Heves Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-21 / 17. szám
16. OLDAL SPORT 2004. Január 21., szerda |- H R D E T É S Erdei pihenhet Ökölvívás Egyelőre nincs kihívója Erdei Zsoltnak, a Boksz Világszervezet félnehézsúlyú profi világbajnokának. A szombati sikeres címmérkőzése után hazatért klasz- szis ökölvívó a következő néhány hétben a családjával szeretne minél több időt eltölteni.- Be kell pótolnom a karácsonyt, hiszen a felkészülés miatt akkor nem tudtam a szeretteim körében lenni - mondta Erdei. - Legalább négy hét pihenőre van szükségem, hogy megfelelően regenerálódjak. Dámosy Zsolt menedzser elmondta, hogy az HBO fizetős mozicsatoma megvásárolta a mérkőzés felvételét, így az Egyesült Államokban 80 millió néző láthat majd részletes összefoglalót Erdei és Gonzalez csatájáról. Erdei Zsolt legközelebb vélhetően tavasszal lép újra kötelek közé, el- lenfele egyelőre nem ismert. ■ Eger Bor Open Tenisz Az Eger Bor Open nyűt páros versenysorozat 3. állomását a Fiatal Egri Borászok és Szőlőtermelők (FESZT) támogatásával rendezték. Két kategóriában 17 páros nevezett, és jó hangulatú mérkőzések után dőlt el a helyezések sorsa. Az eredményhirdetést a Demeter Pincészetben tartották - tájékoztatta lapunkat Szűcs Lajos főszervező. Eredmények, A-kategória: 1. Nagy Zoltán, Zsákai István, 2. Bölkény László, Vincze László, 3. Román Péter, Bujdos István és Bíró Bence, Szabolcsi László. B-kategória: 1. Ferenczfalvi Kálmán, Jenes Tamás, 2. Gáspár Géza, Urbán Attila, 3. Horváth Miklós, Vratarics Csaba és Barta Nóra, Barta László. ■ Maximális teljesítmény kell Ma este a Magyar Kupában: Vitai Éger-Fekete Sasok - Mól Szolnok A Vitai Éger-Fekete Sasok NB I/B-s együttese ma este fél héttől Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzésen a sorozat két esztendővel ezelőtti győztesét, az élvonalbeli Mól Szolnok csapatát fogadja az egri körcsarnokban. Kosárlabda Minden kétséget kizáróan az idei szezon legnehezebb és egyben legfontosabb mérkőzését játsszák az eddig a bajnokságban és a kupában egyaránt megállíthatatlanul menetelő, szoros, küzdelmes összecsapásra csak elvétve kényszerített egriek. A második számú honi versenysorozat korábbi szakaszában a tartalékcsapatával kiálló MAFC- Újbudát negyven, míg a bajnoki rivális Miskolcot 55 (!) pontos különbséggel búcsúztató Sasoknak a nagy múltú Mól Szolnok ellen műiden tudásukra - és nem utolsósorban szurkolóik minden eddiginél lelkesebb biztatására is - szükségük lesz a bravúrszámba menő továbbjutás kiharcolásához.- Valóban ez lesz az első igazán nagy megmérettetés számunkm, s nagyon bízom benne, hogy nem fogunk könnyűnek találtatni - mondta Földesi Attila, az egriek trénere. - Hatalmas csatát várok a mérkőzéstől, melynek megnyerésére véleményem szerint mindkét csapatnak ötven százalék az esélye, még akkor is, ha velünk ellentétben a szolnokiak az idén gyengébben szerepelnek, mint a korábbi években. Ez nem szabad azonban, hogy elaltasson bennünket, hiszen riválisunk egy tapasztalt harcosokból álló nagyszerű csapat, amely bármikor képes jó teljesítményre. Éppen ezért mindenképpen mmimális teljesítményt kell nyújtanunk ma este, s ha ez sikerül, akkor reális esélyünk van a győzelemre, viszont ha nem adunk ki magunkból mindent, akkor valószínűleg sima vereséget fogunk szenvedni. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak az összecsapásra, és szurkolásukkal hozzásegítenek minket egy jó eredmény eléréséhez. Szintén a Sasok segítségére lehet a távozó Duane Carter pótlására kiszemelt szlovák válogatott középjátékos, Peter Praznovsky, aki bemutatkozó mérkőzésén Sopronban mindjárt csapata egyik legjobbjának bizonyult.- Új centerünk egészen más kaliberű kosárlabdázó, mint előde volt. Egy találkozó, valamint pár közös edzés után csak pozitívumokat tudok mondani róla, erőtől duzzadó játéka nagy hasznára lehet csapatunknak. Az igazi „mestervizsga” azonban számára is a szolnokiak elleni csata lesz, hiszen most olyan remek kosárlabdázókkal szemben adhat számot tudásáról, mint például a volt válogatott, Orosz László - zárta szavait Földesi Attila. A találkozóval kapcsolatos érdekesség, hogy míg a Fekete Sasok idén hazai pályán (is) veretlenek, addig a szolnokiak csupán egyetlen idegenbeli találkozón, nevezetesen a szintén egri Eszterházy FSC- HÉSZ-Gépszolg otthonában lejátszott kupaselejtezőn tudtak diadalmaskodni (129-66), a bajnokságban ugyanakkor otthonuktól távol még nem termett babér a Tisza-partiak számára. Főként ennek tudható be, hogy az idényt Rezák László vezetésével kezdő, immár Pór Péter irányításával készülő „Olaj” jócskán elmarad a jó eredményekhez szokott, éppen ezért együttese szereplését meglehetősen kritikusan szemlélő szurkolótáborának elvárásaitól. A gyengébb produkció a játékoskeretben is érezteti hatását, a vezetők a Primoz Kobale, Rytis Vaisvila, Artums Masiulis légiós-trió utóbbi tagjának már meg is köszönték eddigi közreműködését, s pillaHajrá, Sasok!- Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak az összecsapásra, és szurkolásukkal hozzásegítenek minket egy jó eredmény eléréséhez- nyilatkozta Földesi Attila, az egriek edzője. natnyilag két amerikai kosarast tesztelnek. Közülük a bedobót játszó Derrick Stmund pályára lépett a Falco elleni hétvégi rangadón is.^őt huszonnégy pontjával döntő érdemeket szerzett" a gödörből lassanként kilábalni látszó gárda győzelméből.- A legutóbbi mérkőzésünkön csakugyan javulójátékkal sikerült nyernünk, s remélem, hogy ez a tendencia az egri mérkőzésen is folytatódni fog. Persze tudjuk, hogy nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk, hiszen a Fekete Sasok veretlenül vezetik a B-csoportot, és komoly céljaik vannak, de mi mindenképpen győzni szeretnénk ellenük. Némi gondot okoz számunkra, hogy a megszokott három idegenlégiós helyett ezúttal csak két külföldi játékos léphet pályára, ám hogy ki kap lehetőséget, azt csak közvetlenül a mérkőzés előtt fogom eldönteni - nyilatkozta lapunknak Pór Péter, a szolnokiak szakvezetője. __________ horvAth péter a n;y o K ra J □□ n Via A győztes az lesz, aki a verseny lezárásának időpontjában, 2004. február 10-én 15 órakor a legmagasabb értékszámmal rendelkezik! w 0 Képek az I nterneten! wwvv, hevesmegyei hi r la p, h u Párosok püfölnek Röplabda A Heves Megyei Röplabda Szövetség idei páros versenyének, nevezési határideje csütörtökön lejár. A felnőtt férfiak január 31- én, a vegyes párosok, a felnőtt nők, a minik és a IV-V. korcsoportos röplabdások pedig február 7-én a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tornatermében játszanak. A névvel és korosztálymegjelöléssel ellátott jelentkezési lapokat Zvara Józsefnek kell elküldeni a 3300 Eger, Mikszáth u. 7. címre. ■ fensthermífl] -kupa MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK ^ Terem - labdarúgótorna SZTÄRPARÄftjK 2004. JANUÁR 24-2^5«^ Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok FŐVÉDNÖK: DR. NAGY IMRE, EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE JANUÁR 24. SZOMBAT PÉTERVÁSÁRA FELSŐTÁRKÁNY 5? JgVERPELÉT [GYÖNGYÖS VÁLOGATOTT W^TABÁNYA 1 JämTflTAVÁTTQGATOJfl ÍÉSlGSARAl HEVES HBH BAJORÍSÖRHÁZ #|| HEVESTHERM EGERSZÁLÓK FRADI Iparié PÓ. LAKATOS. SZUPEREXPRESSZ AMIT ma megvehetsz... Kisgyermek márkás, hímzett pólók, valamint nagy mennyiségű vegyes ruházat 1500 Ft/kg-os áron csütörtökön 6 órától a Piaci Bálás üzletben (V és L)---------------------------------------------- *08102* TÉLI kiárusítás az Akciós Divatban! Válassza ki, ami a fa alól kimaradt - megéri! Eger, Rákóczi u. 9. H-P: 10-17 h-ig. Szó: 9-12-ig---------------------------------------------- *07858* EGER Lajosváros, Mátyás k. u. 14 m! működő üzlethelyiség eladó, bérlővel is. Jelenleg működő ABC. 2,7 MR. 20/801-0419 SKERECSENDEN 1200 nsz-öl Kékoportó szőlő eladó. 36/450-114---------------------------------------------- *07935* EGER-LAJOSVÁROSBAN, a Vincellériskola úton 22 m! garázs új, padlásteres, billenőajtós eladó. Tel.: 06/20/241-7750---------------------------------------------- *07951* P ARTI a Colt étteremben! Minden érdeklődőt várunk! Rendezi a Video Stúdió 2004. január 27-én, kedden este 19 h-tól.---------------------------------------------- *08000* N0VAJ0N 5 sor Zweigelt szőlő eladó. 36/456-807 Fenstherm-kupa jótékonysági torna, Eger, körcsarnok, január 24-25. Nyilasi kalapot emel Hevesthermi JJJSäl» MŰANYAG NYlASZÁWiK ]UÍ ***m'mU* «M*****, * « * UiMíjísm-íh fcfc:*-S*5JK0 ** OV *$*&«*» Az FTC öregfiúk-csapata tavaly is közönségsikert aratott FOTÓ: PILISY ELEMÉR Teremlabdarúgás Bár közel sem az a cél vezérli a szervezőket, hogy Rózsa György egykori tévéműsorát „lekoppint- sák”, ettől függetlenül méltán nevezhetnénk Leg, leg, leg-nek is a hét végén következő Fenstherm- kupát. Hogy miért? Bevezetőként álljon itt néhány adat, ami talán sejtet valamit az egri jótékonysági torna nagyságrendjéről: szombaton és vasárnap reggel kilenctől este hat óráig ösz- szesen 39 mérkőzés szerepel a programban. A 8 felnőttgárda mellett 7 öregfiúk-együttes, 4 országosan is jegyzett alkalmi társulat, 4 utánpótlás-gárda és 3, csak erre a rendezvényre összeállt csapat lép a körcsarnok parkettjére. A meccsek száma önmagában persze még nem lenne garancia a magas színvonalra, azonban ebben a vonatkozásban is a csúcsokat ostromolják a házigazdák, hiszen olyan egyleteket hívtak ismét a hevesi megyeszékhelyre, akik még nemzetközi szinten is értékelhető futballra voltak képesek. A Szabó András vagy közismert nevén „Zsuzsiként” ismert főszervező irányította stáb az idei rendezvényre a Fenstherm Kft A nyerte meg névadó főszponzornak, amely cég - több tucat egyéb társasággal, illetve magánszeméllyel karöltve - ezúttal arra áldoz pénzt, s egyéb javakat, hogy a nézők kiszolgálásán túl az egri utánpótlás-labdarúgást támogathassák, továbbá segítséget nyújtsanak két tavaly elhunyt rendező családjának. A Horváth Györgynek („Hód“) és Csömör Jánosnak emléket állító eseményen a '80-as, '90-es évek meghatározó magyar labdarúgói mellett az élet egyéb területén kiválóságnak számító résztvevők is labdába rúgnak. Sokan lesznek azonban olyanok is, akik a bőrgolyót már ugyan nem terelik, ám jelenlétükkel megtisztelik a tornát. így várhatóan Törőcsik Andrástól (aki derékbántalmai miatt nem játszhat), Bene Ferenctől és Illovszky Rudolftól is lehet majd autogramot kérni, míg a többiek a parketten szórakoztatják a nagyérdeműt. Ezek közé tartoznak a Ferencváros öregfiúk-csapatának tagjai is, akik ezúttal is készségesen vállalták a felkérést: - Mindig megemelem a kalapom azok, így „Zsuzsiék” előtt is, akik télvíz idején ilyen tornákat rendeznek. Egerbe már hosszú évek óta járunk, és ezúttal is szívesen veszünk részt a jótékonysági eseményen, tudva azt, hogy a föd már régóta nem rólunk szól. A játékot azonban nagyon szeretjük, és remélem, tudunk még szórakozást nyújtani azoknak, akik kilátogatnak a sportcsarnokba - mondta Nyilasi Tibor, a „Zsuzsi-tornák” egyik „Leg-je”. _____________________ÍBÓWI E gy hír: egy mondat TENISZ. Az 5. helyen kiemelt, s a világranglistán ugyancsak ötödik, a múlt hét óta hasfalhúzódással bajlódó Guillermo Coria kiesett a Melboume-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában: az argentin klasszist Cyril Saulnier győzte le három játszmában. A tavalyi wimbledoni döntős Mark Philippoussis kétszer tie- breakkel végződött, háromjátszmás mérkőzésen legyőzte a 2002-es melboume-i győztest, a svéd Thomas Johanssont. KERÉKPÁR. Megkezdődött az idény Bodrogi László számára: a legjobb magyar országúti kerékpáros az ausztrál körverseny első, keddi szakaszán a 44. helyen ért célba, a győztessel azonos idővel a 93 fős mezőnyben. KÉZILABDA. Szerencsésnek ítélhető a magyar csapatok sorsolása. A női EHF Kupa nyolcad- döntőjében a Győr a spanyol Itxako Estelin, míg a KEK 4. fordulójában a Vác a francia HC Nimes ellen lép pályára. Mindkét magyar csapat idegenben kezd. ÖKÖLVÍVÁS. Meghalt Antonius Moses indonéz amatőr ökölvívó, aki egy héttel ezelőtt k.o.- vereséget szenvedett. A 20 éves, légsúlyú tévés meccsen sorozatban több erős ütést kapott a fejére thaiföldi ellenfelétől. 4 RÖPLABDA. Szerdán a Nyíregyháza női röplabdacsapata hazai pályán lép pályára a Bajnokok Ligájában. A szövetségi kapitány, Ludvig Zsolt vezette nyíregyháziak előbb az orosz Jekatyerinburgot (17.30) fogadják, majd csütörtökön a spanyol Tenerife következik (18.00). A férfiaknál a Kazincbarcika a portugál Castelo de Maia vendége lesz.