Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-15 / 266. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. November 15., szombat Magyar-dán agrárprogram HATVAN - Az önkormányzat, a Hangya Országos Szövetség és a Magyar-Dán Agrárprogram keretében regionális agrárfórumot és -képzést tartottak az Ifjúsági Házban. Jan Henings, a Dán Szövetkező Gazdák Szövetségének koordinátora ismertette az Unió agrárpolitikáját, s szólt a tagországokban mindenhol fölmerülő problémákról is. Dr. Szabó Zoltán, a Hangya Országos Szövetség főtitkára a dán kezdeményezésen alapuló konferencia fontosságáról beszélt, majd Both László, a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal főosztályvezetője a napokban megjelenő elmarasztaló hírekről, a folyamatban lévő régiónkénti hivatalok, igazgatóságok felállításáról, a kifizető ügynökségek létrehozásáról tartott tájékoztatót. Hazahozták a Tirpák-kupát 1 NYÍREGYHAZA, EGER - A napokban megrendezett III. Nemzetközi Tollasparádén szép sikereket értek el az Észak-magyarországi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének versenyzői. Az eseményen hazánk valamennyi megyéje bemutatkozott. Megyeszékhelyünket a területi egyesület képviselte kétszáz állattal és húsz kiállítóval, s a nemzetközi zsűri munkájában az egri Berecz Lajos is részt vett. Az ÉMO Eger tenyésztői közül győztes címet ért el, illetve különdíjas lett Sipos Ádám, Kelemen Attila, Jakab István, Bak Ferenc, Lipták Katalin, Gulyás Alajos, Benyhe Attila, Gibránszki József, Berecz Lajos, Montai Zoltán, Kiéri Gábor, Kelemen István, Berecz László, dr. Holtezer István, Lipkovics Éva és Berecz Péter. Ezzel az ÉMO Eger az egyesületek csapatversenyében kimagasló teljesítménnyel nyerte el a Tirpák-kupát. A kisállattenyésztők összesen húsz díjat hoztak el, a nyúltenyésztők győztese Kelemenné Zobolyák Zsuzsa (képünkön) lett. Szórólapozó szocialisták I GYÖNGYÖS - A párt országos kampányához illeszkedve a mát- raalji városban is megkezdik az aktivisták a Megbecsülés az idős embereknek címmel megjelent kiadvány terjesztését. Ma a város forgalmasabb pontjain találkozhatnak a szocialisták utcai kampányával a helybeliek - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Hiesz György, az MSZP városi elnöke. A sztrájktól sem riadnak vissza #! HATVAN - Tegnap az Albert Schweitzer Kórház bejáratánál terjesztették az aktivisták azt a tájékoztatót, amelyen a Magyar Orvoskamara, valamint az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete felhívja a figyelmet az egészségügyben tapasztalható problémákra. Dr. Dolecsek Miklós, az orvoskamara helyi vezetője elmondta: az akcióval szeretnék maguk mellé állítani a társadalom minél nagyobb részét, ám ha a helyzet ezt követően sem változik, legvégső esetben nem riadnak vissza a sztrájktól sem. Három évtizede működnek • EGER - Jubileumi ünnepséget tartottak pénteken a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégiumban, mivel az egykori Gép- és Műszeripari Szakközépiskola hajdani tanulói harminc éve vették birtokukba a kollégiumot. Az egybegyűlteket - a kollégium és az iskola volt dolgozóit, a megye kollégiumi vezetőit, a városi és a megyei önkormányzat képviselőit, közöttük dr. Horuczi Csabát, a város alpolgármesterét - Horváth István, az Országos Kollégiumi Szövetség elnöke köszöntötte, aki beszédében szólt a magyarországi kollégiumok, illetve a kollégiumi mozgalom helyzetéről. A rendezvény idején nyílt meg az elmúlt három évtized történetét bemutató fotókiállítás, illetve átadták a felújított tetőtéri részt a diákoknak. Az ünnepséget követő fogadáson Szabó Péter, az intézmény igazgatója mondott pohárköszöntőt. Várják az önkéntes véradókat ■ MEZŐTÁRKÁNY - A Vöröskereszt véradásra várja, a donorokat ma délelőtt a helyi általános iskolában. Az önkéntesek 9-től 12 óráig tarthatják karjukat a tű alá. Vendégelőadás a Harlekinben ■ EGER - A napokban a Harlekin Bábszínházban vendégszerepei a Ládafia Bábszínház társulata. Holnap, vasárnap 16 órától Az ördög kilenc kérdése, november 17-én, hétfőn délelőtt 10 órától pedig Az együgyű Mihók című darabot adják elő. Danubius zenekaraván ■ EGER — A Danubius Nyári Zenekaraván folytatásaként őszi kulturális rendezvénysorozattal örvendezteti meg hallgatóit a Danubius Rádió, amelynek harmadik állomása ma Eger lesz. Fellép Anita, az Ámokfutók, a Groovehouse, az Irigy Hónaljmirigy és a V-Tech. A szünetekben nyereményjátékokat rendeznek a Danubius Rádió műsorvezetőinek közreműködésével. A délután 4-től este 10-ig tartó élő show helyszíne a Városi Sportcsarnok. A belépés díjtalan. Közéleti magazin a rádióban II EGER - Vasárnap délelőtt 9 órakor ismét jelentkezik a Rádió Eger magazinja, az Egri Mozaik. Ebben bemutatnak egy Irakban szolgáló katonát, interjú hangzik el a megyeszékhely új főépítészével, s szó lesz a bűncselekményt elkövetett fiatalok pártfogolásáról is. Keresztrejtvényünk megfejtése lapunk november 8-i számában közölt rejtvényünk megfejtése: „Na, akkor cseréljünk helyet”. A jó választ beküldők közül könyv- utalványt nyert Simon Erika (Verpelét). Gratulálunk! _______ ■ M ár visszaútban Irak felé A sivatagi, trópusi egyenruha hasznos viselet Irakban. Vincze János és bajtársai az indulás előtt az egri Dobó István Laktanya kapujában fotó. perl marton (Folytatás az 1. oldalról)- Én az első magyar csoporttal még július 18-án utaztam ki. Régen volt, de azt ma sem felejtem el, hogy Kuvaitból a sivatagon át homokviharban jutottunk el bázisunkra, A1 Hillahba. A szélsőséges időjárásra kapásból mond egy másik, szintén nehezen megszokható dolgot:- Nyáron volt olyan forró nap, amikor a hőmérő higanyszála csak a 65. foknál állt meg... Persze, mint hozzátette, októbertől enyhült a hőség, eljövetelekor reggel már 15 fokos „itthoni” klímát élvezhettek. Egyébként magyarországi tartózkodása során is beszélt Irakban állomásozó bajtársaival. Tőlük tudja, hogy ott most esik az eső. Ezt korábban nem igazán tapasztalták. Amikor idehaza kiment a házból - Abasáron él családjával - az utcára, rengetegen megállították. Ennek ellenére nem tud élmény- beszámoló sorozatról számot adni. A miértre így felel:- Minden kíváncsiskodást elhárítottam. megígértem viszont, ha vége lesz a küldetésnek, akkor állok rendelkezésre. Nekünk kivételes elbírálás jutott, amikor a Bibliából közismert történelmi Babilont szóba hozva ő fűzte tovább a mondatot:- Lenyűgöző látvány közelről szemügyre venni mindazt, ami a misztikus Babilonból megmaradt. Azt a történelmi helyet, amelyet az Ószövetség említ. A1 Hillahtól, még pontosabban a magyar tábortól Babilon mindössze hét kilométerre fekszik. Ennek közelébe holnap jut visz- sza a szállító repülőgéppel az első magyar szabadságos különítmény. Az AN 26-os fedélzetére ki-ki hazulról vitt csomaggal lépett fel. Beszélgetőtársunk elárulta, hogy ő elsősorban levesporokból pakolt fel. Nem titok, hogy a veszélyes küldetést vállalók tisztességes fizetséget is kapnak a békefenntartói szolgálatukért. Vincze János törzsőrmester sem gondolja úgy, hogy a zsebében akarunk turkálni, amikor erre célzunk. Nem próbál meg kitérni a fel nem tett kérdés elől:- A pénz mindig jól jön, az Irakban keresett összegből szeretném a házunkat felújítani, és a gyerekeknek is félreteszünk belőle - feleli a törzsőrmester, aki - mint megerősítette - iraki miszsziós szerződését nem kívánja meghosszabbítani, és 2004. február 28-ával be kívánja fejezni nemzetközi katonai szerepvállalását. Mert hazavárja a családja... __________________________________(BUDAVÁRI) Fodor: a politikusok hallgassanak (Folytatás az 1. oldalról) A szabad demokrata politikus elmondta: reméli, a gyűlöletbeszéddel összefüggő javaslatot a kormány nem erőlteti keresztül a Parlamenten. Az érvekkel szemben érveket, nézetekkel szemben nézeteket kell állítani. A magyar közéletnek fel kell nőnie, nem szabad azt várnunk, hogy mindenben az állam döntsön. Lapunk kérdésére, hogy az ügyben miért változott meg az SZDSZ álláspontja - a korábbi határozott elutasítás helyett a szabad demokrata frakció többsége feltételekkel támogatná a Btk.-szi- gorítást -, Fodor Gábor kifejtette: az SZDSZ-nek volt egy testületi állásfoglalása arról, hogy a gyűlöletbeszéd kriminalizálása helytelen és alkotmányellenes. - Az én véleményem nem változott - fogalmazott a képviselő. Ugyanakkor van, aki másként gondolkozik az ifj. Hegedűs Lórántot felmentő ítélet után. Fodor szerint nem lehet a felelősséget áthárítani a büntetőjogra, az államra. Azokban az országokban, amelyek köréhez mi is tartozni kívánunk, semmilyen szinten nem elfogadott az antiszemitizmus, a rasszizmus, a kirekesztés. Törekedni kell a mai törvények betartására, de nem szükséges azokon szigorítani. Büntetéssel még senkit nem győztek meg Magyarországon. Az antiszemiták elől „el kell venni a politikai levegőt”. A sajtótájékoztatón végül elhangzott: az Új Generáció Heves megyei szervezete gyűjtést szervez a rászorultak, a hajléktalanok számára. Matracokat, fekvőalkalmatosságokat várnak az SZDSZ megyei irodájába, Egerbe, a Telekessy u. 2. szám alá. ____________.____________(RM| D emonstrációt szervez a település A helyi képviselő-testület úgy döntött, hogy demonstrációt szervez a községen átvezető 2501-es számú közút elviselhetetlen forgalma elleni tiltakozásul. Andornaktálya A november 19-én 14-től 16 óráig tartandó félpályás útlezárástól azt várják, hogy az akció ráirányítsa az illetékesek (főként a közlekedési tárca) figyelmét arra: mára elviselhetetlenné vált az út menti ingatlanok tulajdonosai számára az M3-as autópálya füzesabonyi szakaszának átadása óta megnövekedett forgalom. Szerintük egyedüli megoldást az M3-as autópályát Eger várossal összekötő úgynevezett „elkerülő út” megépítése jelentené, amely Andomaktályát és a szomszédos Nagytálya, valamint Makiár településeket is elkerülné. Ennek a megépítésére még 2-3 évet is várni kellene, a türelmük azonban elfogyott. A község lakóingatlanainak 70 százaléka az említett út mentén található, s az embereket zavarja az úton közlekedő gépjárművek (főként a teherautók, kamionok) zaja, levegő- szennyezése. Mint állítják: ez korlátozza az alkotmányában is rögzített pihenéshez való jogukat. Különösen nagy veszélyt jelent az úton való átkelés, mert a gyakran 80-100 kilométeres sebességgel száguldó autók vezetői sokszor még a gyalogátkelőhelyeket sem veszik idejében észre. Pedig azokon sokszor idős emberek vagy gyerekek próbálnak átjutni a túloldalra. A nehéz tehergépjárművek által okozott rezgések miatt sok lakóépület megrepedezett, megrongálódott, az úttest nyomvonala meg-*, süllyedt, betöredezett, s több helyen kátyúk teszik balesetveszélyessé az autózást. A demonstráció szervezői azt szeretnék, hogy minél előbb, de legkésőbb 2006-ig épüljön meg az említett „elkerülő út”. ■ 1 helyi énék--------------! VASÁRNAPI J--------------H EVESTHIRLAP A holnapi ajánlata • Súlyos áldozatokkal járhat a köztisztviselői leépítés • Prostitúció: bordélyok vagy a svéd modell? • Gyógyíthatatlan játékszenvedély • Az APEH-nél nincs priusz j • CULEVIT-tel a rák ellen • Interjú Kovács Dáviddal, a Jobbik Magyarországért elnökével • VB-címmeccs előtt Erdei Eger és Körzete Önkormányzatainak Igazgatási Társulása pályázatot hirdet Belső ellenőri állás betöltésére. A munkakör a Társulás tagönkormányzatai nál (17 Heves és Borsod megyei település) végzendő ellenőrzési feladatok megtervezését és elvégzését foglalja magában. A munkakör 2004. január 1-től tölthető be. Pályázati feltételek: • Egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség, vagy egyetemi vagy főiskolai szintű szakképzettség és pénzügyi számviteli középfokú szakképesítés • Büntetlen előélet • Legalább 3 éves államháztartási, szakmai gyakorlat, vagy revizori gyakorlat A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Önkormányzati gazdálkodásban eltöltött revizori vagy gazdálkodás irányításában eltöltött gyakorlat Számítógépes ismeret A saját gépkocsi használatának biztosítása Bérezés: A közalkalmazotti törvény alapján. Apályázat benyújtásának határideje: 2003. november 28. A pályázathoz kérjük mellékelni a szakmai önéletrajzot, az. iskolai végzettséget igazoló bizonyítványok másolatát, valamint 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázat benyújtása: A pályázatot kizárólag postai úton kérjük benyújtani, az Eger Kistérségi ~-^Iroda címére (33ÖÖ Eger, Dobó tér 8.) S'syv A borítékon kérjük feltüntetni a „Belső ellenőr” jeligét.