lelőnénk, mert csak gondot okoz, már a jelenléte Molnár Sándor: „Sejtettük, hogy baj lesz...” is ellenkezésre buzdítja az embereket, ha lelőnénk, abból mindenki okulhatna. Akkor nagyon megijedtem, mert éreztem, hogy megtehetik. A tanítóképző elvégzése után egy Nagyvárad melletti községben, Nyüve- den kezdett el dolgozni. Ott tánc- és énekcsoportot alakított a gyermekekkel. Egy március eleji délután a diákokkal gyakorolt egy régi énekeskönyvből. Többek között a Kossuth-nótákat is. Este, amikor hazafelé tartott, egy férfi lépett mellé, és azt mondta: ez az utolsó figyelmeztetés, legközelebb nem szólunk, hanem lövünk. Többet nem mondott. Molnár Sándor többet nem énekelt a gyermekekkel Kossuth-nótákat. Mint mondja, a legjobban attól félt, hogy az ártatlan magyar diákokat is bajba sodorja. A börtönben töltött közel két évvel kapcsolatban pedig azt mondja: iszonyatos volt, de azóta sem érzett olyan bizsergést, mint amikor 1959-ben több száz ember előtt egy nagyváradi teremben elszavalta a Nemzeti dalt. TOMPA Z. MIHÁLY Hatvan: a szabadságharc utóélete A hatvaniak Horváth Mihály préposttól hallottak először a márciusi forradalom kitörésének körülményeiről. A forradalom előtt a város földbirtokosának intézője nagyon sok túlkapást követett el a lakosság terhére, ezért a környéken élők kitörő örömmel fogadták a szekeresgazdák által hozott hírt, miszerint eltörölték a földesúr és a jobbágy közötti különbséget. Később a város a szabadságharc küzdelmeibe is bekapcsolódott - itt vívták a tavaszi hadjárat első diadalmas ütközetét. Az évek múlásával az utókor igyekezett az éppen aktuális rendszerektől függetlenül, netán azoknak alárendelve - olykor szándékos „áthallásoktól” sem mentesen - megemlékezni a jeles dátumról. Áttekintésünkben a teljesség igénye nélkül ragadunk ki részleteket az 1848-49-es esztendőknek a Zagyva-parti településhez és környékéhez kapcsolódó történéseiből, illetve ezek XIX. századbeli utóéletéből. (Az írásos forrásokért köszönet az Ady Endre Könyvtár helytörténeti gyűjteménye szerzőinek és munkatársainak.) Az obeliszk ma Is a főtéri parkban áll. Tegnap a város óvodásai és az általános iskolások is felkeresték fotó, t.o. A hatvaniak Horváth Mihály préposttól hallottak először a márciusi forradalom kitörésének körülményeiről. A forradalom előtt a város földbirtokosának intézője nagyon sok túlkapást követett el a lakosság terhére, így például még a kistermelők borait is elkobozta. Ezért a városban élők nagy örömmel fogadták a szekeresgazdák által hozott hírt, amely szerint eltörölték a földesúr és a jobbágy közötti különbséget. A március 20-ai hatvani tanácsülésen elhangzott a márciusi ifjak 12 pontja, amit később népgyűlésen hirdettek ki a lakosság előtt. Mindezeknek is köszönhető, hogy a hatvaniak szép számmal rukkoltak be július 13-án a»gyöngyösi nemzetőr zászlóaljba. * A szabadságharc legnagyobb hatvani eseménye az 1849. április 2-án lezajlott csata volt, amikor a Gáspár András ezredes által vezetett honvéd hadtest a lengyel légió segítségével megfutamította Schliczk altábornagy seregét. A csata kedvező kimenetelét a kora- beü krónikák szerint a lakosság segítő áldozatvállalása is befolyásolta. Kossuth Lajos hadügyminiszter jelentése a honvédelmi bizottmánynak Egerből 1849. március 31-én: Tisztelettel jelentem, hogy Egerben vagyok, táborunk pedig Hort, s illetőleg Hatvan közeiétől Halmásig áll. Tegnap este mind itt nálam voltak a vezérek (Vettert kivéve, ki betegen fekszik Füreden), s megállapítottuk a munkálati terveket. A legszívesebb egyetértésről s összhangzásról tudósíthatom a bizottmányt s él bennem a biztos remény, hogy a jövő hé első napjai, különösen kedd, amilly nagy, szintolly kedvező történetének napjai lesznek. Kettőre van szükség. Pénz és ruházat, különösen lábbeli, nadrág, fehérnemű a seregnek. Mindkettőt kérek küldetni, ide Vukovicshoz. Én majd rendelkezem a kiadásuk iránt. * A mintegy 20-20 ezer katona küzdelmében számos honvéd is elesett, ők az óvárosi temetőben, illetve a cukorgyár előtti emlékmű alatt nyugszanak. A szabadságharc leverése után Hatvanban telepedett le az itteni ütközetben is részt vett Endrődy János huszárkapitány. A korabeli sajtó értesít Endrődy 1906. június 10-i haláláról és június 12-i temetéséről. Ugyancsak tudósítanak 1914 májusában Hollander Mihály '48-as honvéd hatvani temetéséről, amelyen Csépány Géza mondott búcsúbeszédet a '48-as Füg- getíenségi Párt nevében. Az utolsó hatvani '48-as honvédet, Lobó Istvánt a Hatvan és Járása című lap szerint 1928 júniusában temették el ágyúdörgés, kürtszó és a nemzeti hadsereg tisztelgése mellett. A hatvaniak hazaszeretetének a vértanú gróf Leiningen- Westenburg Károly tábornok utolsó naplóbejegyzése is emléket állít. Eszerint az ápriüs 2-án lezajló győztes csatát követő napon Leiningen-Westenburg jelentést tett parancsnokának, Wysocky tábornoknak, aki egy tehetős, háromgyermekes hatvani polgárnál lakott. Ez alkalommal a ház legkisebb, 15 éves leánya virágcsokorral lepte meg Leiningent. Ez olyan mély benyomást tett a grófra, hogy halála előtt is e hatvani leányra emlékezett. * A Kossuth téren álló 1848-49-es honvéd-emlékgúlát a hatvani Zeller István honvédszázados, gyógyszerész kezdeményezésére emelték és 1869 áprilisában szentelték fel. Az eseményről a Jász-Kunság című jászberényi hetilap részletesen beszámolt. „Az 1849-ik évi ápril 2-án, Hatvannál a szabadságharczban elvérzett honvédek emlékére Hatvanban felállított szobor leleplezéséé F. hó 1-én már kora reggel a közel és távol eső vidékekről seregiét össze a nép. Az országos, valamint a nógrádi és jászkeriile- ti honvédegyletek küldöttségileg jelentek meg. Pontban 10 órakor az istentiszteletre mozsárdurrogás és ékes nemzeti szín zászlók elővitele mellett a templomba ment a kegyeletes tömeg, a következő rendben: a) a menet élén a Gyöngyös-vidéki honvédegylé tagjai b) 12 fehérbe öltözött lányka, babékoszorúval kezökben c) az ünnepélyre megjelent vidéki egyléek küldöttségei d) a Hatvan városi elöljáróság és a hölgykoszorú e) a hatvani iparos testiiléek f) a résztvevő népnek megszámlálhatatlan sokasága Az isteni tisztelet előtt egyházi beszédet tartott ft. Jankovics plébános úr, s az isteni tisztelet végeztééi az elsorolt rendben a szoborhoz indult a menet s körülötte ekképp foglalt helyet: a szobor előtt a fehérbe öltözött lánykák, baloldalon a Gyöngyös vidéki honvédegylet, a jobboldalon a vidéki honv. egyletek küldöttei, a szobor hátul- só részé a Hatvan városi elöljáróság s egyéb tekintélyességek, jobb és baloldalra oszolva a hatvani iparos testületek, végül az egészet mintegy keretbe foglalta a népsokaság. A leleplezési ünnepélyt Panker Alajos honvédszázados s gyöngyösi hovédegyleti alelnök egy lelkes, az ünnepélyhez s a hősök érdemeihez méltó emlékbeszéddel nyitá meg; utána egy hazafias imát mondott a hatvani plébános a magyarok Istenéhez, mely alatt a szobor egetverő éljenzés közt le- lepleztetett s egyházilag megáldat- ván felszenteltetett. Mely kegyeletes tények megtörténtéél a leánykák a szobrot megkoszorúzták. Záradékul a Szózatot elénekelte a tömeg. Ezután a társas díszebédre iparkodott mindenki, hol az aszódi jeles zenekar működött, s hol egymást érték a lelkes felköszöntések éltetve a Felséges királyi párt s hazánk több jeles fiait. Majd Zámbory Emil honv. huszár őrnagy indítványba hozta, hogy Jókay Mór, e banket alkalmából mint Pest-terézvárosi képviselő táviratilag üdvözöltessék, mely indítvány lelkesedéssel fogadtatott. Azonban a jelen volt honvédeknek rosszul esett, hogy élő honvéd tábornokai közöl senki nem jelent meg e díszes ünnepélyen - még az sem, ki 1849-ben a hatvani csatát vívta -, sőt mondhatjuk nemcsak rosszul esett, de az egybegyűltek közt általános visszatetszést szült. Végre esti 9 órakor Deutsch hatvani földbirtokos úr kastélya fogadta be a tánczra gyülekezett közönséget, hol magyar öltözetben világos virradtig lejté a tánczot a víg kedélyű közönség. * Változnak az idők, változik a szemlélet... A korabeli cikk írója megrója a szabadságharc még élő tábornokait, akik nem mentek el az ünnepségre, a szerkesztő pedig széljegyzetben ért egyet azokkal, akik emiatt méltatlankodnak. Eközben az egybegyűltek „lelkes felköszöntéssel” éltetik a Felséges királyi párt, azaz Ferencz József császárt és nejét... Igaz, már a kiegyezés után vagyunk, de a jelek szerint a tábornokok nem felejtettek. TARI OTTÓ
