Heves Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-23 / 170. szám
2003. Júuus 23., SZERDA PETŐF I BÁNYA 7. OLDAL Óvodásnak is jó lenni A település kis lakóit a két tagintézettel működő óvoda fogadja. A több mint száz gyermeket tizenegy óvónő és hét dajka várja reggelenként nagy szeretettel. - Az óvoda nevelési programját úgy állítottuk össze, hogy a gyermekek jobban megismerhessék önmagu- § kát, társaikat és a környező világot. A személyiségük formálásában fontos szerepet kap a játék és a mozgás is - fogalmaz Oláh Lászlóné, az intézmény vezetője. Az óvodát a gyermekek életkorának megfelelő eszközökkel szerelték fel, és az önkormányzat hatékony támogatásának köszönhetően a játékállományt is sikerül rendszeresen frissíteni. Az udvaron felállított különböző szerek felújítását, korszerűsítését a közeljövőben tervezik. Az óvoda konyhája is jól felszerelt. Nem csak az apróságoknak készülnek itt jó ebédek, hanem az iskolásoknak és szociálisan rászorulóknak is, hiszen valamennyien az óvoda ízletesnek tartott főztjét fogyasztják. A játékos nevelés mellett a komputerek világával is megismerkednek a gyermekek. A koruknak megfelelő számítógépes programok nagy népszerűségnek örvendenek. Az intézményben dolgozó óvodapedagógusok egyik kiemelt célja, hogy az intézmény minél nyitottabbá váljon a szülők előtt. Fáradozásuk ezen a téren is sikerrel jár, hiszen az anyukák és az apukák szívesen látogatnak mindkét tagóvodába, és a házon belüli különböző rendezvények is nagy népszerűségnek örvendenek. Az ovisok a községi ünnepségeken is rendszeresen fellépnek, előadásukkal színesítve a programot. Új rendelő a gyermekeknek Új gyermekorvosi rendelővel gyarapodik a település. Az önkormányzat egyik jelentős célkitűzéseként megvalósuló új építményben a kis betegek minden igényt kielégítő fogadására és kezelésére nyílik lehetőség, míg a régi helyiségeiben az anya- és gyermekvédelmi tanácsadó működik majd, a korábbihoz képest sokkal jobb körülmények között. Dr. Szőgyör Zita immár közel másfél évtizede fogadja a község legkisebb pácienseit. - Ma már az egykori gyermekek gyermekei járnak hozzám - mondja. A doktornő nem csak a betegek kezelését, hanem az egészséges életmódra nevelést is mindennapos feladatnak tekinti. A drog, a cigaretta és az alkohol már a zsenge korosztályt is megkörnyékezi, tehát fontos, hogy tudják, milyen veszélyekkel jár, ha engednek a kísértésnek. A mai gyermekeknél igen gyakori a tartás-rendellenesség, a ge- rincbántalmak kialakulása. A megelőzés érdekében rá kell venni őket, hogy minél többet sportoljanak. Az iskolai program mindezt támogatja, és a település jól felszerelt sportcentruma is jó lehetőséget kínál a rendszeres testmozgásra. Az is nagyszerű lenne, ha az ön- kormányzat elképzeléseinek megfelelően újra megnyílhatna a település egykor nagyon sok fiatalt vonzó strandja, és így a zsenge korosztály tagjai gyakran úszhatnának. A doktornő munkáját Bicskei Györgyné asszisztens, valamint a két védőnő, Oldal Józsefné és Városi Marianna segíti. Jól összeszokott csapatról van szó, melynek tagjait nem csak betegként keresik meg a fiatalok, hanem akkor is, ha lelki problémáik adódnak, vagy jó tanácsra van szükségük egy-egy fontos döntés meghozatala előtt. Az új rendelő megépülésével az egészségügyi ellátás az uniós elvárásoknak megfelelő körülmények között történik. Gyermekek és kismamák. Új rendelő várja őket FOTÓ-.T.Z. M. A település legimpozánsabb épülete, a művelődési ház fotós tompa z. mihály Petőfibányát a régió egyik legdimanikusabban fejlődő gazdasággal rendelkező településeként tartják számon. Mindez az utóbbi években megvalósult jelentős beruházásoknak köszönhető. Pedig mintegy fél évtizede a városias arculatú községben még a 30 százalékot is elérte a munkanélküliségi mutató. A nem túl örvendetes tények ismeretében az önkormányzat olyan programot dolgozott ki, amely nagy hangsúlyt fektetett a kedvező beruházási feltételek megteremtésére. A fáradozást siker koronázta, hiszen az utóbbi években több mint hatszáz új munkahely létesült, az egykori bányagépüzem területén sorra nyitották meg kapuikat a helybeliek számára is jó elhelyezkedési lehetőséget kínáló gazdasági egységek. A képviselő-testület most olyan ciklusprogramot fogadott el, amely lehetővé teszi a további dinamikus gazdasági fejlődést. A kiváló infrastruktúrával rendelkező településen nagy gondot fordítanak az intézményhálózat állandó korszerűsítésére, az utak és a járdák megfelelő karbantartására, a község arculatának állandó csinosítására. Ez utóbbiak közé tartozik a társasházi felújítási program. A kilencvenes évek közepétől az önkormányzati lakásokat fokozatosan privatizálták. Mivel a társasházak többségének külseje megkopott, az önkormányzat úgy döntött, hogy segítséget nyújt a tulajdonossá vált lakóknak a tatarozáshoz. Az igénylők családonként 50 ezer forintos kamatmentes támogatást kérhetnek, ötéves futamidőre. Ezenfelül az önkormányzat ingyen biztosítja az épülettömbök külső felújításához szükséges állványzatot. A hathatós segítségnek köszönhetően már jó néhány társasház újulhatott meg. Fontosnak tartja a képviselő-testület a szolgáltató önkormányzat, a lakosságbarát polgármesteri hivatal létrehozását és működtetését is. - Az a célunk, hogy a település lakói úgy keressék fel a hivatalt, mintha hazamennének - mondja Fekete László polgármester, aki egyben a kistérségi társulás alelnöke is. Az önkormányzat több fejlesztést is tervez. Az új gyermekorvosi rendelő megépítése mellett bővítenék az iskolát, valamint az óvodát is. A település központi részében található üres területre egy térségi játszótér és park készül. Az Európai Unió normáinak is megfelelő konstrukció a Selypi-medence legkorszerűbb játszótere lesz, ahol a legfiatalabb korosztálytól a nyugdíjasokig mindenki talál megfelelő kikapcsolódási és pihenési lehetőséget. A XXI. század elejére Petőfibánya a régió meghatározó települése lett, ahol a munkahelyek, a sportolási lehetőségek és a szabadidős programok nem csak a helybelieket, hanem a környező tele- püléseken élőket is várják. __________________■ M egkedveltetik az iskolát A helyi általános iskolában nem csak az oktatást és a nevelést tekintik fő céljuknak a pedagógusok, hanem az alma mater, a tanulás megszerettetését is. - Az a célunk, hogy a diákok ne érezzék napi nyűgnek az iskolát - fogalmaz Balog István, az igazgató. A tanintézet regionális újdonsággal is szolgál, hiszen a négy évvel ezelőtt indított projekt keretében minden tanév elején meghatároznak egy tematikát, amelyet ősztől a nyár eleji évzáróig alaposan kidolgoznak a tanárok irányításával a diákok. Többek között a vízről, a szénről és a virágokról készítettek dolgozatokat, tanulmányokat, felméréseket a tanulók, de színpadi jeleneteket is írtak az adott témáról. Az iskola oktatási programjában kiemelt szerepet kap a számítástechnika, a testnevelés, valamint az angol és a német nyelv tanítása. A különböző sportágakban az utóbbi időben egyre sikeresebben szerepelnek a megyei és a regionális vetélkedőkön a diákok, mintegy bizonyítva, hogy az egykor országos sportsikereket elért helyi klubnak felnövekvőben a versenyképes utánpótlása. A közeljövő tervei között szerepel az intézmény tetőterének beépítése. Az elképzelések szerint itt jöhetne létre az új étkező, míg a felszabaduló teremben a számítástechnika új, korszerű hajlékát alakítanák ki. Újdonság, hogy ősztől bevezetésre kerül az iskolaotthonos oktatás. Mindez nem csak a gyermekek jobb felkészítését eredményezheti, hanem arra is lehetőséget biztosít, hogy jobban bekapcsolódhassanak a tanórákon kívüli programokba. Az iskola diákjai rendszeresen szerepelnek a különböző helyi rendezvényeken. Fellépéseikkel nagy sikert aratnak. Molnár Tamásné VÁLLALKOZÓ- Sokat fejlődött az utóbbi években településünk. A vállalkozók közül egyre többen vélik úgy, hogy itt is sikeresek lehetnek, hiszen a lehetőségek a helyi befektetők számára is kedvezőek. Azt viszont hiányoljuk, hogy a település lakói közül jó néhányan még nem fordítanak kellő gondot közvetlen környezetük rendben tartására. Ha megtennék, sokat szépülhetne községünk. Szeretnénk elérni, hogy a helyi kábeltelevíziós rendszer tovább bővüljön, és abban is bízunk, hogy a bányató környékén új szabadidőközpont épül meg, olyan centrum, amely a turisták számára is vonzó lehet, és így tovább erősödhet jó hírünk. MILYENNEK SZERETNÉ LÁTNI TELEPÜLÉSÉT? Csépe Nikoletta Nagy Gábor BELSŐ ELLENŐR GYÁRIGAZGATÓ Imre Domokos NYUGDÍJAS- A fiatal korosztályhoz tartozom, így érthető, hogy a szórakozási lehetőségek további bővítését szeretném a településen. Jelenleg nagyon kevés olyan hely van, ahol a fiatalok kellemesen eltölthetnek néhány délutáni és esti órát. A mozi is nagyon hiányzik, nem csak nekem, hanem korosztályom jó néhány tagjának is. Ezért bízom benne, hogy rövidesen lesz majd vállalkozó, aki újraindítja a vetítéseket szép művelődési házunk mozitermében. Településünk fejlődése mindenki számára érzékelhető, ma már a fiatalok helyben is találnak munkát, fontos tehát, hogy szabadidejüket is hasznosan és kellemesen tudják eltölteni.- Takaros község kedves lakókkal, segítőkész önkormányzattal. Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mivel egy beruházónak fontos, hogy olyan környezetben tevékenykedjen, ahol segítik tévéi megvalósításában. A Young Star esetében a fejlesztési elképzelések a település javát is szolgálják, hiszen jelenleg több száz helybélinek kínálunk munkalehetőséget és úgy érezzük, hogy a petőfibányaiak is szívesen jönnek hozzánk dolgozni. Bízom benne, hogy az eljöven- dőkben tovább élénkül a település gazdasági élete és egyre jobb lesz itt élni. Virágos Petőfibányát szeretnék, elégedett emberekkel, s ez részben már megvalósult.- A környéken községünk rendelkezik a legjobban kiépített infrastruktúrával, és én úgy vélem, hogy ezt az adottságot a jövőben még jobban tudjuk hasz- n o s í t a n i. Olyan településen szeretnék élni, ahol a sportolni vágyókat ismét 13 szakosztály várja, mint egykor. Az utóbbi években a település gazdasága örvendetesen fejlődött, új beruházók jelentek meg, több száz munkahely létesült. Bízom benne, hogy az ipari fellendülés a sport megerősödését is eredményezi. Kiváló sportcentrummal rendelkezünk, szép csarnokkal, igényes tekepályával. Abban is reménykedem, hogy a strand a közeljövőben újra megnyitja kapuit. Ficsor Miklósné ALAPÍTVÁNYI TITKÁR- A Kulturális és Testnevelési Köz- alapítvány meghatározó szerepet tölt be a település életében. Az elmúlt évek során jó néhány helyi rendezvény előkészítésében és lebonyolításában vállalt aktív szerepet. A művelődési házban tevékenykedő szakkörök és klubok, valamint a könyvtár működtetése is feladata. Az ön- kormányzat segítségével az alapítvány az eljövendőkben sokrétűbb ténykedést kíván kifejteni, arra törekedve, hogy a község gazdasági fejlődése a helyi kulturális élet és a sport területén is jobban éreztesse pozitív hatását. Olyan települést szeretnénk, ahol esténként változatos programok között válogathatnak a lakók. PETOFIBANYA Polgármester: Fekete László Alpolgármester: Jónás János Jegyző: Peterkéné Farkas Andrea A képviselő-testület tagjai: Baranyi József, Csillag Imre, Gáldi Lászlóné, Gubis István, Havellant László, Hegedűs Mihályné, Juhászné Barkóczy Éva, Klement János, Szabó Gábor, Zachar László A községháza címe: 3023 Petőfibánya, Bánya út 3. Tel: 37/387-437, 387-303 E-mail: pbanyaph@axelero.hu Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8-16.30 Kedd: 8-12 Szerda: ügyfélfogadás nincs Csütörtök: 8-16.30 Péntek: 8-12 óra Lakosság száma: 3114 fő 0-2 éves korig: 104 fő 3-5 éves korig: 62 fő 6-14 éves korig: 296 fő 15-18 éves korig: 135 fő 19-62 éves korig: 1961 fő 63 éves kor fölött: 556 fő Vállalkozások száma: 155 Helyi adók mértéke: • Iparűzési adó: 1% • Építményadó: 150 Ft/m2 • Gépjármű súlyadó: 800 Ft/100 kg Civilszervezetek: • Petöfibányai Kulturális és Testnevelési Közalapítvány • Bányász Sportkör • MRL Petöfibányai Alapszervezete • Petöfibányai Általános Iskoláért Alapítvány • Vöröskereszt Alapszervezete • Lövészklub • Horgász Egyesület A település története: A település 1949-ben kapta a nevét, miután a Mátraaljai Szénbányák Vállalat a Lőrinciben működő Mátraaljai Hőerőmű szénellátásának biztosítására 1944-ben megnyitotta a Petőfi-altárolót. Amikor az 1960-as évek második felében az erőmüvet pakura-tüzelésűre állították át, a bányát is bezárták, mert az itt található barnaszén kitermelése nem gazdaságos. A település legimpozánsabb épülete, a művelődési ház 1953-ban épült. Petőfibánya 1989-ben vált önálló községgé. Bár a rendszerváltást követően az üzemek megszűnésével rohamosan nőtt a munkanélküliek száma, néhány év elteltével az egykori bányagépüzem területén letelepedett cégek és vállalkozások elősegítették, hogy a település lakosainak foglalkoztatási gondjai nagyrészt megoldódjanak. Fejlődésre tervezett jövő