Heves Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-30 / 176. szám
■■■ 2003. Júuus 30., SZERDA P F 2 3 . 11. OLDAL „Piacgazdaság” az egészségügyben Az elmúlt hetek szenzációja volt, hogy Miskolcon őrizetbe vettek öt orvost, és vizsgálat indult ellenük annak gyanújával, hogy 150 ezer Ft kenőpénz ellenében minősítettek rokkantnak — és százalékoltak le — egészséges embereket. Komolyan mondom, röhögőgörcsöt kaptam volna, ha épp nem a mélységes felháborodás lesz úrrá rajtam. Merthogy nem kellene úgy tennünk, mintha ez a jelenség eddig nem az egész társadalom orra előtt zajlott volna. Mindannyian tudjuk jól, hogy így történnek ezek a dolgok, csak hát nehéz erre bizonyítékot találni. Azt is tudjuk, hogy hatvanezerért ugyanígy lehet „rokkantkártyát” venni az autónk szélvédőjére, és ötezerért egy hónapig lehetünk táppénzen, ha otthon építkezés van. Azt is tudjuk, hogy a nemzetközi összehasonlításban is igen magas tb-járulékunk ellenére sem tudta egyetlen kormány rendbe tenni még az egészségügyet. Számomra mégsem ez az igazán felháborító a dologban. Sokkal inkább az, hogy a jelenség következményeként azok a betegek, akik valóbanf!) munkaképtelenek, és emiatt igen nehéz anyagi körülmények között élnek, minek folytán nem tudják kifizetni a leszáza- lékolás „árát”, merthogy a fentiek folyományaként nincs jövedelmük, teljesen ellehetetlenülnek, és kihullanak a toldozott-foldozott szociális hálón. Nem tisztem és nem is szándékom az orvostársadalmat védelmembe venni, de némi empátiával el tudom képzelni, hogy milyen istentelenül pocsék érzés lehet, ha az embert fekete báránynak kiáltják ki egy sötétlő akolban, ahol a fehér hollók is takarásban vannak. Szabolcsi János (rím a szerk.-ben') Várossá válni nehéz A Hírlap júl. 15-i számában megjelent „Várossá válni nehéz” című cikkhez szeretnék hozzászólni. Várossá válni valóban nehéz, ha a feltételek nincsenek meg. Nem attól lesz egy település város, hogy egy rendkívül alapos pályázatot évről évre bead a polgármester úr és az önkormányzat. Attól sem, hogy az ügy érdekében sorozatosan, évről évre minisztériumi vezetőket hívunk meg Kiskörére (Torgyántól napjainkig). Az én szűk lakókörömet az lepte volna meg, ha megkapjuk a városi rangot, azt akkor a minisztériumi vezetők látogatásának tulajdonítottam volna. Kisköre fejlettségéről nem beszélnék, mert az utóbbi négy évben ilyen nem volt. Attól, hogy virágokat rakunk a vülanyoszlopokra, nem leszünk város. Mentő? Ha lenne is, nem tudna a földutakon közlekedni. Okmányiroda? Működtetésének az alapos előkészítő munkáját megspórolhatta volna a polgármester úr, ha a tárgyalást az utolsó körnél kezdi el. Javaslom, hogy a földön járva készítsünk fotókat a településen. Ajánlanám az Arany János teret, a Dobó út elejét, de sorolhatnám tovább. Talán a magasabb szintű lobby helyett itt a nagyközségben tegyünk valamit, ami közelebb hozza a várossá válás lehetőségét. Ez az évről évre többszöri kudarc ennek a bizonyítéka. Ajánlom a polgármester úrnak, látogassa meg a várossá lett Kaba, Nyékládháza városokat, és győződjön meg róla, hogy mennyivel jobbak ott a kondíciók, ezt látni kell, nem érezni. A minisztériumi vezetőknek, akik érintettek e területen, ajánlom, hogy jobban gondolják meg, hova mennek és mit ígérnek, hogy a későbbi időben ne tudják a szemükre vetni, mit ígértek, de nem teljesült az ígéretük. Sz. A.-né (rím a szerkőben) Százévesen vidáman Többször találkoztam az egri Rajner Károly utcában egy idős nénivel, özv. Gál Jánosnéval. Kapujában álldogált, várta a gondozónőjét, Icuka nővért. Beszélgetés közben elmondta, hogy ebben a hónapban lett 100 éves. 1903. július 2-án született, aratási időben. Mosolyogva és örömmel válaszolt kérdéseimre, amikor a régmúlt időkről, dolgokról érdeklődtem. Mesélt a családjáról, sorsáról, a nélkülözés idejéről, a sok munkával és időnként sírással telt 100 évéről. Törékeny alkata ellenére érdeklődő és mozgékony a mai napig is. Aki több háborút átélt, aki többször talpra állt és újra- kezdte, aki eltemette szüleit, férjét, gyermekét, akinek nincs már senkije a jó Istenen és a jó szándékú ápolóin kívül, az már elmondhatja, hogy ő már tudja, mi az élet! De nem erről, nem a fájdalmairól beszélt. Megbékélten, kedvesen érdeklődött, honnan jöttem, mit intézek az utcában. Hosszasan elbeszélgettünk, vidámsága, kedvessége engem is magával ragadott. Elhunyt nagymamám jutott eszembe, akit nagyon szerettem. Mintha egy pillanatra őt kaptam volna vissza. Nagymama! Isten éltesse köztünk sokáig, hasonló jó egészségben. Ezt kívánom városunk minden lakójának nevében: Császár Zoltán képviselő A strand-helyzet nem magánügy Köszönöm, hogy a 2003. jún. 11-i számukban az olvasói rovatban közölték az egri strandfürdővel kapcsolatos, Sós István úrnak címzett levelemet. Sós úr ugyan válaszra méltatott (az alábbiakban közlöm), de a felvetett problémákra érdemben nem válaszolt. Közlöm továbbá a Sós úrnak írt levelemet is. „Eger Termál Kft. — Lőcsei Ildikó részére: A levélben felvetettekre nem kívánok a sajtón keresztül válaszolni, mert nem ez a stílusom. Személyes találkozás esetén beszélhetünk észrevételeiről, és ekkor elmondom a saját véleményemet is. Erre a júl. 1-7. közti időszakot javaslom. Üdvözlettel: Sós István ügyvezető igazgató.” „Tisztelt Sós úr! Köszönöm, hogy az egri strandfürdővel kapcsolatos észrevételeimet tartalmazó levelemre válaszolt. El kell mondanom, hogy a válasza mélységesen felháborított! Úgy érzem, hogy Önnek nem csak a sajtón keresztüli válasz nem stílusa, hanem a napi sajtó olvasása sem! Ellenkező esetben észlelte volna, hogy a Heves Megyei Hírlap 2003. június 11-i száma az olvasói levelek rovatban teljes terjedelmében közölte az Önnek címzett levelemet. (Ez a levél az idei szezonban a második volt, amit az újság a stranddal kapcsolatban megjelentetett.) Úgy gondolom, hogy levelemben nem egyéni problémákat vetettem fel, nem magánügyben fordultán Önhöz, ezért értelmetlennek tartom, hogy személyesen, négy- szemközt beszélgessünk az egész várost és az ide látogató belföldi és külföldi turistákat érintő problémákról. Tájékoztatásul közlöm, hogy jelen levelemet, valamint az Öntől kapott levelet eljuttatom a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségébe is.” Lőcsei Ildikó (Eger) Az „illetékesek” figyelmébe Érdekes jelenség tapasztalható az egri belváros sétálóutcáiban: míg a parkolási díjak emelkedésével egyre terjed a fizetőparkolók száma, addig az „illetékesek” megteremtik a lehetőségét, de legalábbis hallgatólag segítséget nyújtanak ahhoz, hogy Eger történelmi belvárosában, annak is turisták és helyi lakosok, gyalogosok által is leginkább kedvelt utcáiban „fizetés nélkül” lehessen parkolni. Nemrég ugyanis - az eddig is láthatatlanul elhelyezett és miniatűr megállást tiltó táblával korlátozott - Szent János utcában „valaki” leszerelte a megállást tiltó táblát, melyet azóta sem pótolt senki, így megteremtődött annak a lehetősége, hogy bárlti — akár egész nap is — parkolási díj vagy büntetés nélkül parkírozzon a sétálóutcában. Igaz, ezt eddig is többen megtették, mert a tapasztalatok szerint a kampányjellegű ellenőrzéseknek nemigen volt visszatartó hatásuk. így azonban minden sokkal egyszerűbb: a tiltásnak sem tudtak érvényt szerezni, akkor meg minek a tiltó tábla? Érdekes logika ez, azonban nem hiszem, hogy ennek mindenki felhőtlenül tud örülni. Nem tudnak örülni a gyalogosok, akiknek sétájukat kellemetlen benzingőzzel keverve kell elviselni. Ők gyakran az üzleteket is csak hosszas autókerülgetés árán tudják megközelíteni, vagy arról már le is mondanak. Énnek viszont a helyi üzletek tulajdonosai, vagy épp az önkormányzatnak bérleti díjat fizető bérlői nem örülnek. Aztán ott vannak az itt lakók, akik annak idején úgy gondolták, hogy nyugodt — gépkocsi- forgalomtól elzárt - lakóövezetben élvezhetik a pihenésüket, de éjszakánként, hajnalonként rendre arra kell felriadniuk, hogy a McDonald's éhségtől üvöltöző „vendégei” annak — Magyarországon példátlan módon - éjjel is nyitva tartó kiszolgáló ablaka előtt bőgetik motorkerékpárjukat, járatják fel- spécizett kipufogójú autóikat a „sétálóutcában”. Én naivan csak azt remélem, hogy nem ez az Európába vezető út(ca), és abban bízom, hogy gondolatébresztőmet az „illetékesek” is előbb- utóbb megfontolják majd. (név és rím a szerkőben) Hány állat hal meg büntetlenül? Nem vagyok hívő ember. Azt mégis tudom, -hogy Isten teremtményeit — ha mást nem — tisztelni kell. Némelyikünknek csak abba kellene belegondolnia, hogy mi történne akkor, ha — tételezzük fel - a hierarchia csúcsán az ebek lennének, s ugyanezt tennék velünk, mint amit nemrég pár férfi tett egy szerencsétlen kutyával. Úgy érzem, jogos lenne, s felháborodni sem lenne okunk. Egy dal jut eszembe: „Anyám azt mondta, boldog légy...” Meg kellene érteni azt, hogy egy állat ugyanolyan céllal jön világra, mint mi, akik felsőbbrendűnek érezzük magunkat. Élni akar, életre született, s ugyanolyan lelke, érzelmei vannak, mint nekünk. De mi - sokszor szemünket lehunyva — elmegyünk amellett a fajtársunk mellett, aki épp kiscicákat vág a falhoz, vagy kiskutyákat tesz zsákba, hogy aztán egy patakba vagy folyóba rakva halálra ítélje... Tették ezt a munkások is azon a bizonyos napon. Ugyanaz a félelem vezérelte őket, ami a kutyát is bekergette a konténer alá. Félt. Attól a fajtól, aminek tagjaiban az utolsókig bízott. Akik megszelídítették, s talán egyszer szerették is. Akiket szolgálni hivatott... Furcsa egy érzés az, amikor dönteni próbálunk életről vagy halálról. Ilyenkor sokan Istennek érzik magukat, s azt gondolják, van joguk ahhoz, hogy egy ugyanolyan életet, mint az övék, egy egyszerű mozdulattal elvegyenek. Én, személy szerint, igyekszem lehetőségeimhez képest minden megmenthető állaton segíteni. Ők azok, akik a legkevésbé tehetnek arról, hogy rossz helyre, rosszkor születtek, s hogy fájdalom érte őket. S míg én abban lelem örömömet, hogy van egy kutyám, és sírok, ha az elpusztul, addig bizonyos társaim pont fordítva éreznek. Mint ahogy tették ezt a biztonsági őrök is. Ember alkotta „bosszú” persze most is létezik: a jogszabályok alapján kiszabható büntetés. Hazánk esetében pénz. De hány állat hal meg büntetlenül? S ha mégis fény derül a dologra, mit segít a pénz rajta? S mit ér egy olyan büntetés, ami pusztán javakból kiváltható...? Amióta átlátom a világ dolgait, az egyik dolog, ami folyamatosan felmerül bennem, az az, hogy vajon meddig tűri a természet, hogy kihasználjuk, hogy élősködjünk rajta. Mikor fog bosszút állni - ahogy arra a Biblia szerint egyszer már volt példa. Minden csak idő kérdése. Az is, hogy az erő, amit erőszakosan magunk alá rendeltünk, mikor fog ellenünk fordulni. Úgy érzem, ez is jogos lenne, s felháborodni ekkor sem lenne jogunk. Az más kérdés, hogy ekkor is csak az égre nézve csodálkoznánk, mivel érdemeltük ezt ki... Pont mi... Akik azért vagyunk, hogy a világot jobbá tegyük... Addig pedig, amíg nem ismerjük fel azt, hogy egy besorolásban alattunk lévő élőlénynek ugyanolyan jogai vannak, mint nekünk, felsőbbrendűeknek, így ahhoz is, hogy ne (mesterséges) kínok között haljon meg, addig mi sem vagyunk különbek attól a csoporttól, akit a biológiai rendszertan egyszerűen csak állatnak nevez... Szabó Diána Eger, Bercsényi u. 51/C A Dunán hajóztunk A csányi Idősek Otthonából dunai hajókiránduláson vettünk részt, természetesen nővéri kísérettel. A kirándulás befejeztével az alapítvány jóvoltából vacsorán is részt vettünk. A következő esemény egy teadélután volt, melynek hangulatát fokozta, hogy a közös éneklésbe az intézmény vezetője is bekapcsolódott. Vendégünk is volt: dr. Hajós László, a gödöllői Szent István Egyetem tanszékvezető tanára. Ha rendezvény nincs, a hétköznapok akkor is mozgalmasak. Juhász Árpád Csak így tovább! Van egy fiatal lány, akivel naponta találkozom, kék szemű, mosolygós, akit sokan megnéznek, de nem emiatt, hanem mert ő más. Éppen a mássága tette őt ismertté, a négyévenként megrendezendő speciális olimpián Írországban részt vett, és tornában nyert. Kettő arany-, kettő ezüst- és egy bronzérem boldog tulajdonosa. Erről sajnos Egerben nem tudósítottak, pedig igazán megérdemelte volna, mert sok munkával, odafigyeléssel érte el ezt a szép sikert. Magyarországról 52-en, Heves megyéből, Egerből csak egyedül indult el ezen a megmérettetésen. Ezt a kiegyensúlyozott, boldog leányzót úgy hívják: Radics Kata, aki Egerben lakik. Kívánok neki szép életet, további sportsikert. Simon Lajosné, Eger, Töviskes tér Becsület Egy hete az Érsekkertben biciklizett a fiam. Mivel még nem stabil a tudása, így autóval mentünk a stadionparkolóig. Vagy a bicikli ki- pakolásakor, vagy már később az Érsekkertben, a nadrágzsebemből a FLAT-om kulcsa kiesett, és ezt csak később vettem észre. Valaki ezt megtalálta, és a kocsi kereke alá rakta. A távirányító alapján könnyen rá lehetett jönni, melyik autóhoz illik a kulcs. Hálával tartozók annak az ismeretlennek, aki megtalálta, már csak azért is, mert könnyelmű lévén, az iratokat tartalmazó tárcám is az autóban volt. Nagyon köszönöm annak az embertársamnak, aki megtalálta a kulcsot és visszajuttatta. Korsós László, Eger Üres élményfürdő Küencven évemet betöltve ma is járok az egri strandra a jótékony gyógyvíz miatt. Legutóbb, egy meleg nyári napon, megdöbbenve láttam, hogy a szépen kialakított élményfürdő szinte teljesen üres. Megtudtam, hogy oda külön belépőt kell fizetni. Vakáció van. Biztosan sok gyerek örülne, ha kipróbálhatná ezt a csodát. Nem lehetne őket olcsóbban beengedni oda néha? Cimbalmos Ferenc Balaton ‘ VASÁRNAPI * HEVESTHIRLAP Vasárnap is Heves Megyei Hírlap Rendelje házhoz a lapot! Bővebb információ a 06-80-513-646-os ingyenesen hívható fonódrótunkon. Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. ___________■ „ Köszönet” a csiga postának A Hírlap hasábjain szeretnék „köszönetét” mondani a Magyar Posta Rt. vezetőinek és dolgozóinak azért, mert a 2003. júl. 17-én feladott ajánlott küldeményem 5 (öt) nap alatt érkezett meg a címzetthez Budapestre. Valószínűleg „csiga postán” utazott küldeményem eme „szuperszonikus világban”. Nekem ezen „sietség” ötvenezer forintomba került, mivel a küldeményben fontos értékpapírok voltak, amik a megérkezéskor már értéktelen papírok lettek! Mindezért „köszönetemet” fejezem ki a postai vezetőknek és dolgozóknak. Remélhetőleg augusztus 1-jétől - amikor jelentősen emelkednek a postai tarifák - ezt az „attrakciót” megduplázzák. Kistelepülésen jövőre valószínűleg a bakterek fognak kézbesíteni! Berecz Gábor (cím a szerkőben) Emberségből jeles Diósgyőrbe utaztam júl. 6-án. Mikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy nincs meg a pénztárcám. Másnap telefonált a busz vezetője, akinek a neve: Csató János. Nagy örömömre megkaptam a pénztárcámat a tartalmával együtt hiánytalanul. Szeretném neki megköszönni, hogy a mostani időkben még mindig vannak becsületes, figyelmes emberek. Munkájához sok sikert, magánéletében boldogságot, erőt, egészséget kívánok! Madarász Jánosáé Heves (cím a szerkőben)
