Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-05 / 257. szám

FOTÓ: SUHA PÉTER 4 . OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. November 5., szerda jjjBH Tegnapról mára Hevesben Keresztrejtvényünk nyertesei Az október 22-én közölt rejtvényünk helyes megfejtése: Nem te­hetem, még ötkílónyi súlytöbbletem van. Könyvutalványt nyert Balázs Józsefné (Tamalelesz). Az október 25-i rejtvényünk meg­fejtése: Ugyanis én azóta gyűjtöttem, amióta ő főz nálunk. A jó választ beküldők közül Élőházi Irén (Eger) nyert könyvutal­ványt. Gratulálunk! Fergeteges buli, nemcsak gólyáknak ■ GYÖNGYÖS - A Károly Róbert Főiskolán november 8-án rende­zik meg a gólyabált. A program három helyszínen várja a fiata­lokat. A 19 órai ünnepélyes kapunyitás után nyolc ómkor az is­kola aulájában kezdődik a nyitótánc, majd a Gyöngyszem formá- ciós tánccsoport bemutatója következik. Az első évfolyamos hallgatók 21 órakor Rokker Zsolti közreműködésével a gólyaava- tón tehetnek fogadalmat. Ezután lép színpadra a Republic együt­tes és az est sztárvendége, Fenyő Miklós. Éjfél után tombolahú­zás, bálszépe-választás és Mayo Konga-show teszi izgalmassá a bulit. A bál klubjában 21 órától diszkópárbaj, a szalonban pedig a tanárokból verbuválódott Empty Pubs és a Cabaret zenekarok szórakoztatják a közönséget. A belépőjegyek korlátozott szám­ban, elővételben már megvehetők a főiskolán. Elmélyülő német kapcsolatok ■ GYÖNGYÖS - A Felsővárosi Általános Iskola és a németországi Ravensburg zeneiskolája között 1993 óta tart az egyre szélesedő kapcsolat. A mátraalji intézmény igazgatója, dr. Szecskó Józsefné elmondta: minden egy koncerttel kezdődött, amit a né­met muzsikusok adtak az is­kola aulájában. Az első talál­kozáskor nem csak a terem akusztikája tetszett meg, így azóta már többször is szer­veztek közös programokat. Tegnap a Városházán fogad­ták a külhoni testvériskolá­ból érkezett vendégeket, akik ötödik alkalommal jár­nak Gyöngyösön. A látogató­kat Barabásné Czövek Ágnes alpolgármester köszöntötte, hang­súlyozva, hogy a városi intézmények külföldi kapcsolatai közül a legrégebbi a ravensburgi zeneiskolával kialakult partnerség. Ennek nem „csupán” intézményi, szakmai szinten van óriási je­lentősége, hanem abban is, hogy immár gyerekek, családok kö­zött szövődtek személyes ismeretségek, barátságok. Ezek előse­gítik a nebulók nyelvtanulását, s a másik ország mindennapjai­nak megismerését. A német diákok és felnőtt kísérőik a hét vé­géig tartózkodnak Magyarországon és Gyöngyösön. Hegyközségi tagok figyelmébe HEVES MEGYE - Eger Város Hegyközsége tájékoztatja a tagsá­got, hogy az idei szőlő származási bizonyítványát november 30- ig kell a hegyközséghez visszajuttatni. Saját feldolgozás esetén mindhárom példányt a termelő, értékesítés esetén a felvásárló az első két példányt, az eladó a harmadik példányt köteles el­juttatni aláírás, hitelesítés és adatközlés céljából. Ha a termelő értékesítette a termést, vagy saját maga dolgozta fel azt, illetve nem volt termés a területen, mindenképpen jelentést kell adnia. Ha ezt elmulasztja, a rendtartás szerint négyzetméterenként 1 forint járulékot kell fizetnie a hegyközségi tagnak. A beérkezett adatok a Vám- és Pénzügyőrséghez is eljutnak. Az érintettek kedden és csütörtökön 8-12, míg szerdán 14-15.30 óra között kereshetik fel személyesen az ügyfélszolgálatot a Deák Ferenc út 51. szám alatt, vagy a 4ll-943-as telefonszámon érdeklődhet­nek a részletekről. Új nyitva tartás a vármúzeumban EGER - A Heves Megyei Múzeumi Szervezet közli, hogy a Dobó Ist­ván Vármúzeum kiállításai új nyitva tartással várják a látogatókat. A Vármúzeumban Az egri vár története című tárlat, a Képtár, vala­mint a Gárdonyi utcában lévő Gárdonyi Géza Emlékmúzeum no­vember 1-jétől 2004. február 28-ig 10-től 16 óráig tekinthetők meg. Márton-napi újbor ■ NOSZVAJ - E hét végén, szombaton 10 órakor a Gazdaházban csigatészta-készítés, ünnepi finomságok sütése kemencében, kéz­műves-foglalkozások várják az érdeklődőket, majd 15 órakor a Mágnás Borok Házában Szent Márton dicsérete címmel óriásbábos misztériumjáték szórakoztatja a közönséget. Lesz újbor- és ludas- kása-kóstoló is. Este hét órakor Szent Márton-napi lúdvacsora - a hozzáillő borokkal — ígér igazi gasztronómiai különlegességet az ízek hódolóinak. A közigazgatási reformról 1 EGER - Ma 9 órakor a Városháza dísztermében tartja soros ülését a Megyei Jogú Városok Szövetsége EU-integrációs Nemzetközi Kap­csolatok és Külügyek Bizottsága dr. Nagy Imre egri polgármester el­nökletével. A fórum témái: A közigazgatási reform és az uniós jog­harmonizáció, Minőségi változás a testvérvárosi és a külkapcsolat- ok terén a csatlakozás után, valamint Pályázni, de hogyan? Az integrációs oktatásról I PÉTERVÁSÁRA - A Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szak­képzési Intézetben kétnapos szakmai konzultációt tartanak no­vember 7-8-án a gödöllői Szent István Egyetem vezető tanárai­nak. Ezen szó lesz a hátrányos helyzetű és romagyerekek oktatá­si integrációs programjáról, valamint a romológiai oktatás beve­zetésének lehetőségeiről. Kiváló sportolók köszöntése ® HEVES MEGYE - Holnap 14 órakor a Városháza dísztermében dr. Nagy Imre polgármester adja át a 2002-2003-as tanévben kiemelke­dő sporteredményeket elért tanulóknak a jutalmat. ■ A magyar nők esélyegyenlősége (Folytatás az 1. oldalról) A szakemberek az anyaggyűjtés­nél tartanak. Igyekeznek össze­szedni mindazokat az informáci­ókat, amelyek a nők szociális, foglalkoztatási és egyéb sajátos gondjait tükrözik az adott orszá­gokban.- Megtisztelő számunkra, hogy bennünket kértek fel erre a fel­adatra, és a csatlakozásra váró or­szágok képviseletében részt vehe­tünk megfigyelőként. Orosz Hel­gával közösen alaposan felkészül­tünk arra az előadásra, amely a magyar és az egri nők helyzetéről adott általános képet. Túlzás nél­kül mondhatom, hogy a bemutat­kozásunk rendkívül jól sikerült. A résztvevők élénk figyelemmel kí­sérték és végül hangos tapssal ju­talmazták az általunk elmondot­takat - mondja dr. Szigethy An­na. — Tény, hogy amíg itthon ké­szültünk, magam is számos érde­kes adatra figyeltem fel. Ilyen pél­dául a nők foglalkoztatottságát tükröző statisztika. Míg az Euró­pai Unióban ez az arány 63,9 szá­zalékos, addig hazánkban mind­össze 56,3 százalékra tehető, me­gyénkben csupán 50-re. Érdekes adataink vannak a részmunka- idős foglalkoztatásról is. Az EU- tagállamokban átlagosan 30-35 százaléka dolgozik a nőknek ilyen formában. Hollandiában ez az arány 70-75 százalék, ezzel szemben Magyarországon csak a nők 3-5 százalékát alkalmazzák részmunkaidőben. Ezek a nők rá­adásul hátrányos helyzetben is vannak a teljes időben foglalkoz­tatott társaikhoz képest, hiszen előmeneteli korlátba ütköznek, csökkentett órabért fizetnek ne­kik, nem védi őket szakszervezet, és a nyugdíjuk megállapítá­sánál is rosszul járnak. A nők munkaerő-pi­aci pozíciói sem javul­tak az utóbbi időben. Hiába alkotmányelle­nes, változatlanul él a felvételi diszkriminá­ció, s a rejtett diszkrimináció. El­gondolkodtató az is, miszerint a feminizált ágazatokban (közgaz­daság, számvitel, pénzügy, bank) egy idő elteltével a férfiak vissza­vették a korábban a nők által bir­tokolt posztokat. Ugyancsak nem sikerült látványosan javítani azon a tendencián, hogy a nők ugyan­abban a beosztásban a kereseti piramis alján találhatók. Sok nő a férfiak keresetének csupán átlag 70 százalékát éri el, de a közalkal­mazotti szférában is csaknem 15 százaléknyi a különbség a bérka­tegória miatt. — A nők közéleti szerepe világ­szerte alacsony, azonban hazánk­ban ez az arány még riasztóbb mind a Parlamentben, mind a he­lyi önkormányzatokban - sorolja Esély és bánásmód Készül emellett az Egyenlő esélyek és bá­násmód elnevezésű törvénytervezet, amely a közvetett és közvetlen diszkrimináció tilal­mára 18 kategóriát tartalmaz. Ennek megva­lósítására Országos Esélyegyenlőségi Prog­ramot dolgoznak ki a szakértők. tovább a városi képviselő asz- szony. - Az EU-tagáüamok közül hozzánk képest csak a görög par­lamentben van kevesebb nő, a volt szocialista államok közül pe­dig a 11. helyet foglaljuk el. Emiatt a speciális női érdekek nem érvé­nyesülnek sem a helyi, sem az or­szágos politikában. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a nők, akik gyer­mekszülés után nem, vagy csak nehezen tudnak újra munkába állni. Természetesen vannak biztató jelek is a jövőre nézve. Ilyen pél­dául az esélyegyenlőséget terem­tő antidiszkriminációs törvények meghozatala, a nemzeti, etnikai kisebbség, valamint a fogyatékkal élők védelmét szolgáló jogsza­bályok megalkotása. Összességében azt mondhatom, hogy a ró­mai konferencián hallot­tak azt támasztják alá, hogy szűkebb hazánk­ban hasonló problémák­kal kell megküzdenünk, mint a fejlettebb orszá­gokban, ám szégyenke­zésre semmi okunk, hiszen ezek kezelését kiemelt feladatuknak tekintik a döntéshozók. BARTA KATALIN Sértődött helybeliek támadása? (Folytatás az 1. oldalról) Víg Zoltán polgármester az állításokkal kapcsolatban megjegyezte: az ingatlanokat a képviselő-testület döntése nyomán érté­kesítették, a város számára kedvező feltéte­lekkel. Az évtizedek óta elhanyagolt mal­mot 3 és fél millió forint plusz áfáért, a szak­emberek szerint életveszélyessé vált könyv­tárat nettó 5,5 millióért adták el az új tulaj­donosnak, aki a vételárat annak ellenére ki­fizette, hogy csak a jövő évtől tart igényt rá. A malomépület máris megújult, nem csúfít­ja tovább a településképet, s a könyvtárat sem lett volna képes önerőből felújíttatni az önkormányzat. Nem értem, miért baj az, ha szemmel látható a fejlődés - fogalmazott a város első embere. Víg Zoltán szerint a ravatalozó renoválá­sa bruttó 4,9 millió forintba került, szem­ben a MIÉP által említett hatmillióval. Há­rom árajánlat közül választották ki a legol­csóbbat, hiszen a másik két ajánlat 12, illet­ve 8 millióról szólt.- A támadás mögött sértődöttség állhat, mivel a MIÉP helyi elnöke - aki korábban tá­mogatta őt - azután, hogy nem jutott be a képviselő-testületbe, kiszorult az egyik ön- kormányzati bizottságból is. Emellett nem kapott meg egy műszaki tanácsadói státust a polgármesteri hivatalban - jelentette ki Víg. Lapunk úgy tudja, a helyi újság szerkesz­tőit bíráló, az egyesületben szerepet vállaló polgár szintén nem nyerte el a lakosság na­gyobb részének a bizalmát egy korábbi, az 1998-as helyhatósági választásokon. it. o.i Gyermekdarab premierjére készülnek a Gárdonyi Géza Színházban. A legifjabb színházba járók ezúttal Rákos-Bornai: Mumus című elő­adását tekinthetik meg Szabó Máté rendezésében. A tanulságos darab arra mutat rá, hogy csak összefogásból születik eredmény, cse- lekvésből megoldás és együttérzésből cselekedet. A premiert csütörtökön délután 4 órától láthatja a közönség fotó* oál gábor Közös fejlesztés (Folytatás az 1. oldalról) Ez a megyeszékhely hozzájáru­lása lesz a Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézetben meg­valósuló beruházáshoz, mely­nek 80 milliós önerejét a megye biztosítja. A kórházban a leromlott gép­park fejlesztését így is folytatni kell. Éppen ezért a megye és a vá­ros jövőre 66 millió forintos céltá­mogatást tervez, melynek önere­jéhez az előbbi 20, az utóbbi 10 millió forinttal járul hozzá. Jövőre is támogatja mindkét fél az egri vár díszőrségét, s egyetértettek azzal: a Dobó Ist­ván Vármúzeum is csatlakozzék az Egri Püspökség 1000. és az Eg­ri Érsekség 200. évfordulójának megünnepléséhez. Égy-egy milli­óval támogatják a megyei és a városi Civil Internet Portál műkö­dését, és segítséget nyújtanak a Civilház működéséhez. i-nei SZERETNÉ NAPIÁT MOZGALMASAN, DE MÉGIS RUGALMASAN TÖLTENI? Budapesti székhelyű cégünk, az egyedi kiszerelésű meleg ebédjénél; házhozszállításával nyújt megoldást a hétköznapi ebédelésre. A dinamikusan növekvő csapatunkba keresünk EGER területéről, saját autóval rendelkező Szállító- Területi Képviselőket Ha szeretne bekerülni vállalatunk sikeres csapatába,akkor hívjon bennünket a 06-1-278-5239-es telefonszámon! (103242-104791) Feketén ­Garantált kamat rövid futamidővel! Biztonság + kiemelkedő hozam! HVB^Bank fehéren! További információért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu | A HVB Group tagja ‘Éves kamat a magánszemélyek által elhelyezésre kerülő 2 hónapos akciós betétekre, 5 millió forint feletti lekötés esetén 2003. november 3-tól. A betéti szerződés részletes feltételeit a Bank Betételhelyezési Üzletszabályzata tartalmazza. Az akció visszavonásig érvényes! HVB^Bank (103012-104541)

Next

/
Oldalképek
Tartalom