Heves Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-28 / 50. szám
HMM 2004. Február 28., szombat M O Z A I K 7 Hl HAT Eleve kódolt siker: My Fair Lady Eliza nagy kitörése, Jordán Adél debütálása a musicalben A színpad-irodalomban léteznek olyan darabok, amelyekbe a siker eleve belekódolt. Nem kell keresgélni az aktualitását, nem kell különös mögöttes tartalom után kutatni. Egyszerűen csak el kell fogadni, hogy a siker biztos. S hogy miért? Azért, mert a darab írói, a műben elhangzó zenék szerzői, s esetlegesen a már korábban bemutatott előadások nyomán eleve feltételezhető a publikum elismerése. Zajlik az élet a Covent Garden területén fotós gál Gábor Nem véletlen, hogy a My Fair Lady bemutatását megelőzően tapasztalható várakozás csak a nagyoperettekéhez volt hasonlítható megyeszékhelyünkön. Az egyébként is igencsak zenekedvelő egri színházrajongók jegyek után telefonálgatva is tudták: biztos, hogy felhőtlenül jól szórakoznak ezen az estén. S igazából a függöny még fel sem gördült a Gárdonyi Géza Színházban, amikor a zenekar (zenei vezető: Fekete Mari) első hangjaira és a jól ismert dallamok felcsendülésére szinte egy emberként lélegzett fel a közönség, máris sejtvén: kellemes estében lesz ezúttal része. Csalódnia nem is kell a nézőnek a Béres Attila rendezte darabban! A Covent Gardenen hamisítatlan külvárosi utcahangulat uralkodik. Eliza Doolittle (Jordán Adél) első mondatai olyan borzalmasan csengenek Shakespeare országában, hogy azonnal tudjuk, innentől nem lehet elrontani az előadást. A musicalben már az első percekben igazi, lendületes tömegjelenetek gondoskodnak a sajátos környezetről, s arról, hogy ne rekedjen meg a musical prózában. S ekkortól igazán érdemes figyelni a díszletre! É. Kiss- Piroska bátran bánik a monumentalitással. Kifejeződik ez a külváros megjelenítésében, Higgins professzor szobájának berendezéseiben, abban a helyben, amelynek ódon hangulatában jó megpihenni egy percre, vagy éppenséggel a hajnali utca rideg kihaltságában. A jelmezek (Bánki Róza kitűnő munkája) hol roppant elegánsak, hol meg éppen szakadtak, ahogy a helyzet megkívánja. A koreográfia (Bodor Johanna) lendületes, dinamizmust tükröző. Ez a musicalekben megszokott, lényegesen oldottabb, modernebb tömegmozgatás csak akkor kap némi „gellert”, amikor a második felvonásban a szereplők egyensúlyt vesztve időnként nagyoperettben kezdik magukat érezni. A mozdulatokat szélesen kijátszszák, a tárt karok tapsot várnak. A hatás megbillen, úgy tűnik, a nagyoperettes beidegződésektől nem lehet elszakadni. Pedig a siker e momentum nélkül is biztos. A lendületet még egy áthallás fékezi le valamelyest: a lóversenyen fogadók szurkolása kísértetiesen hasonlít az Anna Karenina hasonló jelenetére. A My Fair Lady-ben egy csodálatos alakítás születésének is tanúi lehetünk. Ő Eliza, azaz Jordán Adél, akit most láthat első komoly szerepében az értő egri közönség. A választás tökéletes volt: nem egy olyan arc ő, akihez bármilyen jellemformálást köthettünk eddig, akiben korábbi szerepeinek nyoma felbukkanhatna. Szerepformálásán látszik, hogy „tisztán éli még át” az átváltozásokat, éppen ezért tud végtelenül hiteles lenni. Ibolyaárusként, ordibáló külvárosi lányként éppúgy, mint később az átalakuló Eliza figurájában, vagy a már kiforrott, átváltozott Doolittle kisasszonyként. Arcmimikája, játéka, gesztusai szinte árnyalatonként változnak. Alakításának különlegessége abban rejlik, hogy érzelemből játszik. Higgins professzor alakjában Görög László sokkal érdekesebb metamorfózison megy keresztül. A korábbi előadásokban megszokottaktól eltérően ezúttal Béres Attila rendező nem egy bölcs, idős professzort képzelt színpadra Higginsként. Ezzel még nincs is semmi gond. Kezdetben átgondolt alakítás ez, nem erőlteti az idős tudós professzor személyiségét, még akkor sem zavaró, ha Higgins szobája viszont egy klasszikus, idős nyelvészé. Sokkal inkább felborul az egyensúly, amikor Eliza elhagyja a házat, s Higgins, a tudós, az érzelmek nélküli, a sikerre törő érett korú férfiember egy síró, hisztis gyerekké alakul át anyja (Tordai Teri) árnyékában. Nem teljesen végiggondolt ez az átváltozás. Meglepő fordulat, amely nehezen dolgozható fel a néző számára. Még azután is elgondolkodtató, hogy a darab végén Eliza és Higgins, mint két, gyökerüket vesztett fiatal, ülnek egymás mellett a lámpa fényében. A professzor visszafiatalodott, Eliza felnőtt. Pickering ezredes (Pálfi Zoltán) egyenletes teljesítménye elismerésre méltó, Mrs. Pierce (Nádasy Erika) pedig az a szereplő, aki bár alakításában nagyobb teret nem kap, mégis perceit, mondatait végig olyan felelősséggel, kimunkáltsággal játssza, mint aki tudja: az epizód éppúgy része a sikernek, mint a főszerep. Alfred P. Doolittle, Eliza apja ki más lehetne, mint Csendes László, aki karakterében és életszeretetében igazán élvezetes előadást nyújt, szinte déli temperamentummal imádja a nőket, éli az életet. A My Fair Lady biztos siker. Nem kell ebben az előadásban aktualitást keresni, még akkor sem, ha óhatatlanul átsuhan az agyunkon, hogy az elektronikus nyelv terjedésének, az egyre-másra berögzülő rövidítéseknek a világában bizony nem csak Shakespeare forogna a sírjában, hanem a mi Kazinczy Ferencünk is. Szórakozni kell. És szívvel látni-érezni az előadást. S akkor tényleg felszabadult, könnyed, élvezetes estében lesz részünk. szuromi rita Eliza elszánja magát: tanulni akar (Jordán Adél és Görög László) Dies bis sextus - azaz: hosszabb az esztendő A szökőév, amit írunk, február 24-én „szökken” Az égitestek mozgása a legrégebbi időktől fogva ad támpontot az embernek az idő méréséhez. Bizonyos népek a napévet (a földi vegetáció ciklikus megújulását), mások a holdhónapot (a holdfázisok periodikus visszatérését) vették alapul. A napév alapján számoló egyiptomiak meglepő pontossággal, mégpedig 365,25 napos évben gondolkodtak (az év napokban nem fejezhető ki pontosan, mert végtelen tizedes törtet kapunk: 1 év = 365,2422... nap), tizenkét 30 napos hónapot öt pótnap (négyévenként 6 pótnap - szökőév) egészített ki az év végén. Erre a naptárra épített a régi római naptár is. Július, augusztus A beiktatott szökőnapok, szökőhónapok miatt Julius Caesar idejében a napév és a naptár között már 90 napos eltérés mutatkozott. E differencia kiküszöbölése vezérelte Caesart, mikor i. e. 46-ban, Sosigenes csillagász reformja alapján elrendelte, hogy a következő év 445 napos, ezt követően pedig minden negyedik év 366 napos szökőév legyen. A Julianus-naptár a páratlan hónapok hosszát 31 napban, a párosokét 30 napban határozta meg azzal, hogy a február csak szökőévben 30 napos, egyébként pedig huszonkilenc. A négyévenkénti plusznapot február 23. (Kalendae VI.) után iktatták be, ebből eredően nevezték el a szökőnapot dies bis sextus-nak. Julius Caesar a hetedik, korábban Quintilis nevű hónapnak a saját nevét adta: ez lett a július. Később a papok tévesen alkalmazták a naptárát, minden harmadik évben szökőévet számoltak, aminek az lett az eredménye, hogy a naptári év késésben volt a napévhez képest. A szükséges korrekcióra Augustus császár vállalkozott, méghozzá úgy, hogy tizenkét éven át nem iktatott közbe szökőévet. Véglegesítésként Róma fennállásának 261. évéből, vagyis i. e. 6-ból kiindulva minden negyedik évet szökőévnek nyilvánított. A helyreállított julián év a tényleges napévnél 0,0078 nappal hosszabb. Augustus még egy újítást honosított meg: a nyolcadik, Sextilis hónapot önmagáról nevezte el, és kiegészítette egy nappal, amit a februárból vett el. Augusztus így lett 31 napos, február pedig 28, illetve szökőévente 29. A reform-bulla A Julianus-naptár és a napév közötti eltérés 325- re nyilvánvalóvá vált: az első niceai zsinat résztvevői meglepődve tapasztalták, hogy a húsvét kiszámítási alapjául szolgáló tavaszi napéjegyenlőség március 25-ről március 21-re „vándorolt”. Az alaphibát ugyan nem orvosolták, az ünnep vonatkozásában fontos időpontot viszont 21-re változtatták. Bár egy anglo-saxon szerzetes, Nagytiszteletű Bede 730-ban felvetette, hogy a Julianus-féle 365,25 napos év 11 perc 14 másodperccel hosszabb a tényleges napévnél, s hogy ez a pontatlanság 128 évente egy egész napot tesz ki, felfedezésével azonban senki nem foglalkozott több mint 800 évig. A csúszás persze ettől nem állt meg, és a 16. században a napéjegyenlőség már március 11-re esett, az elcsúszás 10 napos volt. XIII. Gergely pápa ekkor, 1582. február 24-én kelt Inter gravissimas kezdetű bullájában ezt úgy hidalta át, hogy elrendelte: abban az esztendőben október 4. után október 15. következzen. Az általa létrehozott Gregorián-naptár valójában egy lényegi változtatást hajtott végre a római számításon, mégpedig a szökőévek számának csökkentését. A szökőévek addigi, minden negyedik évben szokásos számolása helyett kimondta, hogy az évszázadokat kezdő (00-ra végződő) évek közül csak az legyen szökőév, melynek számjegye 400-zal osztható - vagyis három nem szökő századkezdő év után következik egy szökő. Ennek alapján 1600 szökőév lett - 1700, 1800 és 1900 nem —, majd 2000 ismét. Ez a számítási mód akkora pontosságot tesz lehetővé, hogy mindössze 3323 évente hibádzik egy napot. Vándorló húsvét Az akkori modern csillagászat ismereteire épülő reform alapja - műiden ésszerűsége ellenére - egy vallási szempont: a húsvét naptári helyének évenkénti pontos meghatározása volt. A húsvétot a zsidó hagyomány eredetileg a holdnaptár szerinti tavaszi napéjegyenlőséghez legközelebb eső holdtöltekor ünnepelte. Bár a kereszténység új tartalmat, Krisztus feltámadásának gondolatát adta az ünnephez, a naptári helyét azonban - töb- bé-kevésbé a zsidó szokásokhoz igazodva - a különböző közösségek más és más gyakorlat alapján határozták meg. Az első niceai zsinat 325-ben hozott rendelkezése egységesítette az időpontot, kimondta, hogy a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltére következő első vasárnapon kell megünnepelni. Az ettől kezdve divatos, a húsvét napját több évre előre feltüntető táblázatok mind abból indultak ki, hogy a Hold fázisváltozásai 19 évente azonos naptári napra esnek, és hogy a tavaszi napéjegyenlőség március 21-én,van. Az ezredforduló táján figyeltek fel arra, hogy a napéjegyenlőség „siet”, egyre előbbre esik a naptárban. A Gergely-féle naptár ezt a tévedést is helyreigazította. Az év hosz- szát csaknem tökéletesen állapította meg 365,2425 napban (a valós érték 365,2422), a tudományos magyarázatot azonban csak két évtizeddel később szolgáltatta hozzá Christophoros Clavius jezsuita matematikus. Ellenáll a nép Talán ennek is köszönhető, hogy az új naptár bevezetése korántsem volt zökkenőmentes. A bullában jelölt időpontig mindössze Itália egy része, Spanyolország és Portugália vette át a használatát. Néhány hónap késlekedéssel tért át az új naptár használatára Franciaország és Lotharingia, valamint a Németalföld, majd a következő évben Svájc valamennyi katolikus kantonja (az egész ország csak 1821-ben!). A protestánsok Európa-szerte az Antikrisztus (a pápa) újabb mesterkedését látták a reformban, és mereven elutasították azt. A bulla kibocsátásának évében Báthory István lengyel királynak országa keleti kereszténységet valló alattvalóinak engedetlenségét kellett tapasztalnia, s még négy évvel később WlyZ- ■■■■ -Sí .......: , ...... ^ : 7 1 .... ifi'*?«**:* < r t*Jr>y Aor* 4*} iX» 'f ij-Mit tudott.«1* 'turJf UrJwA->f£r i a i V K' & Zyí, 4v< &mv/ . 2» >* • Wít/ía . VirtiMVi ■ejtiiéí'A &A-?, Axw' <».2*i- í-xu'.Zh&A #■'» w* fcjC.ÍW »■ í $*£«>**> 7'"~ ' ’ T * , ' ■ ‘ is hullámokat vetett Lengyelországban a naptárvihar. A Habsburg-birodalom uralkodója, Rudolf császár viszont protestáns rendjeivel került szembe. Az újítást mégis sikerült keresztülvinni: 1583-ban Tirolban, Stájerországban és Karintiában, 1584-ben pedig Cseh- és Morvaországban. Magyarországon a szepesi káptalan már 1582-ben az új naptár szerint állította ki az okleveleket, míg a királyi rendelet csak 1587-től kötelezte erre. A magyar országgyűlés 1588. évi 26. törvénycikke áldását adta a királyi rendeletre (hangsúlyozottan nem a pápai döntésre), az erdélyi országgyűlés azonban csak 1590-ben követte ezt a példát. Az évtizedekig tartó áttérési folyamat elhúzódásából csak a nyomdászok profitáltak: hosszú ideig ó és új kalendárium címmel mindkét naptárt közölték egymás mellett. A párhuzamos időszámítás még a rá következő évszázad első negyedében is használatban volt. JÓNÁS ÁGI
