Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-08 / 209. szám
2003. Szeptember 8., hétfő MEGYEI K Ö R KÉP 5. OLDAL Feléledő hagyomány Novaj A jó boráról híres faluban régebben nem múlhatott el a szüret felvonulás nélkül. Aztán néhány évig szünetelt ez a szokás, más egyéb programokkal szórakoztatták a falu népét. Az idén viszont a település önkormányzata és a Novaji Hegyközség felelevenítette ezt a szép hagyományt. Szombaton, kora délután a Gálkút utcában gyülekezett a sokaság, hogy az István, a Bajcsy- Zsilinszky, majd a Mátyás utcán át a kézilabdapályáig meneteljenek jókedvűen, szőlővel és borral kínálgatva a nézelődőket. A szabadtéri színpadon színes népviseletbe öltözve a Szomolyai Hagyományőrzők, az egri Dobó Katica Népdalkor, a Csallóközkürti Asz- szonykórus, a Felsőtárkányi Hagyományőrző Néptáncegyüttes, az Ostorosi Asszonykórus, valamint a házigazdák igazán jó hangú dalosai a Novaji Asszonykórus lépett fel. Majd Pálfi Zoltán és Tunyogi Péter színművészek adtak műsort arról, hogy „A víz a halnak sem kell...” A rendezvény helyszínén régi szüreti eszközöket láthattak a jelenlévők. Vetélkedőre is nyílt alkalom, ki-ki bemutathatta, hogy helyesen alkalmazná-e azokat az ősi tárgyakat, amelyekkel még a nagyszülők ápolták a szőlőt, s takarították be a termést. De milyen lenne egy szüreti program bor nélkül? A szervezők erről is gondoskodtak. A rendezvényen megkóstolhatták az érdeklődők a Novaji Borverseny díjazott nedűit, az Ostoros-Novaj Bor Rt. és a Rai-ViniKft. finomságait. A programot fergeteges szüreti bál zárta, amelyen a Flyrs együttes gondoskodott a zenéről. _______■ Z avartalan illegális dohányútvonal? (Folytatás az 1. oldalról) Az adatok arra mutatnak, hogy a keleti határon, Ukrajnából esetleg Romániából átcsempészett dohányt egy nyíregyházi gyűjtőraktárban pihentették. Innen terítették aztán az illegális árut a Heves megyében balesetet szenvedett román állampolgárok. A nyomozó hivatal megyei vezetője szerint a csempészek közkedvelt útvonala azM3-as autópálya, ezt a kelet-nyugati folyosót szívesen használják az illegális áruk térítői, mivel a sztrádán gyorsan és viszonylag zavartalanul juthatnak el a céljukhoz. Itt ugyanis jellemzően nem kell közúti ellenőrzésre számítaniuk. A szakember hozzátette, hogy a csempészfolyosó szűkítése érdekében fokozottan együtt kívánnak működni a rendőrséggel, hogy ne csak a véletlenen múljon a bűnözők lebukása, hanem esély legyen akár az autópályán való kiszűrésükre is. Király^Tibor elmondta, hogy a csempészett jövedéki termékekkel való visszaélések közül a sort mindenképpen a dohányáru vezeti. Láthatóan ezen van a legnagyobb haszon. A gyűjtőcsomagban 800-1000 forintba kerülő cigarettát kartononként 3-500 forintos haszonnal adják tovább a csempészáru térítői. Emellett még az elsősorban Ukrajnából származó üzemanyaggal szoktak kereskedni. Fogtak már el olyan átalakított kisteherautót, amelynek egy köbméteres tankjában csempészett gázolajat fuvaroztak. A dunántúli szállító saját felhasználásra és továbbértékesítésre szánta a keleti határról származó illegális hajtóanyagot. Az olcsó, de rossz minőségű csempészett gázolaj azonban nem feltétlenül tesz jót a felhasz- nálók motorjainak.__________________ikji Csoportbontás kérdőjelekkel Fegyházban bűnhődnek Erdőtelek _________ A településen az új tanév több szempontból is változást hozott. Az iskolában a szokásos tisztasági festés mellett két tanterem is‘ új padlót kapott, s megerősítették a hintaoszlopokat is. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az idén is több olyan rendezvényt és .fórumot terveznek, ahol a szülők és a pedagógusok együtt gondolkodhatnak. Mint azt Laczházi Tünde ön- kormányzati képviselő elmondta: szeptember közepén dolgozzák fel azokat a kérdőíveket, amelyeknek segítségével arra kerestek választ: van-e igény a napközi otthonos ellátás megszervezésére. Amennyiben a válaszok pozitívak, úgy 2004. január Tjétől az erdőtelki gyermekeknek sem kellene nélkülözni a délutáni ellátást és felügyeletet. A korábbi években többször érte az a vád az óvodát, hogy nem képes minden gyermeket felvenni. Most, az üresen álló csoport- szobát is megnyitották, így valamennyi, szám szerint 149 jelentkezőt fogadni tudta a gyermekintézmény. így szeptembertől egy kiscsoport, két kis-középső csoport és két nagycsoport működik. A szülők előzetes kérésének megfelelően homogén csoportokat alakítottak ki. Ezt az eddigi csoportok megbontása nélkül nem lehetett megvalósítani, mégis vállalni kellett, mivel a hosszú távú pedagógiai szempontok ezt a döntést támasztották alá. Ugyanis azokkal a gyermekekkel, akik iskola- kezdés előtt egy vagy két évvel kerülnek be óvodába, intenzívebben kell foglalkozni, mint azokkal, akik három, esetleg négy évet töltenek a gyermekintézményben. Néhány szülőben ez a csoportbontás ellenérzéseket váltott ki, ugyanakkor a testület ragaszkodott elképzeléséhez, hiszen pedagógiailag indokolt a döntés. Az ötödik csoportszobát új bútorokkal rendezték be, a szükséges összeget pályázatok segítségével teremtették elő. Mostantól tehát maximális létszámmal működik az óvoda. i-romii (Folytatás az 1. oldalról) A vádlottak, köszönhetően annak, hogy dolgozott bennük az ital, meglehetősen „bonyolult” módját választották a betörésnek. Előbb az egyik, a hátsó szobán lévő ablakot próbálták kifeszíteni, holott az befelé nyílott. Nem sikerült az otthonról hozott üvegvágót sem rendeltetésszerűen használniuk, így egy - már a parádóhutai helyszínen magukhoz vett - baltával törték be a bejárati ajtó üvegét. Az elsőrendű vádlott ezen a kémlelőablakon próbált bejutni az egyedül élő asszony lakásába ezen az éjfél körüli órán. Csakhogy a sértett ekkorra már kalapáccsal várt rájuk, a bemászni igyekvő fiatalembert megütötte, miközben a nevén szólította a vádlottat. A. József erre visszalépett, s berúgta az ajtót. Dulakodás kezdődött, a sértett elesett és beverte a fejét. A földön a vádlott még fojtogatta a sértettet, majd látva az eszméletét vesztett asszonyt, mindketten hozzákezdtek a lakás átkutatásához. Amikor F. B.-né magához tért, a másodrendű vádlott baltával támadt rá ismét, s az eszközzel súlyosan bántalmazta, az újra földre eső sértettet meg is rugdosta. A. József később a vérző asszonyt újólag fojtogatni kezdte, hogy úgymond „ne szenvedjen tovább”. Az orvos szakértő megállapította, hogy F. B.-né darabos nyílt orrcsonttörést, s agyrázkódást szenvedett, rengeteg zúzódás volt megfigyelhető a testén. A két férfi végül 46 ezer forintot talált a sértettnél, amit magukhoz vettek és gyalog Párádra indultak. Miután visszaértek V. Ferenc lakására, megosztoztak a pénzen, majd a vérrel szennyezett ruhákat elégették. Ezt követően Parádfürdőre gyalogoltak, s a hajnali járattal Recskre bu- szoztak. Itt több kocsmában ittak, nyerőgépeztek a „szerzett” pénzből, majd Verpelétre utaztak, ahol hamarosan elfogta őket a rendőrség. _____________isikéi P ÉCSI ISTVÁN Vétkes kedélyborzolás Az ember békésen ül a képernyő előtt, s figyeli a cseppet sem megnyugtató híreket. Nem rendül meg, mivel hozzájuk edződött. Aztán megjelenik egy pénzügyér, s bejelenti: jön majd az ingatlanadó, amely felváltja majd azt a summát, amelyet a saját tulajdonú, az általunk lakott építmények után fizetünk. Ez már rossz érzéseket keltett. Gondoltuk: íme az újabb sarc. Következtek a részletek, amelyek felülmúlták legvadabb rémálmainkat. A bürokrata a részletekkel sem maradt adós. Ráadásul a hatékony szemléltetés érdekében táblázatokat is beiktatott. Egy budapesti hetven négyzetméteres otthon után évi 350.000 forint dukálna. A lehetőséget a kormányzat teremti meg, birtokosai pedig az önkormányzatok lennének. Ha élnek a lehetőséggel. Persze az alsó és a felső határt is ők szabnák meg. Ha mernék, tettem hozzá. Úgy vélem nem egyedül vélekedtem ekként. Felháborodtam. Akárcsak valamennyi érintett. S mindenki számolt. Ekkor még inkább fokozódott a jogos, teljességgel indokolt méltatlankodás. S nyomában kérdések fakadtak, példák sorjáztak. Vegyük azt a nyugdíjast, akinek negyvenötezer forint a havi ellátmánya. Kifizeti a villany-, a gázfogyasztás emelt árát, a vízdíjat, s a leendő harácsot is. Mondjuk alkalmanként húszezret. Miből vegyen élelmet? Haljon éhen, miközben olyan polgártársai is akadnak, akik szemrebbenés nélkül felveszik a nekik egy hónapra dukáló egy-két, esetleg öt-hat-hét milliót, s közben gátlástalanul sanyargatnák nesze semmi, fogd meg jól alapon a többieket. Másnap gyorsan helyesbítetnek a kormánypártok vezetői, miközben közzétették, hogy megegyeztek a személyi jövedelemadó csökkentésében. Nehogy úgy tűnjék már, hogy a két intézkedés összefügg. Aztán megerősíttetett — ezúttal végleg —, hogy ilyen barbár intézkedésről szó sincs, csupán a Pénzügyminisztérium lőtt túl a célon. Megint egy totális öngól! Abszolút hatásos népszerűség-csökkentő. Ez történt a tizenharmadik havi nyugdíj esetében is. Erre mondják azt, hogy vétkes kedélyrombolás. Nehezen feledhető. Nem először történt, de reméljük utoljára. S ez nem csak a mi érdekünk... Felvételi nyílt napok Az egész országból várják a jelentkezőket Szeptemberben ingyenes tanévkezdő rendezvénysorozattal várja a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) a történelem, magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, közgazdaság- tan felvételire készülő diákokat és szüleiket. Magyarország, Heves megye Rendhagyó módon az érintetteknek négy nyílt nap is tájékoztatást ad szeptember 27-én a felvételi rendszeréről és a felkészülés módszertanáról. A Központi Felvételi Nyílt Nap két rendezvénnyel várja a 2004-ben felvételizőket, attól függően, hogy tizenkettedikes középiskolásról vagy már érettségizett fiatalról van szó. Ők tantárgyi szakmai analíziseket hallgathatnak, és a 2004-es felvételi rendszerről szóló előadásokon vehetnek részt. A kétszintű érettségiről a 2005-ben érettségiző tizenegyedik osztályosok az Országos Előfelvételi Napon kaphatnak tájékoztatást, ahol egyúttal emelt- és középszintű próbaérettségi tesztsorokat tölthetnek ki. A nyílt napok meghívott előadói a tankönyvszerzők: történelemből Szárny Miklós, matematikából Gerőcs László, fizikából Honyek Gyula. A központi felvételi rendezvényeken minden diák ingyenesen vehet részt, és szeptemberben először önismereti tesztdort tölthet ki annak érdekében, hogy megismerje saját felvételi kompetenciáit, készségeit. Az előző években tapasztalt jelentős érdeklődés miatt a FISZ mindenkit arra kér, hogy részvételét jelezze a 06 1 473- 0769-es vagy a 06 1 473-0770-es telefonszámokon, az info@fisz.hu e-mail címen vagy a www.fisz.hu weboldalon. A résztvevők a helyszínen ingyenesen vehetik át az Egyenes út az egyetemre felvételi hírújság legfrissebb számát és a felvételi rendszert bemutató Felvételi Katalógust. A szülők részéről éppolyan nagy igény van a felvételivel kapcsolatos információkra, ezért a FISZ nekik is megren- dezi speciális nyílt napját. ■ Múltjukra emlékeztek az utódok Kerecsend Tegnap reggel verőfényes napsütésben gyülekeztek az érdeklődők a Bereksor utcában, a hely- történeti kiállítás megnyitóján. Az egész napos falunap nyitóprogramján Gémes László, a község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd a helybéli Ercsényi Károly által írt Kerecsend története 1945-ig című településtörténeti krónikát méltatta. A hézagpótló kiadvány átfogó képet nyújt a község múltjáról korhű fotókkal és színes illusztrációkkal gazdagítva. Ercsényi Károly és felesége fáradozásának és jó értelemben vett megszállottságának köszönhető az is, hogy tegnap megnyílhatott a többéves gyűjtőmunka gazdag anyagából rendezett helytörténeti kiállítóhely is, amelyet a későbbiekben tájházként szeretnének működtetni. Dr. Lukács Béla, a helyi Faluvédő Egyesület elnöke meleg szavakkal köszönte meg a házaspár és a kiállítás létrehozásában segédkezük munkáját, majd elődeink ránk hagyott tárgyi és szellemi hagyatékáról emlékezett meg. Ezt követően a helyi és a környékbeli hagyományőrző együttesek adtak műsort, majd mindenki megtekinthette az önkormányzat által egy éve megvásárolt, felújított és szépen berendezett kiállítóhelyet. Délután három órától az Általános Iskola előtti emlékparkban a falu szülöttére, Magyary Károlyra emlékeztek a kerec- sendiek. A kántortanító ötven évig oktatott a faluban, s szoros barátság kötötte Gárdonyi Gézához. Nevéhez fűződik több, neveléselmélettel kapcsolatos tanulmány is. Az emlékparkban a Szpisják Pál által alkotott Magyary Károly mellszobrának felavatása után jelentették be, hogy szeptember 1-jétől az általános iskola Magyary Károly nevét viseli. Ezután adták át az újonnan alapított Magyary Károly Díjakat is, amelyet idén Détár Mihályné, Fehémé Vízi Jolán és Fecz Sándor vehetett át több évtizedes munkájáért. Délután 5 órakor a római katolikus templomban ünnepi szentmise keretében Seregély István egri érsek szentelte fel a restaurált Nepomuki Szent János szobrokat. Az esti órákban az iskola előtti parkban emlékeztek meg a háborús áldozatokról, kiknek emléke előtt főhajtással és koszorúzással tisztelegtek. Innen fáklyás felvonulás indult a temetőbe, ahol a roma emlékparkban tartottak megemlékezést, majd megkoszorúzták Magyary Károly sírját. ________■ M agyary Károly kántortanító mellszobrát Szpisják Pál szobrászművész készítette el FOTO: PERL MARTON