Heves Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-13 / 290. szám

16. OLDAL SPORT 2003. December 13., szombat |- H I R D E T É S Szükség és lehetőség a fejlődésre Átadták a kerékpárutat Eger és Felsőtárkány között Olimpián a magyar lányok! Kézilabda Melegebb időben, rövidebb kabátban kerékpárra szállt volna a miniszter is (Folytatás az 1. oldalról) A hátrányok leküzdésére a minisz­térium két pályázati tervet dolgoz majd ki. Az egyik az ötéves prog­ram keretén belül a régió tornater­meinek felújítását teszi lehetővé, melyre 4,2 milliárd forintot biztosí­tanak. A másik pályázat a községi és önkormányzati sportlétesítmé­nyek korszerűsítését segíti majd - mondta gyöngyösi sajtótájékozta­tóján a sportminiszter. Gyurcsány Ferenc Gyöngyösről Felsőtárkányba utazott, ahol ava­tóünnepségre várták. A rendezvé­nyen dr. Bajzát György polgármes­ter elmondta, hogy Eger és Felsőtárkány között 3,6 kilométer hosszúságban épült meg a kerék­párút. A beruházás költsége elérte a 82 millió forintot, amelyhez 60 milliót nyertek pályázat útján az állami költségvetésből. A kivitele­zés indoka az volt, hogy az utóbbi időszakban több halálos baleset történt a rendkívül forgalmas au­tóúton. A másik ok: a község szá­mít a sportturizmus fejlődésére. A most átadott kerékpárút kapcsoló­dik a faluban már elkészült, há­Bayern - Reál szuperrangadó Labdarúgás Az UEFA elkészítette a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének páro­sítását: VfB Stuttgart - Chelsea, FC Porto - Manchester United, Real Sociedad - Olympique Lyon, Celta Vigo - Arsenal, Bayern München - Real Madrid, Sparta Praha AC Milan, Deportivo La Coruña Juventus, Lokomotív Moszkva - AS Monaco. Az UEFA-kupában: FC Bruges Debrecen. ■ rom kilométer hosszúságú sza­kaszhoz. Dr. Nagy Imre, Eger polgármes­tere beszédében arra tért ki, hogy a városba érkező turisták rendszerint a Bükk irányába folytatják útjukat, s többen szívesen tennék ezt kerék­páron. Megjegyezte - szétnézve a vendégseregen -, hogy nyáron, ugyanebben a körben ismét össze­jöhetnének, s tehetnének egy túrát az elkészült kerékpárúton. VÍZILABDA OB I., férfiak A 9. forduló mérkőzése: ZF Hungária-Egri VK (7.) - Cegléd (11.) Eger, Bitskey-uszoda, szombat, 17.00. V.: Horváth S„ Pásztor. Tóth Kálmán, az egriek edzője: - Téved, aki azt hiszi, hogy a Ceg­léd könnyen verhető ellenfél. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a 6-12. helyezettek össze­csapásain szinte minden mecs­Gyurcsány Ferenc a hideg miatt kurtára fogta köszöntőjét. Azt mondta, hogy a tárkányiaknak és az egrieknek nem kell hálásnak lenniük a kormánynak a kapott pénzért, mert a pénz csak visszaér­kezett hozzájuk. Miként az a 9,7 millió forint is, amelyet most a sporttelep és az öltöző felújításá­hoz kapnak a Bozsik-program ke­retében. csen 1-2 gólos különbség volt. A vendégeknél véd a többszörös vá­logatott kapus Kuna, de több jó képességű szlovák is alkotja a ke­retet. A lengyelek elleni edzőmec­csek és a Komjádi-kupás találko­zók jó hangolást jelentettek. A szegedihez hasonló mentalitással kell küzdeni. Bele kell húzni az elején, és a végén sem szabad ki­engedni. Vasárnap este (18.00, Kőér út) a Domino-BHSE ellen nem lehetnek vérmes reménye­ink, a tisztes helytállás reményé­ben utazunk a fővárosba. ■ |J. M. - N. Z.I Teljes erőbedobással Ù] itornrc- masí út robtján Irmával pezsgésbe hozza • vizel így megsokszorozza Mé, J JF Olimpiai kvótát szerzett a magyar női kézilabda-válogatott, miután a fiumei középdöntő zárásaként gond nélkül legyőzte Ukrajnát, s ezzel a négy közé jutott a horvát­országi világbajnokságon. Az együttes a Koreai Köztársasággal találkozik szombaton Zágrábban a fináléba kerülésért. Utoljára 1980-ban Moszkvában fordult elő, hogy mindkét magyar kézilabda­csapat ötkarikás résztvevő volt! Középdöntő, II. csoport (Fiu­me), 3. forduló: Magyarország - Ukrajna 35:23 (18:10) Gd.: Radulovics 8/2, Lovász 7, Kulcsár 7, Siti 3, Kirsner 3, Szrnka 2, Ferling, Pigniczki, Bohus, Mehlmann, Farkas. A beteg szövetségi kapitány, Mocsai Lajos helyett Marczinka Zoltán irányította a csapatot. A U. csoport végeredménye: 1. Magyarország 7 pont, 2. Ukrajna 7, 3. Norvégia 7,4. Szlovénia 4,5. Ro­mánia 3, 6. Németország 2. (Azo­nos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.) Az 1. csoport végeredménye: 1. Franciaország 8, 2. Koreai Köz­társaság 6, 3. Spanyolország 5 (139:138), 4. Oroszország 5 (129:129), 5. Szerbia és Monte­negró 4, 6. Ausztria 2. A vb további programja (Zág­ráb), szombat, az 5. helyért: Spanyolország - Norvégia, 13:30. Elődöntő 1. 16.00: Fran­ciaország - Ukrajna, Elődöntő, 2., 19.15: Magyarország - Koreai Köztársaság. Vasárnap, 16.00: a 3. helyért. 19.15: Döntő. Az olimpiai résztvevők (10 csapat): Görögország, Brazília, Dánia, Angola, Kína, Ukrajna, Franciaország, Magyarország, Korea, valamint a Spanyolország - Norvégia párharc győztese. ■ Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz: NBII., Gárdos- csoport, férfiak: Karácsond I. - Makó, 11.00. Floorball: OB /., férfiak: Mecman Eger ISE - Arcadom SE, Eger, Pásztorvölgyi csarnok, 9.00. Lábtoll-labda: Stag Building- kupa országos ranglistaverseny, Egerszalók, 9.00. Sakk: Füzesabony Open FIDE-értékszámszerző verseny, Füzesabony, Művelődési Köz­pont, 14.00. Teke: NB I.: Bélapátfalva - Kazincbarcika, 15.00. Vízilabda: OB I., férfiak: ZF Hungária-Egri VK - Cegléd, Eger, Bitskey uszoda, 17.00. Teremlabdarúgás: VIII. Errea- kupa pénzdíjas felnőtt-torna, Gyöngyös, Kálvária-parti csar­nok, 10.00. II. Pásztorvölgyi baj­nokság, Eger, Pásztorvölgyi csar­nok, 12.00. „Pozsonyi úti” baj­nokság, Eger, Pozsonyi út, 10.00. Vasárnap Asztalitenisz: NB III. Márton- csoport, 10.00: Karácsond II. - Balassagyarmat, Kömlő II. - Sal­gótarjáni Petőfi DSE, HMÖ SE Eger - Karácsond III. Kézilabda: NB I/B., férfiak: Gyöngyösi Főiskola KK - Kis­kunhalas, Gyöngyös, Kálvária­part, 18.00. Adidas országos gyermekbajnokság, Eger, Pász­torvölgyi csarnok, 9.00. Sakk: Füzesabony Open FIDE-értékszámszerző verseny, Füzesabony, Művelődési Köz­pont, 14.00. Teke: NB II.: Energia SC Gyöngyös - Széchenyi SC Eger, Gyöngyös, Egri út, 9.00. Természetjárás: A Bükki VM SE 16 km-es nyüt Hótaposó-túrája a Felsőtárkány - Varró-ház - Mell- ér-völgy - Arany-forrás - Nyírjes - VaiTÓ-ház - Felsőtárkány útvona­lon. Találkozó: Eger, autóbusz-pá­lyaudvar, 8.40. Teremlabdarúgás: Bajnokok Tornája, Eger, körcsarnok, 9.00. Szikra Kft.-kupa téli bajnokság, Eger, Pozsonyi út, 9.00, ______■ S uliNETt lányok Laurincsik Orsolya 20 éves, Ernőd Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolája - 14. évf. fjjlfjl« Mpii Magasság: 165 cm Csillagjegy: Bika Hobbi: Olvasás, buli, aerobic Kedvenc étel: Gyros Könyv: Bűn és bűnhődés Film: Moulin Rouge Zene: Fekete Pákó KÉPEK, ÉS SZAVAZÁS AZ INTERNETEN: www.hevesmegyeihirlap.hu Juhászné: csak edzőként Röplabda A rossz hír: játékosként a jövő­ben egy ideig megint nem szá­míthat Juhászné Tóth Máriára az Agria RC Eger csapata. A jó hír: „Marcsi” újra kisbabát vár, és ez nem akadályozza abban, hogy edzőként az NB I-es női gárda rendelkezésére álljon.- A tavaly decemberben született Flórának kistestvére lesz - mondta érdeklődésünkre az eddig játékos­edzőként tevékenykedett Juhászné.- Bár még csak két hónapos terhes vagyok, ám orvosi javaslatra fel kell hagynom a játékkaL Nagyon örü­lünk annak, hogy babát várhatunk, és most szerencsére úgy néz ki, hogy a bajnoki évet végig a csapat mellett tudom tölteni, mén júliusban fogok szülni, addigra pedig bőoen véget ér. . a pontvadászaLkP " Vz-tfaü’ A másik rossz hír: az ifjúsági korú, tehetségét már a korosztá­lyos válogatottban is megvillantó Dobi Edina - szintén orvosi ta­nácsra - féléves kihagyásra kény­szerül. Marad a gyógytorna és az úszás, no meg a szurkolás a töb­bieknek, akik bizony ma reggel fél hatkor (egy nappal előrébb hozták a mérkőzést) úgy keltek útra Kalocsám, hogy mindössze 6 fő alkotta a felnőttkeretet. A másik jó hír: mutatkozik arra esély, hogy az elkövetkezendő időben egy-két régebbi játékos vis­szatér a csapathoz, és az sem elha­nyagolható tény, hogy az ifjabbak szépen jönnek fel. Juhászné egyébként győzelmet vár csapatá­tól a 11.30-kor kezdődő összecsa­páson, ami az idei utolsó tétmér­kőzése lesz az Agria RC-nek. (BODII £0 ' Ha nyerünk, felezünk A Hesi Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, az 50. héten 117 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Hanyi Mihály, Füzesabony, Dózsa Gy. út 63. (szelvényszáma: 3999928), és Guba Sándor, Domoszló, Dobó út 15. (szelvényszáma: 0388126) alatti tippelőinknek kedvezett. HANYI GUBA MIHÁLY SÁNDOR 1. Bochum _ Frankfurt 1 X2 2. Hamburg­Freiburg 1 1 3. Hertha BSC­1860 München 12 X2 4. Kaiserslautem­Schalke 04 X X 5. Leverkusen­Bremen X 1 6. Rostock­1. FC Köln 12 12 7. Wolfsburg­Hannover X 1X2 8. M.gladbach­Dortmund 12 1 9. Perugia­Sampdoria 1 X 10. Ancona­Lazio X X 11. Bologna­Intemazionale 1X 12 12. Juventus­Parma 1X2 1 13. Reggina­Chievo X X 14. Bayern München­Stuttgart X 2 ■ ________________SZUPEREXPRESSZ E GER, Váczi M. út 7. sz., kertes ház 192 nsz­es telken, kétszintes, 110 m /szint, eladó garázzsal, kis melléképülettel. 36/463-096--------------------- *06079* 8NAGYRÉDÉN parasztház eladó. 06- 30/291-9660---------------------------------------------------------------------------- *06125* E LADÓ 2107-es kék benzin-gázos, lejárt mű­szakival, kis motorhibával, tár: 90 eFt. Érd.: 20/41-55-261---------------------------------------------------------------------------- *06004* 8 ‘90-ES, 07-es Lada eladó. 06/70/331- 9020---------------------------------------------------------------------------- *06151* Ő Z-, szarvas-, muflon-, vaddisznó-trófeák el­adók. T.: 36/412-984---------- -------------------------------------——--------*04768* P B GÁZPALACKOK, húsdarálók, hurkatöltő és orosz táskavarrógép eladó. 36/313-417, 30/368-9990 ——------------------------------------------------------------ *06070* HÍZÓ és 30-35 kg-os malacok eladók. Hat­van. Tel: 30/3640-520 MENEDZSERASSZISZTENSI középfokú szám.tech. végzettséggel, 2 nyelvvizsgával munkát keresek. Érd.: 06-20/3737-628--------------------------------------------------------------------- *06051*

Next

/
Oldalképek
Tartalom