Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-05 / 130. szám
2003. Június 5., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Mesél az erdő Horány Ezentúl legalább hatszázmillió forintot különít el évente a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési államtitkársága, az Oktatási, a Környezetvédelmi és Vízügyi, és a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium az erdei iskola program támogatására. A program a gyerekek természetközeli tanulására teremt lehetőséget. Magyar Bálint oktatási miniszter Horányban azt mondta: kevés a haladás a környezeti nevelésben, pedig a természetközeli, élményszerű tanulást nem pótolhatja semmi. A szaktárcák összefogásának célja, hogy megismertessék a gyerekeket környezetükkel, és hogy általános iskolai tanulmányai során minden gyermek legalább egy alkalommal eljusson erdei iskolába. A programtól a pedagógusok módszertani kultúrájának és az iskolák tanulás- szervezési gyakorlatának megújulását is remélik a tárcák. Per- sányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter hangsúlyozta: a környezeti tudatosság kérdése nem egyetlen tárca felelőssége. Hozzátette': az Európai Unió is támogatja a környezeti nevelés tantervi beépítését. Gywr- csány Ferenc, a GYISM vezetője azt mondta: az idén 20-25 ezer gyerek vehet részt nyári táborozáson a kormány jóvoltából. Az idei évre elkülönített 183 millió forintos támogatás után nemrég írt ki a minisztérium egy 250 millió forintos pályázatot. Ez utóbbira beérkezett pályaművek elbírálásánál az alapvető követelmények teljesítésén felül előnyben vannak azok, akik az igényelt összeget erdei iskolai tábo- roztatásra fordítják, steiner kata A bemutató végén a bagoly megette a fehér egeret fotó: europress/kallus györgy A keleti országrész listája ezúttal is változatosabb. Az első három helyen nincs változás, a negyediket azonban most Csehák Juditnak sikerült elfoglalnia, így Bárándy Péter igazságügy-miniszter két pozícióval hátrább került. Medgyessy Péter stabilan őrzi harmadik helyét, előnye egyelőre az őt követők számára behozhatatlan. A kormányfői tisztséggel együtt járó nehézségek ellenére jóval népszerűbb, mint elődei voltak a korábbi ciklusok hasonló időszakában, és jóval népszerűbb, mint a népszerűségi szempontból feltétlenül kényelmesebb, ellenzéki szerepkörben tevékenykedő Orbán Viktor. Orbán, annak ellenére, hogy e hónapban éppen kilenc hellyel lépett előbbre a népszerűségi sorrendben, a keleti országrészben általában kevéssé népszerű. Egyetlen alkalommal, tavaly júniusban állt a lista ötödik helyén, a későbbiekben ötször a középső harmadban, hatszor pedig a harmadik harmadban szerepelt. Medgyessy eközben a negyedik helynél gyengébbet egyszer sem ért el, s négy hónapon keresztül a keleti országrész listavezetője volt. A középmezőnyben sorakozó miniszterek közül ezúttal egyedül László Csaba indexe változott statisztikailag is mérvadó mértékben, s a pénzügyminiszter ennek következtében négy hellyel csúszott hátrább, tényleges népszerűségvesztésről azonban ezúttal sem beszélhetünk. Hosszabb távon mindössze egyetlen politikus, 5 Áder János esetében regisztráltunk népszerűség-változást, aki a tavalyi választás | előtt, parlamenti elnökként rendre 50 és 60 pont között végzett, a választást köve- ! tőén elért legjobb eredménye azonban 47 pont volt. A csíkdiagram a népszerűségi adatokat tartalmazza. j~- A világos számok az országrész, a feketék az ország adatait jelölik. Van pénz - nincs pénz Politikai vitanapot tartottak ellenzéki kezdeményezésre a parlamentben az önkormányzatok helyzetéről. A két oldal csak abban értett egyet, hogy az önkormányzatok finanszírozási gondjait meg kell oldani, a jelenlegi helyzet kialakulását más-más okokra vezették vissza. béreket finanszírozni nem képes önkormányzatoknak létrehozott rendszerről. A kormányoldalon azt hangoztatták: az alap felülről nyitott, minden rászoruló önkormányzat forráshoz jut. Az ellenzék szerint viszont szinte teljesíthetetlen a pályázati rendszer. Az ellenzék feltette a kérdést: ha a kormány takarékosságot hirdet hogyan lehet növelni az önkormányzatok finanszírozását. A felek egy valamiben egyetértettek: reformra szorul a közigazgatási rendszer. BARANYA RÓBERT Hat év alatt kilenc pont Hústilalom Budapest A magyar fél meglepetésének és értetlenségének adott hangot a horvát részről előzetes konzultáció nélkül, a BSE-kór elterjedésének megelőzésére hivatkozva bevezetett intézkedése miatt. Horvátország megtiltja az élő állatok és azok húsának Magyar- országról Horvátországba történő bevitelét. Major István, a Külügyminisztérium Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságának helyettes vezetője hivatalába kérette Horvátország budapesti nagykövetét, hogy tiltakozzon a horvát húsbeviteli korlátozás ellen. Major kifejtette: az intézkedés bevezetésére olyan körülmények között került sor, amikor a betegség nyugat-európai megjelenése óta Magyarországon még BSE-fertőzés gyanújára okot adó esetet sem találtak az illetékes hatóságok. Major István jelezte, ha az intézkedés visszavonására rövid időn belül nem kerül sor, a magyar fél kénytelen lesz ellenintézkedést bevezetni. europress Budapest A lakosság életminőségének javítása és a fejlett országokhoz való felzárkózás érdekében a kormány a Nemzeti Környezetvédelmi Program folytatásáról döntött. A hatéves program kilenc pontba rendezi a feladatokat. A kormány 2,5 százalékos megtakarítást irányzott elő a minisztériumoknak. A „Magyarország Zöld Alkotmá- nya”-ként titulált program főbb irányvonalai szerint 10-ről 5 százalékra csökkenne a káros környezeti hatások okozta légúti megbetegedések aránya, 38-ról 45 négyzetméterre nőne az egy főre jutó zöldterület, egymillió hektárra a védett terület, minden településen megoldaná a szennyvízelvezetést, és 3-ról 35 százalékra javulna a szelektív hulladékgyűjtés aránya. A program 4300 milliárd forintba kerül. A felét a költség- vetés fizetné, 15 százalékát az EU, a többit gazdálkodók és egyéni tulajdonosok állnák. A kormány döntése lehetővé teszi, hogy a polgári szolgálatosok Közhasznú Társaságnál is letölt- hessék katonai szolgálati idejüket. A jövőben kétgyerekes apák polgári szolgálatra nem hívhatók be. Az idén tízezer hátrányos helyzetű gyerek üdülhet ingyenesen. Az ehhez szükséges 250 millió forintot a költségvetés központi tartalékából fedezi. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette: a kabinet egyetért az Üllői úti rendbontás során hozott rendőri intézkedésekkel, és felkérte Bárándy Péter igazságügyminisztert, hozzon intézkedéseket a stadionokban tapasztalható rasszista megnyilvánulások visz- szaszorítása érdekében. A kormány a takarékosság érdekében 2,5 százalékos megtakarítást irányoz elő a tárcák második féléves gazdálkodásában (bővebben a 8. oldalon). Az intézkedéstől 75-76 millió forint megtakarítást remél a kormány. baranya Kétszintű biztosítás Budapest Egyre inkább kétszintűvé válik Magyarországon is az egészség- biztosítás. A kötelező, szolidaritási elven működő társadalom- biztosítás mellett növekedni fog az önkéntes kiegészítő biztosítások iránti igény - mondta Kincses Gyula, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter tanácsadója a biztosítótársaságok és egészségpénztárak képviselőinek konferenciáján. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a kiegészítő biztosítók a jövőben összehangoltabb - nagyobb adó- és járulék- kedvezménnyel párosuló - szolgáltatást nyújtanak. Magyarországon 3,8 millió az életbiztosítási és 1,2 millió a baleset- és egészségbiztosítási szerződések száma, az önkéntes egészség- pénztári taglétszám meghaladja a 150 ezer főt. NÉMETH Aggódnak a szállásadók Balaton A foglalási adatok és az eddigi tapasztalatok alapján még a tavalyinál is gyengébb szezon várható a szállodákban. Ez nem csak a Balatonnál, hanem az ország többi idegenforgalmi központjában is megfigyelhető. Az első negyedévben 841 ezer turista szállt meg kereskedelmi szálláshelyeken és a vendégek összesen 2,2 millió vendég- éjszakát töltöttek el hazánkban. A vendégek száma öt, a vendég- éjszakáké hat százalékkal csökkent. A legjobb kihasználtsággal a vidéki négy- és ötcsillagos szállodák működtek: a szobafoglalás elérte az 52 százalékot. Baldauf Csaba, a szállodaszövetség balatoni régiójának elnöke szerint még nem állt ilyen bizonytalan kimenetelű szezon előtt a balatoni idegenforgalom. Leginkább a német turisták maradnak el. Tavaly 13 százalékkal kevesebben jöttek, idén újabb 10 százalékkal csökkent a számuk. Inkább az olcsóbb horvát és bolgár, vagy a színvonalasabb olasz tengerparton nyaralnak. A Siotour kempingjeiben is kevesebb vendégre számítanak. Tovább rontja a kilátásokat, hogy a szakemberek szerint a főszezon idén is öt-hat hetesre szűkül, és július első hetétől augusztus közepéig tart. A balatoni szállásadók csak a Magyar Turizmus Rt. reklámakcióiban bíznak. Az MT Rt. idei 9 milliárd forintos költségvetéséből 7 milli- árdot fordít marketingre. A külföldi piacon minden eddiginél nagyobb reklámhadjáratot indítottak. FÁBOS ERIKA Hírek Benzináremelés Három forinttal emeli a gázolaj és a motorbenzin árát pénteken a Mól Rt. Az árváltozást követően a gázolaj 202, a 91-es motorbenzin 222,50; a 95-ös 225,50; a 98-as 234,50 forintba kerül majd. mti Feles szerződés Nem véletlen, hogy az oktatási tárcánál „eddig dugdosták a Cisco-szerződéseket” - mondta Répássy Róbert (Szövetség), aki furcsának tartja, hogy a szerződés egyes részei olvashatók a minisztérium honlapján, de nem hozták nyilvánosságra a munkafelvételi megállapodást és a titoktartási megállapodást. Az oktatási tárcánál eddig sem „dugdosta” a szerződéseket, az összes Cisco- szerződés elolvasható az Oktatási Minisztérium honlapján- reagált a szaktárca, mti Mehet a javaslat Hitelesítette a Független Magyar Néppárt országos népi kezdeményezési aláírásgyűjtő ívét az Országos Választási Bizottság. A szervezet azért indít országos aláírásgyűjtő akciót, hogy az Országgyűlés szigorítsa meg a Munka törvénykönyvét, valamint a bevándorlási törvényeket a feketegazdaság elleni eredményesebb fellépés érdekében, mti Katonai repterek A június végén záruló védelmi felülvizsgálat alapján három repülőtér marad meg katonai használatban: Kecskemét, Pápa és Taszár - közölte Szenes Zoltán vezérkari főnök Veszprémben, aki hozzátette: a taszári bázis hosszú távú hasznosításának megoldására egy amerikai-magyar vegyes bizottság áll fel a közeljövőben, mti Katolikus aggály A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) aggodalommal értesült az Európai Unió alkotmánytervezetéről- mondta Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke. Az MKPK azt nehezményezi, hogy a tervezetet „a konvent a nagy számú módosítási javaslat figyelmen kívül hagyásával, nem áttekinthető módon és nem demokratikus felhatalmazás alapján állította össze”, mti Szépírók Díja Nádasdy Ádám költő, Hamvai Kornél író és Kálmán C. György irodalomkritikus nyerte el az idén a Szépírók Díját. A 2001- ben alapított díjat minden évben három kategóriában - vers, regény, esszé-kritika - ítélik oda. mti Balett Mozartról Wolfgang Amadeus Mozartról írt balettet Pártay Lilla Kossuth- díjas, kiváló művész. A két felvonásos előadás premierjét pünkösd vasárnap tartják a Magyar Állami Operaházban, mti Nefertiti Egyetlen szobrot mutatnak be az 50. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában: a Kis Varsó elnevezésű művészeti csoport két tagja, Gálik András és Havas Bálint az egyiptomi királyné, Nefertiti mellszobrához alkotott „testet”, mti Lesz vizsga A közoktatási törvény tervezett módosítása lehetőséget biztosít a szakiskolákban tanulóknak is érettségi vizsgára - mondta Sári Lajos szakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár a XXL század vállalata című konferencián. A szakiskolás diákok sokszor a legalacsonyabb végzettséggel rendelkező szülők gyermekei. A kilencedik, a tizedik évfolyamon a tanulók 23 százaléka bukik meg, mti ■ Budapest Főleg olyan parlamenti képviselők vettek részt a vitanapon, akik maguk is polgármesterek. A vita középpontjában az a probléma szerepelt: vajon megfelelő fedezetet nyújt-e a kormány a megemelt közalkalmazotti bérek kifizetéséhez. A kormánypárti felszólalók szerint több pénz jut az önkormányzatoknak idén mint azelőtt, az ellenzéki felszólalók viszont azt hangsúlyozták: lehet, hogy több a pénz, viszont több a feladat is, aminek fedezéséhez ez az összeg nem elég. Megoszlottak a vélemények a megemelt