Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-12 / 187. szám
FOTÓ: PERL MARTON 4 . OLDAL 2003. Augusztus 12., kedd MEGYEI KORKÉP Polgármesteri fogadóóra ■ EGER - Dr. Nagy Imre, a megyeszékhely polgármestere augusztus 13-án, azaz szerdán 9-től 12 óráig tartja szokásos fogadóóráját hivatalában. Az előzetes bejelentkezést a 410-144/136-os vagy 119-es melléken tehetik meg a városlakók, akik panaszaikkal, észrevételeikkel és javaslataikkal fordulhatnak a város vezetőjéhez. Fotók szabadtéri kiállításon ■ GYÖNGYÖS - A nyári kulturális programsorozat színesítésében már nem először vállal szerepet a Mátra Fotókör, melynek tagjai ezúttal augusztus 15-17. között szabadtéri kiállításra várják az érdeklődőket. A Mátra Művelődési Központ csoportjának tagjai a Fő téren felállított installáción mutatják be legfrissebb, illetve legjobban sikerült alkotásaikat. A szervezők bíznak benne, hogy a helybeliek és a turisták idén is ugyanolyan szívesen fogadják a szabadtéri tárlatot, mint a korábbi esztendőkben. Iskolanév-változás i* EGER — A városi önkormányzat júniusi közgyűlési határozata augusztus l-jével a Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközép- és Szakképző Iskola és Kollégiumhoz csatolta a Mezőgazdasági Szakközép- és Szakképző Iskolát. Az új intézmény neve ezentúl: Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakképző Iskola és Kollégium. Székhelye: 3300 Eger, Pozsonyi út 4-6. Megújulnak a lépcsők EGER - A napokban kezdték el a megyeszékhelyen, az Eszterházy téren a Bazilikához vezető lépcsősor javítását. A városi önkormányzat megbízása alapján a TIEF Bau Kft. végzi a meglehetősen régen várt helyreállítást, ne-' vezetesen a kicsorbult lépcsőfokok cseréjét, illetve pótlását. A munkához a szomolyai kőbányából származó tartós, vörös színű követ használják föl a szakemberek. Ezeket az elemeket azonban továbbra sem az extrém sportokra, a gördeszkás használatra tervezték, méretezték. így a lépcsősor hosszan tartó épségének megőrzése érdekében továbbra sem javallt ezen közterület ilyetén igénybevétele. Közösségi adószám HEVES MEGYE — Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól kapott tájékoztatás szerint külön kérés nélkül kapnak közösségi adószámot azok az adóalanyok, akik az áfa-bevallásuk megfelelő soraiban szerepeltették azt a tényt, hogy uniós illetőséggel, illetve uniós tagjelölt országban illetőséggel rendelkező adózóval kereskedelmi kapcsolatban állnak. Ezen adózók 2003. augusztus 15-ig postai úton megkapják az adóhatóság közösségi adószám kiadásáról szóló értesítő levelét, a közösségi adószámról kiállított tanúsítványukat, valamint a közösségi kereskedelemmel kapcsolatos főbb szabályokról szóló tájékoztató levelét. Majorettek zenés parádéja EGER - Az Egri Majorette Egyesület öt csoportja - Ovis, Fantázia, Harmónia, Ritmus, Felnőttek - Kovácsné Bretus Éva művészeti vezető irányításával zenés parádém várja az érdeklődőket augusztus 13-án, szerdán 17 órától a Dobó téren. Rossz időben a Kemény Ferenc Sportcsarnokban adják elő műsorukat a Szolnoki Huszárzenekar közreműködésével, Márki Sándor vezényletével. A rendezvényen szakmai zsűri minősíti majd a Ritmus és a Felnőtt csoportot. A zsűri elnöke: dr. Tóthné Rozsályi Judit, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökhelyettese. A zsűri tagjai: Jónásáé Bacsó Mónika, a szövetség elnökségi tagja és Dohos László ezredes, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, Liszt-díjas karnagy, a Magyar Honvédség főkarmestere. Konferencia a parlagfűről m EGER - Az ÁNTSZ Heves Megyei Intézete Egészségfejlesztési és Kommunikációs Osztálya augusztus 26-án a Művészetek Háza tanácstermében rendez konferenciát a parlagfűről. A tisztiorvosi szolgálat, a talajvédelem szakemberei mellett a parlagfű veszélyeiről, irtásáról és a mentesítés módjairól, eredményeiről marketing szakos diákok, orvosok és civilszervezetek képviselői is szólnak. Mi? Hol? Mikor? EGER — Aía a Fesztivál a barokk Egerben rendezvénysorozat keretében az Érsekkerti Múzsák Ligetében (a park tó mögötti részén) a fesztivál záró koncertjeként 19 órától az Art's Harmony Ensemble együttes ad koncertet. A muzsikusok nyári fellépésükön népszerű, könnyedebb, egyéni hangú klasszikus összeállításokat játszanak. HATVAN - A Hatvány Lajos Múzeumban a gyöngyösi Mátra Múzeum anyagából rendezett kiállítás nyílik augusztus 16-án, szombaton 11 órakor. Az Ősi mesterség: a vadászat című kiállítást Érsek Zsolt polgármester, országgyűlési képviselő és Benedek Fülöp címzetes államtitkár, a Nemzeti Földalapkezelő Szer- vezet elnöke, földbirtok-politikai kormánybiztos nyitja meg. ■ Régiós Bormustra az egri várban Újabb jelentősnek ígérkező borgasztronómiai gálával gazdagodik a hevesi megyeszékhely nyári programkínálata: augusztus 15. és 17. között rendezik meg ugyanis a „Bormustra az Egri Várban” elnevezésű, bemutatóval egybekötött vásárt, ahol — az országban egyedülálló módon — a régió négy borvidéke közösen jelenik meg a fogyasztók előtt. Eger, Észak-Magyarország Észak-Magyarország - vagy ahogyan a szőlő-bor ágazatban mondják: Felső-Magyarország — 4 borvidéke, az egri, a mátraaljai, a tokaj- hegyaljai és a bükkaljai részvételével rendezik meg a hét végén az első „Bormustra az Egri Várban” elnevezésű borgasztronómiai bemutatót és vásárt. Mint azt a tegnapi sajtótájékoztatón Gál Lajos, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta, a rendezvény ötletét az Egri Bormíves Céh fogalmazta meg. Ez találkozott a város azon elképzelésével, hogy a Vásár Agriában programjai helyett egy újabb nagy „boros” rendezvénynek adjon otthont a megyeszékhely.- A Bormustra célja - tette hozzá Gál -, hogy a 4 borvidék közösen lépjen fel, ezzel is segítve a térség „hivatalos” borrégióvá válását. Közös programjaink, konferenciáink már voltak, ám a világ borpiacán az e régióban megtermelt minőségi borokkal csak nagyobb mennyiséggel lehet megjelenni. Ráadásul az EU is a régiókat támogatja, nem beszélve arról, hogy Felső- Magyarország adja a hazai minőA szervezők reményei szerint újabb nívós rendezvénnyel gazdagodik az egri borgasztronómiai paletta fotó: perl marton ségi szőlőtermesztés több mint 40 százalékát, míg a borexportot tekintve még ennél is nagyobb az arány. Az országosan is egyedülálló régiós Bormustra kapcsán elhangzott: arra mintegy 52-54 borászat összesen több mint 170 féle borral nevezett be. Dr. Nagy Imre egri polgármester kijelentette: örömteli, hogy újabb nívós boros rendezvénnyel gazdagodik Eger borgasztronómiai kínálata, amely nem csorbítja a saját lábra álló Bikavérünnepet. Fontosnak mondta, hogy a négy borvidék együtt, piaci szereplőként is fel tud lépni. Simkó Zoltán, az Egri Bormíves Céh titkára szerint a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett Bormustra megszervezése során egymásra talált a szőlő-bor ágazat és a város. Megemlítette, hogy bár a hagyományok nélküli rendezvényeken a termelők általában félnek megjelenni, itt már az első alkalommal félszáznál többen jelezték részvételi szándékukat. ______________(KÜHNE) P rogramkínálat A Bormustra programja augusztus 15én, pénteken 10 órakor kezdődnek. Délelőtt 11 órától íjász- bemutató lesz, majd délután fél ötkor az Egri Vitézlő Oskola vonul fel a várba a Dobó térről. Délután öt órakor ünnepélyesen is megnyilják a Bormustrát, ahol — mindhárom este - különböző kulturális műsorok is várják a borbarátokat. Pénteken este a Honvéd Művészegyüttes, szombaton a miskolci Egressy ütős együttes, majd Benkő Dániel lép a színpadra. A kiállító 50-nél is több borászat több mint 170 féle bora mellé az egri illetőségű Dósa Tibor királyi szakács készít ételkülönlegességet. Pénteken 10 órakor a Városházán üzletember-találkozóra is sor kerül, ahol a borászattal kapcsolatos kérdésekről lesz majd szó. A rendezvényre elfogadta a meghívást Medgyessy Péter miniszterelnök is, aki pénteken délután az egerszalóki gyógyszálló projectjével ismerkedik meg, majd -16 órakor - lerakja a Hotel Egerben épülő majd' 600 férőhelyes konferenciaterem alapkövét, 17 órakor pedig részt vesz az ünnepélyes megnyitón. Eső után mocsár a kertben Ahol nem betemetni, hanem mélyíteni kellene az árkot Természetes dolog, hogy a víz lefelé folyik. Az már kevésbé, ha a megrekedt csapadék kisebb tavat és kiterjedt lápvidéket képez több ember családi házának kertjében. Sírok A Mátra és a Bükk hegységek határán fekvő településen hosszú évekkel ezelőtt épült egy árok, amely arra hivatott, hogy a hegyről, a Nyírjes-tó felől érkező esővizet a Tamába vezesse. Az árok egy része közterületen húzódik, átvezet a községen keresztülhaladó 24-es főút alatt, tovább lefelé azonban már magán- tulajdonú telkeket szel át. Illetve szelne, amennyiben minden gazda gondot fordítana arra, hogy az árok ki legyen tisztítva. A helyzet azonban nem ez - tudtuk meg a Nyírjes úton élő Davis Saroltától és Török Gyulától. Elmondásuk szerint a problémát az okozza, hogy a közterületet elhagyva csupán az első három családi házas telken „működhet” az árok rendeltetésének megfelelően, a többi tulajdonos nem foglalkozik azzal, hogy az eltö- mődött, van, áhol még fákkal is beültetett a medre. így a hegyről érkező víz — mivel továbbfolyni nem tud — egyszerűen megáll Davisék és Törökék kertjének végén. A fél kert gyakorlatilag mocsár, az árokban magasan áll a csapadék. A legutóbbi, hetekkel ezelőtti nagy esőzések vize például máig ott maradt. A panaszosok évek óta igyekeznek valamilyen támogatásra találni a siroki önkormányzatnál, de hiába. Az 1999-es nagy árvíz után a polgármesteri hivatal kiköveztette az árok közterületen található részét, más azonban többszöri kérés ellenére sem történt — mondják. Davis Sarolta minden önkormányzati ülésen felvetette a problémát. Kérdéses az is, hogy egy ilyen, közösséget szolgáló árok miként válhatott magántulajdonosok ingatlanjainak részévé. A település jegyzője, Tarjányi Lászlóné érdeklődésünkre hangsúlyozta: az önkormányzat folyamatosan próbált segíteni, de a magán- tulajdonú földeken nem végeztethet munkálatokat. A jogszabályokat figyelembe véve, a lehetséges eszközökkel igyekeztek élni, ami konkrétan annyit jelent, hogy több alkabm- mal is felszóUtásokat küldtek az érintett tulajdonosoknak, kérték őket az árok kitisztítására kimélyítésére. Ám aki ezt nem tette meg, azt semmilyen módon nem lehetett megbüntetni, szankcionálni — érvelt a jegyzőnő. Mint az ingatlan-nyilvántartásból kiderült, az árok a térképen be van jegyezve, de valamilyen oknál fogva nincs ön- kormányzati tulajdonban, minden egyes magántulajdonos ingatlanjának része. Megoldást jelenthet egy esetleges kisajátítás, ami azonban meglehetősen hosszadalmas eljárás, megindítása a megyei köz- igazgatási hivatal hatáskörébe tartozik. Ennél jóval egyszerűbb lenne, ha az érintett gazdák elfogadnák azt a most postázott önkormányzati javaslatot, amelynek lényege, hogy az ön- kormányzat egy munkagéppel mindenütt ki- mélyítteti az árkot. Ehhez viszont az szükséges, hogy a gépet a tulajdonosok engedjék be a telkükre. Ha minden jól megy, a munkálatokat augusztus 20. után elvégezhetik — derült ki Tarjányi Lászlóné szavaiból. A jegyzőnő ugyanakkor hozzátette azt is: árvíz idején a megáradt Tama feltehetően visszaduzzasztja a vizet az árokba. irénesi Davis Sarolta férje, Norman Davis az ároknál. A hegyről hozzájuk folyik a víz. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Gazdátlan postagalamb Eger Állatbarát olvasónk fordult szerkesztőségünkhöz: a napokban egy barátságos postagalamb szállt be hozzájuk. A madár - amely jól táplált, s olvasónk családjával együtt azóta is gondját viseli — túl hosszú ideig nem maradhat náluk. Ezért az állatszerető família arra kért bennünket: segítsünk, hogy a gyűrűzött madár - amelyet hiába engednek szabadon, nem megy el — visszataláljon gazdájához. A kék színű postagalamb által viselt gyűrűn a következő olvasható: HUNG 98-0715786. Olvasónk arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a Makiári út környékén több postagalamb is feltűnt, amelyek valószínűleg elkeveredtek. Aki a madarat felismeri a gyűrűszám alapján, az a következő telefonszámot hívhatja: 20/571-0361. m Hajóútra merészkedő „biciklisek” A vízi rendészet is a főszezonját éli. A Tiszán és a Tisza-ta- von a szabályszegőkkel szemben intézkednek. A vízijár- mű-vezetőket feljelentik, a tiltott helyen fürdőzők helyszíni pénzbírságot fizetnek. Kisköre A vízi rendészeti őrs a folyó főmedrét Tiszalökig felügyeli, s a Tisza-tó is ellenőrzésük alá tartozik. Amikor az elmúlt hetekről beszélgettünk Csűr Péter r. századossal, az őrs parancsnoka kiemelte: a nyílt víz területükön idén még nem. szedett áldozatot. A vendégek azonban hajlamosak olykor büntetéssel járó vétséget is elkövetni.- Nagyon veszélyesek a következményei annak, ha a Tisza nemzetközi hajózási útvonalára kimerészkednek a vízibiciklisek. Ilyenkor kitereljük a megfelelő helyre a többnyire a kölcsönzők látóköréből is kiszakadt bérlőket. A tiltott helyen fürdőzőket, mint a poroszlói Tisza-hídnál lubickoló- kat, meg szoktuk büntetni, a kollégák mérlegelésétől függ, hogy a parton az illető mennyit fizet ezer és tízezer forint között. Megemlítette a parancsnok a jet-ski frontot is. Nincs a kijelölt pályaszakaszok között például az élő Tisza Dinnyéshát előtti területe, mégis az ottani kikötőből gyakran robognak ki a vízi motorosok. A vízi rendőröktől tartós figyelmet kívánó feladat a Tisza-tó környezetvédelme.- A sarudi öböl magasságában van az V-ös öblítőcsatoma, amely kivezet a főmederig, innen Poroszló irányába már védett vízfelületről beszélhetünk. Az új szabályozás szerint a fent említett részen csak olyan motorcsónakok közlekedhetnek, amelyek teljesítménye nem több 4 kilowattnál. Gyakran nagyobb motorcsónakok, kis hajók is betéLegtöbbször a vízijogsi nincs kéznél. Ekkor a személy adataival többnyire a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelethez fordulnak azonosításért a vízi rendőrök. A horgászok igazoltatásánál a horgászengedélyeket is elkérik. vednek erre, s ha a hajólevéllel gondok vannak, netán hiányzik a vezetői engedély, a feljelentés nem marad el. A büntetés elérheti a százezer forintot. (budavári) Kérik a horgászengedélyt