Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-09 / 58. szám

M EGYE! KÖRKÉP 5. OLDAL 2004. Március 9., kedd Kórháztörvény: nincs helye alkunak (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Mánya azt is hangsúlyozta: nem okafogyott a népszavazási kezdeményezés, hiszen az AB eljárási okok miatt semmisítette meg a kórháztörvényt, ám to­vábbra is szükség van egy, a kö­zösségi tulajdon védelmét, az el­látás biztonságát szolgáló szabá­lyozásra. A köztulajdon védelme egyben a szociális biztonság ré­szét képezi.- Az is nyilvánvalóvá vált, hogy nincs jelentős befektetői érdeklődés az egészségügy iránt, így nem igaz, hogy a pri­vatizáció az egyetlen mentőöv ­hangsúlyozta a politikus, hoz­zátéve, hogy egyetlen európai országban sem meghatározó a magántulajdon az intézményi ellátásban.- A privatizáció alatt nem feltétlenül többségi tulajdon- szerzést kell érteni, hanem a magántőke megjelenését az ágazatban. Épp ezért, amiről Gyöngyösön beszélnek, a működésiforma-váltás, az eb­ben az értelemben privatizá­ció, s mint ilyen, szükségszerű­en pluszbevételek megszerzését tűzi ki, s ehhez a térítések megállapítása kínálkozik esz­közként - foglalta össze, mondván, mindez korántsem riogatás. A gazdasági társasággá alakítá­son túl van más módja is a ma stabilan, rentábilisan működő kórház jövőbeli megmentésének, s ez véleménye szerint a region- alizmus, a térségi intézmények közötti együttműködés kialakítá­Törvényességi aggály sa. Ennek keretében kötelező pro­filmegosztás vagy akár közös in­tézmény alapítása - a gyöngyösi és a hatvani kórház egy szerve­zetbe olvasztása - is szóba jöhet. A lényeg a költséghatékonyság, illetve a kiszámítható, nem a lob­biérdekek mentén lezajló átala­kulás - fűzte hozzá végül. is. p.i Az átalakítási tervekben szereplő ápolási osztály létrehozá­sa a polgári kör szerint azt jelentené, hogy a szociális nor­matívát „csorgatnák át” a kórház működtetésébe, ami tör­vényességi szempontból is aggályos keresztfinanszírozás­hoz vezetne. Lobbiznak az elkerülő útért Fesztivál: Bozsó-gyűjtemény Gyöngyös A helyi SZDSZ-frakció képvise­lői sajtótájékoztatón fejtették ki a város idei költségvetésével kapcsolatos álláspontjukat, va­lamint ismertették a párt terveit, célkitűzéseit. Barcs Aladár, a szabad demokraták önkor­mányzati képviselője elmondta: sikerült a forráshiányt egymilli- árd forintról 750 millióra csök­kenteni, ám ebből 450 millió fo­rint a működési hiány.- Kértük az önkormányzatot, hogy biztosítson önerőt a Deák Ferenc utca tehermentesítésére szolgáló nyugati elkerülő út megépítésére. A kérésünk telje­sült, így egy mezőgazdasági fel­táró út kialakítására százmillió forintos, feladattal terhelt pénz- maradvány került át az idei költ­ségvetésbe - mondta az eredmé­nyek ismertetése kapcsán Barcs Aladár. Az út megépítésének teljes költsége 700 millió forint lesz. Abban az esetben, ha az önkor­mányzat sikeres pályázatot ké­szít, a már meglévő összeget kétszázmillió forintra egészíti ki a város. A szükséges 500 millió forint megszerzéséhez a város­atyák dr. Fodor Gábor ország- gyűlési képviselő segítségét kér­ték. A tervek szerint jövőre kez­dődne a beruházás, amely 2006- ra el is készülne. Keresztesi József alpolgármes­ter a város intézményeinek fel­újítási tervéről elmondta: a Pus­kin mozi átalakítása mellett egy, az igényeknek megfelelő óvoda- bölcsőde-logopédia kialakítása is megfogalmazódott. Ugyancsak napirenden van az Arany János Általános Iskola és a Berze Nagy János Gimnázium akadálymen­tesítésének kérdése. Az elképze­lések szerint az utóbbiakat ka­mattámogatott hitelprogrammal valósítanák meg. Helyet kapott az idei költségvetésben az új gimnáziumi tornaterem tervé­nek elkészítése is. Az SZDSZ szorgalmazza egy olyan helyi orgánum megjelentetését, mely a jelenlegi Gyöngyösi Mozaik cí­mű önkormányzati kiadvány előnyeit megtartva aktuális hí­rekkel, interjúkkal, riportokkal és karcolatokkal adna hírt a vá­rosról. (JUHÁSZ) Eger- Azok az elképzelések, amelye­ket induláskor megfogalmaz­tunk, a gyakorlatban is működ­nek - jelezte Dér Attila, a Művé­szetek Háza ügyvezető igazgató­ja, aki a már eddig megvalósított programok összegzése mellett a Tavaszi Fesztivál rendezvényeiről is szólt. — Nagyon sikeresek a zenei eseményeink — folytatta —, köz­tük a jazz- és blues-koncertek, s a zenei ritkaságokat bemutató Fül­bevaló. A másik célkitűzésünk az átrium klubszerű átalakítása volt. A lakhatóbb, használhatóbb bel­ső tér érdekében székeket, növé­nyeket helyeztünk el az aulában, így elértük, hogy a fiatalok nap­közben is jól érezhessék magu­kat. Az egri BORongoló első ren­dezvénye jól sikerült, s remény van arra, hogy a környék borá­szai rendszeresen találkozzanak a házban az érdeklődőkkel. Elké­szült a Művészetek Háza új szlo­genje: Az élmény összeköt. Ez méltán kifejezi a törekvésünket, miszerint a művészeti, kulturális élmény közösséget formál. Várakozáson felül alakult a művész mozi látogatottsága is. A heti hat vetítés okán megje­lentek azok is, akik kedvelik az igényes mozifilmeket, s a több­szöri választási lehetőséggel él­ni is kívánnak. Az első negyed­évben az Unió filmtermése kerül előtérbe. Dér Attila kitért a Tavaszi Fesz­tivál rendezvénysorozatára is, amely március 15-én a Trinitárius-templomban a kecs­keméti Bozsó-gyűjtemény meg­nyitójával kezdődik. E napon, a fesztivál nyitányaként, lézer- show-t rendeznek a Dobó téren. Március 19-21. között ötödször tartanak maratoni folk-hétvégét, amelynek sztárvendégei a Ghymes, Ferenczi Györgyék és a Vörös Rébék. Nem marad el a blu- es-napok sem, március 26-28. között olyan előadókat várnak Egerbe, mint az angol lan Siegal és a Pure Blues, a hazaiak közül pódiumra lép a Tátrai Band és Deák Bili Gyula. Igazi kuriózum­nak ígérkezik március 31-én az irodalmi kávéház, ahol Esterházy Péter és Dés László előadói estje hangzik el. _____________i-bomd F orrás-tavasz, vonzó programokkal Eger A Forrás Gyermek-szabadidő­központban tegnap Mészárosáé Pusztai Éva igazga­tó tartott sajtótájékoztatót már­ciusi országos rendezvényeik­ről, a Tavaszi Fesztivál kereté­ben tartandó programokról. Március 10-én 17 órakor Kriston Vízi József: Közös nyel­ven Ungon, Berken című könyvének bemutatójára kerül sor a Gyermek- könyvtárban, ahol a kötetet megjelentető Pont Kiadó hasonló témájú könyvei a helyszínen kedvezményes áron megvásárolhatók. Március 13-án, szombaton az Állati jó nap elnevezésű egész napos rendezvényre váiják a gyermekeket. Ezen bemutathatják kedvenc kis állataikat, szakemberektől kérhetnek taná­csot az állattartással, illetve idomítással kap­csolatban. Ezúttal is lesz állatsimogató, játszó­ház, kutya- és cica-szépségverseny. Március 15-én az egri városi ünnepség ke­retében a Petőfi-szobomál a szónoki beszéd­író pályázat első helyettje, Kiss Csaba, a Szil­ágyi Erzsébet Gimnázium I. D osztályos tanu­lója olvassa fel írását. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon március 21-én a Vörösmarty téren mutatják be az Eger kis csillagai című pro­dukciót. Március 20-án a Diákalkotók III. Országos Tűzzománc Biennáléján a Keresztény Ifjúsági Klubban az ország 57 alkotóközösségének 476 alkotásából nyílik kiállítás. A tárlat április 4-ig látogatható. Március 26-27-28-án rendezik meg a Krea-team Gyermek- és Diákszínházi Műhe­lyek II. Országos Találkozóját, amelyen a meghívott művészeti csoportok bemutató­ján kívül áttekintik a gyermek- és diákszín­játszás jelenlegi helyzetét. Mód nyílik mű­helymunkákra, szakmai beszélgetésekre is. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy új­jászerveződött a Forrás Net-klub, ahol egy­szerre 12 számítógépen, azonnali letöltési és nyomtatási lehetőséggel használhatják a gépeket hétfőn, csütörtökön és pénteken 15-18 óra között. Az intézmény Diáksport Egyesülete újabb országjáró barangolásra hívja az érdeklődőket, akik idén április 9-12. között a Pilis és a Visegrádi-hegység szép tájait, történelmi nevezetességeit ke­resik fel. (B.K.) KOVÁCS JÁNOS Bezökkent idő Mondja meg, mit csináljak, kitől kérjek tanácsot - hangzik az elkeseredett hang a telefonban. - Nyugdíj előtt pár évvel let­tem munkanélküli, a férjem még dolgo­zik, de az ő feje felett is ugyanez lebeg. Kilátásunk semmi. A spórolt pénzünket rég föléltük. A két diplomás gyerekünk semmit se tud kezdeni az elértéktelenedett papírjával, még mi támogatjuk őket. A politikusokban semmi bizalmunk, mind­egyik csak a maga hasznát keresi. Igaz. A helyzet nem túl rózsás és nem túl reménykeltő. Nem vigaszként: a mostani tipikus kupéékor, anyagi és szelle­mi javak, elvek és érdekek züllött marhavására, cseréje koránt­sem kirívó. Bár szomorú, de az emberiség történelmére mégis inkább ez a jellemző. Nem zökkent itt tó semmilyen idő. In­kább csak a helyére lódult alig másfél évtizede. Minden egész eltörött, s a darabok összepászíthatatlanok. Hja, már tudhatnánk, az élet nem habos torta. A természe­tes a haramia- és rablóvilág, ami természetellenes, az az amb­róziával élő, nyugalmas és otthonos Árkádia biztonsága. Egy társadalmi rendszer létét, fennmaradását, a társadalmi békét általában két dolog biztosítja. A szabadságjogok teljessége, il­letve a szociális biztonság, az általános társadalmi jólét. Sza­badság és jólét. E kettő kell nekem. Vagy legalábbis az egyik mindenképpen. Közülük ugyanis legalább az egyiknek jelen kell lennie, szükségeltetik a kormányozhatósághoz. Hogy mindkettő megvalósuljon, arra eddig az emberiség történeté­ben meglehetősen kevés a példa. A '60-as, ’70-es évek Nyugat- Európájában - különleges nemzetközi szélárnyékban és sajá­tos körülmények között - ez mégis kialakulhatott. (S mi azóta is vigyázó szemekkel tekintünk erre.) Hogy meddig tartható, az a napjainkban is zajló folyamatok függvénye, a piaci ver­senyben elkényelmesedett és versenyhátrányba került kapita­lista jóléti állam most folyó reformjának, leépítésének követ­kezménye lehet. Ma nem az a kérdés: szabadság és/vagy jólét? Sokkal in­kább: mit ér a szabadság, mit tudunk kezdeni vele? Szilárd de­mokrácia márpedig nincs általános gazdasági jólét és létbiz­tonság nélkül. Ám a gazdasági jólét még nem automatikus ga­ranciája a demokráciának. Lásd: Öböl menti olaj-kalifátusok. Az idő 1989-ben visszazökkent, s mi a szabadságért cserébe visszakaptuk ősi félelmeinket, reflexes rettegésünket és szo­rongásunkat a bizonytalan jövőtől és a kiszolgáltatottságtól. Egy fix pontot, fogódzót keresünk azóta is folyvást, az erőt és hatalmat, ideát, mely védernyőt tónál, lecsillapítja tépett ide­geinket, kiutat mutat, óv, oltalmaz és véd. Ilyen márpedig alig­ha van. Nincs általános gyógyszer. Ne higgyenek a hamis pró­fétáknak! Akad belőlük elég. Balassi születésének ünnepe Eger Évfordulókban, ünnepekben gaz­dag lesz az idei esztendő, s ezekről az Eger Vára Baráti Köre Egyesület tagjai is megemlékeznek. A 2004- es esztendőben a végvári vitézi költészet kimagasló alakjának, Ba­lassi Báünt születésének 450. év­fordulójára, aBocskai-felkelés 400. évfordidójára és az Egri Egyházme­gye alapításának 1000. évére emlé­keznek a közösség tagjai. Legközelebb március 22-én, dr. Csiffáry Gergely előadásában emlékeznek az ismeretlen egri hősökről, majd B. Papp Györgyi eleveníti fel a csíksomlyói búcsú hagyományait. Április közepén Kovács Béla tart előadást az ezer­éves egyházmegye történetéről, a témát egy héttel később dr. Löffler Erzsébet folytatja. Az elő­adásokat hétfőnként a Dobó Ist­ván Gimnáziumban tartják. A nyári szünetet követően idé­zik fel Balassi Bálint emlékét, a 15 éves háború korszakát, s a tör­ténelmi korszakok egri jelentősé­gét. Az előadók olyan neves sze­mélyiségek lesznek, akik orszá­gosan ismert kutatók, így Kedves Gyula, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese, Pálffy Géza, az MTA Történettu­dományi Intézet tudományos munkatársa, Papp Sándor törté­nész, a szegedi JÄTE tanára, Töli László, a Hadtörténeti Intézet tu­dományos munkatársa, s a Dobó István Vármúzeum két történé­sze, Király Júlia és Berecz Mátyás. Emellett három értékes kirán­dulást is szerveznek a várbará­toknak. A Monet és társai kiállí­tás megtekintése után júliusban az erdélyi Korond környékére utaznak, szeptemberben Nyugat- Magyarország, Bécs és környéke lesz az úticél. iszuromii kórház vérellátó állomásán tart­hatják karjukat a tű alá. Hevesaranyos - a községben az elmúlt hét végén rendezték meg az óvodások és az általános iskolások vidám télbúcsúztató ün­nepségét. A jó hangulatú rendez­vényeken a szülők is részt vettek. Istenmezeje a nőnap alkalmá­ból a napokban tartottak ünnepsé­get, amelynek keretében az ön- kormányzat vezetése köszöntötte a helyi intézmények nődolgozóit. Ivád - A tavalyi falunapon nagy sikert aratott az ír zenét játszó MÉZ együttes. Az önkormányzat vezetése felvette a kapcsolatot az együttes tagjaival, és előzetes tár­gyalásokat folytatott velük arról, hogy a nyár folyamán több napig is szívesen vendégül látnák a ze­nészeket, akik koncerteket adná­nak az érdeklődőknek. Kisköre - Március 11-én 14 órá­tól Fut a suli címmel sportdél­utánt rendeznek a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. Kisnána - újabb színfolttal gaz­dagodik a település programkíná­lata: ezúttal az európai uniós csat­lakozás megünneplésére rendez­nek főzőversenyt május elsején. A rendhagyó program a „Nemze­tek étkei” nevet viseli, s célja a tagországok nemzeti eledeleinek bemutatása. A műsorral színesí­tett rendhagyó majálishoz a Mi­niszterelnöki Hivatal pályázatán igyekeznek támogatást nyerni. Kömlö - Május 1-től ismét lesz körzeti megbízott a településen. A régóta várt rendőr letelepedését a helyi önkormányzat szolgálati la­kás biztosításával segíti. Lőrinci - Megjelent a városi újság legújabb száma, amely díjtalanul kerül valamennyi helyi család pos­taládájába. A fotókkal gazdagon il­lusztrált kiadványban felelevenítik az elmúlt időszak történéseit, s köz­readják az időszerű tudnivalókat is. Mátraderecske - Várhatóan e héten jelenik meg a Mátraderecskei Hírmondó, amelyben a képviselő-testület munkájáról, a helyi civilszerveze­tek tevékenységéről és az intéz­ményekben folyó munkáról ol­vashatnak majd. A falugyűlést március 22-én 17 órakor tartják meg a polgármesteri hivatal ta­nácstermében. Nagyréde - Fel szeretnék újítani a község sportöltözőjét. Az el­avult helyiség rendbetételének fi­nanszírozására pályázati forráso­kat igyekszik elnyerni a település. Noszvaj - Elfogadták a képvise­lők a legutóbbi testületi ülésen az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletet. Módosították a szociális gondoskodás helyi sza­bályairól, továbbá a közüzemi vízmű és a csatornamű használa­táról szóló rendeletet is. Pétervására - A Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az Egri Vértranszfúziós Állomás szervezésében március 11-én vér­adást tartanak a helyi művelődési házban 9-től 13 óráig. A szerve­zők kérik a jelentkezőket, hogy tb-kártyát és személyi igazolványt vigyenek magukkal. Poroszló — A napokban egy megismételt testületi ülésen vég­leges formát kapott a település 2004-es költségvetése. Eszerint az idén mintegy 464 millió forint be­vételre számít az önkormányzat, a kiadások ugyanakkor megha­ladják az 503 millió forintot. A kö­zel 40 milliós hiány finanszírozá­sára működési hitelt kell felvenni. Rózsaszentmárton - a képvi selő-testület a költségvetés elfoga­dásakor döntött arról, hogy az ál­talános és középiskolások, vala­mint a felsőfokú oktatási intézmé­nyekbe járók részére az idén is öt­ezer forint iskolakezdési támoga­tást biztosítanak. Két iskolást emellett - az elmúlt esztendeinél nagyobb mértékben - ösztöndíjjal is segítenek. Sarud — A képviselő -testület az európai uniós követelményeknek megfelelően elfogadta a 2004-2008. évekre szóló közokta­tási intézkedési tervet. Az anyagot a megyei önkormányzat illetékes szakemberei is véleményezik. Szihalom - Az önkormányzat a múlt hét végén rendkívüli ülé­sen döntött arról, hogy SAPARD-pályázatot nyújtanak be a közterületek, utak, a falu­központ, a temető rendbetételé­re. Összességében 80 millió fo­rintos beruházásról van szó. Telik - Kerékpáros centrum ki­alakítását tervezik a helyi közös­ségi házban. A település ezzel a Tisza-tavi idegenforgalomhoz kí­ván kapcsolódni. Újlőrincfalva - a község lakó­ja, Zobolyák Józsefné március 18-án tölti be a századik életév­ét. Az önkormányzat a jeles év­forduló méltó megünneplésére készül — tudatta Soltész András polgármester. Zagyvaszántó - KRESZ-tanfo­lyam indul a művelődési ház­ban 16-án, kedden. Az alakuló megbeszélést 17 órakor tart­ják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom