Heves Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-07 / 234. szám
FOTÓ: PILISY ELEMÉR FOTÓ: PIUSY ELEMÉR 4 . OLDAL MEGYE I KÖRKÉP 2003. Október 7., kedd A templom centenáriuma ■ NAGYTÁLYA - Száz éwel ezelőtt a búcsú napján szentelték fel az új nagytályai templomot. Az önkormányzat az egyháztanáccsal közösen a jubileumot háromnapos rendezvénnyel igyekszik emlékezetessé tenni. Október 10-én átadják a felújított Népházat. Szombaton 10 órától a hagyományos szüreti felvonulásra kerül sor a faluban, este pedig diszkó várja a fiatalokat. Vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét dr. Seregély István egri érsek celebrálja. A templomkertben felszentelésre kerül az erdélyi testvértelepülés által ajándékozott kopjafa, amely a centenáriumát ünneplő templomnak is emléket állít. Az Orotváról érkező népes küldöttség tánccsoporttal, zenekarral vesz részt az ünnepségen. A civil összefogásért « ERDŐKÖVESD - Október 8-án, délután 5 órától a művelődési házban térségi civilértekezletet tartanak. A választókörzet egyéni országgyűlési képviselője, Sós Tamás jelezte: az értekezlet témája a közelgő megyei civil találkozóra való felkészülés, valamint tájékoztató a civiltársadalom és a kormány közti párbeszédről. Az esemény résztvevői szót váltanak a civil közösségek térségi összefogásának lehetőségéről, a térség egységes képviseletéről. Szó esik továbbá az érintett szervezetek finanszírozási problémáiról, a Nemzeti Civil Alap kínálta lehetőségekről, valamint a szervezetek számára a napokban megjelent pályázati kiírásról. Az értekezleten részt vesz a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának a képviselője is. Segítség az újrakezdéshez ■ HEVES MEGYE - A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Irodája lakossági kezdeményezésre Segítség az újrakezdéshez megjelöléssel akciót indít az egri gázrobbanás károsultjainak és sérültjeinek támogatására. A gyógyuláshoz, az újrakezdéshez szükséges alapvető feltételek és szükségletek biztosításához pénzadományokat az OTP Egri Fiókjánál nyitott 11739009-20237804 számú számlára utalhatják át a segíteni akarók. Befizetések a Vöröskereszt irodájában (Eger, Klapka Gy. u. 9.) kapható postai feladóvevényekkel is megtehetők. Szerdán: iskolai nyílt nap S EGER - A Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium szerdán tartja nyílt napját. A lapunkban téves időpontra jelzett eseményre általános iskolák igazgatóit, osztályfőnököket, nyolcadikos diákokat és szüleiket várják. Az érdeklődők szerdán délelőtt negyed tíztől délig ismerkedhetnek az oktatási intézménnyel és az ott folytatott munkával. A rendezvényen meghívott vendégként, előadóként részt vesz dr. Jánosi György, a Parlament Oktatási Bizottságának elnöke. Regionális műhelybemutatók ■ GYÖNGYÖS - A Török Ignác út 1. szám alatti intézményben október 11-én 10 órakor nyitják meg az értelmileg sérültek IV. Közép- és Észak-magyarországi Regionális Kulturális Találkozóját. Az eseményen 14 intézet, otthon lakói lépnek közönség elé, megyénkből Andomaktálya, Bélapátfalva, Gyöngyös, Hatvan és Heves képviselteti magát a speciális művészeti műhelyekben alkotó tagjaival, kulturális csoportjaival. A résztvevők láthatják majd a Vidróczki néptáncegyüttes produkcióját is, a meghívott sztárcsapat a Fortuna TSE tánccsoportja. Közúti ellenőrzések és balesetek 1 HEVES MEGYE - A gépjárműpark az elmúlt évtizedben sokat fejlődött, ezzel szemben az útviszonyok keveset változtak - mondta Berecz István, a Közlekedéstudományi Egyesület Heves Megyei Szervezetének elnöke a közlekedési szakemberek tegnapi egri találkozóján. Mint hangsúlyozta, a költségvetésből több pénz kellene az úthálózat korszerűsítésére és továbbfejlesztésére. A továbbiakban Szecskó Antal r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője elmondta: augusztus végéig - a tavalyihoz képest - hat százalékkal csökkent a balesetek száma. A rendkívüli meleg, a vezetői felelőtlenség és az ittas vezetés hozzájárult ahhoz, hogy a nyári hónapokban több baleset történt. Épp ezért a közúti ellenőrzéseket a jövőben is folytatni kell. Faragó Tünde, az Egri Rendőrkapitányság mb. osztályvezetője szintén fontos feladatként említette az ittas vezetők kiszűrését a forgalomból. Elutasították a szennyvízberuházást i SZIHALMI KÖRZET - Az Önkormányzati Közlönyből értesült az öt település - Szihalom, Mezőszemere, Egerfarmos, Mezőtárkány, Dormánd - önkormányzata, hogy a tervezett szennyvízCsatoma-há- lózat megépítéséhez a térség ezúttal sem részesül címzett állami támogatásban. Szihalom polgármestere, Zelei András elmondta, hogy már másodszor kapott elutasítást a beruházás, de az infrastruktúra fejlesztését változatlanul napirenden tartják, azaz jövőre ismét benyújtják pályázatukat. A körzetben mintegy 100 kilométer hosszúságú csatorna kiépítésére lenne szükség, a térség napi 650 köbméter szennyvizét a füzesabonyi tisztítótelep fogadná, a kapacitás növekedésével arányos bővítés megteremtésével. Kulka János irodalmi estje * EGER - A Művészetek Házában ma este 7 órakor rendeznek irodalmi estet. Ennek vendégművésze Kulka János, aki Közönséges életem cím- mel Heltai Jenő vidám vallomásaival ismerteti meg közönségét. ■ Hős, hithű hazafiak voltak (Folytatás az 1. oldalról) Először emlékeztek meg október 6-ról a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parkjában felállított Lenkey-szobornál. Az alkotás a volt honvédgimnázium megszűnését követően került át a mostani helyére, ahol méltó módon gondozzák. * A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) szombaton délután az egri MDF-szék- házban tartott megemlékezést. Az esemény szónoka dr. Fenyvessy Zoltán országos alelnök, dr. Kakuk György régióalelnök és Sneider Tamás megyei alelnök volt. Fenyvessy Zoltán egyebek mellett arról beszélt, hogy annak idején a magyarság akár meghalni is hajlandó volt a függetlenségért, míg ma az EU-csatlakozással önként lemondtunk róla. A résztvevők ezt követően a Knézich-kapunál koszorúztak. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) egri önkormányzati frakciója és elnöksége vasárnap délután a Kisasszony temetőben, Lenkey tábornok sírjánál tartott megemlékezést. Kalmár Péter frakcióvezető szónoklatában hangsúlyozta: az aradi hősök áldozata nem volt hiábavaló. * A szabadságharc vértanúiról, köztük az iskola egykori diákjáról, Török Ignácról emlékeztek meg tegnap a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban. A diákok táncos műsora az aradi emlékmű 1890. október 6-i ünnepélyes leleplezését helyezte a középpontba. A műsorba beépítették Damjanich János honvéd tábornok özvegye, Csemovics nemzet gondolkodásának megváltoztatására, akik nem készültek a vértanúságra, azért álltak a lobogó alá, hogy győzzenek, éljenek és tisztességben megöregedjenek. Noha az ország történelmében több vesztes szabadságharcot is jegyeznek, ezek a kudarcok mégis arra figyelmeztetnek, hogy ideje szembenézni saját vétkeinkkel, a széthúzással, a torzsalkodással, amelyre mindig találni okot. Az aradi vértanúkat azonban a mai napig ösz- szeköti az utókornak adott példa: ők képesek voltak a legdrágábbat, az életüket áldozni a hazáért. A városban vasárnap este a református templomban is felidézték a hősök emlékét. Dr. Benke György főiskolai lelkész hirdetett igét, majd Gyimesi Attila pedagógus tartott előadást október 6-a jelentőségéről. * Istenmezején évek óta hagyomány, hogy az október 6-i eseményekre emlékfutással emlékeznek,meg az általános iskola nyolcadikos diákjai és a kísérő pedagógusok. Tegnap a zord időjárás ellenére huszonnégyen kerekedtek fel, hogy Kápolnáig egy kilométeres váltásokban tegyék meg az 50 kilométeres távolságot. A csapathoz csatlakozott a település polgármestere és jegyzője is. A futók zuhogó esőben a dél körüli órákban érkeztek meg az 1848-as emlékműhöz, ahol koszorút helyeztek el, majd a helyi általános iskola diákjaival közösen vettek részt az ünnepi ^megemlékezésen. Pétervásárán a Tamási Áron Általános Iskolából tizenhét tanuló vállalta az emlékfutáson való részvételt. ■ Az emlékfutás résztvevői megérkeznek a kápolnai csata emlékművéhez fotó: ötvös imre Emília, valamint a nemrég „felfedezett” gyöngyösi születésű minorita páter, az aradi kivégzés szemtanúja, Sujánszky Euszták fájdalmasan megrázó visszaemlékezését. A Hajagos József történelemtanár által életre hívott és szervezett tudományos konferenciát már tizenegyedik alkalommal rendezték meg neves történészek, hadtörténészek közreműködésével. Az idei előadások a szabadságharc távollétükben halálra ítélt és jelképesen kivégzett szereplőit állították előtérbe. A többnyire emigrációjuk miatt nem elfogható hősök perét egy év alatt folytatta le a Császári és Királyi Hadbíróság, majd 1851 őszén a Vérmezőn látványos külsőségek közepette szögezték bitóra a nevüket. ■k A hevesi pusztacsászi temető bejáratánál felállított kopjafánál emlékeztek tegnap az aradi tizenhármakra. Sárándi István, a városi oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke elmondta: olyan emberek voltak ők, akik hitték, hogy a bosszú nem alkalmas egy Alkalmatlan álláskeresők A piacképes szakképzés segíthet a gondjaikon (Folytatás az 1. oldalról) Sajnos - folytatta Nagy Barnabás, a Heves Megyei Munkaügyi Központ főtanácsosa -, az állást keresők között kevesen rendelkeznek korszerű szakmai ismeretekkel. A foglalkoztatók nem elégedettek maradéktalanul az oktatási rendszerből frissen kikerülő pályakezdők felkészültségével sem, hiányolják a fiatalok megfelelő szakmai gyakorlatát. Nos, ezek miatt is lényeges az adatfelvétel ilyen irányban történő bővítése.- Arról lehet-e tudni, hogy mely foglalkoztató szervezeteket érinti a fokozott adatfelvétel?- Mivel az elmúlt időszakban megnőtt a szerepük a foglalkoztatásban az egyéni, mikro- és kisvállalkozásoknak, ezért fontos foglalkoztatáspolitikai szempont ezek működésének, illetve munkaerő-ellátásuk segítése, verseny- képességük fenntartása, javítása. Ez indokolja, hogy a korábbinál több kis- és közepes méretű vállalkozást keresnek fel a munkaügyi központok szakemberei.- Az utóbbi időben egyre inkább afelé tart a munkaügyi szervezet, hogy szolgáltatóként számítsanak a tevékenységükre. Érinti-e ez a napokban esedékes felmérést, vagy itt csupán egyszerű kérdezz-felelekről van szó?- Olyannyira érinti, hogy kollégáink nemcsak adatkéréssel fordulnak a vállalkozásokhoz, hanem felajánlják együttműködésüket is. Ez arra vonatkozik, hogy a munka- vállalók át- és továbbképzésbe vonásával a munkaügyi szervezet törekszik majd a munkaadók konkrét munkaerőigényeinek kielégítésére. A kirendeltségek által kezelt foglalkoztatáspolitikai eszközök között számos olyan program, illetve támogatás létezik, amelyekkel - hosszabb távú kapcsolat keretében - elő lehet segíteni a foglalkoztatók kéréseit. Ezért az elemzés után tájékoztatjuk a szakmaválasztás előtt állókat, a képzési kínálatot alakító középfokú szakképző intézményeket, az iskolafenntartó önkormányzatokat. A begyűjtött információk alapján határoznak a munkaerő-piaci alapból támogatott elsődleges szak- és átképzésekről. Az utóbbi lehetővé teszi, hogy a foglalkoztatók az általuk igényelt képzettséggel rendelkezőkhöz a lehető legrövidebb időn belül hozzájussanak. ______ibcsi F elújítják az utat Szihalom A településen átvezető 3-as főút nagy terhelése is nyomot hagy - úgynevezett nyomvályúk formájában - a belső szakaszon, de ezúttal egy másik gond megoldásáról számoltak be az önkormányzatnál. A főútra szinte merőlegesen nyílik egy alsóbbrendű út Mezőszemere és Egerfarmos felé. A 33102-es számot viselő közút minőségére már évek óta sok a panasz mindhárom település lakói részéről. Évtizedek óta csak toldozgatása, fol- tozgatása, kátyúzása történt meg, ami nem helyettesíthette a felújítást. A község polgármestere, Zelei András most örömmel számolt be arról, hogy a Közútkezelő Kht.-val sikerült megállapodásra jutniuk.- A közhasznú társaság segítőkészséget mutatott a probléma megoldására. A három önkormányzatnak a miskolci Regionális Fejlesztési Tanácshoz benyújtandó pályázatához a cég biztosítja a kötelező önrészt, ami többmü- Uós nagyságrendű. ___ ■ S záznyolcvan helyen érdeklődnek A Heves Megyei Munkaügyi Központ munkatársai az adatgyűjtés során 180 munkáltatót keresnek fel, akik a megyében foglalkoztatottak mintegy 25 százalékának adnak munkát. Véleményük meghatározó lesz a jövő szakképzését illetően. Szívünk a téren A rizikófaktorokra hívták fel a figyelmet Gyöngyös (Tudósítónktól) A napokban szerte a Földön megemlékeztek a Szív világnapjáról. Ezen a napon a kardiológiai társaságok különösen nagy hangsúlyt fektetnek a szívbetegségek megelőzésére. A nemzetközi akcióból a Bugát Pál Kórház I. Belgyógyászati és Kardiológiai Osztálya ezúttal is kivette a részét. Mint azt dr. Lippai József osztályvezető főorvos elmondta: hazánk a szív- és érrendszeri betegségekben negatív rekordot tart, mivel a kontinensen Magyarországon halnak meg a legtöbben az ilyen típusú megbetegedések miatt. A gyógyin- tézmény belgyógyászati osztálya a Laboratórium Diagnosztikai Osztállyal közösen Szívünk a téren elnevezéssel a város főterén szervezett különböző programokat. A fő cél a megelőzés és az egészségre való nevelés volt. A gyerekeknek már korábban rajzpályázatot hirdettek, emellett a kicsik a helyszínen is megmutathatták tudásukat egy aszfaltrajz-verseny keretében. A másik megcélzott korosztály a harminc és hatvan év közöttieké volt, mivel nálunk ők a legveszélyeztetettebbek. Az érintett komáknak lehetőségük nyílt többek között a vérnyomás-, koleszterin- és cukorszint-, testzsír-, illetve súlymérésre, mivel a dohányzás mellett ezek azok a rizikófaktorok, amelyek szívbetegségekhez vezethetnek. Emellett az érdeklődők kaphattak életmódbeli és táplálkozási tanácsokat ÍS. (LACZHÁZI) Az érdeklődők képet kaphattak egészségi állapotukról FOTÓ: L. Z.