Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-08 / 260. szám

Tisztelt Olvasó! Egy olyan címlista összeállításában kérjük segítségét, mellyel azt gon­doljuk, hogy Önnek, illetve barátai­nak, rokonaiknak is örömet szerez­hetünk. Színházunk sikerének egyik fokmérője, hogy hány helyre hívják meg társulatunkat, előadása­inkat a megyeszékhelyen kívül. Fesztiválokon vendégszere- plünk és több budapesti színház is szívesen lát bennünket előadá­sainkkal. Fontosnak gondoljuk, hogy ezen alkalmakkor olyan né­zők üljenek a nézőtéren, akik az előadás megtekintésén túl vala­milyen kötődést éreznek Eger­hez, Heves megyéhez, netán in­nen elszármazott budapesti lako­sok. Tehát ha tud valakiről, aki ér­deklődik színházunk iránt, és el­juttatja hozzánk az illető címét, készek vagyunk minden egyes budapesti megjelenésünk előtt, arról értesíteni őt, hogy időben le­foglalhassa helyét előadásunkra. Köszönettel: Gárdonyi Géza Színház Igazgatósága Titkársági tel: 36/510-701 Fax: 36/313-838 e-mail: ggszinhazé>agria.hu Theátrumi hírek Szín-Társulat a főiskolán Anger Zsolt, a Gárdonyi Géza Színház Jászai-díjas színművésze vezetésével kezdte meg a munkát az egri főiskola Szín-Társulata. A próbák során Ilpo Tuomarila: Vonat című művével foglalkoz­nak - Frank Gabriella fordításá­ban. A kortárs finn szerző rendkí­vül ironikus hangvételű, mai té­májú műve a nyolcvanas évek­ben a Tamperéi Színházi Feszti­válon díjat nyert. A próbák a nép­szerű színész-rendező vezetésé­vel igen jó hangulatban zajlanak. Hallgatói bérlet Közel háromszáz főiskolai hallgató váltott bérletet a szín­ház Eszterházy-sorozatára. Az egri Gárdonyi Géza Szín­ház és az Eszterházy Károly Fő­iskola ebben az évadban is meg­hirdeti színházbérletét. A három alkalomra szóló Eszterházy- bérlet keretében a hallgatók ok­tóber 28-án Sarkadi Imre: Elve­szett paradicsom című drámá­ját nézték meg, az előadás után pedig találkoztak az alkotókkal. Decemberig Vajda Katalin: Anconai szerelmesek című ze­nés vígjátékát és egy választott stúdiódarabot látnak. ■ Mumusok a színházban Félelmetesek vagy szerethetők? Csütörtökön mutatta be a Gárdonyi Géza Színház társulata Rá­kos Péter és Bomai Tibor Mumus című gyermekmusicaljét. Az alkotókat kérdeztük a Mumusról, a mumusok világáról. Bomai Tibor:- A darabot valamikor a ki­lencvenes évek elején írtuk Rá­kos Péterrel. Egyszer csak felmerült, hogy fel kellene épí­teni a Mumusok világát. Megír­tuk a musicalt, terveztünk mellé tv-sorozatot, rádióműsort, sőt megrajzoltuk Mumus-ország tér­képét is. Majd elkezdtek életre kel­ni ezek az ötletek: megszületett a színdarab. A többiek még a fiók­ban várakoznak... A MUMUS arról szól, hogy addig félünk valamitől, amíg meg nem ismerjük. Ha azt mondom: félek valamitől, akár azt is mondhatnám, hogy nem isme­rem. A darabban szereplő gyere­kek is ahogy megismerik Mumus­országot, annál inkább megszere­tik őket. Hüse Csaba, Dani- Gyermek­koromban fél­tem a sötét sar­koktól, a ku­tyáktól. Sok mindenben lát­tam szörnye­ket, „mumu­sokat”. Éjsza­kánként példá­ul az állólámpában. Az előadás­ban szereplő Mumusok na­gyon kedves és szerethető lé­nyek. Rácz János, Marci:- Engem so­hasem ijesztget­tek mumusok­kal. A darab nagyon meglepett, hi­szen nagyon mai a nyelvezete! Papp Gabi, Lina:- Van egy társam, Mickó, akivel - ha egyedül hagy­nak a fiúk - mindent meg­beszélek. Ez a Lina egy hat­éves kislány, aki rácsodálko­zik a világra. Ez a pici lány még kíváncsi, semmitől nem ijed meg. A villámlástól és a vihartól na­gyon fél, de a Mumustól nem, mert nem ismeri. Amikor bekerül Mumus-országba, rájön, hogy nem szörnyetegek, hanem jók, és csak segíteni akarnak az embe­reknek. Sok-sok kaland után bebi­zonyítja testvéreinek, hogy nem kell félniük ezektől a lényektől. Már alig várom, hogy gyerekek ül­jenek a nézőtéren! Imádom őket, a legőszintébb és a legkritikusabb közönség. Szabó Máté, rendező: Amiről azt gondoljuk, hogy rossz, nem biztos, hogy rosszat akar. Ezt a filo­zofikus kérdést a darab fősze­replője, Lina is körüljárja. Ugyan ma már nehéz bármivel is ijesztgetni a gyerekeket, mert el­halmoz bennünket rémisztő és vé­res jelenetekkel a tv vagy a híradó. Hálás munka színpadra állítani ezt a darabot, nagyon élvezem. Kreatí­van megírt, bonyolultan forgatott cselekmény, melyben minden a gyerekekért van. pilhy csenő« Alapítványi tervek A Gárdonyi Géza Színházért Alapítvány hat éve jött létre azzal a céllal, hogy a színhá­zat szerető és pártoló egyé­nek, intézmények, vállalkozá­sok támogatására alapozva er­kölcsi és anyagi segítséget nyújtson a színház művészeti munkájához, a fiatal tehetsé­gek érvényesüléséhez.- Ezen belül minden esz­tendőben kiemelünk egy-két, támogatásra érdemes felada­tot. Az idei színházi évadban támogatók bevonásával annak a programnak a megvalósítá­sában veszünk részt, amely­nek eredményeként minél több akadályozott ember el­juthat színházba, és számukra is élvezhetővé válnak az elő­adások. Ezen túl a színészház­ba most beköltöző fiatal mű­vészek lakáskörülményeinek javítását kívántuk előmozdíta­ni - emelte ki Kiss Sándor, az alapítvány elnöke. - Hogy munkánk valóban hatékony legyen, számítunk az egyé­nek, intézmények adakozásá­ra, a jövedelem- és az iparűzé­si adó címkézhető részére. Mindezek mellett az alapít­vány az egri üzletemberekkel létrehozza a Gárdonyi-klu­bot, melynek keretében köl­csönösen hasznos kapcsolatot építünk ki a színház és a gaz­daság vezetői között. Hagyo­mányteremtő céllal idéznénk fel az egykori bálok hangula­tát: szilveszterkor az Anconai szerelmesek című olasz zenés komédia előadására hívjuk az érdeklődőket, ezt követően vacsorával egybekötött han­gulatos táncpartival köszönt­jük az új esztendőt. Farsang­kor pedig álarcosbált szerve­zünk, ahol a maskara viselete kötelező! Örömmel vennénk, ha ebben az évadban is mind többen támogatnák alapítvá­nyunkat; _____________________■ G árdonyi Géza Színház November havi műsor ■■■■■■ 8. SZOMBAT 19.00 SZÁZ ÉV MAGÁNY Bérletszünet 11. KEDD 15.30 MUMUS Móra Ferenc bérlet 12. SZERDA 10.00 MUMUS Fazekas Mihály bérlet 13.CSÜTÖRTÖK 10.00 MUMUS Szabó Lőrinc bérlet 14. PÉNTEK 10.00 MUMUS Weöres Sándor bérlet 15. SZOMBAT 19.00 BUDAPEST KLEZMER BAND koncertje 19.00 VALAHOL EURÓPÁBAN Bartók B. Kamaraszínház Dunaújváros 16. VASÁRNAP 15.00 VALAHOL EURÓPÁBAN Bartók B. Kamaraszínház 19.00 Dunaújváros VALAHOL EURÓPÁBAN Bartók B. Kamaraszínház Dunaújváros 18. KEDD ' 16.00 ELVESZETT PARADICSOM Ady Endre bérlet 19. SZERDA 16.00 MUMUS József Attila bérlet 20. CSÜTÖRTÖK 10.00 MUMUS Benedek Elek bérlet 14.00 MUMUS Móricz Zsigmond bérlet 21. PÉNTEK 19.00 SZÁZ EV MAGANY Bérletszünet 22. SZOMBAT 15.00 ANCONAI SZERELMESEK Remenyik Zsigmond b. 25. KEDD 19.00 19.00 ANCONAI SZERELMESEK SZÁZ ÉV MAGÁNY Illyés Gyula bérlet Bp. Thália Színház 26. SZERDA 27. CSÜTÖRTÖK 19.00 19.00 ANCONAI SZERELMESEK ELVESZETT PARADICSOM Radnóti Miklós bérlet Bródy Sándor bérlet 28. PÉNTEK 19.00 ELVESZETT PARADICSOM Pedagógus bérlet 29. SZOMBAT 19.00 MÁGNÁS MISKA Bérletszünet ■■■■■■ ■■■■■■■■■■ 8. SZOMBAT 19.00 ÉBREDÉS 9. VASÁRNAP 19.00 GALAMBOK Bp. Thália stúdió 12. SZERDA 19.00 KING KONG LÁNYAI Budapest, Kamra 13. CSÜTÖRTÖK 19.00 NYAFOGÓK ­14. PÉNTEK 17. HÉTFŐ 19.00 NYAFOGÓK 19.00 KING KONG LÁNYAI Budapest, Kamra 18. KEDD 19.00 NYAFOGÓK 19. SZERDA 19.00 NYAFOGÓK 21. PÉNTEK 19.00 ÉBREDÉS 23. VASÁRNAP 19.00 GALAMBOK Bp. Thália stúdió 25.KEDD 19.00 ÉBREDÉS Bp. Merlin Színház 30. VASÁRNAP 19.00 GALAMBOK Bp. Thália Stúdió RAJ) Z PÁLYÁZAT Az ECjRi CÁRdoNyi Géza SzínIház Rákos Péter - Bomai Tibor MU^US CÍMŰ qyERMEkMUSiCAljÉÍHEZ kApCSolÓdvA RAjzpÁlyÁZATOT kíÍRdET (sZAbAdoN váIasztott tecIhníMvaI) ÉqER VÁROS ÓVodÁSAi ÉS ÁItaIÁNOS ískolÁSAi RÉSZÉRE MilyENEk A ő^UMUSOk? címmeI. A pÁlvÁZATokAT VÁRjuk 2004. jANUAR I5'jq CÍMÜNkRE (EqER, Hatvan! kApu tér 4.). A RAjZokbÓl kiÁUÍTÁST RENdEZÜNk, AMEÍy MEqTEkiNTlHETŐ (eErüÁR l'TŐl, A SZÍNHÁZ EÍŐCSARNokÁbAN, VaIaMÍNT INTERNETES boNUpUNkoN (\VWW.qARdONyÍSZÍNbAZ.bu) . A pÁlyAMUNkÁkAT díjAzzuk, meIvrőI a Heves MEqyEi HírIap tasÁbjAiN, íUeTVE A VÁROSÍ TeIevÍZÍÓ KÉpÚjSÁqÁN kERESZTÜl AduNk TÁjÉkoZTATÁST. Játék Játsszon Velünk! Az egri Gárdonyi Géza Színház a 2003/2004-es évadban játé­kot hirdet az Interneten. Előadásainkkal kapcsolatban kéthe­tente felteszünk egy-egy kérdést. A megfelelő választ pedig várjuk a színház postai (3300 Eger, Hatvani kapu tér 4.) vagy e-mail címére f ggszinhaz@agria.hu ). A helyes megfejtők kö­zül minden alkalommal kisorsolunk egyet, aki vendégünk le­het egy-egy előadásra. Az évad végén pedig a legtöbb helyes választ beküldők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. Játékunk harmadik fordulójának helyes megfejtése a következő: Idén az Anconai szerelmesek, az Otelló Gyulaházán és a Nyafogók című vígjátékokat tűzi műsorára a színház. A helyes választ beküldők közül Király Ferencné novaji nézőnk nyert a sorsoláson 2 jegyet az előadások valamelyikére. (Nyeremé­nyét átveheti a színház Szervező Irodájában). A 2003/2004-es évad során bemutatott előadásokkal kapcsolatos kérdések, melyek kéthe­tente jelennek meg az EgerOnline internetes portálján, jobb vagy bal oldalon álló bannerban. Ebben szerepel a színház lógója és a heti kérdés, valamint a nyeremény és az alábbi szöveg: — Mitől fél a Mumus című gyermekmusical főszereplője, Lina? Nyeremény: 2 jegy a Mumus című gyermekmusical egyik előadá­sára. ■ A Galambok kirepülnek Körösi Zoltán Galambok című darabját Csizmadia Tibor igaz­gató-főrendező rendezésében az elmúlt évad végén mutatta be a Gárdonyi Géza Színház társulata a stúdiószínpadon nagy sikerrel. Az előadás most megújulva tovább él, novem­ber 9-től tíz alkalommal mutatják be fővárosi közönség előtt a Thália Színház Új Stúdiójában. Az előadás szereplői közül két olyan színművésszel beszélgettünk, akiknek nem idegen a budapesti közeg, és megkérdeztük a rendezőt is, mit vár a Thália-beli bemutatóktól úgy is, mint a színház direktora. Kaszás Gergő- Jónéhány darabban ját­szik a főváros­ban jelenleg is, mégis milyen érzés immár „vidéki” szí­nészként visz- szamenni Bu­dapestre?- Amikor először beszélgettünk Csizmadia Tiborral, hogy Egerbe szerződjek, akkor az egyik legfon­tosabb érv az volt, hogy ő szerette volna bekapcsolni Egert az orszá­gos színházi vérkeringésbe. E terv megvalósulásának része volt a Va­lahol Európában országos sikere, és része ez az előadás is, melyről már születésekor tudni lehetett, hogy a Tháliában menni fog. Ez pedig nagyon fontos az egri szín­ház számára, és ennek nagyon-na- gyon örülök. Hiába van közel a vá­ros Pesthez, még nem szállnak föl az emberek a vonatm, vagy ülnek autóba, hogy eljöjjenek, és meg­nézzenek egy-egy mégoly jó elő­adást is. Ezért kell nekünk kimoz­dulni, és mind többfelé megmutat­nunk magunkat.- Ennek az útnak, melyen elin­dult az egri színház, van-e már kézzelfogható hozománya?- Kimondottan van. Színész­kollégákkal és kritikusokkal be­szélgetve azt mondhatom, hogy most már egyértelműen figyelnek arra, ami Egerben történik. Az el­sőrendű cél természetesen az kell, hogy legyen és az is marad, hogy az itt készülő előadásokra itt teljen meg a színház, az egri emberek jöjjenek és érezzék maguknak mindazt, ami e falak között, az ő színházukban születik. Lehet me­rész és szokatlan dolgokat csinál­ni, ahogyan ezt az előző évadunk is bizonyította, de eközben folya­matosan kommunikálni kell a kö­zönséggel, el ne szakadjunk azok­tól, akiknek készülnek az előadá­sok. Az a jó, ha a néző drukkere az újításnak.- A Galambokat hol helyezi el ebben az újfajta színházmarke- ting-stratégiában?- Mindenképpen fontos elő­adás, mai szerző mai darabja, mely mindig jól hangzik. Függet­lenül attól, hol készült, vállalha­tó, jó előadás. Nem véletlen, hogy már születése közben meg­köttetett a Tháliával a megállapo­dás a közös produkcióról. Az a legfontosabb, hogy a plakátokon ott fog szerepelni, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház előadása. Ahogyan én bárhova megyek, igyekszem kiprovokálni, hogy szóba kerüljön az: Egerben va­gyok, itt dolgozom.- Miért fontos ez Önnek?- Nem nekem fontos, hanem úgy érzem, az a jó pár tehetséges ember, akit itt megismertem, olyan művész, akiket látni és is­merni kell, akikről tudni illik a magyar színházi közéletben. Eze­ket az embereket bátorítani is kell. Jó érzés mindannyiunknak, ha vannak visszajelzések a mun­kánkról. Tavaly, tavalyelőtt már elkezdődött valami a színházban, az idén pedig már látható, hogy nagyon izgalmas dolgok lesznek itt, amikre igenis figyeljenek oda! Hiszek abban, ha tehetséges em­berek - mint itt - összejönnek, bármilyen műfajban képesek színvonalas munkákat csinálni. Bozó Andrea önnek sem szokat­lan, hogy a fő­városban lép közönség elé.- Jelenleg is több produkci­óban szerepe­lek, a Merlin- ben, Katona Jó­zsef Színházban, ahol nagy sikerrel játsszuk a Gárdonyi Géza Színház és a Katona közös produkcióját, a King Kong lányait is. Most pedig a Galambokkal megyünk a Tháliába.- Ezek közt az előadások közt mit jelent Önnek a Galambok?- Nagyon jó élmény, várom, hogy újra csináljuk, hisz ilyen já­tékban még sohasem vettem részt. Igazi átlényegülés, hisz nem a saját koromat, ráadásul egészen más figurát játszom, mint amit eddig valaha is, ezért szeretem, és szeretem benne a társaimat. Jó munka volt, és kí­váncsi vagyok, hogyan fogadja majd az ottani közönség. Nem szeretek ilyet előre mondani, de azt remélem, vevők lesznek a Ga­lambokra a Tháliában is, csak­úgy, mint Egerben voltak.- Pesti vagy egri színésznőként lép majd színpadra a Thália új stúdiójában?- Világpolgárként, színészként. Ott is otthon érzem magam, meg Egerben is itthon vagyok. Színpa­don játszunk és mindegy, melyik városban. A lényeg az, hogy jól te­gyük a dolgunk. Csizmadia Tibor- Most nem mint rendezőt, hanem mint igazgatót kér­dezem. Mit je­lenthet marke­ting-szempont­ból az egri szín­háznak ez a so­rozat, amit a Galambokból játszanak a fővá­rosban?- Ezt nem tudom megjósolni, mert sokesélyes a dolog. Az vi­szont immár természetes, hogy vannak olyan produkcióink, me­lyek jelen vannak a fővárosban és az országban. Gondolok itt a King Kong lányaira, a Valahol Európában-ra, és most a Galam­bokra, melyet a Thália Színház sa­ját produkcióként kezeli. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ez azt jelenti, hogy nekünk nem kerül pénzbe, hanem még hoz is a konyhára. Befogadó színházként ez a Tháliának feladata is. Ők első­sorban mai magyar darabot szeret­tek volna, mely nemes értelemben szórakoztató is. Nekünk pedig re­mek lehetőség adódott, hogy meg­mutathassuk magunkat, és így egy vegytiszta egri produkció lesz fo­lyamatosan jelen Budapesten.- Lesz-e valami különleges ho- zadéka ennek?- Nem gondolom semmivel sem alacsonyabb rendűnek magunkat a fővárosi társulatoknál vagy előadá­soknál, így semmi különleges előnyre nem számítok. Nagyképű­en inkább azt mondhatom, lehető­séget adunk a pesti nézőnek arra, hogy még jobban megismerje a Gárdonyi Géza Színházban folyó munkát. Most már tartunk ott, hogy jól cseng ez a név a fővárosban, ezért számítok egyfajta elemi kíván­csiságra, mely körül fogja venni a produkciónkat.- Lehet ez út ahhoz, hogy a kö­zönség is megnyíljon Eger felé?- Szerintem ez az érdeklődés már létezik. Nem tudom, egy átla­gos színházba járó mennyire jön el, de azt kell látnunk, hogy minden előadásunkon ülnek olyanok, akik messzebbről, nem csak Pestről, de Szolnokról vagy Miskolcról jönnek színházat nézni. A pesti előadások­nak ezért nem érzem kitüntetett szerepét. Nekünk itt kell jónak len­ni, ezért mondom azt, hogy ez a né­zőknek kényelmesebb lehetőség, hogy megismerjék a munkánkat. Ha ezt misztifikáljuk, akkor belera­gadunk valami olyasmibe, amiben nem vagyunk benne. Az egri szín­ház a magyar színházi élet, a ma­gyar kultúm szerves része. Ezt az ál­lapotot pedig át kell éreznünk, és ennek megfelelően tenni a dolgun­kat. Ezen belül pedig elsőrangú fel­adatunk, hogy a mi közönségünk­nek tessék, amit alkotunk, hisz Egernek, Heves megyének vagyunk a színháza. egres béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom