Heves Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-09 / 236. szám
m 2003. Október 9., csütörtök MEG Y El KÖRKÉP 5. OLDAL Szétválogatná-e a szemetet? Becslések szerint hazánkban évente több mint négy és fél millió tonnányi szemét termelődik, amelynek jelentős hányada újrahasznosítható lenne. Miközben egyre többet hallani a szelektív szemétgyűjtés fontosságáról, a gyakorlatban alig valósul meg ebből valami. A háztartások nagy részében is fölösleges egyelőre erre törekedni, miután a legtöbb településről a szükséges konténerek is hiányoznak. A megyénkben élőktől azt kérdeztük, vennék-e a fáradságot, hogy szétválogassák a szemetet, ha azt el tudnák helyezni. Farkas Zoltánná, Egerszalók:- Elég sok háztartási hulladék felhalmozódik otthon, épp ezért két kukát tartunk. Az egyikbe szoktuk a gyúlékony anyagokat pakolni, a másikba pedig az egyéb szemetet. Tudom, hogy ez nem egyenlő a szelektív hulladék- gyűjtéssel, de erre nincs is lehetőségünk, mert a faluban nem tudok olyan helyről, ahol el lehetne helyezni az üveget, műanyagot stb. Somogyi Dénes, Eger:- Az a véleményem, hogy sokkal jobban kellene tudatosítani az emberekben a környezetvédelem jelentőségét. Tudni kell, hogy az általunk „megtermelt” szemetet nagyon jól lehetne hasznosítani, ha tényleg szétválogatnánk azokat. Mivel gyakran túrázom, döbbentem látom, hogy a gyönyörű természetvédelmi helyeket is elborítja a szemét. Jómagam egyébként a Lajosvárosban élek, így az ott elhelyezett gyűjtőkonténerekbe szoktam a válogatott hulladékot elhelyezni. Mata Lajosné, Egerbakta:- Be kell vallanom, hogy mi sem válogatjuk szét a szemetet, de minden bizonynyal megtennénk, ha a közelben lennének olyan helyek, ahová el tudnánk vinni. Nagyon fontos lenne ebben a kérdésben lépni, de azt gondolom, hogy azok sem veszik ezt az ügyet elég komolyan, akik igazán tehetnének érte. A lakosságon nem múlna. Ha a feltételek meglennének, a legtöbb ember szívesen szelektálná a hulladékot. Ficzere Györgyné, Kisköre:- Kisnyugdíjasként az élet rákényszerít, hogy a háztartási szemetet alaposan megválogassam. Mivel nem gázzal fűtök, az éghető anyagokat eltüzelem, az üveget pedig soha nem dobom ki, mert befőzéshez tökéletesen megfelelnek. A műanyagot természetesen a kukába dobom, de ezt is hajlandó lennék egy erre alkalmas gyűjtőbe rakni, ha lenne erre lehetőség. _________________________________________1BARTA) Megtisztelő a kollégák bizalma A megyei bíróság elnöke az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban (Folytatás az 1. oldalról)- A továbbiakban a megszavazott összeg sorsáról az ÓIT rendelkezik?- Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a csúcsszerve a bírósági igazgatásnak: meghatározza a beruházások sorrendjét, például az épületberuházások sorrendjét, a létszámelosztást az egyes megyék között és a szintek között.- Személyi, illetve gazdálkodási teendőkön kívül nyilván más feladatokat is ellát a tanács.- Nagyon fontos jogosultsága az OIT-nak a szabályzatok készítése. Tehát az egységes gyakorlat kialakítása a bíróságok működésében. Olyanokra gondolok, mint az, hogy milyen talárt viselnek a bírák, vagy ajánlást tesz arra, hogy mikor legyen nyáron az ítélkezési szünet, illetve szabályzatot alkot, mint például az október 6-i ülésen is történt. A bírósági statisztikai szabályzatot megalkotja, lajstrom-programokat készít, amivel közvetlenül az ügyfelek is találkoznak. Egyáltalán, meghatározza, hogy miként működjön maga a szervezet.- Formailag hogyan áll össze a tanács?- Az ÓIT tizenöt testület, az elnöke a Legfelsőbb Bíróság mindenkori elnöke. Az OIT-nak hivatalból tagja az igazságügyminiszter, a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke. A kormányhoz való kapcsolatot az igazságügy-miniszter jelenti, a törvényhozáshoz való kapcsolatot két hivatalból OIT- tag képviselő jeleníti meg. Egyiküket a Parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága delegálja, a másikat pedig a pénzügyi bizottság. A testületnek kilenc választott bírói tagja van. A kiválasztás a legdemokratikusabb módon történik: a jelenleg működő 2500 bíró szavaz arról, hogy az ő bíróságáról - megyéről, tábláról, a Legfelsőbb Bíróságról - kik legyenek azok az elektorok, akik a választáson részt vesznek. A bírók létszámának arányában határozták meg a kvótát. Heves megyének például két elektora van, a fővárosnak 17, így választottak ki a bírák 67 elektort, akiknek a dolga az, hogy maguk közül megválasszák a kilenc bíró tagot titkos szavazással, kétharmados többséggel.- Úgy tudjuk, hogy ön nem a Legfelsőbb Bíróság elnöke által előterjesztett jelöltek között volt, hanem az elektorok tettek javaslatot a jelölésére. Ez azért nagy népszerűséget feltételez kollégái körében.- Igen, én voltam az egyetlen, aki úgy került a testületbe, hogy nem szerepeltem az elnök úr jelöltjei között, ugyanakkor a harmadik legtöbb szavazatot kaptam. Ez tényleg nagy megtiszteltetés és bizalom a kollégák részéről, és ennek nagyon örülök. síké Sándor Mindenkinek megvannak az adottságai Művészeti fesztivál a mássággal élő fiataloknak Ötödik alkalommal rendezi meg a Művészetek Háza a nonverbális fesztivált, amely a halmozottan sérült iskolás gyermekek művészeti seregszemléje egészséges társaik közreműködésével. A szervezők minden évben törekedtek arra, hogy valami újjal, mással is gazdagítsák a rendezvényt, ennek jegyében az idén külföldi csoportot látnak vendégül. Eger A főszerep most sem kizárólag a játékkészségé lesz: sokkal fontosabb a produkció színvonala, amelyhez mindenki a saját adottságaival járul hozzá. így a hagyományos technikák mellett a pantomim, a zene, a tánc, a képzőművészet is nagy hangsúlyt kap. A fesztivál pénteken kezdődik, amikor a köszöntő szavak után Szemerei László bűvész ad műsort, majd megnyitják azt a kiállítást, amelyen a közreműködő gyermekek munkái láthatók. A délután 4 órakor kezdődő műsort az egri Szivárvány csoport produkciója nyitja meg. Ezen a napon még több helyi közösség is bemutatkozik, így fellép a Csiribiri, az Ugri-bugri, a Margaréta, a Napraforgó és az Iglice csoport is. A szombati nap a Gárdonyi Géza Színházban kezdődik, ahol a résztvevők megtekinthetik a Csipkerózsika című táncszínházi produkciót, délután pedig ismét a fiataloké a főszerep. Akkor mutatkozik be pantomim-előadásával a Losoncról érkező SME-formáció, majd újabb egri produkciók is színpadra kerülnek. A program diszkóval ér véget. Vasárnap, a fesztivál tervezett zárása után a látottakat a zsűri tagjai értékelik, a három nap mérlegét dr. Pap Gabriella gyógypedagógus, Karsai Gizella pantomim-művész és Demeter Zsuzsa, az UNIMA magyarországi titkára vonja meg. ^UHA PÉTER Ön Megrontotta, leszúrta, felakasztotta, nekirohant. A reggeli hírműsor kulcsszavai, éljen a tájékoztatás, sajtómunkás, dologra fel, ez egy kiváló nap, van hulla, jó reggelt kívánok. Hogy a világ őrült meg, vagy mi tévedtünk le a helyes útról, ez továbbra sem egyértelmű. Lassacskán nosztalgiázva emlékezhetünk vissza azokra az időkre, amikor az országos kereskedelmi televízió vidéki stábjának nem kellett forgatnia, mert a balesetben „csak” egy ember halt meg. Megőrültünk, na, mégiscsak, mindahányan. Ma már egyetlen hulla is feldolgozandó, médiatényező, vagy mi, alany, úgymond, avagy hírérték. Főként, ha gyermek. Az mindenkit jól megráz, lehet eladni a lapot, a viliódzó képernyő előtt tartani a nézőt két reklámblokk között. A napokban valahol a karácsony jegyében kínáltak valamit, nem nagy ügy, felgyorsult a világ, október elején is gondoljon szeretteire, mert az nekünk profit. Látszólag ennek persze semmi köze az előbbiekhez, de mivel minden mindennel összefügg (a költővel szólva: szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát), természetesen ez is. Ilyen. Vagy az ellenke__ zője, hogy lennénk fenemód következetesek. Őrült beszéd? Ráadásul nincs benne rendszer? S ha mégis van, akkor sem szidalmaztatik, s így a kutyának se kell? Hogy - maradva a dán királyfi történeténél, ami manapság persze már sztori - sehol egy mukk a lét vagy a nemlét kérdéseiről? Hogy az átlagpolgár itten nem szólíttatik meg, reklámnyelven (anglomán beütés) erősen Önözve? Pardon, az önözés és az önzés nem tej testvérek lennének? Megannyi kérdés. Abban a világban, amelyben élünk, efféléket kérdezni fölösleges, fnár-már illetlen. Shakespeare mester legfeljebb azért érdekes, mert tán a fiúkat sem vetette meg, de lehet, hogy ez sem igaz. Nincsenek kérdések, és így értelemszerűen nincsenek válaszok sem. Kommunikáció van, ezred- formáló varázslás, mindenhatóság. De ne csüggedjen Ön. Álljon meg olykor Ön, és gondoljon Ön a szeretteire. Elvégre mindjárt itt a karácsony. Vásároljon Ön valamit. Amíg nem késő. Nívódíj a légi fotókért Hatvan, Budapest Az ENSZ-határozatban meghirdetett katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából ünnepséget rendeztek a Belügyminisztérium Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóságán. Az eseményen jelen volt Tatár Attila vezérőrnagy, a katasztrófavédelem országos főigazgatója, Csányi Klára, a belügyi tárca sajtó- és kommunikációs főosztályának vezetője, valamint mindazoknak a társadalmi és rendvédelmi szerveknek a képviselői, amelyek a katasztrófavédelmet segítik. A rendezvény során elismerések és jutalmak átadására is sor került. A sajtófotó kategóriában szép megyénkbeli siker született: H. Szabó Sándor hatvani fotóriporter, a Magyar Távirati Iroda munkatársa - egyedüliként ebben a „műfajban” - nívódíjat vehetett át légi felvételeiért, amelyek az indoklás szerint nemcsak az olvasók tájékozódását, hanem a katasztrófavédelmi tevékenységet is segítették. H. Szabó Sándor - vagy ahogyan barátai, ismerősei szólítják: Szuszu - idáig 1600 órát töltött hazánk légterében, javarészt a készenléti rendőrség légi rendészetének helikopteréről készítve színvonalas képes tudósításait. _________________________fcőj M indenkinek kedveztek (Folytatás az 1. oldalról) A vízszintcsökkentés október 25- én, szombaton 7 órától kezdődik. A vízjárás, a hidrometeoroló- giai helyzet és a halvándorlás mikéntje alakítja a folyamatot. A vízügyesek eleinte napi tízcentis apadást terveznek, hogy a halállomány érezze: meg kell kezdenie a vonulást a téli vermelőhelyekre. Az ürítést november 13-15. között szeretnék befejezni. A legalacsonyabb téli vízszintet november 18-án érik el, s azt egy hétig garantálják. Ezután 30 centis duzzasztás következik december 20-ig, majd ismét emelkedik a víz a Kisköre-felsőnél leolvasható 620 cm-es szintig. A terveket egy esetleges árhullám levonulása befolyásolhatja és módosíthatja. A téli vízszint jövő év márciusáig marad. ibudaváru Emlékszalag a zászlórúdra Egyre jobban erősödik az a testvérkapcsolat, amely évekkel ezelőtt jött létre a szlovákiai és a mátraaljai település között. A két község lakói és képviselői legutóbb a felvidéki falu ünnepén találkoztak. PÉTERFALVA, DETK Erre a határon túliak számára oly fontos eseményre abból az alkalomból került sor, hogy a péterfalvaiak most valósították meg egy régi tervüket: a helytörténeti kutatások nyomán elkészült a település zászlaja és címere. A jelképek bemutatására és megszentelésére rendezett falunapra meghívást kapott a testvér- település, Detk önkormányzata, valamint egyik kulturális csoportja, a Tamóca Néptáncegyüttes. A Pelle Sándor polgármester vezette küldöttségben helyet kaptak a képviselő-testület tagjai, az általános iskola tanárai, a tánccsoport tagjai, s a gyerekeket kísérő szülők is. Megérkezésük után a detkieket a vendéglátó település polgármestere, Köböl Gyula fogadta és köszöntötte, majd a helybeliekkel együtt részt vettek azon az istentiszteleten, melynek keretében megszentelték a zászlót és a címert. A lobogó rúdjára a testvérközség nevében Pelle Sándor kötött emlékszalagot, majd arról szólt, hogy mily módon kívánják továbbfejleszteni a mélyülő kapcsolatokat. A mindössze négyszáz lelket számláló felvidéki településen a nap további részében sport- és kulturális programot rendeztek, a helyi asszonykórus palóc népdalokból álló műsora, illetve az iskolások irodalmi összeállítása után a Tamóca tagjai eltáncolták a palotást, majd dél-dunántúli üveges és kanásztáncot, valamint szatmári táncokat mutattak be. <-si A detkiek képviselőit nagy szeretettel fogadták a testvértelepülés falunapján Zsákok avargyűjtéshez Eger A polgármesteri hivatal a családi házas övezetekben lakóknak - akárcsak az elmúlt években - címkével ellátott zsákokat biztosít a közterületen keletkező avar, lomb összegyűjtéséhez. A zsákok november 30-ig ügyfélfogadási időben vehetők át a főmérnöki iroda városüzemeltetési csoportjánál, a Dobó tér 2., fsz. 14. alatt. Az összegyűjtött avart a szemétszállítási napokon a kukák mellé kell kihelyezni. Az udvarokban keletkező zöldhulladék és nyesedék elszállítása nem a'hivatal feladata, ezért annak a közterületre való kirakása illegális szemétlerakásnak minősül. A kerti hulladék komposztálható, vagy nagyobb mennyiségben havonta egyszer a Szalóki út mellett, a kommunális hulladéklerakóban ingyenesen helyezhető el. ■