Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-11 / 262. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖR KÉP 2003. November 11., kedd Tegnapról mára Hevesben Polgármesteri és honatyai fogadóóra B EGER — November 12-én, szerdán 9-12 óráig dr. Nagy Imre polgármester — az előzetes bejelentkezés sorrendjében — hivatalában fogadóóráján várja az érdeklődőket. Dr. Nagy Imre, mint a térség I. számú választókörzetének egyéni országgyűlési képviselője, november 13-án, csütörtökön 15 órakor a Telekessy u. 2. szám alatti képviselői irodában tart fogadóórát. Lőkös István ünnepi könyve 1 EGER - Lőkös István irodalomtörténész, egyetemi tanár az idén lesz 70 éves. Az irodalmár tanított az egri főiskolán, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen és Zágrábban is. A Horvát Művészeti és Tudományos Akadémia levelező tagja, több kimagasló kitüntetés birtokosa. Az egri születésű tudós barátai és tisztelői a születésnap kapcsán megjelentetik az egri és felnémetí ihletésű, illetve az európai utazásélményei kapcsán született esszégyűjteményét. Az Átölelő szivárvány címmel megjelenő, fotóillusztrációval készülő kötet kiadásához támogatókat is kerestek. A könyv országos terjesztésű lesz. A támogatókat a kötetben külön is feltüntetik. A könyvet Gonda Zsigmond kiadóvezető mutatja be november 12-én, szerdán 18 órakor a Kálvin Házban. Beszéljük meg! 1 EGER - A lakókörzeti fórumok sorozatában ma 17 órakor a Mindszenty úti pártok házában Kalmár Péter, a 8-as választókerület, és Oravecz Tamás, a 9-es kerület önkormányzati képviselője várja a helybelieket. November 13-án, csütörtökön 17 órakor a Hunyadi általános iskolában Gálfi Antal (2. vk.), Bányász Róbert (3. vk.) és Jékli Sándor (4. vk.), november 14-én, pénteken pedig 17 órától a Kemény Ferenc Általános Iskolában Flaskay Miklós (5. vk.) és dr. Szigethy Anna (6. vk.) városi képviselő, valamint dr. Nagy Imre polgármester várja az érdeklődőket. Agrártagozati ülés ■ EGER - November 13-án, csütörtökön 10 órától az MSZP Heves megyei agrártagozata tartja soron következő ülését, ahol a mező- gazdaság helyzete, az időszerű szakmai-politikai kérdések, közte az ágazat és az uniós integráció témája kerül napirendre. A rendezvény vendége lesz Pásztohy András, az Országgyűlés mező- gazdasági bizottságának alelnöke, a párt mezőgazdasági és vidékpolitikai ügyvivője és Karakas János, az MSZP országos agrár- és vidékpolitikai tagozatának elnöke, az Országgyűlés mezőgazda- sági bizottságának tagja. Közmeghallgatás, falugyűlés 1 SZENTDOMONKOS, fedémes, bükkszenterzsébet November 12-én, szerdán 17 órától a helyi cigány kisebbségi ön- kormányzat közmeghallgatására kerül sor Szentdomonkoson. November 14-én, pénteken 17 órától pedig ugyanitt falugyűléssel egybekötött közmeghallgatást tartanak. Mindkét esemény helyszíne a kultúrház lesz. Fedémesen november 15-én, szombaton 17 órától lesz a közmeghallgatás ugyancsak a helyi kultúrházban. Biikkszenterzsébeten a jövő héten szerdán tárgyalja meg a képviselő-testület a következő évi költségvetés első fordulóját. Itt december l-jére terveznek fórumot a lakosságnak. Bál után futás • EGER - A Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj a hét végén a Helyőrségi Művelődési Klubban megtartotta Szent Márton-napi bálját. A résztvevőket - köztük egy iraki szabadságos kollégát - Vízi Sándor alezredes, parancsnok köszöntötte. Szent Márton a felderítő katonák védőszentje. Előtte is tisztelgett a zászlóalj a tegnapi járőrverseny lebonyolításával: 13 csapat vágott neki a számoknak. Márton napján, ma a laktanyában a felderítőknek kiképzésmentes napjuk lesz. Ezen a napon sportviadalokba kapcsolódhatnak be a katonák, 14 órától kerül sor az ünnepi állománygyűlésre. Az EU és a térség ■ HATVAN — Az uniós csatlakozás aktuális kérdéseiről, valamint a városi és a megyei önkormányzati üléseken történtekről tart beszámolót november 12-én, szerdán 17 órától Szinyei András ön- kormányzati képviselő az Ady Endre Városi Könyvtár aulájában. Anyagtorlódás HEVES MEGYE — A mai lapszámunkból anyagtorlódás miatt kimaradt az SMS-rovat. Olvasóitól és üzenőitől elnézést k'érünk a kellemetlenségért! Tudós pap emléktáblája ^ EGER — Az elmúlt szombaton a moldvai magyarokról először hírt adó, mártírhalált halt kiváló tudós papról, Petrás Incze Jánosról emlékeztek meg. Az emlékmise után a Csorna Gergely szobrászművész által alkotott emléktáblát avatták föl a Hittudományi Főiskola falánál. Változatlan a tiszteletdíj PÉTERVÁSÁRA - Hétfői lapszámunkban a körzeti oldalon megjelent beszámolónk téves információt tartalmazott a város alpolgármesteri és képviselői tiszteletdíjainak változásáról. Miután a pénzügyi bizottság és a testület is elvetette az indítványt, egyelőre nem módosulnak a tiszteletdíjak. Jövő év elején, a költségvetés tárgyalásakor térnek vissza a javaslatra. Mi? Hol? Mikor? GYÖNGYÖS - Az SZDSZ gyöngyösi szervezetének rendezésében november 12-én 19 órakor a Pátzay János Zeneiskolában jazzkon- certre várják az érdeklődőket. Vendég: Oláh Kálmán quartett. W EGER — Az Előadások a Bibliáról sorozat keretében november 12-én, szerdán 17.30 órakor A család hivatása a Biblia tükrében címmel ingyenes előadás lesz a Széchenyi utca 59. szám alatt. ■ Támadtak vagy védekeztek? (Folytatás az 1. oldalról) A történteket követően vasárnap délután több száz ember gyűlt össze a városi rendőrkapitányság épületénél, követelve az éppen kihallgatott fiatalemberek példás megbüntetését. Az egyik fiú lapunknak nyilatkozó édesapja azonban - saját tapasztalatai és a fiatalemberek elmondása alapján - úgy véli, nem gyermekét és barátait terheli a felelősség azért, hogy az események idáig fajultak.- A szórakozóhelyen az utóbbi időben nem szívesen látott vendégnek számítottak az említett társaság tagjai, mivel viselkedésükkel gyakorta megbotránkoztatták a környezetet - jelentette ki. - Amikor szombaton este megjelentek az ivóban, a szórakozóhely bérlője érezte, hogy baj lesz, ezért szólt a fiának, aki értesítette az én fiamat, hogy készüljenek fel egy esetleges atrocitásra. Az édesapa szerint a fiatalemberek békésen üldögéltek a pult mellett, amikor a hattagú társaság sörösüveggel támadt rájuk. Ezt sikerült kivédeniük, majd kitoloncolták a renitenskedőket a kocsmából. Utóbbiak erre összetörték a fiú személygépkocsiját, majd „erősítéssel” tértek vissza, de az addigra megérkező rendőröknek ideiglenesen sikerült csillapítaniuk az indulatokat. Egészen másnap délelőttig... A rendőrség nem akarta, hogy súlyos sérültek legyenek A hatvani események kapcsán tegnap délután sajtótájékoztatót tartottak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon (HRFK). Dr. Tuza László r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány tényszerűen ismertette, mi is történt a rendőrség szerint a városban szombaton, illetve vasárnap. Az előző napon este háromnegyed 8 után érkezett bejelentés a hatvani kapitányságra: a Nonstop nevű szórakozóhelyen két társaság között konfliktus támadt. Mint kiderült, összeszólalkoztak, majd a vita tettlegesség- be csapott át. Egymást rángatták, ütötték. Később a vendéglátóhely berendezéseit is megrongálták. Ezzel 50 ezer forint kár keletkezett. Az egyik társaság egyik tagjának az étterem mellett parkoló gépkocsiját már alaposabban elintézték, annak javítása már 100 ezer forintba kerül. Az egyenruhások a hívásra a helyszínre mentek, s a hat járőr intézkedésével meggátolta a verekedés folytatását. Tíz perccel este 10 előtt a helyszínre érkező barátokat, rokonokat is meggyőzték a további rendbontás szükségtelenségéről. A haragos csoportok el is távoztak. Minden jel arra mutatott, hogy befejeződött a csatározás. A rendőrök feljelentést tettek hat személy ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Ám éjszaka a hadakozásban részes egyik társaság mikrobuszát egyelőre ismeretlen személyek olyannyira tönkretették, hogy abban 160 ezer forint kár keletkezett, ráadásul abból mintegy 180 ezer forint értékben gépeket, műszaki cikkeket tulajdonítottak el. A jármű tulajdonosa és barátai úgy vélték, ez összefüggésben lehet az esti csetepatéval. Másnap délelőtt 80-100 tagú csoport kívánt bosszút állni a furgon megrongálásáért. A Non-stop elé vonultak, hogy az ott tartózkodókat felelősségre vonják. Fel is szerelkeztek. A másik társaságból tizenket- ten voltak a szórakozóhelyen. Látva, mi készül, ismét szóltak a rendőrségre. Ekkor is hat járőr érkezett oda, G. S. r. főtörzszászlós vezetésével. A dühöngő kinti csapatot felszólították, hogy ne menjenek be az egységbe, s tartózkodjanak a rongálástól. Közben azonnal segítséget is kértek. Gyöngyösről négy bűnüldöző, Egerből pedig a HRFK beavatkozó alosztályának tíz embere indult a helyszínre. Rájuk várva, a járőr- parancsnok számára nyilvánvalóvá vált: ekkora feldühödött tömeggel szemben eredményesen csak úgy tudnának fellépni, ha mind a civilek, mind pedig az egyenruhások között esetleg többen megsérülnek. Ezért elvetette a gumibot, illetve a gázspray, mint kényszerítő eszközök bevetését. Az erősítéssel együtt érkezett oda Egerből dr. Farkas Sándor r. ezredes, a HRFK közbiztonsági igazgatója is. Ő kollégáival és önkormányzati vezetőkkel közösen párbeszédet folytatott a még mindig ideges emberekkel, így végül sikerült elérni, hogy ne fajuljon el még jobban a helyzet. Az események során hárman hámhor- zsolásos, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, míg egy szemtanút — akinek korábban szívpanaszai voltak - rosszullét- tel vittek kórházba, de kezelés után távozhatott. Dr. Tuza László szerint a büntetőjogbeli szükségesség és arányosság elvét figyelembe véve a rendőrség úgy oldotta meg ezt a konfliktust, hogy minden fél érdekeit szem előtt tartotta. A büntetőeljárás érdekei nem sérültek, s biztosítani tudták a közrendet. A főkapitány jogszerűnek és az adott helyzetben szakszerűnek is minősítette a rendőrök intézkedéseit. A Hírlap kérdésére Miklós Józsefe. alezredes, hatvani rendőr- kapitány kijelentette: a Non-stop nyilvános hely, amit rendőr kollégái is látogathatnak Szolgálati időn túl. Arról, hogy a híresztelések szerint a vendéglátóegység drogelosztó hely lenne, a rendőrségnek nincs tudomása, ilyen jelzés hozzájuk nem érkezett. Érdeklődésünkre, miszerint igaz-e, hogy az éjszaka az egyik társaság furgonját maguk a gazdái rongálták volna meg, hogy ez szolgáltasson ürügyet a bosz- szújukhoz, a főkapitány úgy válaszolt: erre utaló adat vagy bizonyíték nincs, (tari - szaiay> Retten őrizetben Hat személyt gyanúsítottként hallgattak ki: ők mindkét napon részesei voltak az összetűzéseknek. Mindkét társaságból egy-egy embert bűnügyi őrizetbe vettek, ezt kezdeményező szerepük, büntetőjogi előéletük indokolta. Megegyezés tizenhárom év után Kál, Kápolna, Kompolt A községek 1991. január 1-jén szétváltak, de a jogelőd Kál Nagyközségi Közös Tanács vagyona a három jogutód önkormányzat közös tulajdonába került. A települések irányítói szerették volna, ha a tulajdonviszonyok tekintetében is rendeződnek a dolgok, ám a több kiemelt beruházás miatt nem jutottak egyezségre. Olyan létesítmények „oszthatatlansága”, mint a községháza, a felépített egészségház, a Kompolti Általános Iskola, a Káli Tűzoltószertár - később mentőállomás - és a kompolti sportpálya mindmáig gátolta a megállapodást. Sőt a felek már 1992-ben pert kezdeményeztek. Közülük Kál és Kápolna önkormányzatai voltak a felperesek, míg az alperes szerepét Kompolt önkormányzata töltötte be. Az elmúlt 11 évben több ítélet született a vagyonmegosztás kérdésében, azonban ezeket a „vesztesnek” vélt fél minden esetben megfellebbezte. így a Legfelsőbb Bíróságot is megjárta másodfokon a peres ügy, ott végül új eljárás lefolytatását rendelte el. Az érdekellentétben álló felek között ezen túlmenően per indult a gázvagyon (részvények) elosztásának kérdésében, továbbá a Kompolti Általános Iskolában tanuló káli lakosú tanulók után járó normatív támogatási összeg kiegészítése ügyében is. A „gázper” például kétszer járta meg a Legfelsőbb Bíróságot. A Kompolti Önkormányzat 1999-ben megkísérelte a vagyonperben a peren kívüli egyezséget. Ez azonban csak Kompolt és Kápolna között volt eredményes. Ezt követően tovább közeledtek az álláspontok a három önkormányzat között, és végül mindhárom önkormányzat vezetése egyetértett abban, hogy le kell zárni a parttalan vitát, és peren kívül kell megegyezni. A jogi képviselők által kidolgozott megállapodást mindhárom község képviselő-testülete jóváhagyta, hiszen mindhárom ön- kormányzat jogos érdekeit figyelembe veszi a dokumentum. A megállapodás aláírására tegnap délután került sor, amely lezárta a 13 éve húzódó, feszültségekkel teli, a felek számára nem kis anyagi terhet jelentő időszakot. A dokumentumot a három település polgár- mestere - Lendvai Mátyás (Kápolna), Tompa Vilmos (Kál), Balázs Zoltán (Kompolt) - kézjegyével látta el. (b. s.) A mezőtárkányi önkormányzat képviselő-testületének döntését tettek követték, és mostanra megszépült a község polgármesteri hivatala. A felújításra közel 13 millió forintot fordítottak. A beruházáshoz a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács 8,1 milliós támogatást nyújtott. A hivatali épületet ünnepélyes keretek között adták át _______ fotó: gál gábor N apjaink és a jövő tudósai Eger A magyar tudomány napja alkalmából a TIT Bugát Pál Egyesülete A jelen és a jövő tudósai címmel előadás-sorozatot indított középiskolásoknak - tudtuk meg Bodó Péter igazgatótól. Ezen a héten naponta a különböző tudományterületek avatott képviselői beszélnek aktuális kérdésekről. Bodó Péter elmondta, hogy tegnap az egészségnevelés témaköréből hallhattak tájékoztatót a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban. Ezen a helyszínen ma 9 órától történelemből tartanak előadásokat, holnap 9 órától pedig a megyei bíróságon a bíró, az ügyész, az ügyvéd munkájáról beszélnek. A nagyvilág kis csodáiról kémiai kísérleti bemutatót rendeznek november 13-án 9 órától az Eszterházy Károly Főiskola Kémia Tanszékén az érdeklődőknek. ■