Heves Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-23 / 170. szám
12. OLDAL P F 2 3 . 2003. Július 23., szerda Világunk örökségeként él ez a város Napok teltek már el azóta, hogy férjemmel együtt hazatértem Budapestre arról a gyógykúráról, amelyet az egri Hotel Flórában volt szerencsém élvezni. Mondom: haza, és elcsodálkozom. Azóta sem találjuk a helyünket; egész nap szól a zene, ezzel próbáljuk nyugtatni magunkat. Talán azért van ez így, mert valami nagyon hiányzik. Vajon miért? Szegény gyermekkorát valaki nemrég így idézte föl: „Úgy ettem a zsíros kenyeret, amit a késen maradt zsírral nagyanyám csak a kenyér közepén kent meg, hogy jó soká érjek oda, hogy azután annál jobban élvezzem az ízét.” így vagyok én Eger városával: csak úgy csipegetem hangulatát, utcáról utcára, közeledve a belvároson át a Dobó térre. A Jókai utcán békésen haladva élvezem a szépen, rendezetten álló házakat. A járókelők jönnek-mennek, színvonalas üzletek kínálták portékájukat, nem vásári ricsajjal. Elérek egy patikához, ami csak úgy hívogat. Meglátom a portálüvegen a homokfúvásos mintákat, s nyomban érzem: ezt meg kell nézni belül is. A Kígyó patika berendezési tárgyai: a régi pénztárgép, a porcelánmozsár, az ódon, ám csodálatosan jó állapotú bútorzat és a gyönyörű csillár lenyűgöz. A kiváló ízlés, a szakma szeretete és tisztelete azt jelzi, hogy aki ezt így megmentette számunkra, szívből tette. Már bentről is érdekes látványt nyújt a Dobó tér, nem is habozom megnézni, hogy mi vár ott rám. Derűs délutáni fények kóborolnak a tér kövein. A török időket idéző szoborkompozíció dinamikájával tűnik ki, duzzadó iz- mú lovai erőt sugároznak, és mégis egységes harmóniába olvad a háttérben magasló, fenséges Minorita-templommal, a tér másik gyöngyszemével, a barokk városházával és a finom pasztellszínekben pompázó lakóépületekkel... A szép, íves utcai lámpákon alatt muskátlik virítanak. Szerencsére a természet gondoskodott arról, hogy a szocreál áruházát buja fák takarják, mintha éreznék: az a feladatuk, hogy óvják az összképet. A borkóstoló sarkánál finom ívben tovahúzódó házsor egyfajta mediterrán hangulatot juttat eszembe. A pici terecske mögött szorosan egymás mellé bújó házak lágy színekkel csalogatják a tekintetet. Fülembe csöng a sirályok kri-kri hangja, amelyen túl szinte hallani lehet a csendet, pedig sokan járnak-kelnek az utcán. Úgy tűnik, a forgalomkorlátozás hatásosan működik: nincs eszelős száguldozás, autótúráztatás. A színvonal, az atmoszféra fegyelmezi az embereket. Tisztelete van itt a csöndnek. Folytatom sétámat, mert űz a kíváncsiság. A térről ódon kőhídhoz érek, ahonnan a patak partján virágfolyam halad végig, egészen a fürdőig. Gyönyörű látvány. Már ott is vagyok a már messziről hívogató Kis Dobó téren. Elhagyva az Arany Oroszlán impozáns épületét, tekintetem a Senator kávéházra tapad: parányi muskátlis ablakaival, fehér székeivel, asztalaival, hatalmas napernyőjével egyszerűen valami varázslat. Amikor még bájos kis belső termeibe is benézek, teljes az elképedés. Az első kis szobácskából indulva gyönyörű, hangulatukban is ide illő képek vezetnek tova, s közben persze megcsodálom a régi tükröt, a kardokat és a csodás, régi, fehér székeket és asztalokat is. Ismét csak azt mondhatom: itt is van egy ember, aki a régmúlt idők tárgyait olyan kiváló ízléssel válogatta össze és helyezte el, hogy az ember mámorosán mártózik meg eme pazar, ódon aurában. No de menjünk tovább, mert újabb ámulat vár rám: a szomszédos Török kávézóból finom zefír- ként illanó, különös kávéillat állít meg, majd az utcai vitrinben elhelyezett keleti mirákulumok késztetnek arra, hogy elidőzzek előttük. Mert miben is áll a magyar ember leleményessége? Mindenből felhasznál valamit. Itt a Singer-varrógépek kedves kovácsoltvas vázai tartják az asztaliapókat. A távoli országokból ide hajózott, hatalmas jutazsákokban illatozó fényes kávékülönlegességek, a régi idők színes cukorkái, az icipici figurák mindenkiben az álom-gyermekkort idézik föl. Folytatom sétámat, mert a város hív, vonz, mint a mágnes. Tompán kopog cipőm az úton, s kíváncsi arcukat mutatják felém a bámészkodók, akik ugyanúgy szívják magukba a kedves, megnyugtató hangulatot, mint én. Vajon elgondolkodtunk-e már azon, honnan is ered ez a most nekünk szóló nyugalom? A Kis Dobó teret elhagyva az imént még a kecses Minaret kukkantott rám egy kis utcából, most pedig már a vár erős mellvédje néz le rám, és az eddig látott régi-mai varázslat után érzem csak át, hogy mennyi szenvedés, fájdalom és hősiesség kellett itt az életben maradáshoz. Ez az érzés és tudat örökké él majd e fenséges hely lüktetésében, hiszen Eger a nagy tettek városa, amelyet a török idők történelme és Gárdonyi Géza remeke, az Egri csillagok mindig is finom lepelként, vigyázó gonddal fog óvni, betakarni. A Kossuth Lajos utcában a könyvtár épülete és a Ferences templom ejt ámulatba, hogy azután tovahaladtomban visszafordulva egy-egy csodás épület és a kék ég — mint valami egységesen komponált festmény — látványát csodáljam. A termálfürdőhöz érve feltűnik a fatornyos bejárat, melyen túlra úgy nézek be kíváncsi szemmel, mint holmi tiltott területre, ahol a napsütötte parkban vidám fürdőzők élvezik a finom, simogató egri vizet. A virágágyások és hatalmas fák ölelésében fekvő medencéket itt-ott még kedves szobrok is díszítik. A Makovecz álmodta tetszetős, új uszodát szemlélve különös látvány tárul elém: egy valamikori templom tornya óvó kézként jelenik meg az összeborult ősi platánok ágai közt. Jó érzés, hogy megmaradt, bátor, nemes gondolat. Az utca másik oldalán édes kis lábas kupola áll, amely a várható rendezés során bizonyára elnyeri jutalmát ebben a szép környezetben. A Flóra Hotel bejáratához érve meleg lesz a szívem: magától nyílik előttem az ajtó. Tudom persze, hogy fotocellás, és máshol is kitárul, mégis az az érzésem, hogy itt tárt karokkal várnak. Pontosan ezt tapasztaltuk később ama egy hét során, amelyet tes- tünk-lelkünk gyógyítása érdekében töltöttünk itt, hiszen végül is ezért zarándokoltunk Egerbe, a mesék és a valóság városába. Kedves, csöndes manzárdszobánkban éppoly élményt jelentettek a hajnali színek és fények, mint az éjjeliszekrény fiókjában talált figyelmes gesztusok, a személyzet baráti mosolya, a gondoskodó kezek nyújtotta, igazán magas színvonalú, melegszívű gyógyászati tevékenység, és ne titkoljuk el: a minden ízt és igényt kielégítő ételek - zenével aláfestve - ugyancsak egy gondtalan hét ajándékával leptek meg. Szívünkben világunk örökségeként él ez a város. Eger - Rege nekünk és mindazoknak, akik átélik finom rezdüléseit, amelyeket az itt élők a bőség kosarából nyújtanak felénk. Gomolla Erika (rím a szerk.-ben) Nem is olyan könnyű fiatalnak lenni Adva van egy 14 éves lány, aki még nem elég felnőtt ahhoz, hogy önálló véleménye legyen dolgokról. Gyakran hallja szüleitől: „te még ehhez túl fiatal vagy, majd ha 18 éves leszel, azt tehetsz, amit akarsz”. De ez a fiatal lány már elég idős ahhoz, hogy 14 évesen eldöntse, hogy mihez akar kezdeni az életével. Ebben az életkorban kellene eldönteni, hogy mit akar csinálni 30-40 éven keresztül, mivel akarja megkeresni a pénzt. Ez a lány még csak most kezdte felismerni a különbségeket férfi és nő között, most kezd kialakulni a zenei ízlése, most kezd több időt fordítani az öltözködésre. 14 évesen nem magának, hanem a szüleinek tanul. Ha jó jegyet hoz haza az iskolából, több zsebpénzt kap, nem marad el a nyaralás, nincs szobafogság, találkozhat a barátnőivel. Ehelyett kap egy jelentkezési lapot: döntsd el, mit akarsz csinálni az életben, de vigyázz, a mai döntésed befolyással lehet az egész életedre. A lány megijed: ha beír valamit és az sikerül, akkor már nincs visszaút. De nem gond, apu és anyu majd segít eldönteni, hogy hová is jelentkezzen. A szülő azonban általában a saját meg nem valósult terveit akarja gyermekén keresztül valóra váltani: „Neked vinned kell valamire!”. A gyerek pedig: „Anyuék jobban tudják, hiszen ők már felnőttek, a legjobbat akarják nekem”. Életünket meghatározó döntéseket nem hozhatunk meg kellő tapasztalatok hiányában. Márpedig egy 14 éves gyerek még nem tapasEtalt. Ma már egy diploma és minimum egy nyelvvizsga nélkül nem is számolnak az emberrel. Én is szeretnék diplomát szerezni, hiszen felsőfokú végzettséggel nagyobb esélyem lenne a boldogulásra. De kérdem én: aki egész életében fodrász, pék, eladó vagy autószerelő akar lenni, az már nem is ember? Ők éljenek, ahogy tudnak a minimálbérből? Az is riadalommal tölt el, hogy állandóan azt hallom: egyre emelik a nyugdíjkorhatárt. Jelenleg 26 évesen a szüleimmel élek, minimálbérért dolgozom, saját lakásra jelenleg kilátásom sincs. Hiába van több végzettségem, de nincs diplomám. Kollégáimtól gyakran hallom: könnyű neked, még fiatal vagy! Nekik azonban már 25-30 éve biztos a munkahelyük, nekem még a jövő hónapban sem. Sokszor jártam a munkaügyi központban, sok állásinterjún voltam. Szeretnék tovább tanulni, de miből tartom fenn magam? Diploma nélkül nem lehet válogatni a munkahelyekben. Azt kell elfogadni, amit ajánlanak. Szóval igen könnyű nekünk, fiataloknak! Az lenne az igazán jó megoldás, ha a 20 éves fiatal nem rettegne állandóan az egzisztenciális gondoktól, hanem úgy tanulhatna, hogy szülői segítség nélkül is fenntarthassa magát. K.B. (név és rím a szerk.-ben) Balkáni állapotok Sajnálom, hogy a Heves Megyei Hírlap hasábján kell leírnom a véleményemet. Sajnos Besenyő- telken erre nem volt módon és lehetőségem. Próbálkoztam, két önkormányzati ülésen meg is jelentem, és az Egyebek napirend alatt szerettem volna ezt elmondani. A polgármester úr azonban ajtót mutatott. Tudtomra adta, hogy nem szívesen látott vendég vagyok. Megnyugtatásul közlöm: az elkövetkező négy évben nem hiszem, hogy beteszem a lábam bármelyik ülésre. A fő probléma azonban az, hogy a faluban nincs is hol elmondani a véleményemet hivatalos fórumon, ahol esetleg jegyzőkönyv is készül (és nem lehet a levegőbe beszélni), mert ilyen nincs. Falugyűlés, közmeghallgatás - melyek kötelezőek lennének - és törvényi szabályzat évek óta nincs. Hogy mi van, az egy külön írás témája. Én most a sportról, a helyi labdarúgásról kívánok véleményt mondani. E területen a sportközgyűlés az a fórum, ahol esetleg szóhoz lehetne jutni. Az elmúlt 8 évben ez sem volt évente összehívva. A régi elnöktől is úgy szabadultak meg, hogy le sem mondott, sőt el sem ment a vezetőségválasztásra. A polgármester úr lett a klub elnöke. A közgyűlés összehívása nélkül verették szét a labdarúgópályát, tartozékait és környékét. Azt a létesítményt, amiben a falu lakóinak nagyon sok társadalmi munkája volt. Pedig volt olyan időszak, mikor öt közmunkás volt a pályára beosztva, de mivel senki nem követelt tőlük semmit, így naphosszat kártyáztak az öltözőben. A keletkézen kár a legszolidabb becslések szerint is kb. 5 millió forint. Felelősök vannak, felelősség nincs. (Ha ezt én csináltam volna, akkor nagy kárt okozó szándékos rongálásért már bíróságon lennék.) Hitegetés viszont van. Elég arra gondolni, hogy a polgármester úr a helyi Krónikában már tavaly búcsúra (augusztus) átadta a pályát. A legnagyobb kár azonban nem is anyagi. Az elmúlt időszakban nem volt hová menni az óvodásoknak, iskolásoknak, edzeni a góliátosoknak, a Bozsik-pro- gramosoknak, serdülőknek, ifiknek. A faluvezetés, sportvezetés, mely egy és ugyanaz, balkáni állapotokat teremtett az utánpótlás számára is. Csak egy példa: serdülő, ifi edzőként Kömlőn, ahol a hazai meccseket játszottuk, az öltöző zárva volt, mert az elnök úr csak a pályát kérte el. Táskából öltöztünk, kis- és nagydolgát mindenki a közeli fasorban végezte el. Sajnos számtalan megalázó helyzetet kellett átélnem. Én szégyelltem magam, pedig nem is nekem kellett volna. Képmutatónak, cinikusnak tartom a helyi vezetőket, mert úgy csinálnak, mintha aggódnának a helyiekért, a fiatalokért. Tanulságos és jó lenne, ha a helyi vezetők elolvasnák a fel- sőtárkányi polgármester nyilatkozatát, és elgondolkodnának. Az én véleményem szerint Besenyőtelken is csak egy jó megyei I. osztályú csapat fenntartásának van értelme, tudatos utánpótlásneveléssel. A vezetőknek egyébként nem kellene annyit magyarázkodni, ha a pályát és a Nagy Endre-féle csapatot nem engedik szétverni. A következőkben az engem ért támadásokra szeretnék tényekkel válaszolni. Tavaly azért vállaltam el a serdülő és ifi edzői teendőit, mert azt szerettem volna, ha Besenyőtelken besenyőtelkiek fociznak. Azt ugyanis mindenki elhallgatja, hogy a helyi fiatalokat szétzavarták és az egrieket versenyeztették a vezetők. (Most is vannak hasonló tervek.) Én a tevékenységemért — heti 2-2 edzés, hétvégén meccsek — pénzt nem kaptam, pedig azon kevesek közé tartoztam a klubon belül, akik számlát is tudtak volna adni, és UEFA licences végzettségem is van. Ön- kormányzati tiszteletdíjamat — havi 30.000 Ft — a gyerekekre költöttem (üdítő minden meccsre 50.000 Ft), ebédet főzettem (kb. 25.000 Ft), edzőmeccsekre utazást fizettem (15.000 Ft), mivel a vezetők gyakran eltűntek, volt olyan, hogy a három bíró üsztelet- díját én fizettem (kb. 25.000 Ft), — csak néhány dolgot említettem. Ezek számlái nálam még megvannak, bárkinek szívesen megmutatom. Tisztelt besenyőtelkiek! Nekem ez a három hónap 200.000 forintomba került. Mivel pedagógusként dolgozom 3 gyereket nevelve, fizetésemből nem tudtam ezeket már tovább felvállalni, az ön- kormányzati választásokon pedig nem kerültem be a testületbe, így lemondtam. Sajnos ősztől már a 10 éves néptáncegyüttes támogatását sem tudom vállalni, melynek alapítója vagyok. Az is csúsztatás, ahogy a polgármester úr ír a napokban megjelent helyi lapban: „az előző tréner egyik napról a másikra otthagyta a gyerekeket”. Testnevelő vagyok, én ezenkívül csak fociban 6 korosztályos csapatot versenyeztetek kb. 150 diákkal. Egy kicsit többet kellene gyerek- meccsekre járni, és akkor tisztább lenne a kép, nem feltétlen a vendéglátóegységekben kell az információkat összegyűjteni. A lemondásomhoz egyébként még több olyan dolog is hozzájárult, melyhez pedagógusként, emberként nem adhattam a nevem. Nagyon szomorúnak tartom, hogy itt a faluban azok a szülők sem mernek szólni, akik gyermekeik révén érintettek. Az meg még szomorúbb, hogy azokért sem állnak ki, akik gyermekeikért tesznek! Úri József testnevelő Címlapfotó Medgyessyvel Kívülről talán nem látszik... Tisztelt Szerkesztőség! Most, hogy kísérletként újra megrendeltem év eleje óta egyetlen alternatíva nélküli megyei lapjukat, döbbenetes — számomra legalábbis - címlapfotóval találkoztam múlt pénteki, júliusi 18-i számuk első oldalán. Mindenki — a miniszterelnök úrral az élen — a földet nézi a Gyöngyös-Pipis- hegyi, gondolom, nem kis pénzbe került ifjúsági találkozón. Az átlagolvasó rögtön arra asszociál, hogy: uram bocsá, csak nem az aszály , ellenére arra kóborló békát, netán annak fenekét figyelik, ahova rövid időn belül sikerült eljutnunk vagy eljuthatunk? Különben újságjuk igen sokat fejlődött úgy kivitelben, megjelenésben, mint szerkesztésben. Különösen a második, harmadik oldalak objektívek, igaz, hogy azt elsősorban nem mindig a helyi újságírók írják. Kiváló a sport, a gazdasági rovat és a vidéki falvakat bemutató oldalak, riportok. Továbbra is bízom a javulás tendenciájában és olvasom lapjukat, annál is inkább, mivel a jobboldal egyetlen sajtóorgánumot sem tudott felmutatni — szinte országosan egyedülálló módon - az elmúlt évek során, ellensúlyozandó a baloldali túlsúlyt, mely komoly eredményekre is vezetett. De könyörgöm: a címlapfotón sokkal optimistább és előrelátó arcokat szeretnénk látni, a neves fotóriporterek és újságírók jóvoltából. Petrovszky Mátyás Eger, Petőfi út. 12. ★ * -k Köszönjük a lapnak szánt dicséretet. A hivatkozott címlapfotón valóban lefelé néznek az emberek, de bizonyára nem a béka fenekét szemlélik. Ha mégis, úgy semmi okunk nincs az optimizmusra. (A SZERK.) A Heves Megyei Hírlap 2003. július 2-i számában az „Emberséggel” című olvasói írásra szeretnénk néhány gondolattal reagálni. Intézményünk az elmúlt két évben a lehetőségekhez képest igen sokat tett a fejlesztések terén annak érdekében, hogy a betegek bizalmát megnyerje. Úgy érezzük, hogy a fent említett cikk utolsó harmadában foglaltak elijesztik azokat a betegeket, akiknek gyógyulása az egyedülálló klimatikus adottságok miatt Mátraházán, illetve Kékestetőn biztosított leginkább. A fentiek miatt kérjük írásunk megjelentetését. „A megjelent »Emberséggel« címmel közölt olvasói írás köszönetnyilvánítása jóleső érzéssel töltött el bennünket. A betegellátás minőségét a betegek és a környezetük elégedettsége jelzi leginkább számunkra. A Mátrai Állami Gyógyintézet dolgozói és vezetése az elmúlt két évben jelentős fejlesztési forrásokat ért el az Egészségügyi Minisztérium és a Széchenyi-terv pályázatain annak érdekében, hogy a betegellátás feltételei a kor színvonalának megfelelő módon biztosítva legyenek. Az elmúlt évben közel 100 millió forintot költött az intézet a pulmonológiai, kardiológiai, laboratóriumi, intenzív és rehabilitációs ellátások műszerparkjának, valamint a betegélelmezés feltételeinek fejlesztésére. Ez évben hasonló nagyságrendű forrásból egy teljes osztály kórtermeinek komfortosítását végeztük el, így két kórtermenként fürdőszoba, WC és teljesen felújított hotelszolgálat áll rendelkezésére betegeinknek. A Heves Megyei Önkormányzat szervezésében európai uniós műszerpályázaton veszünk részt, mint a Heves megyei pulmonológiai ellátást kizárólagosan biztosító partnerintézet. Intézetünk teljes és látványos építészeti rekonstrukciója számításaink szerint a mátraházi és kékestetői telephelyen több milliárd forintba kerül, amelynek a szakmai programja és a műszaki tervezése jelenleg készül. Ezek a folyamatok kívülről nem láthatóak, mint a »hámló vakolat«, de a betegellátás biztonságát, minőségét és színvonalát szolgálják. Mátraháza és Kékestető kitűnő és országosan egyedülálló klimatikus adottsága miatt a megye aktív ellátásán túl országos betegellátást is nyújt, ezért reméljük, hogy fejlesztési céljainkat mihamarabb elérhetjük az egészség- ügyi intézményrendszer számára alakuló új feltételek között is.” Dr. Négyesi Zsolt Mátrai Állami Gyógyintézet főigazgató főorvosa Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. _____________■
