Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-29 / 227. szám

HEVES ÄiÄ1 HÍRLAP EletMód 9. OLDAL Száz Győzelemmel (106-77) mutatkoztak be a Vitai Éger-Fekete Sasok kosarasai 15. oldal Nyert a Besenyő A labdarúgó NB lll-ban Jászberényben nyert a Besenyőtelek 15. oldal M 0 Alkotmányellenes kártalanítási szabályok Az Alkotmánybíróság (AB) alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az 1973. évi I. törvény 383. §. (3) bekezdés b), továbbá a 384. §. (2) bekezdés b) pontjában foglaltakat. Mindkét rendelkezés a kár­talanítás témakörét öleli fel, azt, amikor szabadságelvonást hozó eljárási kényszercselekményről és bünte­tőjogi szankcióról utóbb derül ki, hogy elrendelése, illetve végrehajtása jogszerű, ámde alaptalan volt. Budapest, Heves megye Az említett jogszabályok alkotmányellenessé­gének vizsgálatát a Nemzeti Etnikai és Ki­sebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) kezdeményez­te. Egyik kiváltó oka a Pusoma Dénes ivádi lakossal szemben indított büntetőeljárás volt, amelyről lapunk korábban többször is beszámolt. Mint ismert, még 1994-ben Ivádon a saját lakásában megtámadtak egy özvegyas­szonyt, aki nem sokkal később a kórházban belehalt sérüléseibe. Az ügyben előbb gyanú­sított, majd vádlott lett Pusoma Dénes, akit a bíróság első fokon jogerősen hat év börtön- büntetéssel sújtott. Már két éve a rács mögött üli, amikor kiderüli, hogy más volt a tettes. A valódi elkövetőt később el is ítélte a bíróság, s perújítási eljárás után Pusoma kiszabadult a börtönből. Dr. Magyar Elemér egri ügyvéd az ártatlanul bebörtönzött férfi kártalanítá­sáért indított pert a Magyar Állam ellen. A ké­relmet jogerősen elutasították, mondván, egyrészt Pusoma neki felróható módon szol­gáltatott okot ellene büntetőeljárás lefolytatá­sára, s félrevezette a hatóságot, másrészt az elsőfokú büntetőítélettel szemben sem ő, sem az akkori védője nem nyújtott be fellebbezést. Két indítványt is benyújtottak e témában az Alkotmánybírósághoz. Az egyik szerint a kártalanításból kizáró rendelkezések a tör­vénytelen letartóztatás vagy fogva tartás ál­dozata számára ellentétesek az Alkotmány 55. §. (3) bekezdésében biztosított kártérítés­hez való joggal. A törvény adta jogorvoslati lehetőség ki nem használása túl szigorú kri­térium ahhoz, hogy erre való hivatkozással a szabadságától ártatlanul — akár több évig is — megfosztott személy kártalanításban ne ré­szesüljön. A törvény ezzel privilegizált hely­zetet teremt az állam számára, megsértve az ügyfélegyenlőség elvét - indokolt a másik. Az AB az idén hozott 548,/B/1999. számú határozatában megállapította, hogy az alap­törvény rendelkezése a kifejezetten törvény- sértő előzetes letartóztatás vagy más jellegű fogva tartás esetére állapítja meg az állam kártérítési felelősségét. A kártalanítás intéz­ménye nem szolgál másra, mint az állam büntetőhatalmának gyakorlása során előfor­duló tévedések orvoslására. Az AB szerint demokratikus jogállamban az állam közhatalmi jogosítványa a büntető­jogi felelősségre vonás. Ennek gyakorlása so­rán szükségképpen érintik az egyének alkot­mányos alapjogait. Azaz, aki terheltté vált (vagyis megalapozott a gyanú arra, hogy bűncselekményt követett el), kikényszeríthe- tően köteles megjelenni a büntetőhatalmat gyakorló hatóság előtt és közreműködni az el­járási cselekményekben. Ha erre nem hajlan­dó, akkor az előzetes letartóztatás a társada­lom védelme, a közérdek szempontjából in­dokolt, alkotmányosan is szükséges. Alkotmányellenes viszont az AB szerint e paragrafus b) pontja. E szabályozás - olvas­ható a határozatban - kiüresíti a kártalanítás jogcímeit, így ellehetetleníti az utóbb alapta­lannak bizonyult személyes szabadságelvo­násból adódó sérelem utólagos orvoslását. Ez egyúttal a jogállamiság sérelmével is egyenértékű. Az AB arra a megállapításra jutott, hogy a törvény (Be.) nem akkor ismeri el a kártala­nítási igényt, ha a terhelt felróható magatar­tása - például szökés, elrejtőzés, újabb bűn­tény elkövetésének veszélye — ezt megala­pozza, hanem ha olyan szándékos vagy gon­datlan magatartást tanúsít, amely a kár­talanítási igényt elbí­ráló bíróság megítélé­se szerint alkalmas volt a bűncselekmény egyszerű gyanújának felkeltésére. Ám ez csupán a büntetőeljá­rás megindításához elegendő, de nem ah­hoz, hogy valaki fele­lősségre vonásának alapjául szolgáljon, s főleg ahhoz nem, hogy az illetővel szemben személyes szabadságot korlátozó el­járási kényszercselekményt alkalmazzanak. Mindent figyelembe véve: az állam kárta­lanítási kötelezettségi alapja nem az eljárási kényszerintézkedés (vagy a büntetés) jogta­lansága, hanem az, hogy a jogállam nem há­ríthatja el a büntetőhatalom gyakorlásából adódó felelősséget akkor, amikor valaki for­mailag jogszerűen, de érdemben alaptalanul szenved joghátrányt a büntető igazságszolgál­tatásban. Az AB szerint nem csak a bizonyí­tottan ártatlan terhelt érvényesíthet kártalaní­tási igényt. A kártanítást kizáró ok olyan ma­gatartásokat is átfog, amelyek a terhelt véde­kezési szabadságához tartoznak. Ezen ese­tekben viszont a védekezéshez való alkotmá­nyos alapjog szükségtelen, azaz alkotmányel­lenes korlátozást szenvedhet. Ezért is semmi­sítette meg a Be. 383. §. (3) b) pontját az AB. A legmagasabb bírói testület határozata szerint akkor sem zárható ki a kártalanítás­ból a terhelt, ha elmulasztotta gyakorolni a fellebbezési jogát. A terhelt jogorvoslati joga Az Alkotmánybíróság határozata megszabja a bíróságok jogalmazói gyakorlatát alkotmányos alapjog - fogalmaz az AB- határozat. S utólagosan büntetni a kártalaní­tásból való kizárásával ezen alapjog gyakor­lásának elmulasztásáért, az az ő alkotmá­nyos önrendelkezési szabadságának szük­ségtelen korlátozása. Ez ugyanis mintegy kö­telezettségévé teszi a jogorvoslati jog igény- bevételét. Márpedig ez alkotmányos alapjog, s maga a terhelt dönti el, kíván-e élni jogor­voslattal vagy sem. Az AB arra is figyelemmel volt határozata meghozatalánál, hogy az idén július 1-jén hatályba lépett új Büntetőeljárási Törvény kártalanítási rendelkezései megegyeznek a régi Be. szabályaival. S miután az AB most leírt álláspontja az új Be. megfelelő rendelke­zéseire is érvényes, ezért azok nem lépnek hatályba. Érdeklődésünkre dr. Magyar Elemér el­mondta: ezek után a Legfelsőbb Bírósághoz már benyújtott felülvizsgálati kérelmükkel kapcsolatos visszajelzésre várnak. (SZALAY) A MEGSEMMISÍTETT HATÁROZAT Az 1973. évi I., azaz Büntetőeljárási Tör­vény (Be.) 383. §. (3) bekezdés a) és b) pontja kimondja, a törvény az előzetes le­tartóztatásért és az ideiglenes kényszer­gyógykezelésért járó kártalanításból kizárja azt, aki a hatóság elől elrejtőzött, megszö­kött, illetve szökést kí­sérelt meg, továbbá, aki az eredményes fel­derítés meghiúsítása végett a hatóság meg­tévesztésére töreke­dett, vagy egyébként neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselek­mény gyanúja reá tere­lődjék. A 384. §. (2) bekez­dés a) és b) pontja sze­rint: a jogerős ítélet alapján kitöltött sza­badságvesztésért, javí­tóintézeti nevelésért, illetve kényszergyógy­kezelésért egyébként járó kártalanításból ki­zárás okaként jelöli meg a törvény, ha a terhelt az alapügyben elhallgatta azokat a té­nyeket vagy bizonyíté­kokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet alapul, továbbá, ha az alapügyben ho­zott ítélet ellen nem fellebbezett. Bérgyilkosság vádlotti mesékkel A nem is olyan távoli idők mo­zijának egyik lehetséges — és egyben félelmetes — figurája a bérgyilkos. A profi végrehajtó többnyire sötét napszemüveget és távcsöves puskát hord. Idő­közben a bérgyilkosság a ma­gyar valóság részévé lett: egyre több olyan bűnügyről olvasha­tunk, amelyben va­laki megbíz valakit, vagy valakiket, hogy végezzenek az útban lévő sze­méllyel. A közel­múltban a Heves Megyei Bíróság is tárgyalt egy ilyen cselekményről, s a két végrehajtó, il­letve felbérlőjük sú­lyos fegyházéveket kapott elsőfokon. Heves megye Az elkövetés helyszí­ne miatt járt el ebben a súlyos bűnügyben a Heves Megyei Bíróság: Tepélypusztán végez­tek a gyilkosok áldoza­tukkal ugyanis. Az ügy négy vádlottja kö­zül kettőt azzal vádol a Heves Megyei Fő­ügyészség, hogy vég­rehajtották a megbízó­juktól kapott feladatot: 2001. május 17-én, nem sokkal éjfél előtt a Fauna Hotel parkolójában megölték az akkor 47 éves B. K. -t. A magyar büntetőjog ezt a cse­lekményt persze nem a köznyelv­ben előszeretettel használt bérgyil­kosság kifejezéssel illeti, így a Nyír­ségben élő B. Tibort és É. Istvánt - „jogi nyelven” - nyereségvágyból előre kitervelten, társtettesként el­követett emberölés bűntette miatt indítványozta elmarasztalni a vád­hatóság. A harmadrendű, buda­pesti illetőségű vádlott, B. Ferenc ellen a fenti cselekményben való felbujtás, míg egy negyedik férfivel szemben — aki a többiekkel ellen­tétben egy ideje már szabadlábon védekezhetett — kisebb súlyú cse­lekmények elkövetése volt a vád. Az elsőfokú ítélet időközben ság: B. Tibornak, a per elsőrendű vádlottjának, akit kifosztásban is bűnösnek talált a tanács, 16 évet kell fegyházban letöltenie, s feltäe- les szabadságra sem bocsátható. A másod- és harmadrendű vádlottak 15-15 év fegyházbüntetést kaptak. A több tárgyalási napon át folyó bizonyításban nem volt kifej ezet­figurája a bérgyilkos. (Képünk illusztráció) FOTÓ: PERL MÁRTON ból a túszejtés és az ehhez kapcsoló­dó zsarolás volt a céljuk. Ez a véde­kezés azonban olyan „apróságo­kon” dőlt meg, mint: hogy ha nem akarunk valakit megölni, akkor an­nak miért kell - egy alapos bántal­mazást követően - a nyelőcsövébe tucatnyi papír zsebkendőt tuszkol­ni, illetve orrát és száját szalaggal leragasztva gépkocsi­csomagtartóban szál­lítani? A felbujtásért elítélt B. Ferenc viszont ked­vére „színezhette” a történteket. Első verzi­ója a politika világába igyekezett terelni a cse­lekmény hátterét. Kü­lönösen az eljárás rendőrségi szakaszá­ban vetődött fel a kis­gazda szál. B. Ferenc azzal állt elő, hogy semmi sem igaz abból, amit az ő szerepéről „kitaláltak”: a szabolcsi kisgazdák azért akar­ják „rávemi” ezt az akár életfogytig tartó fegyházat érő bűncse­lekményt, mert nem volt hajlandó részt ven­ni a Torgyán József el­leni merényletben. Később a felbujtó változtatott védekezési taktikáján: magát a hozzáértő gazdasági szakember szerepé­megszületett, így az ügyben nyu­godtan beszélhetünk ítéleti tényál­lásról is, bár a kihirdetett verdikt a vádlotti fellebbezések miatt csak a negyedrendű vádlott, Herczku Gyu­la esetében jogerős. Ő tudomásul vette a rá bűnpártolás miatt kisza­bott egyévi, egy esztendőre felfüg­gesztett börtönbüntetést. A másik három vádlottra viszont súlyos fegyházéveket rótt ki a megyei bíró­zá szerepe érhető tetten a legnehe­zebben. Nem volt ez másként most sem. A gyilkosság végrehajtói nem tehettek különösebben mást önma­guk védelmében, mint próbálták a másikra hárítani a nagyobb felelős­séget, illetve abba az irányba elvin­ni a védekezést, hogy ők nem is akarták megölni a sértettet, igazá­Kaszával vett elégtételt A két névrokon, N. Zoltán és N. Zoltán között lezajlott ösz- szetűzést minősíthetnénk akár kocsmai afférnak is. Igaz, az 54 éves férfinak a karját is eltörte a 26 eszten­dős, de akkor is... Csakhogy, a kaszaéllel a korábbi össze- szólalkozás helyszínére visz- szaérkező vádlott azt kiabál­ta: „Megöllek te rohadék...”. Mi több, a vádirat szerint ezt komolyan meg is akarta ten­ni. Az már csak a szerencsén múlott, hogy a sértett elhárí­totta a fejére irányuló táma­dásokat. Eger, Tarnazsadány Emberölés bűntettének kísérleté­vel vádolja a Heves Megyei Fő­ügyészség a 26 esztendős tar- nazsadányi N. Zoltánt. A szer­dai tárgyalás egyik tanulsága, hogy az ügyben tanúként meg­idézettek nem mindegyike fogta fel, hogy a törvény szerint köte­lességük a bíróság előtti megje­lenés: hárman is távolmaradtak ugyanis. Számukra anyagilag sem lesz kifizetődő ez a „sze­mérmesség”, hiszen a bíróság a következő tárgyalásra elrendelte rendőri elővezetésüket, mely­nek költségei ma már meglehe­tősen tetemesek. Az ügyész ál­tal ismertetett vádirat szerint a vádlott és a sér­tett az elmúlt év június 5-én késő délután találko­lott az utcára hívta verekedni N. Zoltán sértettet, akit azonban a fia visszatartott. N. Zoltán vádlott a lakásán magához vett egy 86 cm hosszú­ságú, keskenyre élezett rozsdás kaszapengét és egy pontosan már meg nem határozható mére­tű vasrudat. Időközben a büfé­ben - részben a korábbi affér mi­att is — zárórát rendeltek el. A tu­lajdonos fél nyolc körül kikísérte a sértettet és a fiát a bejárati ka­puhoz. A járdán beszélgettek épp, amikor sietve megérkezett a vádlott, kezében a kaszapengé­vel. Ekkor hangzott el a megölés­sel való fenyegetőzés. A sértett N. Zoltán megpró­bált kitérni, de a vádlott elérte. A feje fölé emelt kaszapengé­vel a sértett fejére vágott, bele­nyugodva abba, hogy a pengé­vel a fejen akár a sértett halálá­hoz vezető sérülést is okozhat. N. Zoltán jobb kezével védte a vádlott első ütését, így a penge a kézen 8 napon túl, míg a fe­jen 8 napon belül gyógyuló sé­rülést okozott. A dulakodásban a sértett lefogta a pengét, a vádlott ekkor vette elő a vasru­dat a bal kezével, s azzal súj­tott - ismét a fej irányába. N. Zoltán ezt az ütést is védte, igaz, hogy közben eltörött a singcsontja. A vád szerint A feje fölé emelt kaszapengével a sértett fejére vágott, belenyugodva abba, hogy a pengével a fejen akár a sértett halálához vezető sérülést is okozhat. A bírósági kihallgatásakor N. Zoltán vádlott sok mindenre vá­laszolt úgy, hogy nem emlékszik. Amit viszont határozottan állí­tott: nem volt nála vasrúd, illetve nem kiabálta azt, hogy megöli a megtámadott férfit. (S. B. S.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom