Heves Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-25 / 47. szám

I 2004. Február 25., szerda P F 2 3 ■ 11. OLDAL Két tény - két vélemény Két témával szeretnék foglalkoz­ni. A napokban az autóbuszon egy párbeszédre figyeltem fel. Két nyugdíjas beszélgetett: me­gyek dolgozni, mert tudod, ezek a fiatalok az istennek nem akar­nak dolgozni, így nekünk kell még most is dolgozni. Itt össze­szorult a lelkem. Nem szólaltam meg, csak nyeltem egy nagyot. Üzenem viszont minden nyug­díjas dolgozónak, hogy a fiata­lok is dolgozni szeretnének. De addig, amíg a törvény is a nyug­díjasán foglalkoztatottnak ked­vez, nem tudnak elhelyezkedni. Több ezer aktív korú munkanél­küli tart el családot munkanél­küli-segélyből, és tűri, hogy egyes emberek a nyugdíj mellett másik fizetést is kapjanak. Ezért ezek a vádak igen súlyosak. Mi munkanélküliek, fiatalok is, dol­gozni szeretnénk! A nyugdíja­sán is foglalkoztatott emberek köszönjék meg, hogy jó erőben vannak, dolgozni tudnak. De ak­kor ne legyenek nyugdíjasok is és aktív dolgozók is egyszerre. Főleg pedig ne bántsanak ben­nünket, fiatalabbakat. Ha nekik sokba kerül minden, akkor ne­künk még többe, mert a jövedel­münk még a 30 ezer Ft-ot sem éri el, a segély pedig a 16 ezret se, és még esetleg kiskorú gye­rek is van. (Az államháztartás hiányát is lehetne csökkenteni, ha adózó munkavállalókat fog­lalkoztatnának, és nem enged­nék meg, hogy egyes emberek kétféle jövedelemmel is rendel­kezzenek.) A másik téma: mostanában sokat lehet hallani az orvosi há­lapénzről. Legújabban az orvos szakértői bizottság tagjai is szó­ba kerültek (a leszázalékoló or­vosok). Szó van a leszázaléko- lás tarifájáról és a feljelentések­ről egyaránt. Az orvostársada­lom, főleg ezen orvosok védel­mében írom a következőket: aki rászánja magát a rokkantnyug­díj kérésére, bizonyára azért te­szi, mert egészsége valamilyen formában megromlott. Ezt meg­határozott helyen kell kérni. Az értesítésen sem a felülvizsgáló orvos neve, sem pedig a vizsgá­lat díja nincs rajta. Ott csupán orvosi leleteket, kórházi papíro­kat kérnek, pénzt nem! De azt sem tudja az illető, ki fogja a vizsgálatot végezni. Ez csak az adott pillanatban derül ki. A ki­adott orvosi véleményen is két orvos pecsétje van rajta, nen^ egy. így aztán nem értem, miért is kell pénzt adni? Ha adott vala­ki, miért kürtöli világgá? Ha nem úgy sikerül a dolog, miért az orvos a hibás? Saját válasza­im: azért kell adni, mert X és Y ezt mondta, hallotta, tudja stb. De el kell mondani mindenki­nek, neki erre is telik. Ott a helyszínen ki sem derül, mi lett a döntés, akkor miért háborog valaki? Ez nem más, mint embe­ri butaság. Hagyjuk már békén az orvosokat. Teszik a dolgukat, nekünk pedig előbb vagy utóbb szükségünk van rájuk. Hiszen elég egy rossz mozdulat, és megtörténik a baj. Lehet, hogy a segítségére siető éppen az lesz, akit nem olyan rég még megfe­nyegetett az illető. (név és cím a szerk.-ben) A mi kis falunkról Mostanában nagyon sok szép helyen jártam, erdők, hegyek közt lévő falvakban, városokban. Nagyon szeretem a természetet, és az élet most úgy kérés nélkül adja nekem a lehetőségeket. Sok emberrel találkozom, szép baráti kapcsolatok alakulnak körülöt­tem. Bár már kissé elhaladt felet­tem az idő, de úgy érzem, mint­ha most nyitogatnám a szárnyai­mat, mint egy madár, aki most röppen ki először a megszokott fészkéből. Akármerre járok, mindig a mi falunkat, Rózsaszentmártont hasonlítga- tom össze más vidékekkel. Van­nak nagyon szépen rendezett vá­rosok, falvak, de nekem a mi fa­lunk tetszik a legjobban. A dim- bek-dombok, melyek körbefon­ják ezt a lankás részen elterülő falut, csodálatos panorámát ad­nak a környezetünknek. Bármer­re sétálunk, rendezett utcák, há­zak, közterek, sok látnivaló van, csak oda kell figyelni, és értékel­ni ami községünket. Kiemelném a templom környékét, a polgár- mesteri hivatalt, a szép parkot, körülötte az iskolát, a mellette lé­vő sportlétesítménnyel, a rózsa­parkot a falu közepén. A közeljö­vőben megnyíló idősek háza egy új ékszerdobozként ható létesít­mény, mely sok idős embernek fog örömet okozni, nyugalmat adni. Erről kicsit többet írok: a környék legmodernebb épületei közé tartozik, a belső kialakítás, a szobák, társalgó, ebédlőhelyi­ség, orvosi szoba, hadd ne sorol­jam, mind az idősek kényelmét keresik. Szemet gyönyörködtető kívül-belül. A falu értékét, szép­ségét nagyban növeli. Dicséri a falut, a sokéves és most is érté­kes, okos vezetői munkát. Nem véletlenül szavazott rájuk, bízott bennük a falu lakossága. Bizo­nyítanak. Részemről nagyon bol­dog vagyok, hogy ebben a falu­ban élek, és a falu életéhez tarto­zom. További értékes, nagyon jó munkát kívánok a falunkat irá­nyító és a falu szépségéért mun­kálkodó, hírnevet növelő embe­reknek. Halász Szabó Imréné Rózsaszentmárton Kihez megy a 250 milliárd forint? A Magyar Gyógyszerész Kamara nevében szeretnék reflektálni a 2004. február 16-án lapjukban megjelent „Együtt rendezzük be Magyarországot” című cikkre. A cikkben interjú hangzott el Gyurcsány Ferenc miniszterrel, aki az egészségügy privatizációjá­val kapcsolatos érvrendszerében a következőt mondta: „Csak a gyógyszerkasszára 250 milliárd forintot fizetünk évente. Kihez megy ez a 250 milliárd forint? Magántulajdonosokhoz, hiszen minden gyógyszertár magántulaj­don. A patikák, a háziorvosi háló­zat privatizált.” Magyarországon a rendszer- váltást követően elindult a ma­gánpatikák létesítésének lehető­sége, amelyet a Csehák Judit mi­nisztersége alatt megszületett 9/1990. miniszteri rendelet a ma- gángyógyszerészetről és az 1994. évi LIV. törvény a gyógyszertárak létesítéséről és működéséről ala­pozott meg. Ennek következté­ben 2004-ben Magyarországon 2050 közforgalmú, 600 fiók és mintegy 400 kézi gyógyszertár végzi a gyógyszerellátást. A gyógyszertárakat az ún. szemé­lyes gyógyszertár-működtetési jog alapján kizárólag gyógyszeré­szek működtethetik, akik betéti társaság beltagjaként vagy egyéni vállalkozóként teljes vagyonuk­kal felelnek a gyógyszertárért mint vállalkozásért, és szigorú etikai-fegyelmi szabályok mentén a magas színvonalú gyógyszerel­látásért. Minden közvélemény­kutatási adat azt mutatja, hogy a lakosság a gyógyszertárak ma­gánkézbe adását követően pozití­van értékelte a gyógyszerellátás minőségének javulását, a gyógy­szerészek szakmai presztízse és tevékenysége kiemelkedő megíté­lésű. A jogszabályi és törvényi változások mentén kialakult új tulajdonosi struktúra és ellátási színvonal emelkedése mellett saj­nálatosan a gyógyszertárak jöve­delmezőségi helyzete az elmúlt időszakban folyamatosan és fo­kozatosan romlott, kizárólag 1995-ben és 2004-ben történt kis­mértékű korrekció a gyógyszertá­rak jövedelmezőségét tekintve. Jelenleg mintegy 1400 gyógyszer- tár állami támogatásra szorul an­nak érdekében, hogy a közszol­gáltatásnak minősülő gyógyszer- ellátást magas színvonalon tudja ellátni. A gyógyszertárak működteté­séhez szükséges bevételeket a gyógyszerek kiskereskedelmi ár­rése biztosítja, amely 1992-ben még 28%, míg 2004-ben 14,3%, vagyis míg 1992-ben egy 1000 Ft- os gyógyszer árából a gyógyszer- tár működtetésre fordítható része 280 Ft volt, addig ez 2004-ben 141 Ft-ra csökkent. Olyan egészség- ügyi intézmény működtetését kell fedezni e fokozatosan csök­kenő összegből, amelynek a jog­szabályi előírások és a szakmai színvonal megtartása érdekében kiemelten magasan kvalifikált al­kalmazottakat szükséges foglal­koztatni, ahol ismeretlen fogalom a lejárat előtti kiárusítás, a rek­lám, vagy más, a kereskedelem­ben használt és bevált marketing módszer. Természetesen a gyógy­szertári törvény ezeket figyelem­be véve garantálja a lakosság gyógyszerellátását, az esély- egyenlőséget és a hozzáférhető­séget. A gyógyszerész elsősorban egészségügyi dolgozó, és csak másodsorban vállalkozó, ez vál­lalkozói tevékenységét, vállalko­zásának sikerét nagymértékben korlátozza. Mindezeket tudato­san és a gyógyszerészekkel való egyetértésben alakította - több­párti konszenzussal - az akkori parlament. A gyógyszerészeket érzékenyen érinti minden olyan félreértésre okot adható kijelen­tés vagy nyilatkozat, amely azt a látszatot keltheti, hogy a gyógy­szerforgalmazásban a patikákon keresztül átáramló pénzmennyi­ség az a patikai vállalkozás bevé­tele, nyeresége lehet. A gyógy­szertárak a betegek számára nyújtott ártámogatást közvetítik a biztosító és a betegek között, azt mintegy három hétig azért előle­gezik meg kamatmentesen, hogy a betegeknek még átmenetileg se kelljen pénzügyi terhet vállalni­uk. A gyógyszertárak saját pénz­eszközeiket bonyolult bürokrati­kus elszámolási rendszer kereté­ben igényelhetik vissza. A mi­niszter úr által említett 250 milli­árd forintos gyógyszerár-támoga­tás tehát nem a patikák bevétele, a gyógyszertárak a betegek által fizetett térítési díj és a társada­lombiztosítási támogatás együt­tes összegének csupán 14,0%-át tudhatják magukénak, amelyből működtethetik a gyógyszertárat. Ez 2003-ban 53 milliárd Ft volt, mintegy ötödé a cikkben megjelenteloiek. A gyógyszertári 14%-os árrés mellett a gyógysze­rek betegek és társadalombiztosí­tás által kifizetett árának 7-8%-a (100 Ft-os gyógyszer esetén 70-80 Ft) a gyógyszer-nagykeres­kedők, és a fennmaradó mintegy 79%-a (1000 Ft-os gyógyszer ese­tén 790 Ft) a gyógyszergyártók részesedése, bevétele. Az álta­lunk közölt adatokból egyértel­műen látható, hogy nem a gyógy­szertárak az igazi „haszonélve­zői” a gyógyszerkassza 250 milli­árdos keretének. Hávelné Szatmári Katalin elnök Magyar Gyógyszerész Kamara Rájöttünk: egy a sorsunk Én vagyok az a renitens gazda, aki a címlapfotón a tejet az árokba ön­ti. Isten lássa telkemet, nem va­gyok exhibicionista. Ezúton sze­retném megköszönni azokat $ buzdító telefonokat, melyekkel idegen emberek kerestek meg, megértésükről biztosítva a gazdá­kat. Szeretnénk elnézést kérni azoktól, akiknek kellemetlenséget okoztunk demonstrációnkkal. Bocsánatot kérünk attól a bodonyi kenőanyag-nagykereske­dőtől, aki miattunk lekésett egy fontos üzleti tárgyalást, s így tete­mes kár érte. Csak halkan jegy­zem meg: ha fontos üzleti tárgya­lásra megyek, időben elindulok. Ahol én voltam, a rendőrök profi, összehangolt munkájának kö­szönhetően 5 percnél tovább sen­ki nem várt, pedig nagy a forga­lom Füzesabonynál. Ezért min­den elismerésünk nekik. Annak a mercedeszes úrnak is köszönjük a jó tanácsot, aki mellénk érve odakiáltott: „tán unatkoztok, bü­dös parasztok, inkább mennétek dolgozni!”. Gazdatársaimmal tá- tott szájjal néztük a luxuskocsit, s talán ezért nem tudtunk válaszol­ni a felszólításra. Egyébként sem vagyunk hozzászokva az ilyen „beszólásokhoz”, mert ha valaki, hát mi tudjuk, mi a munka. Ha összevetjük a bőrüléses, full ext­rás autót az én 28 éves MTZ trak­torommal, ez biztos így van. Neki nemigen jelent gondot a 200 Ft-os kenyér, a 28 Ft-os tojás, a 200 Ft- os tej megvétele. Mi nem jóked­vünkben vagy unalmunkban mentünk oda, csak szerettük vol­na felhívni a figyelmet a gondja­inkra. De nem is politikai indítta­tásból. Egy a sorsunk, mi már rá­jöttünk, hogy a nagypolitika elbe­szél a fejünk felett, s-mi nyögjük a politikusok baklövéseit. Itt az EU a nyakunkon, és üres a zsebünk. Egy asztaltársasághoz ha valaki üres zsebbel ül le, egy idő után ki­derül a turpisság, és kiközösítik. Mi csak azt szeretnénk, hogy az EU asztalánál ne mi legyünk a másodrendű csórók. Sokan csak azért várják a csatlakozást, hogy jó pénzt kapjanak a földjeikért. Ha majd a termőföld is külföldi kézen lesz, akkor lesz majd drága az élet, ha az áram, a gáz, a cukor, a növényi olaj után az ennivalót is idegen kézből kapja a magyar. Ezt szeretnénk mi megakadályozni, mert ez mindnyájunk érdeke. Visszatérve a tüntetésre, tavaly, a francia légitársaságnál vagy a met­rósok tüntetésénél figyeltük, hogy az utasok megértették és tolerál­ták, hogy a sztrájk a demokráciá­ban egy fontos végső eszköze a kisembernek. Ezek szerint van még mit tanulnunk. Gedei László Füzesabony A karaván halad (?) Ugye ismerős a mondás: „A ku­tya ugat, a karaván halad”. Úgy vélem, hogy mi, a nép vagyunk a kutya, a karaván pedig a T. Ház. De valóban halad a karaván? Az idősebbek emlékszenek még, hogy mennyire zokon vettük, hogy anno fejenként húszezer Ft volt az államadósságunk. Most egymillió forinttal vágtak fejbe bennünket. No nem kapjuk, ad­juk az egymilliót. De ez nem sok, mondja a leköszönt miniszter. Megkérdeztek bennünket, hogy mi a javaslatunk, hol tudna a kor­mány takarékoskodni. Érkeztek a javaslatok. Legtöbben azt javasol­ták, hogy csökkenteni kéne a képviselők és a miniszterek szá­mát. Ezt már a T. Ház is felvetette néhányszor, legutóbb pedig ma­ga a miniszterelnök. Persze, óva­tosan, nehogy valaki komolyan vegye. Csak úgy, a választók meg­nyugtatására. Ugyanis ez nem egyszerűen az ország érdeke, ha­nem fontos képviselői érdekeket érint. A megoldás pedig roppant komplikált. Tényleg annyira komplikált? Vonjanak össze há­rom szavazókörzetet, melyek egyetlen képviselőt választhat­nak. Szüntessék meg a listás kép­viselői hely ajándékozását. Csak választott képviselők lehessenek. A képviselők tengődjenek el vala­hogy a fizetésükből, mely ne le­hessen több a minimálbér húsz­szorosánál. Egyéb kivételezésben ne részesüljenek. Törvényben szabályozzák a miniszterek szá­mát. Fizetésük ne lehessen több a minimálbér huszonötszörösénél. Tárca nélküli miniszter csak fize­tés, tiszteletdíj nélkül lehessen valaki. A pártok annyi állami tá­mogatást kaphassanak, mint az EU-átlag huszadrésze. (Vagyis, mint az átlagbérek.) Ugye, mi­lyen egyszerű? Javaslatomért nem kérek képviselői fizetést, mert ugye, csak egy vagyok az ugató kutyusok közül. Különben is emelték a nyugdíjamat. Igaz, valamivel kevesebbel, mint a vil­lanyszámlámat. Néhányan még emlékszünk a millió B-pengőre. Most a forint van ezen az úton. Már megszoktuk az e-forintot, de már megjelent az m-forint, sőt Orbán Viktor szót ejtett a B-forin- tr-ól is. Jelenleg közel ötven tör­vényjavaslat van porondon. Gon­dolják, hogy a képviselői lét­számcsökkentés köztük van? Nyugodtan borítékolhatjuk, hogy legközelebb is négyszáz képvise­lőt fogunk választani. Marad min­den változatlan: a képviselők lét­száma szent és sérthetetlen. Mert mint említettem: a karaván halad. László Ferenc Karácsond ■k * * Levelezőnk fenti írása számos, elgondolkodtató észrevételt tar­talmaz, így ezen gondolatokat egyfajta vitaindítónak is szánjuk. Kérjük olvasóinkat, juttassák el véleményüket Pf. 23 című rova­tunkba. (ASZERK.) A tüntetés mutatós dolog, de nem megoldás A mezőgazdasággal foglalkozók több mint hetven helyen traktorokkal, kombájnokkal zárják el az ország fontosabb útjait. A hisz­térikus megmozdulásokba gazdasági és politikai érdekek is belejátszanak. Sokan szítják a hangulatot, több támogatást, ked­vezményes hitelt, a megtermelt áruk átvé­telét, magasabb árakat követelve, termé­szetesen a mostani kormánytól. Negyven évet lehúztam a mezőgazdaságban, s mint agrár-közgazdász, most is figyelem a zajló eseményeket. A magyar mezőgazdaság 30 millió embert tudna ellátni, a rendszervál­tás előtt 15-20 millióra futotta, 2010-re Brüsszel csak 8 millió ember ellátását vár­ja Magyarországtól, a kvóták alapján. Húsz évvel ezelőtt nem okozott gondot 10 millió tonna gabona, 10 millió sertés, 1,5 millió szarvasmarha és tejének értékesítése, sem az alma, sem a paradicsom értékesítése. Az export meghaladta az évi 6 millió dol­lárt. Most ennek töredéke, kisebb része is bajokat okoz. Miért? Mert felelőtlen veze­tők felszámolták, megszüntették a keleti piacokat, helyünket elfoglalták a nyugat­európai kereskedők és termékek. Ma már egy ilyen, jó adottságokkal rendelkező or­szágba is 30%-ban külföldi eredetű mező­gazdasági termék kerül. Bővítik a választé­kot, európai szintre emelve az árakat, ki­játszva a magyar termelőket. Ez az egyik fő oka a csökkenő termelésünk ellenére a ma­gyar túltermelésnek, a gazdák bajainak, tüntetésüknek. A másik fő ok, hogy a '90- es évek elején potom áron minden valami­revaló feldolgozót, gyárat, amelyik mező- gazdasági terméket dolgozott fel, eladták külföldieknek, akik legtöbbször csak pia­cot vettek, s nem a magyar termelésen akartak segíteni. így járt a hús-, a tej-, a ga­bona-, az olaj- és a cukoripar, a teljes kon­zervipar. A termelői kivásárlást elvetették, meghiúsították. Ez óriási hiba volt. Most és majd még később isszák a levét a gazdák és természetesen a lakosság. Most nagy a felháborodás, a tüntetés, mert packáznak a termelőkkel, nem veszik át a termékeket, keveset fizetnek érte, megszüntetik a fel­dolgozót, nem fizetnek az átadott áruért. 15 évvel ezelőtt miért nem nézték meg, ho­gyan van ez Dániában, Hollandiában stb., ahol a termelők üzemei, feldolgozói veszik át a termékeket, jó áron, ütemezve, igazi szövetkezeti rendszerben, nem kiszolgál­tatva a multiknak. Mit tesznek most a ter­melők? A kormánytól követelnek maga­sabb árakat, a termékek átvételét, export­ját, annak támogatását, elmaradt hasznot, gépi és eszköztámogatást, kedvezményes hiteleket. Elfelejtik, hogy itt már nem szo­cializmus van, hanem kapitalizmus, ahol az állam már nem olyan szereplő, mint húsz évvel ezelőtt. A termelők ahányan vannak, annyifelé húznak, nincs összefo­gás, amelyik kormány gyengébb, engedé­kenyebb, azt könnyen támadják, tőle kö­vetelnek, azt is, amiért már nem felelős. Most is a gazdagabbja tüntet, akinek több a földje. Sajnos több mint 1 millióan van­nak, akiknek 1-3 hektárjuk van. A gazdál­kodók nagy része bérelt földön dolgozik, legtöbbször gazdaságtalanul. Rá kell jönni­ük, hogy a kapitalizmusban legfontosabb az értékesítés megszervezése. Erre miért nincs ész és akarat? Az érdekképviseletek és a pártosok, Faludi, Font, Medgyaszai, Ja­kab csak a kormányt tudják szidni, abaj- gatni, a multikkal, a hatalmas feldolgozók tulajdonosaival nem mernek, nem tudnak szembeszállni, érdekeket érvényesíteni, mondjuk a kormánnyal összefogva. Köny- nyebb az utakra kivonulni, tüntetni. A franciák elégették a magyar libamájat, a lengyelek a gabonásvagonokat leengedték, lehegesztették. Mi is megtehetjük, mond­juk egy kamion tej kiengedésével. A kor­mányzat is gyenge, enged a jogtalan köve­teléseknek, magára veszi, ami már nem rá tartozik. Az élelmiszerárak Magyarorszá­gon már Európa-szintűek. De az érthetet­len, hogy hogyan lesz a 66 Ft-os tejből 186 Ft, a 30 Ft-os búzából 80 Ft-os liszt, 175 Ft­os kenyér. Az biztos, hogy a legtöbbet a fel­dolgozók és a kereskedők teszik zsebre. A gazdák és különösen a lakosság fizeti meg ezeket a lehetetlen állapotokat. Az árak húsz év alatt 30-80-szorosára növekedtek. Tavaly komoly aszály volt, ilyenkor szokás szerint emelkednek az árak. Ugyanakkor a termelők még a kormánytól is kaptak tá­mogatást. A rossz év ellenére 50%-kal nőtt a gép- és egyéb vásárlások volumene. Mi­ből tellett? Magyarországon sajnos a ter­melés színvonala alacsony, a termésátlag­ok elmaradottak, nincs jó talajmunka, táp­anyag- és fajtagazdálkodás, kisparcellákon nem lehet gazdaságosan termelni. Nem tisztességes mindent a kormányon szá­mon kérni. A paraszt ne csak az államon, a kisemberek adójából élősködjön, boldo­guljon saját erejéből, mint azt több millió ember kénytelen megtenni hazánkban. A tüntetés mutatós dolog, de nem megoldás. Nagy L. Frigyes (cím a szerk.-ben)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom