Heves Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-20 / 43. szám
I 2004. Február 20., péntek HIRDETÉS MOZAIK 11. OLDAL Adósarok A környezetvédelemről és hulladékhasznosításról, valamint a csomagolásról Jelenleg a csomagolás, csomagolási hulladék vonatkozásában egymással párhuzamosan két - egy gazdasági és egy klasszikus hatósági - szabályozási mód működik. A gazdasági szabályozás jogi alapja a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek kör nyezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény, illetve KTV rendelet, valamint a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának feltételeiről szóló Kormányrendelet. A klasszikus hatósági szabályozás jogi alapja a hulladékgazdálkodásról szóló törvény, illetve a csomagolásról és a csomagolás hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló Kormányrendelet. Az adóalanyok köre, akikre a fenti jogszabályok kötelezettségeket írnak elő, azonosak. A rendeletek hatálya kiterjedt azokra a természetes személyekre, jogi személyekre és gazdálkodó szervezetekre, akik a fenti törvényekben meghatározott tevékenységeket, szolgáltatásokat végzik. A törvényben meghatározott termékdíj-köteles termék után - beleértve más termékkel együtt, vagy más termék részeként, vagy összetevőjeként forgalomba hozott terméket is - termékdíj-fizetési kötelezettség áll fenn. Termékdíj-köteles termékek: üzemanyag és egyéb kőolajtermékek, gumiabroncs, hűtőberendezés és hűtőközeg, csomagolás, akkumulátor, hígítók és oldószerek, az információhordozó papírok közül a reklám- hordozó papír, azaz a közvetlenül szennyező vagy hulladékká váló termékek. 2003. január 1-jétől tehát a csomagolás és nem a csomagolóeszköz-gyártás eredményez termékdíj-fizetési kötelezettséget! A környezetvédelmi termékdíj-fizetés kötelezettje: • a belföldi előállítású termékdíj-köteles termék esetén annak első belföldi forgalomba hozója vagy saját célú felhasználója • a termékdíj-köteles vámáru esetében a Vámtörvény szerinti vámfizetésre kötelezett, illetve a vámszabad terület üzemeltetője • termékdíj-köteles a csomagolás, a törvényben meghatározott olyan csomagolóanyag, eszköz, illetve olyan termék, amelyet termék, áru befogadása, megóvása, kezelése, szállítása, csoportosítása és kínálása érdekében felhasználnak. A csomagolóanyag, eszköz a felhasználás során válik termékdíj-kötelessé. Csomagolás esetén a csomagolást végző a díjfizetésre kötelezett. • A csomagolás vonatkozásában kötelezett, illetve a hulladékgazdálkodási törvény szerinti kötelezett kötelezettségeinek vagy egyéni teljesítőként vagy koordináló szervezeten keresztül tehet eleget. A fenti rendeleteket alkalmazni kell többek között a kiskereskedőknek is (hús- és hentesáru, tejbolt, egyéb élelmiszerboltok) amennyiben az általuk forgalmazott termékhez fóliát, papír- tasakot, csomagolópapírt, dobozt, kartont, stb. használnak. A termékdíj-fizetési kötelezettség a belföldi előállítású termék első belföldi értékesítésekor kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának napján keletkezik. A megállapított termékdíjat a kötelezett az APEH által vezetett megjelölt számlára fizeti be, illetve bevallást tesz a fogyasztási adóról és az adózás rendjéről szóló törvény előírá- sai szerint. _____________A ' VASÁRNAPI * HEVESTHIRLAP Megrendelőlap 2004. március 1-jétől Név: Cin Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt j 1 hónapra 360 Ft 3 hónapra 1080 Ft 6 hónapra 2160 Ft 1 évre 4320 Ft 1 Az előfizetési díjat a Heves Megyei Hírlap kézbesítőjének számla ellenében kifizetem. A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: AS-M Kft . Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóczy u. 7. Pf. 23 A Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggel telefonon is megrendelhető a 80/513-646-os ingyenesen hívható telefonszámon. Az EU nem cél, hanem eszköz A Fidesz kérdéseket kíván feltenni a megye és Eger szocialista vezetőinek II. világháborút követően elsősorban az a szándék vezérelte, hogy ne legyenek többé fegyveres konfliktusok a kontinensen, amihez természetesen gazdasági érdekek is társultak. Szerinte ebből a szempontból az Európai Unió a gazdasági biztonság, a felemelkedés esélyét is magában hordozza, ám ehhez — tette hozzá — komoly munkára van szükség. A politikus a továbbiakban szólt a Fidesz azon elképzeléséről is, mely szerint az Európa Parlamentbe a pártlistáról bejutó képviselők megosztanák a munkát egymás között. így Nógrád megyeiként őhozzá tartozna például Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is. Ez a honatya állítása szerint azért lenne különösképpen fontos, mert a választóknak olyan képviselőkre van szükségük, akiket tényleg el tudnak érni. Egyszersmind ugyanakkor a képviselők sem nélkülözhetik a választói támogatottságot. Mondandójához még hozzátette, hogy a Szabad Európa lista 15. helyén az egri származású Szemerkényi Réka biztonságpolitikai szakértő, az Orbán-kormány egykori államtitkára áll, s a közvélemény-kutatások szerint ő is eséllyel pályázik a bejutásra. A megyeszékhelyen megtartott sajtótájékoztatón jelen volt dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő is, aki szerint a Fidesz gondolkodásában központi szerepet szánnak a sikeres csatlakozási felkészülésnek, mert azt szeretnék, ha a Heves megyeiek is nyertesei lennének a csatlakozásnak. Ebben együtt kívánnak működni Eger és a megye szocialista vezetésével is, ám úgy tűnik számukra, hogy ők nem fordítanak kellő figyelmet erre a kérdésre. Éppen ezért kérdéseket kívánnak feltenni dr. Nagy Imre egri polgármesternek és Sós Tamásnak, Heves Megye Közgyűlése elnökének. így például arra lennének kíváncsiak, hogy a költségvetés tervezésénél milyen forrásokat különítenek el a pályázati önerőhöz, továbbá arról is érdeklődnek, hogy hogyan érinti ezeket az önkormányzati források megnyirbálása, s miként befolyásolja a megyerendszert a régiók kialakítása. _____________________________________(KÜHNE) Eger, Heves megye — Némi kapaszkodási pontjuk lehet azoknak, akik azzal a váddal illették a Fideszt, hogy nem őszinte elkötelezettségű az Európai Unió (EU) iránt, ugyanis a Fidesz soha nem úgy tekintett az Unióra, mint a mennyországra. Az EU nem cél, hanem olyan eszköz, amely a legtöbbet nyújthatja az országnak: a teljes értelemben vett biztonságot. Minderről Surján László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Szabad Európa listájának 3. helyén álló képviselőjelöltje beszélt, aki az Európa Parlamentben jelenleg is megfigyelőként tevékenykedik, s aki a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) társelnöke. Surján László egyebek mellett emlékeztetett rá: az EU alapítóit a O da nézz! Megint tojások vannak a ház tetején - sikítok fel ámulatomból, amikor a napfénnyel dacolva az égre pillantok, s a kicsiny teret körülölelő házak tetején ismét felbukkannak a hatalmas tojások. Vadul kattogtatom a fényképezőgépet az autó szélvédőjéhez tapadva, s remélem, hogy a fény ezúttal nem csillan meg az üvegen, s nem kúszik be a látómezőbe egy több méter hosszú fa.- Tojások és tojások, oda figyelj már - lelkendezem, mintha a párom csak erre lett volna kíváncsi az egyre erősödő forgalomban. Hogy Európának ezen a táján már nem sok hasznát venni az évtizedes vezetési rutinnak, arra épp nem gondolok. A spanyolok is haladni akarnak, mi is, kettőnk közt csak épp az a fel nem róható különbség, hogy ők hazai pályán veszik be a kanyart irányjelzés nélkül, mi meg az útjelző táblákat, a zöldről hirtelen pirosra váltó lámpákat és a jól belénk nevelt udvariasságot is alapul véve próbálunk meg közlekedni. A lámpa megálljt parancsol, így a párom is felnézhet.- Valóban tojások. Mit ír az útikönyv? - kérdezi, de kezét máris a sebességváltóra teszi, mert a világnak ezen a táján a vezetőt nem akkor marasztalják el, ha szabályos, hanem ha csigalassúsággal jár keze és lába a volánnál. Fél kézzel a fényképezőgépet szorongatom, ki tudja, milyen érdekesség bukkan elénk a következő utcasarkon. Próbálom az útikönyvet is lapozgatni. Biztos van arra magyarázat, miért szeretik a katalánok annyira a tojást, hogy még a házak tetejét és homlokzatát is óriási tojásokkal díszítik. Az útikönyvben semmi sincs erről, a lámpák gyorsan váltanak, átsorolni nehéz. Évszázadoknak tűnő percek peregnek le, mire ráakadunk a helyes útra. Egyre szaporodik a kocsisor, a parkolás reménytelen. — Olyan még nem volt, hogy ne tudjunk megállni — nyugtat a párom —, legfeljebb bemegyünk egy parkolóházba. A parkolás fontossága csak akkor kap igazi értelmet, amikor a házak mögül előtűnik egy csipkés kőtorony. — Ott van - lelkendezem, s fogalmam sincs, hogyan vergődünk át az itt csigalassúvá váló kocsisoron, hogyan kerüljük meg célpontunkat. Többször is. Parkolóhelyet sehol nem látni. Még csak reményünk sincs, hogy egy autós megunná már a sétát és nyitná a kocsiját, hogy továbbálljon. — Keressünk egy parkolóházat, itt minden utcában több is van - folytatja a párom, s már nem érdekel, mennyibe kerül. Egyetlen cél lebeg csak a szemem előtt. Karnyújtásnyira vagyunk a Szent Család Templomától. Az autót pillanatok alatt elnyeli egy mélygarázs. Fel sem kelti a gyanúnkat, hogy nincs blokkolóóra, portás vagy kapunyitó. Biztos a kijáratnál lesz — gondolom, miközben kocsink lassan araszol a harmadik emeleti mélységbe. Fullasztó hely ez idelent, nyugtázom, miközben a hőségtől dagadt lábaimat erőltetem a cipőbe, és gondosan pakolgatom a táskába az elmaradhatatlan filmeket. Az első meglepetés akkor ér, amikor zárva találjuk a parkolóház utcára vezető ajtaját. Sehol egy gomb, egy lámpa, egy portásfülke. — Magán-parkolóházban vagyunk, s bezártak minket — közli a tényeket a párom. Hirtelen kiszárad a szám. Lehet, hogy egy bérház bérgarázsának foglyai leszünk, miközben egy utcasaroknyira áll tőlünk Barcelona csodája? Szegényes angol szókincsem közt keresgélek, vajon hogyan tudjuk kimagyarázni magunkat, ha valami isteni csoda folytán mégis találunk egy portást vagy kapuőrt. Én a nyelvtudás elméleti szintjén toporgok, míg ő cselekszik. Remegve állok a krimikből ismert félhomályban, s rémképek jelennek meg előttem. Ennek a helynek határozottan leszámolás hangulata van — tűnődök. Ám a kapu egyszer csak kinyílik, a párom megjelenik, s mi uzsgyi, kivágódhatunk a napfényre, — Hogy csináltad? — kérdezem, mire ő nevetve közli, hogy elmagyarázta. Mit? Hogy? Akartam kérdezni, hiszen egy kukkot nem beszélünk ennek a déli népnek a ritmusos nyelvén, de ostoba kérdések helyett már egy másik mélygarázsra koncentráltunk, amely ezúttal teljesen nyilvános. Összekapjuk magunkat, sietünk a fény felé. Tudjuk, egy utcával odébb ott áll a csoda, amelyet eddig csak könyvekből ismertünk. Gaudi fantasztikus, máig befejezetlen alkotása. Egy templom, amely készült istennek, az ő nagyságát hivatva dicsőíteni, és készült az embereknek, az alkotó fantáziának, a tudásnak bizonyosságot állítva. Valóban ott áll. Mint egy hatalmas monumentális kőrengeteg, melyet ezernyi kéz csipkézett, díszített. Mintha csak brüsszeli csipkeverő asszonyok hímezték volna ezt a templomot, ám a kezek keményebbek, az anyag durvább. A kendőket, sapkákat, apró emléktárgyakat árusító bódék előtt úgy suhanunk el, hogy egy pillantást sem tudunk vetni rájuk. Hogyisne, majd bóvlikat szemlélünk, amikor ott áll előttünk az építészet egyik csodája. Annyit még futólag megállapítok, hogy szinte valamennyi helyen fiatal négerek árulnak, s ennek később majd még jelentősége lesz. A Szent Család Temploma elnyeli az embertömeget, amely az építészet csodáját jött látni. Mintha egyedül lennénk abban az alagsori, rögtönzött kiállításon, amely a templom tervezését, építését mutatja. Száz év képekben, maketten. Ránk néz Gaudi, akinek révedező tekintetén látni, ő sem hitte, hogy még életében elkészül a nagy mű, arra pedig biztosan nem gondolt, hogy a technika, a mérnöki tudás eme zseniális lángelméjével egy sínpáron futó villamos végezzen. Állunk a templom makettje előtt, amelyen statikailag pontosan kiszámította az erők összecsengését, a stabilitást. Kettőnk közül inkább a páromat nyűgözi le ez a makett. Ő érti, hogyan számíthatta ki az öreg mester számológép és minden egyéb, előttünk már csak rutinból is használt technikai csoda nélkül ennek az épületnek minden centijét, minden eredőjét. Én csak a végtelen türelmet látom a vékony szálon futó bójákból, amely kicsiben épp úgy fest, mint a valóságban. Stabil és lenyűgöző. Bár felkészítettek rá, mégis készületlenül ér. Nem egy igazi templom áhítatra késztető csendjében sétálunk. Félig kifaragott kőtömbök, munka zaja, a csiszoló éles visítása közben járjuk be Gaudi álmát. Alattunk nem a márvány koppan, hanem por verődik fel csupasz lábszárunkra. Oltár nincs, az ember most mégis közel éri magához istent. Vagy az embert? Nem tudnám eldönteni. Ki előtt tiszteleg ez a befejezetlenségében is tökéletes alkotás? Az ember tudását vagy az isten hatalmát hivatott dicsőítem? Miért van az, hogy képek, oltárok nélkül is olyan tökéletes, hogy ugyanazt a csodát érezzük benne, mint Róma Szent Péter-bazilikájában, vagy Firenze híres dómjában?- Szemfényvesztés - préselem ki magamból a szót. A párom elképed.- Hogy mondhatsz ilyet? Itt minden valóság, kézzelfogható. Te leszólod az emberi tudást. Próbálom menteni a helyzetet, de már lehetetlen. Hogyan magyarázzam meg neki, hogy itt semmi sem kézzelfogható? Hogy lehetetlenség megállapítani, az emberi tudást hogyan állították isten szolgálatába? Egyáltalán istenre kell-e itt gondolnunk, vagy elég az embert magasztalni? A párom rosszkedvűen lép ki a csipketömbből. Én megmakacsolom magam. Nekem ez akkor is szemfényvesztés. Nem tilos neki másképp gondolkodni. Szótlanul lépdelünk egymás mellett. Mindketten tudjuk, a mélygarázs felé igyekszünk. S mindketten tudjuk azt is, hogy más-más érzéssel válunk meg Gaudi remekétől. Attól a templomtól, amely fellebbenti a fátylat az évszázadok építőmesterségéről, s engedi azt úgy látni, ahogy egykor a középkor orvosai láthatták tiltott boncoláskor az emberi testet.- Már túlhaladtunk a mélygarázs bejáratánál - töröm meg a csendet.- Én is azt hiszem - válaszolja a párom kurtán. — Forduljunk vissza. Ismét előttünk magasodik a Szent Család Temploma, ám most a csodálat helyébe kétkedés férkőzik. Amikor felé igyekeztünk, ugyanezt a képet láttuk. Árusok, bódék, négerek. Akkor mégis jó irányba jövünk. De a mélygarázs bejáratát akkor sem látjuk. Mi több: mélygarázs egyáltalán nincs is. Körbejárjuk a háztömböt. Ugyanaz a kép, mint ami idefelé jövet. Érthetetlen, hová lett az utca, a garázs nagy sötét szája. Az utcanevet persze nem jegyeztük meg. Körbefutjuk a tikkasztó hőségben a háztömböt. Mélygarázs van, de nem az, amelyikből kijöttünk. Idegességemben a cigarettám után kotorok. Már ez sem esik jól. Az ijedség kiszárította a szám, a vizünk elfogyott. Kinek jutna most eszébe egy üveg hideg üdítőért sorban állni, mikor a spanyol föld ismeretlen démonai elvarázsolták a háztömböt, benne a mélygarázzsal és a kocsinkkal?! Esztelen rohanás kezdődik. Jobbról is, balról is a Szent Család Temploma tűnik fel. Mintha a sivatag délibábjai játszanának velünk. A párom megtorpan.- A templom hátsó ajtaján jöttünk ki, de mi azt hittük, ismét a bejáratnál vagyunk — adja meg a magyarázatot. Párától homályos szemmel mérem fel a helyzetet. S valóban. Gaudi álma épp olyan elöl, mint hátul. A tökéletesség szimmetriája. Épp olyan bódék és árusok lepik el a hátsó kijárat felőli utcarészt, mint a bejáratát. Itt is négerek árulnak, ott is. Itt is kendő és sapka, ott is. Kavarog a fejemben minden. Addigra azonban ő már megtalálja a helyes irányt, s nyújtott léptekkel igyekszik arra, ahol a mélygarázst sejti. S mintha a spanyol föld démonai kiengesztelődtek volna, valóban ott a nagy sötét száj, amely elnyelte autónkat, s néhány órával korábban kiengedett bennünket a napfényre. S zemfényvesztés — suttogom magamban, amíg aprópénz után kotorászom párom soha ki nem ismerhető táskájában. Érzem, most még jobban kiszárad a szám, de ezúttal nem a hőségtől, hanem egy kőcsipkés csodától, amely megelevenedett és játszi könnyedséggel cselezett ki minket, hitetlen önmagunkat. Szuromi Rita: Szemfényvesztés
