Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-09 / 58. szám

12. OLDAL SPORT 2004. Március 9., kedd |­___1H R D E T E S Elmarad a Sasok meccse! Kedd helyett szombaton játszanak az egriek Debrecenben ugyanis szombaton kell pályára lépnünk Deb­recenben, míg a mi - szintén ugyanarra a nap­ra kiírt - Hegyvidék-Diana SE elleni összecsa­pásunkat egy később kijelölendő időpontban játsszuk le. Ennek szerintem számunkra egyaránt vannak jó és rossz oldalai is - folytatta az ügyvezető. - Az mindenképpen pozitívum, hogy egy hetet még tudunk pihenni és készülni, a Vadkakasok viszont egy erős mérkőzés után fogadnak min­ket. Az érem másik oldala ugyanakkor, hogy ri­válisunknak ellenünk már nem kell az említett rangadóra tartalékolnia. Szintén hátrányos szá­munkra, hogy ezt a keddi túrát mi már megszer­veztük - buszt és étkezést rendeltünk stb. -, így anyagi vonzatai is vannak a halasztásnak, nem beszélve arról, hogy szurkolóink közül többen is szabadnapot vettek ki, hogy velünk tarthassanak a kupamérkőzésre. A csapat szintén nagyon fel­pörgött, és a játékosok szerettek volna már ma játszani, de remélem, hogy ez a tűz kitart szom­batig. Annak ellenére is még egyszer elnézést kérek mindenkitől, hogy nem a mi hibánkból alakul­tak így a dolgok. A szombaü és hétfői - hiszen a hazai mérkőzés időpontja nem változott - össze­csapásokra mindenkit szeretettel várunk, s a már megváltott helyek és belépők természetesen érvényesek - zárta szavait Dániel Tamás. HORVÁTH PÉTER Lakatos Zoltán ismételt Ötödször nyerte egri birkózó a Matara-vándordíjat Lakatos Zoltán édesapja nyomdokain halad fotó: pilist elemér A Férfi Hivatásos Kosárlabda Liga hétfői dön­tése értelmében elmarad a Debreceni Vadkakasok - Vitai Éger-Fekete Sasok Magyar Kupa negyeddöntő párharc ma estére tervezett első mérkőzése. A miértről Dániel Tamást, az egri csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetőjét kérdeztük. Kosárlabda ^suzuki VITAI EGER- A történet röviden az, hogy szombaton lett volna a Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok A-csoportos bajnoki mérkőzés, amit azonban televíziós közvetítés miatt csü­törtökre hoztak előre - tudtuk meg Dániel Ta­mástól. - A debreceniek viszont csak úgy vol­tak hajlandóak belemenni ebbe, ha a ma esté­re tervezett kupamérkőzésünket elhalasztják. Nyilván nem tőlünk tartanak, hanem a paksi­aktól, s a számukra fontos, az alapszakaszbeli helyezésüket nagyban befolyásoló rangadóra szeretnének elsősorban koncentrálni. Mivel a módosítást a Férfi Hivatásos Liga hivatalból határozta meg, mi kénytelenek vagyunk ebbe beletörődni, s így ezúton értesítjük közönsé­günket, hogy a mérkőzés elmarad, illetve pár nappal eltolódik. A liga döntése értelmében Van képünk hozzá Budapest bajnokai - zászlós ünnep 200 m: Anasztaszja Kapacsinszkaja 60 m: Jason Gardner Hétpróba: Roman Serble 1500 m: Kutre Dulecha 800 m: Maria Mutola Rúd: Jelena Iszinbajeva ____________________FOTÓI EVIROPRESt/EP* Az 1977-ben alapított Matura Mihály-vándordíj talapzatán körbefutó réztáblába vésve valamennyi győztes neve ol­vasható. A hagyományos em­lékverseny korábban a 68 kg- os felnőtt, napjainkban a 66 kg-os junior súlycsoport leg­jobb magyar birkózójának jár. A porcelánszobor nyerte­seinek sorában újra ott talál­ható Lakatos Zoltán, az Egri Vasas-Sportiskola-FTC kötött­fogású birkózója, aki a tavalyi sikerét ismételte meg. Birkózás A patinás díj már nem új a Laka­tos családban, mivel Zoltán édes­apja, Lakatos András 1980-ban, i982-ben és 1985-ben is elhódí­totta. Az elmúlt hét végén Buda­pesten rendezett nemzetközi via­dalon a magyarok mellett négy ország legjobb juniorkorú ver­senyzői álltak szőnyegre. A júni­usi szlovéniai Európa-bajnokság fontos válogató viadalának is szá­mított a budapesti verseny. Lakatos Zoltán (edzői: Sike András, Széles József, Lakatos András, Gyöngy Attila) a 13 fős mezőnyben az EBBK-s Takács Krisztián, majd két csehországi versenyző ellen 10-0-ra nyert, és az elődöntőben a csepeli Bóna Csaba sem jelentett neki akadályt. Problémája leginkább egy kelle­metlen térdsérüléssel adódott. Sze­rencsére a válogatott orvosának, dr. Molnár Szabolcsnak sikerült a vasárnapi fináléra rendbe hozni a fájós testrészt, és következhetett a legnagyobb hazai riválisnak szá­mító kecskeméti Zelei István elleni mérkőzés. A 20 éves egri fiú oko­san birkózott, és 10 másodperccel a vége előtt sikeres akciót indítva bebiztosította 3-1-es győzelmét, s végzett a súlycsoport élén. A por­celánszobor megnyerése mellett az Eb-részvételhez is közelebb ke­rült a Budapesti Műszaki Főisko­lán tanuló egri sportoló. Az Egri Vasas-Sportiskola többi versenyzőjének szerepléséről La­katos András számolt be: - Zoli elsősége mellett Fónad Dávid (120 kg) a 6. helyen végzett. Ügyesen birkózott és nyert mérkőzést az if­júsági korú Mischinger György. A női mezőnyben a 40 kg-os Szanyi Mónika állhatott a dobogó 3. fo­kára. Ha így marad a Matúra- vándordíj versenykiírása, akkor Zoli már nem indulhat jövőre. Edzőkollégáimmal az a célunk, hogy az Egri Vasasból neveljünk minél több olyan versenyzőt ebbe a súlycsoportba, akik a szép ha­gyományokat ápolni tudják. ____________________________________[BAJZÁT) ( 111326-114120! Igényeljen most Személyi Kölcsönt! Citibank Hitelvonal; 0Ó-40-A0-I0-40 3300 Eger, Deák Ferenc u. 1. Tel.: (36) 511-500 Nyitva tartás: H-P 8-16 Gyerekjáték kiszámolni Havi törlesztő­Kölcsön Futamidő részlet (Ft) összege (Ft)* (hónap) 11 111 350 OOO 60 22 222 750 OOO 60 33 333 1150 OOO 60 A Citibank sohasem pihen citibank Citibank Rt. - a Citigroup és & magyarországi Citibank csoport tagja. A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja, amelyekkel kapcsolatos további felvilágosításért hívja a Citibank Hitelvonalat 1-40-40-10-40). Ez a hirdetés kizárólag a flg\------- — i Citibank információs rendszeri elyekkel kapcsolatos továbl _ igyelemfelkeltéit szolgaija, 51 2004. március 31-ig tart. A; erében történő rögzítési a kölcsön igénylésének < ima egyoldalú módosításéi ... _____________ kötesd.. . ..,___A kölcsón havi törlesztőrész ­I megküldött Értesítő tartalmazza. A *THM: 26,66%-36,75% SZUPEREXPRESSZ LAKÁSCÉLÚ hitelek teljes körű ügyintézése, vásárlás, építés, bővítés, korszerűsítés az OTP Banktól. Kamat 6%-tól. 20/592-97-03 —--------------------------------------------------------------- *11167* A NGOL, német, olasz, spanyol, francia okt. ECL-vizsgák kiváló egyetemi dipt tanárok­kal. EURO Iskola Csiky 21. 36/412-200, 36/315-472------------------------------------------------------- *09706* N ÉMET munkaruhabolt Eger, Pásztorvöl® u. 26.36/422-260. Minőségi női és férfi mun­karuhák: 34-64. Extra méretig elérhető áron--------------------------------------------------------------------- *11485* 81. OSZT. szőlőkataszter Egerszóláton el­adó. 24 ha, DNy-i tájolás, 2 ha vágható aká­cossal. Azonnal telepíthető'szőlő, gyümölcs. Ár: 850.000 Ft/ha. 20/936-5244-------------------------------------------------------------------- *09271­8 00 l-es axiál farmer típusú szántóföldi per­metezőgép alig használt, haláleset miatt el­adó. 30/9281-245, 37/363-620-------------------------------------------------------------------- *11341* MO BIL garázsok, könnyűszerkezetes csarno­kok kivitelezése. Gyorsan szerelhető, szállít­ható. Tel ./fax: 37/300-057, 30/9257-669 Pócsik Dénest köszöntjük Olimpia A magyar sport 149 olimpiai baj­noki címe 271 kiváló sportember nevéhez fűződik. Közü­lük 97 aranyérmes már nincs az élők sorában. Az athéni olimpiáig hát­ralévő időben az MTI Sportszerkesztősége születésnapjukon kö­szönti az ötkarikás baj­nokokat, a már elhunyt aranyérmesekre pedig haláluk évfordulóján emlékezik. Szűkebb hazánkat érintő jeles nap, hogy ma ünnepli 64. szüle­tésnapját Pócsik Dénes vízilabdá­zó, a megyeszékhely díszpolgá­ra. A vidéki úszósport fellegvárá­ban, Egerben mellúszóként kezdte, és a válogatottságig vitte. Húszévesen azonban végleg a pólóhoz pártolt. Magas termeté­nek és fizikai adottságainak kö­szönhetően megbízható védőjá­tékos lett. Hamarosan a váloga­tottba is bekerült. Több mint egy évtizeden át (1960-1972) 86 alka­lommal játszott a leg­jobbak között. Lipcsé­ben az Európa-bajnok- ságon, majd Tokióban az olimpián is tagja volt a győztes csapatnak. Mexikóból bronz-, Münchenből ezüstér­met hozott haza. Edzői és sportvezetői pályafu­tásának állomásai: Eger (1969-1978), Kuvait (1978-1981), Hollandia (1981-1984), Kuvait (1984-1987), Eger (1987-1996), Ausztrália (1996-). Súlyos beteg­ségéből szerencsésen felépülve jelenleg is Ausztráliában tartóz­kodik. A messzi távolból kívánunk neki ezúttal is boldog születésna- pot és jó egészséget! __________■ M ájusban pótolnak A 17. forduló sem lesz teljes az NB lll-ban Labdarúgás A Jászapáti - Dunakeszi (1-1) mérkőzés kivételével a többi ta­lálkozó elmaradt az NB 111. Mál- ra-csoportjának 16. fordulójában. A versenybizottság közlése sze­rint az elhalasztott összecsapáso­kat a következő időpontokban rendezik. Április 28.: Besenyőte­lek - RAFC. Május 5.: Magyargéc- Mezőkövesd, Veresegyház - Jászberény, Gyöngyösi AK-Ytong- Taksony, Egerszalók - Gyöngyöshalász, Túra - Láng SK. Már az is bizonyos, hogy a 17. fordulóban (március 13., szom­bat) esedékes Dunakeszi - Bese­nyőtelek mérkőzésre május 5-én kerül sor, míg az eredetileg már­cius 14-ére kiírt Főt - Veresegy­ház meccset április 7-én játsszák a csapatok. Az elfogadott prog­ram szerint a hét végén hat talál­kozó jelenti a tavaszi csúsztatott nyitányt. A 17. forduló műsora, március 13., szombat, 14.30: Láng SK - Jászapáti, Magyargéc ­Gyöngyösi AK-Ytong, RAFC - Gö­döllő, Jászberény - Mezőkövesd. Március 14., vasárnap, 14.30: Taksony - Egerszalók, Gyöngyöshalász - Túra. Technikai jellegű információ, hogy a Fegyelmi Bizottság min­den héten kedden 16 órától tartja tárgyalásait a Versenybizottság irodájában (Gyöngyös, Egri út 23.). Talán nem mellékes azt sem megemlíteni, hogy a bajnoki mérkőzés teljes időtartama alatt egy 1983. január 1-je után szüle­tett labdarúgónak a pályán kell lennie, valamint a soron követke­ző bajnoki találkozón nem szere­pelhet az a labdarúgó, aki az őszi utolsó fordulóban kapta meg a harmadik sárga lapját. * A Heves megyei játékvezetőket érinti, hogy számukra március 11- én, csütörtökön továbbképzést tartanak. Az egri városi stadion­ban 16.30-tól kezdődő összejöve­telen valamennyi sípmester és el- lenőr megjelenése kötelező, ibcsi Jegyre megy a játék $ suzuk, VITAI EGER Nyerjen telefont és belépőt a kupameccsre A Heves Megyei Hírlap és a Vitai Éger-Fekete Sasok csapata közös já­tékot hirdet az egri kosárlabdázók Debreceni Vadkakasok elleni Ma­gyar Kupa párharcához kapcsolódva. Lapunkban egy héten keresztül napi két-két (összesen 13+1) kérdést teszünk fel. Olvasóinknak nincs más dolguk, mint a helyes válaszokat összegyűjteni és postán vagy sze­mélyesen március 11-ig, 12 óráig eljuttatni szerkesztőségünk címére (3300 Eger, Barkóczy u. 7., sportrovat). A legtöbb találatot elérő meg­fejtők között tízszer két darab jegyet sorsolunk ki a március 154, egri Vi­tai Éger-Fekete Sasok - Debreceni Vadkakasok mérkőzésre, míg a já­ték fődíja egy mobiltelefon Domino-kártyával. A nyertesek jutalmukat március 12-én vehetik át szerkesztőségünkben vagy a mérkőzés előtt a körcsarnokban. (A helyesnek tartott tippet kérjük bekarikázni.) 11. A Fekete Sasok melyik játékosának szerepel a testvére is a csapat keretében? 1. Kiss Károly 2. Petrucsik Krisztián X. Carl Mitchell 12. Melyik poszton szerepel a Fekete Sasok gárdájában Ughy Albert? 1. irányító 2. center X. balszélső A beküldő neve: ........................................................................ Címe: .............................................................................................. VASÁRNAPI HEYESMo HÍRLAP Egy jó hétvégéhez már csak a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggel hiányzik! f Már több mint ötezren döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a Vasárnap Reggel népes előfizető táborához. Ismerje meg On is a család minden tagjának kellemes kikapcsolódást nyújtó lapunkat! Ezért március 14-től három hétre szólóan ingyenes próhaolvasást kérhet. Hívja munkaidőben a 06/80/513-646-os ingyenes telefonszámot. Ha On már rendelkezik Heves Megyei Hírlap előfizetéssel, és március hónaptól kezdődően megrendeli a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt, választása szerint egy liónapra szóló Hölgyvilág vágj' lakáskultúra ajándék előfizetéssel is meglepjük! WV’NjlL HEVES 1 HÍRLAP 1 helyi érték

Next

/
Oldalképek
Tartalom