Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-05 / 130. szám

2003. Június 5., csütörtök HIRDETÉS KÉK TÜKÖR 11. OLDAL HEVEST HÍRLAP W A 1 06 Í30) 303-01-0-5 * TOTÁLKÁR. Kisodródott, majd szalagkorlátnak csapódott egy személyautó három fiatal utasával Kiskunhalason. A Skoda 105-ös feltehetően gyorsan haladt, vagy előzés közben sodródott át az út másik oldalára. A hátsó ülésen ülő fiatalember súlyosan megsérült, öt a tűzoltók szabadították ki. A sofőr és másik utasa könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, fotó: petöfi népe/törőcsik dávid Az egyház nevében csalt A magyar református egyház emberének adta ki magát az a középkorú nő, aki félmillió forintot csalt ki egy jóhiszemű, idős kecskeméti asszonytól. Köszöntés Drága szüléimét köszöntőm Tarnaleleszen 49. házassági évforduló­juk alkalmából. Köszönöm önfeláldozó szeretetüket, sok-sok segítségüket, sze­relő lányuk Lacinak boldog születésnapot kívánok, erőt, egészséget, boldogságot, hosszú életet, ki nagyon szeret: Anikó Közélet, politika A szabad kétkedést, mint a szabad gon­dolkodás jogának egyik típusát fogja lábbal tiporni a holocaust tagadását büntető törvény. Mo.-on is be akarják vezetni. Kíváncsi leszek, mennyit lehet j majd kapni egy „nem voltam ott, nem | láttam, nem hiszem, hogy volt holoca- .i üst" kijelentésért. NEBEL Vegyes Keresem azt a fiút, akivel 06. 03-án a jj visnyói 13.45-ös buszon szemeztem! Kék pulcsi és kék nadrág volt rajtad! Én ültem, s te majdnem felettem álltái. Je­lentkezz! XXX M. M ! Ha a te életeddel minden rendben volna, nem éreznéd égető szükségét, hogy egy sms-rovatban névtelenül ok- tatgass másokat. Ennyit a kovácsolás­ról. Koszi a kioktatást! Marcsi Életem sivatagának egyetlen virágszála! Hová lett a kezdeni lendület? Engedd meg, hogy megrovásban részesítselek Az utcáról ajtók nyílnak. Nem valószínű, hogy sarkig nyitják előtted, és az is meglehet, hamar azt mondják, viszlát! De kockázat nélkül nincs siker. Nincs le­hetetlen, csak tehetetlen! Amúgy mit akartál ígérni? Sebzettnek soha nem éreztem magam, jó volna, ha te sem ten­néd. Nem vagyok M. L, és nem tudom, hogyan tudnál felhívni. Szívesen beszél­nék veled. A remény hal + utoljára! DELILA? Szia, Belli! Átlagos ruhákat hordok, nem kirívókat. Mázlista vagy, már ami a sza­badságodat illeti. A találkozót megbe­szélhetjük! Gátőr Örüljünk a pünkösdnek, ennek a gyö­nyörű ünnepnek! Ne csak a munkaszü­neti napot lássuk benne, hanem mélyed- jünk el a tartalmában! BUGGY Kedves Poci! Jó dolog, ha a gyermeked­del jól megértitek egymást. De vannak ff dolgok, amiket csak egy férfi adhat meg. Igen, valóban egyszer élünk, de nem mindegy, hogy az az élet milyen volt. Szeretnék majdan a gyerekem sze­mébe nézni úgy, hogy ne kelljen szé­gyenkeznem. Ha pedig nem találok tár­sat, nem hozok a világra gyereket a ma- f gam kedvéért. Ezt a világ legnagyobb jj önzésének és butaságnak tartom. Hi- t* szék a házasságban, családban, még akkor is, ha ez számomra még csak álom. Üdv: Marcsi ­ED-nek! Két ember, aki együtt él, és fo­lyamatosan becsapják egymást, érze­lem és lélek nélkül élnek egy harmadik miatt. Na ez az igazi szenvedés és ma­gányosság! L. DEMI A Hm. Hírlap TERMÁLFÜRDŐ c. cikkhez f sok nyugdíjas mellett én is csatlakozom, jj JÁNOS Köpi! Sajnos, más elfoglaltságom van a hét végén. Milyen jegyben születtél, és a f korkülönbség nem akadály? Szerdai lapszám 11. oldalhoz. Egy tv v rádió az médium, ezek összessége a média, olyan hogy médiák: nincs! Leg­alább az újság írja helyesen! Nagyon várnálak, csak már jönnél. Ak­kor hívsz, amikor akarsz, tudod, hogy én is hívnálak, de azt sem tudom, mi van veled, dolgozol-e. Mon Kecskemét Az ismeretlen nő egy hete, csü­törtök délelőtt kopogtatott egy 83 éves kecskeméti asszony lakásá­nak ajtaján. Azt állította, a refor­mátus egyháztól jött kedvező ajánlattal. A csaló azt mondta, ha átad neki az asszony 500 ezer fo­rint készpénzt, s további 8000 fo­SZOLNOK A bűnözők kifejezetten az idős, egyedül élő embereket támadták meg. Az aljas szándékot tükrözi, hogy a súlyosan bántalmazott és kirabolt legfiatalabb áldozat is 75 éves volt. A védtelen öregekre éj­szaka törték rá otthonuk bejárati ajtaját, és válogatott durva mód­szerekkel igyekeztek rábírni őket, mondják meg, hol találhatók érté­kek a lakásban. A banditák két esetben - 2001 novemberében Dunaharasztiban, majd 2002 már­ciusában Zircen - annyira megver­ték áldozatukat, hogy azok bele­haltak a bántalmazásba. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben 2002 elején történt hat olyan SZEKSZÁRD - BÁTASZÉK Előzetes letartóztatásba he­lyezte a Szekszárdi Városi Bí­róság azt a fiatalembert, akit a bátaszéki Avanti benzinkút kezelőjének meggyilkolásá­val gyanúsítanak. A férfi be­ismerte tettét. A Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság előterjesztésére a Tolna Megyei Főügyészség indítvá­nyozta K. K. 22 éves bátaszéki la­kos előzetes letartóztatását. Ala­posan gyanúsítják azzal, hogy 2003. április 6-áról 7-ére virradó éjszaka Bátaszéken az Avanti üzemanyagtöltő állomáson meg­ölte a kútkezelőt. Az előzetes letartóztatást teg­nap rendelte el a Szekszárdi Váro­si Bíróság. A gyanúsított június 2-án tett beismerő vallomást. rintot illetékbélyegre, akkor a Kecskemét belvárosában, a Fráter György utcában épülő nyugdíjas- ház lakásai közül hozzájuthat egyhez, amit valaki visszamon­dott. A hölgy jóhiszemű volt: odaadta a kért összeget az isme­retlennek, aki a pénzről nem írt elismervényt. A református egy­ház kecskeméti lelkészi hivatala rablás, amelyek egymáshoz való hasonlatosságot mutattak - mondta a megyei rendőr-főkapi­tányság nyomozóosztályának ve­zetője, Kapocsi Zoltán alezredes. Az egyes esetek közös jellemző­jeként értékelték például, hogy a sértettek valamennyien magá­nyos öregek voltak, a támadók mindenütt álarcot viseltek, és rendkívül durva módszerekkel dolgoztak. A nyomozók alapos­ságát jelzi, hogy a kiterjesztett fel­derítés miatt országossá duzzadt ügy kapcsán fényt derítettek a tet­tesek különös szokására is. Az el­követők a rablás helyszínén rend­szerint italoztak is, az üres üvege­ket azonban otthagyták. A palac­kokról később több gyanúsított A helyszínelésen pontosan bemu­tatta, mit és hogyan tett. Vallomá­sában azt mondta, hogy vállalko­zóként jelentős adósságai voltak. A férfi eddig büntetlen előéletű volt, aki rendszeresen járt a ben­zinkúthoz. A kihallgatáson el­mondta, hogy a gyilkosság éjsza­káján bekopogott a kútkezelőhöz, aki kinyitotta neki az ajtót. K. K. a kését elővette, többször megszúr­ta a középkorú férfit, aki védekez­ni és menekülni próbált, de a fia­talember mindaddig szúrt, amíg a kútkezelő életjelt adott. Végül ma­gához vette a pénzes kazettát, be­zárta maga mögött az ajtót és el­hagyta a helyszínt. Véres ruháját a közeli faluban, Dunaszekcsőn egy kukába dobta, amit még aznap este valaki megtalált és a rendőrségnek beszolgáltatta. A rendőrség ezen a nyomon gön- gyölítette fel a bűnesetet. ______■ s enkit sem bízott meg ilyenfajta ügylettel, a helyi kapitányság te­hát keresi a körülbelül 30 éves, 165 centiméter magas, sovány testalkatú, világosbarna, váltig érő hajú nőt. A rendőrség kéri, aki információval tud szolgálni a csaló személyével kapcsolatban, az hívja a kecskeméti kapitány­ság nyomozóit a 76/484-684-es szám 3534-es mellékén. De beje­lentést lehet tenni az általános se­gélyhívó telefonszámokon is. esetében is azonosításra alkalmas DNS-mintát tudtak rögzíteni. A rendőrség több mint egyévi mun­ka árán 11 gyanúsítottat fogott el, akik változó összetételben, há­romtagú csoportokban követték el országszerte a felderített, közel száz bűncselekményt. A gyanú­sítottak, akik összességében 14 millió forint kárt okoztak, többségükben Hajdú-Bihar me­gyei lakosok. Közülük jelenleg heten vannak előzetes letartózta­tásban, többen viszont a fogva tartásuk ideje alatt - más ügyeik miatt kiszabott - jogerőre emel­kedett büntetésüket töltik. A bűn­cselekmény-sorozat értelmi szer­zője a 29 éves H. Rudolf volt, aki még két tippadó közreműködésé­vel tervelte ki a rablásokat. A megyei rendőr-főkapitány­ság az ügyet vádemelési javaslat­tal adja át az ügyészségnek. Eltűnt a szobor Kaposvár Tegnap virradóra ismeretlen tet­tesek ellopták a város talán legré­gebbi köztéri szobrát. Az alkotás a somogyi megyeszékhely egyik városszéli utcájának sarkán állt. A feljegyzések szerint eredeti neve „guggon ülő Jézus” volt, ám ezt a köznyelv később „Gugyuló Jézus”-ra fordította. A patinás szobor több száz éve ké­szült, környéke már az 1700-as években búcsújáró hely volt; a kaposváriaknak nem egyszerűen köztéri alkotás, hanem vallásos szimbólum és a hegy védőszent­je volt. A sok vihart megélt szob­rocska a városrész jelképe lett. Hogy kinek és miért szúrt sze­met, egyelőre nem tudni; a kőből készült alkotásnak elsősorban nem érzelmi értéke van. A rend­őrség ismeretlen tettes ellen indí­totta meg az eljárást, lopás bűn­tette miatt. JAKAB ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Helikopter vitte Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást S. Csaba Lajos 45 éves vámo- spércsi lakos ellen a Hajdú-Bi­har Megyei Rendőr-főkapitány­ság. A férfi szóváltást követően tettleg bántalmazta élettársát, Cs. Istvánnét. Az összerugdo­sott asszonyt mentőhelikopter­rel kellett orvoshoz vinni, euro­PRESS Erős gyanú A rendőrség őrizetbe vette H. N. zalaegerszegi lakost életve­szélyt okozó testi sértés bűn­tettének gyanúja miatt. A fiatal­ember gyanúsítható azzal, hogy március 20-án egy szórakozó­helyen megütött egy megye- székhelyi férfit, aki életveszé­lyes sérüléseket szenvedett. EUROPRESS Menekülni akart A rendőrség előállította B. Cs. sümegi lakost, aki ellen elfoga­tóparancs volt érvényben, mi­vel nem vonult be fegyveres rablás elkövetése miatt kisza­bott 7 év szabadságvesztésének letöltésére. B. Cs. elfogásakor menekülni próbált, europress Hazavitte Egy kistolmácsi ház udvarán ta­lálta meg a rendőrség a falu melletti erdőből ellopott 32 köbméternyi (mintegy 500000 forint értékű) tölgyfarönköt. A házban lakó 30 éves férfi elis­merte a bűncselekmény elköve­tését. EUROPRESS Kisbicskás Verekedőket állítottak elő a len­ti kapitányságon kedd este. A település fő terén a három ittas férfi vitatkozott, majd az egyik elővette a kisbicskáját. Másik vitapartnere szintén kést rán­tott, és megsértette támadója kisujját, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. EUROPRESS Ellopta a kaput Geszteréden egy telephely két- szárnyú kapuját vágta le és tu­lajdonította el ismeretlen tettes. A kár 20000 Ft, a rongálással okozott kárt még nem mérték fel. EUROPRESS Lerántotta A közlekedés biztonsága elleni bűntett alapos gyanújával foly­tat eljárást egy 29 éves férfi el­len a Kisvárdai Rendőrkapi­tányság. A férfi kedd este az egyik Itisvárdai útkeresztező­désben lerángatott segédmotor- kerékpárjáról egy 28 éves férfit, majd összeverekedtek. Mindkét fél könnyű sérüléseket szenve­dett. EUROPRESS Autótangó Száz km/h-s sebességgel haladt Sárosd belterületén belül egy Peugeot 306-os autó vezetője, amikor egy jobbkanyarban át­tért a bal oldalra, majd egy be­ton villanyoszlopnak ütközött, majd a vízszintes és a függőle­ges tengelye körül is megper­dült, egy akácfát kidöntött és az árokban a tetejére fordulva állt meg. A 24 éves sofőr nem volt bekötve, súlyos sérülést szen­vedett. Az autónak nem volt ér­vényes műszaki engedélye. EUROPRESS Gyújtogatás Május 31-én egy mátészalkai gyermekotthon lakóépületének két helyiségében lángra kaptak a függönyök. A tüzet megféke­ző tűzoltóság szakértői szerint a 300000 Ft kárral járó tüzet fel­tehetően szándékosság okozta. A városi rendőrkapitányság jú­nius 2-án indított eljárást a na­gyobb kárt okozó rongálás bűn­tettével alaposan gyanúsítható 15 és 16 éves fiú ellen, akik mindketten az otthon lakói. EUROPRESS ■ TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 : arc lileslel a Kapcsolat NETt hölgyek Jelentkezési lap Ha elmúltál 14 éves, de nem vagy idősebb 35-nél, és bemutatkoznál, jelentkezz játékunkra! További feltétel: minimum 4, maximum 12 db fénykép a kitöltött jelentkezési lappal. A borítékra írd rá: „NETt hölgyek”. Igény szerint lapunk munkatársai elkészítik a fotókat! Megjelenés: egyéniségedhez illő, karakteredet kihangsúlyozó, szexis smink, gyorsan és egyszerűen variálható frizura. Változatos - lehet extrém - ruházat is, minél több bőrfeluletet engedj láttatni. Külön pozitívum, ha fürdőruhás, fehérneműs képeket is készíthetünk. Ha kedved támad, jelentkezz személyesen a kiadó szerkesztősegeben (EGER, Barkóczy u. 7. szám, tel.: 36/513-600), vagy fiókszerkesztőségeink valamelyikében (GYÖNGYÖS, Köztársaság tér 6 szám, tel.: 37/311-697, HATVAN, Kossuth tér 23. szám, tel.: 37/341-051.) Név:.....................................................................................Életkor: ....... T estmagasság:..............................Csillagjegy:.... H obbi:...........................................Kedvenc étel:. F oglalkozás, iskola:............................................. T elepülés:.................................................,......... T elefon:.............................................................. É rtesítési cím:. (Valamennyi kategória kitöltendő!) Nyilatkozat Alulírott jelen adatlap kitöltésével és jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a “NETt hölgyek" játékában a rólam készített képek az Axel Springer- Magyarország Kft. által kiadott lapokban, illetve a lapok internetes oldalán megjelenjenek. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. A fényképeimmel, illetve személyes adataimmal kapcsolatban semmilyen anyagi ellenszolgáltatásra nem tartok igényt. Kelt:. Aláírás 18 éven aluli személyek esetében a felügyeletet gyakorló szülők egyikének aláírása is szükséges. Törvényes képviselőként hozzájárulok gyermekem fenti nyilatkozatához: Aláírás Aláírás www.hevesmegyeihirlap.hu PETŐFI NEPE/OBJEKTÍV Öltek, loptak, raboltak Két gyilkosság, egy emberölési kísérlet, húsz rablás és még több tucat egyéb bűncselekmény fűződik ahhoz a 11 tagú bűnbandához, amelynek tagjai a leggátlástalanabb módsze­rét választották a pénzszerzésnek. HORVÁTH GYŐZŐ Benzinkutas gyilkosság Előzetesben a gyanúsított

Next

/
Oldalképek
Tartalom