Heves Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-08 / 285. szám
8. OLDAL KÖRZETE 2003. December 8., hétfő PÉTERVÁS ÁRA É Adventi programok. A hagyományokhoz híven idén is megrendezik a térségben a karácsonyt váró adventi rendezvényeket, amelynek keretében a térség országgyűlési képviselője, Sós Tamás is meggyújt egy- egy szál gyertyát a koszorún. Az első alkalommal Balatonban tartottak ilyen estet, tegnap pedig Pétervásárán töltöttek el egy meghitt estét az ünnepvárók. A jelenlévő gyermekek ajándékban is részesültek. A gyertyagyújtás következő állomása december 14-én Istenmezeje, míg a negyedik 21-én Sírok lesz. Mindenütt a művelődési házban, délután 5 órakor kezdődik a program. A belépés, a részvétel ingyenes, a rendezők szeretettel várnak mindenkit. Születésnapi köszöntő. Szaj- lán a legutóbbi önkormányzati ülésen az önkormányzat első háromnegyed éves gazdálkodását értékelték, majd a jövő évi tervkoncepciót véleményezték a képviselők. A községben immár hagyomány, hogy a faluban élő, 90. életévüket betöltő személyeket az önkormányzat külön köszönti születésnapjukon. Legutóbb november 30-án Kiss Józsefnét (lánykori nevén Lakatos Veronika) keresték fel a hivatalból, hogy virággal és ajándékkal kedveskedjenek az idős néninek. Veronka néni korához képest jó egészségnek örvend. Elkészült a beruházás. Mát- raballán december 18-án délután 3 órakor kerül sor a szennyvízberuházás ünnepélyes átadására. Az ünnepségen jelen lesz Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Sós Tamás, a térség országgyűlési képviselője. Délután négy órától a helyi nyugdíjasklub és az általános iskolások adnak műsort. Bács Ferenc a színpadon. Recsken a Bányász Művelődési Házban december 11-én, csütörtökön este hat órai kezdettel Bács Ferenc színművész előadóestjét tekinthetik meg az érdeklődők. December 16-án este 6 órától Tunyogi Péter és Pálfi Zoltán színművészek lépnek színpadra. _______________■ Á tadták az utolsó lakásotthont A gyerekek boldogan vehették birtokukba új otthonukat fotó: ötvös imre Tegnap délután ünnepélyes keretek között adták át a Heves Megyei Önkormányzat Pétervásárai Gyermekotthonának szépen berendezett negyedik lakásotthonát. A gyermek- védelmi törvény előírásai szerint az előző években Istenmezején és Pétervásárán költözhettek családi házakba a korábban nagy létszámú gyermekotthonban nevelkedő gyermekek, tegnap pedig újabb 12 fiatal vehette birtokába új otthonát. Pétervására Az eseményen jelen voltak a megyei gyermekvédelmi szakemberek, a fenntartó megyei önkormányzat, valamint az otthont pártoló intézmények, szervezetek képviselői. Az intézmény igazgatónője, Földi Györgyné köszöntőjében kiemelte, hogy a korszerű, családias lakásotthonokat a megyei önkormányzat és a város közötti ingatlancserének köszönhetően sikerült kialakítani. Tavaly két lakást vásároltak és újítottak fel a városban, egyet pedig Istenmezején. Ezekbe az ízlésesen berendezett otthonokba 12-12 különböző korú állami gondozott gyermek költözhetett be, szakképzett gondozók és pedagógusok állandó felügyelete mellett. Az utolsó, negyedik otthont tegnap avatták fel, így a karácsonyi ünnepeket már családi hangulatban és körülmények között tölthetik a kis lakók. A térség országgyűlési képviselője, Sós Tamás ezt követően arról beszélt, hogy ez a mostani ünnepi esemény ismét ráirányítja a figyelmet a megyei gyermekvédelmi szakemberek szakértő munkájára, amiért valamennyi dolgozónak köszönet jár. Emlékeztetett arra is, hogy a kezdeti lépések néhány településen nehézségbe ütköztek, miután nem volt könnyű megküzdeni az előítéletekkel. Mára azonban szinte mindenütt megbarátkoztak ezzel a megoldással, amely ideális feltételeket biztosít arra, hogy az itt élő és nevelkedő gyermekek a korábbinál sokkal könnye- débben beilleszkedjenek a társadalomba. A beruházás mintegy 60 millió forintba került, ebből 27 millió forintot pályázat útján sikerült előteremteni, a fennmaradó összeget pedig a fenntartó megyei önkormányzat biztosította. A gyermekotthon alkalmazásában jelenleg 35 helyben és a környéken élő dolgozó tevékenykedik, akik kivétel nélkül jól képzett szakemberek. A tegnapi otthonavatással új, nyugodtabb periódus kezdődik mind a gyermekvédelemben dolgozók, mind a gondozottak számára. __________________________________IB.K.I S zociális kerekasztal PÉTERVÁSÁRA Az önkormányzat a közelmúltban fogadta el szolgáltatástervezési koncepcióját. Az ebben foglalt feladatok összehangolására és megoldására szociálpolitikai kerékasztah hoztak létre, melynek tagjai a város polgár- mestere és jegyzője, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke, valamint a település szociális feladatokat ellátó intézményeinek, illetve civilszervezeteinek vezetői. A koncepció szerint folyamatosan figyelemmel kísérik a lakosságszám alakulását, korösszetételét, illetve a különböző szolgáltatások iránti igényeket. Megszabják az ütemtervet a szolgáltatások biztosításáról, a működtetési, finanszírozási, fejlesztési feladatokat, az együttműködés kereteit, ületve az egyes csoportokról (idősek, hajléktalanok, pszichiátriai betegek) való speciális gondoskodás feltételeit. A koordinációt ellátó kerékasztal tevékenységét szabályozó szervezeti működési szabályzatot a napokban fogadták el az érintettek. ■ részt vehetnek. A rendezők számítanak közreműködésükre a finom falatok elkészítésében, a hurka- és kolbásztöltésben is. A már konyhakész főznivalókat helyben sütik-főzik a gyakorlott szakácsok, és az esti órákig a remények szerint az utolsó falat is elfogy. A program célja nem csupán egy jó hangulatban eltöltött nap, hanem az is, hogy a fiatalok a gyakorlatban is megtapasztalhassák, milyen munkával jár egy hamisítatlan vidéki disznóölés. ■ Támogatott főiskolások Bükkszenterzsébet A településen a közelmúltban megtartott testületi ülésen áttekintették az elmúlt háromnegyed év gazdálkodását és felvázolták a jövő évi terv- koncepciót. Döntöttek arról is, hogy csatlakoznakaBureaHungariraAto- pítványhoz. A helyhatóság döntése értelmében idén 10 felsőfokú oktatási intézményben tanuló diák kap támogatást, egyenként 5000 forint értékben. A napokban közmeghallgatást is tartottak a faluban, ahol a lakosság a folyamatban lévő szennyvízberuházással kapcsolatos kérdéseit fogalmazhatta meg a kivitelező jelen lévő képviselőjének. Több elmarasztaló vélemény is elhangzott a kivitelezés minőségével kapcsolatban. Többen szóvá tették, hogy lassan haladnak a házi bekötések, és a helyreállítási munkák is hagynak maguk után kívánnivalót. ■ Időseket köszöntöttek Polgárőrök tizenkét éve Párád A településen tizenkét évvel ezelőtt, 1991-ben - nyugodtan mondhatni, megyeszerte az elsők között - alakult meg a polgárőrség. A testület vezetője, Puhala József lapunk érdeklődésére kifejtette: jelenleg tizennégy aktív taggal működnek, s a munkából mindenki önzetlenül kiveszi a részét. Nagyon jó a kapcsolatuk a helyi rendőrökkel, az éjszakai szolgálatokról, járőrözésről is egyeztetnek, mindig számíthatnak egymásra. A polgárőrök nem minden este járőröznek, hanem alapvetően akkor, amikor a rendőrök igénylik. A parádi polgárőrök biztosítják a községben tartott különféle rendezvényeket. Ott voltak például a palócnapon, az alkalmankénti bálokon, s készülnek a hétvégi, vasárnapi búcsúra, majd a közelgő romabálra és a karácsonyi ünnepekre is. A településen, illetve a közigazgatásilag Párádhoz tartozó Parádfürdőn lévő két posta- hivatalnál szintén jelen vannak délután, amikor a pénzszállítás történik. Szerencsére sosem jelent problémát, hogy van-e ember, aki a feladatot vállalja - hangsúlyozta a vezető. Puhala József elmondta: hasznos segítséget nyújt számukra az a szolgálati autó, amit a Heves Megyei Rendőr- Főkapitányságtól kaptak. A kocsi fenntartásának költségeit a parádi polgármesteri hivatal vállalta. Az önkormányzattól jövőre támogatást remélnek formaruha vásárlásához, valamint rádió adó-vevő berendezés beszerzéséhez is. Mivel jó a kontaktus, előreláthatólag sikerül megállapodni az anyagiakról. Ugyancsak kiváló a kapcsolat a szomszédos Parádsasvár polgárőrségével. Az ottani testület vezetője, Jakab Márton és Puhala József együtt jártak például Istenmezején és Pétervásárán, ahol tapasztalataikkal segítették a pol- gárőrség szervezését. _________■ Má traderecske ~ Az önkormányzat nevében Zám Fe-------- renc polgármester köszöntötte a A községben.már hagyomány, hogy megjelenteket, akiknek idén egy népminden évben köszöntik az idős em- zenei összeállítással kedveskedtek a bereket. Az elmúlt pénteken a helyi szervezők. Balogh Albert és zeneka- sportcsamokba várták azt a közel ra, valamint a meghívott előadómű- 300 nyugdíjaskorú derecskéi lakost, vészek jó hangulatot teremtettek. A akik aktív éveikben sokat tettek a te- rendezvény keretében jelképes aján- lepülés épüléséért, gazdagodásáért, dékot is átvehettek az ünnepeltek, m Adventi esték Sírok A községben az Adventi esték rendezvénysorozat keretében az elmúlt pénteken szavalóversenyt rendeztek a könyvtárban a községben élők részvételével, majd Horváth Ferenc színművész előadóestjét tekinthették meg. December 12-én délután öt órakor a szajlai hagyományőrző együttes betlehemes játékára várják az érdeklődőket. Ezt követően lépnek színpadra Blaskó Balázs és Saámssy Kinga színművészek is. A karácsony előtti pénteken, 19-én az általános iskolások ünnepi műsorát tekinthetik meg, majd 21-én délután 5 órakor a térség országgyűlési képviselőjének részvételével gyújtják meg az utolsó gyertyát az ünnepi koszorún. ■ Rajzok a körzetből PÉTERVÁSÁRA A választókörzet országgyűlési képviselőjének, Sós Tamásnak és a FIB pétervásárai szervezete vezetőjének, Kiss Helgának a kezdeményezésére rajzpályázatot írtak ki a térségben élő általános iskolások részére „Ilyennek szeretném látni a körzetemet karácsonykor” címmel. A felhívásra a kiírt határidőig tizenhét településről több mint 300 pályamű érkezett, melyekből tegnap délután a városi művelődési házban nyílt kiállítás. A változatos technikával készült alkotások értékelésekor nem volt könnyű feladata a zsűrinek, épp ezért a fődíj és a különjutal- mak mellett valamennyi résztvevő ajándékot kapott. A díjkiosztást követően a délután 5 órakor kezdődött adventi ünnepségen gyújtották meg a ko- szorú második gyertyáját. _____■ A kiállított rajzok már a közelgő ünnepet idézték________________ fotó: ötvös imre R endhagyó disznótoros _______Erdőkövesd_______ A Heves Megyei Önkormányzat Pétervásárai Gyermekotthonának lakói számára különleges meglepetést tartogatnak a településen karácsony tájékán. A tervek szerint valamennyi gyermeket vendégül látják egy egész napos disznótorra A december 23-ra tervezett program a reggeli órákban kezdődik, amikor is a kiszemelt sertés áldozatul esik a böllér késének. A sertésfeldolgozás fázisaiban a meghívott gyerekek is