Heves Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-10 / 8. szám

16. OLDAL S P 0 R T H R P E T E S 2004. Január 10., szombat J XVIII. Imola-Hírlap-kupa, Eger, körcsarnok, január 17-18. A Szőlőskertben már dolgoznak Az A-csoportban: Besenyőtelek, Egerszalók, Felsőtárkány, Nagyréde Az Imola-Hírlap-kupa nyolc csapata között egy újonc ta­lálható, a Szőlőskert- Nagyréde együttese még soha nem indult szerkesztőségünk hagyományos rendezvényén. A meghívást első alkalommal azzal érdemelte ki a gárda, hogy a nagypályás őszi sze­zon végeztével az első helyen várja a tavaszi folytatást a me­gyei I. osztályban. Teremlabdarúgás- Mennyiben módosítja téli prog­ramjukat a január 17-18-án sorra kerülő esemény? - indítottuk a beszélgetést Fekete Lászlóval, a Nagyréde edzőjével.- Kissé előrehoztuk így a baj­noki felkészülést, a március 20-i tavaszi rajt miatt ugyanis még nem lett volna indokolt, hogy már január 8-ra összehívjam a csapa­tot. Egyébként számomra érthe­tetlen, hogy miért kezdődik a sze­zon ennyire későn. Nyilván így később is fejeződik be, s azzal rá­futunk a következő bajnokságra. Nyári pihenőt nem lehet majd tar­tani. Mivel más bajnokságok előbb kezdődnek, mint a Heves megyei, március első felében nem tudunk majd edzőpartnert találni.- Ezek szerint a tornára meghí­vott csapatok közül a Nagyréde in­dította legkorábban a munkát.- Igyekszünk mindent komo­lyan venni. A jelenlegi megyei el­sőség is kötelez bennünket arra, hogy minél jobban szerepeljünk az egri körcsarnokban. Szemé­lyes tapasztalatom, hogy rangos, így értékes az Imola-Hírlap-kupa, Akik még segítenek Az Imola-Hírlap-kupa támoga­tói: Ford Szeleczky Sipos Eger Kft. • Kurdi Family Pék Kft. Az ízek családja • Arany Kakas Fogadó Pétervására, Szent Márton út 4. • NM Sport NIKE, Eger, Szent János út 3. • Agria Market Kft. Eger, Kertész út 183. • Goól Sport, Eger, Csiky S. út 7/A • Iveco Eger, Külső- sor út 8. • Xella Pórusbeton Magyarország Kft., az Ytong Falazótermékek gyártója. A rédeiek újoncok az Imola-Hírlap-kupán, de a játékosaik közül többen is szerencsét próbáltak korábban. Csomós Tamás már egri és gyöngyösi színekben (középen, szürke mezben) is parkettre lépett fotós pilisy elemér a magunk részéről igyekszünk a megfelelő létesítményt, de elme­lehető legtöbbet hozzátenni. Ha gyünk majd Gyöngyösre is gya- esetleg nem úgy sikerül, ahogy koriás céljából. Még az sem lehe- szeretnénk, akkor is emelt fővel tetlen, hogy főpróbaként igénybe távozhassunk. vesszük a Gödöllői Sportcsarno­- Vélhetően ezekben a napok- kot, mert ott hasonlóak a feltéte- ban főleg teremben gyakorolnak, lek, mint Egerben. Addig terem­ben leszünk min­den nap, olykor még kétszer is.- Kíváncsian vár­juk, hogy a nagyrédei játéko­sok közül kiknek „fekszik” majd az egri parkett.- A palánkfoci módosítja az esé­lyeket, sok a várat­lan, kiszámíthatat­lan helyzet és alka­- A mi játékosaink között is lom. Igyekszem erre is felkészíteni vannak olyanok, akik átfocizzák a a fiúkat. Eddigi ismereteim szerint telet a különböző tornákon. Sze- az őszi keret továbbra is rendelke- rencsénkre helyben is találunk zésemre áll, nem megy el tőlünk Palánkfoci A Hírlap-kupák hagyományaihoz hűen 4 me­zőnyjátékos és egy kapus alkotja a csapatokat. A palánkfoci játékideje a szombati csoportmér­kőzéseken 2x15 perc, a vasárnapi elődöntő­ben és döntőben 2x20 perc. Döntetlen esetén hétméteres rúgások döntenek a pontok, illetve vasárnap a helyezések sorsáról. Csoportokon belüli azonos pontszám esetén elsősorban a gólkülönbség dönt a helyezésről. senki. Átigazolással három-négy fős bővítést tervezünk — utalt vé­gül az állományra a szakvezető. Emlékeztetőül még annyit, hogy január 17-én a szombat dél­előtti selejtező csoportban a Bese­nyőtelek, az Egerszalók és a Felsőtárkány lesz a Nagyréde el­lenfele. F. B. sxcalibur a mérbőrfarb súiiicttürn cbfbrlifn xcahtnir fttrmnüni.1 3 lanttár 17-lS-án rtnbornbS Smola-JbírUp-feupára (forrt balti nérőh hétféle túbbejménpe* mmiibíl _ bálaMtfjatnafe Ck aj ICwccalíbur rttcrembrn ßiSift-s 300-600 Jft-ért. IMOLA CÉGCSOPORT Z/üs. mom gnu im&Jla H HEXATECH 2/K IMOlft ÉPÍTŐ- BIZTOS HÁTTÉR ­Berendezzük otthon Legyen Ön is a HEVES MEGYEI HÍRLAP előfizetője, és februárban 500 000 forintos bútorvásár utalványt nyerhet! Játékunkban részt vesz minden egyéni előfizetőnk • aki a sorsolás napján, december hónaptól folyamatos előfizetéssel rendelkezik, • illetve minden olyan új egyéni előfizetőnk, aki 2004. január vagy február hónapban legalább 3 hónapra előfizet a Heves Megyei Hírlapra. A 1 db automata mosógép További díjak: 5 db porszívó 13 db kenyérpirító A .képek csak illusztrációk! Sorsolás: 2004. február 13-án 10 órakor a Heves Megyei Hírlap Kiadójában (Eger, Barkóczy u. 7.). A bú torvásárlási utalvány csak a Heves Megyei Hírlap által megjelölt üzletben vásárolható le! A játékban az AS-M dolgozói nem vehetnek részt. HEVES Mg! HÍRLAP 1 helyi ériéi, szavazzon a J á n.y o k-raj Még január 14-én 12 óráig leadhatja szavazatát a negyedik csoport hat résztvevőjére. Ebből a csoportból, a hatfős létszámra való tekintettel, a két legmagasabb értékszámmal rendelkező hölgy kerül be .a a döntőbe, ahol a győztes osztálya kapja a fődíjat, egy hétvégi osztálykirándulást vagy egy házibulit! A SuliNETt lányok döntő 2004. január 20-án indul a 11 továbbjutottal! www.hevesmegyeihirlap.fiu A XVIII. Imoia-Hírlap-kupa programja 9.00: Bemutató mérkőzés, Egri Sportiskola (U-19). ______ A csoport: 9.30- 10.05: Besenyőtelek SC - Egerszalók SE 10.10- 10.45: Szőlőskert-Nagyréde SC - Felsőtárkány SE 10.50- 11.25: Besenyőtelek SC - Szőlőskert-Nagyréde SC 11.30- 12.05: Egerszalók SE - Felsőtárkány SE 12.10- 12.45: Besenyőtelek SC - Felsőtárkány SE 12.50- 13.25: Egerszalók SE - Szőlőskert-Nagyréde SC 13.30: Bemutató mérkőzés, Gyöngyösi Sportiskola (’92-93) B-cooport: 14.00- 14.35: Gyöngyösi AK-Ytong - Gyöngyöshalász 14.40- 15.15: Pétervására - Imola Bau 15.20- 15.55: Imola Bau - Gyöngyöshalász 16.00- 16.35: Gyöngyösi AK-Ytong - Pétervására 16.40- 17.15: Gyöngyöshalász - Pétervására 17.20- 17.55: Gyöngyösi AK-Ytong - Imola Bau_________ J anuár 18. vasárnap 9.00: Bemutató mérkőzés, Plútó SE (1996-os kcs) 9.35-10.20: Elődöntő-1, A1-B2 10.25-11.10: Elődöntő-2, B1-A2 11.10: Év sportolója kitüntetés átadása 11.25: Bemutató mérkőzés, Egri Sportiskola (U-17) 12.00-12.45: Mérkőzés a 3. helyért 12.45: Akrobatikus rock and roll bemutató (Csortos Kristóf, Berecz Bettina) 12.50-13.30: Imola-Hírlap-kupa döntője 13.40: Eredményhirdetés_______________________________ Belépőjegyek, szombat: 600 forint, vasárnap: 500 forint. 14 éven aluliak és 70 éven felüliek részére ingyenes. Gyöngyös, Kossuth u. 2. sz. alatti üzleteinkbe ii várjuk nagy szeretettel. ÍMp\ Hap’ A Hadi Pékség új akció 2004. január 9-től minden pénteken és szombaton kistorta akció' Lúdláb torta H szeletes 990,­1 január Tükörzselés 8 szeletes 790,- J | 9-10. Oroszkrém torta 8 szeletes 990,­1 Málnás-pudingos l januar f 16-17. 8 szeletes 790,- -J Kistorta akciónkkal az Egri Rádi Kávézó Zalár úti és Kossuth L. utcai illetve a SZUPEREXPRESS RAJZ-FESTÉS órák, felvételi felkészítés az Ifjúsági Ház műtermében. (Eger, Szé­chenyi u. 16.) Miczki Stella festőművész 70/389-4931-------------------------------------------------------•07350* E LADÓ két hónapos plüss ülőgarnitúra 3 db-os. A három- és kétszemélyes kana­pé ággyá alakítható. I.ár: 100.000 Ft. Érd: 36/418-428, 70/207-8090---------------------------------------------------*07311* ELVESZETT nagyméretű irattáskát meg­találója juttassa el dr. Tóth Ferenchez Eszterházy tér 6. 417-430---------------------------------------------------*07395* NÉMET munkaruha új és használt min­den munkakörhöz Hevesen a Piaccsar­nokban! Köpeny, kantáros és derekas nadrágok, munkáskabát stb.------------------------------------------------------ *06865* EGER belvárosi, forgalmas helyen lévő vendéglő+családi ház eladó. 20/451- 3846,20/315-3528-------------------------------------- *07128* 2 06 m!-es bontott raktárépület eladó. Tel.: 06/20/9576-118. U.itt 1 tonnás diesel targonca eladó.------------------------------------------------------ *073**

Next

/
Oldalképek
Tartalom