Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-26 / 147. szám
m 2003. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK 7. OLDAL GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Új időknek új mozija Félmilliárd vízelvezetésre Gyöngyös (Tudósítónktól) A Puskin mozi épületének állapota az utóbbi években jelentősen leromlott, már nem képes kielégíteni a közönség jogos igényeit. Hiesz György polgármester lapunk kérdésére elmondta: tíz évvel ezelőtt a Puskin és az azóta megszűnt Szabadság mozi teljesen megfelelő volt, azonban a multiplexek megjelenésével jelentősen csökkent az igény a gyöngyösi filmszínházak iránt. Ezért a képviselő-testület tavaly úgy döntött, hogy az intézményt korszerűsíteni kell. A grémium elé két elképzelést terjesztettek be. Az egyik változat szerint a jelenlegi épületben egy kétter- mes mozit létesítenének, és a mellette lévő egykori kertmozit szabadtéri színpaddá alakítanák át. Ez a terv azonban nem látszik kivitelezhetőnek, mivel a környéken nincs lehetőség kellő mennyiségű parkolóhely kialakítására. így az önkormányzat azt a tervet fogadta el, mely szerint az épületet teljes egészében elbontják, és azon a területen, illetve a kertmozi helyén egy egybefüggő miniplázát húznak fel. Ezáltal a parkolás is megoldódik, hiszen a majdani épület alá egy mélygarázs kerül. Az új komplexumban a kéttermes, multiplex rendszerű mozi mellett helyet kapnának üzletek és különböző szórakozóhelyek, emellett tervezik egy ifjúsági szolgáltató iroda felállítását is. A szabadtéri színpadot - amennyiben a tervek lehetővé teszik - a pláza tetején helyeznék el, így az épület egy szórakoztató centrum szerepét töltené be a városban. Az építkezés - a tervek végleges elfogadása után - várhatóan már a jövő év- ben megkezdődik. (laczházq A település külső és belső információs hálózata is rohamosan fejlődik Három év alatt több mint harminc kilométernyi vízelvezető árok épül meg FOTÓI SUHA PÉTER Templomtető, „új” hivatal Gyöngyössolymos A napokban fejeződött a római katolikus templom tetőszerkezetének felújítása, amely nemrégiben a helybeliek kezdeményezésre indult. A szakemberek a műszaki átadás után eredményesnek ítélték a rekonstrukciót. A település a tetőszerkezet helyreállítását 8 millió forintos állami támogatással, hét és fél millió forintos egyházi segítséggel, valamint a lakosság részéről ez idáig összegyűjtött 1,6 millió forintos adakozásból valósította meg. Lukács László polgármester lapunknak elmondta: véget ért a nagypatak mentén a vasúti híd fölötti partszakasz helyreállítása, melyet a Belügyminisztérium J 7 millió forintos vis maior támogatásából építettek újjá. Hamarosan befejeződik a település polgármesteri hivatalának felújítása is. Július végén az ügyfelek már a régi, megszokott helyen, a Szabadság út 139. szám alatt intézhetik ügyeiket. A községháza felújítása három évet és több mint 60 millió forintot vett igénybe. A szakemberek már az utolsó simításokat végzik az épületen, így a telefonvonalak és a riasztó bekötése után megtörténhet a hivatal épületének műszaki átadása. Jó hír az általános iskolás gyermekeknek és szüleiknek, hogy a szeptember elsejei tanévkezdéskor a település önkormányzatának jóvoltából minden diák ingyenesen juthat a tankönyvekhez. A támogatás csaknem kétszázötven gyermeket érint. _______________________ J. M. B arack-nap a várban Kisnána A több évtizedes hagyománnyal rendelkező kisnánai törzsbarackos tiszteletére első alkalommal rendeznek barack-napot szombaton a településen.- A kajszibarack feldolgozása régóta megélhetési forrás a helybelieknek. A barack-napon játékos vetélkedőkön mutatjuk be a lekvárkészítést, s reméljük, az idegenforgalomra is jótékonyan hat a kezdeményezésünk - mondta Tari Ottóné a programot szervező falusi vendéglátók nevében. A várban 14 órakor kezdődik a kaválkád, ahol - a „munka” mellett - barackmagdobó és lepényevő versenyen, valamint dunsztban futásban is jeleskedhetnek a látogatók. Amíg rotyog a lekvár, megválasztják a falu legerősebb emberét. A nap végén, a katlanmosó vetélkedő után vidám zenés program várja az érdeklődőket. A látogatók - kimondottan erre az alkalomra készített - díszes cserépcsuprokba töltött, frissen főtt ínyencséggel is meglephetik ismerőseiket. így amellett, hogy jó hírét viszik a nánai baracklekvárnak, egyben támogathatják is a hagyományteremtő, a régi korokat idéző rendezvényt. __________ J.M. Na gyréde A térségben zajló önkormányzati beruházások legnagyobbjai közé tartozik a belvízelvezetés megoldására tavaly kezdődött építkezés, melyhez idén a megyei területfejlesztési tanácstól is nyertük 20 millió forintot - mondta lapunknak Balázs József polgármester. Mint hozzátette, az árvízi helyzet megelőzésére a település teljes felszín feletti vízelvezetését megoldó építkezés teljes bruttó költsége eléri a félmilliárd forintot. Ehhez - mint azt tavaly megírtuk - többéves felhasználásra elosztva címzett támogatást nyert a falu. A polgármester szerint a területfejlesztési pénz nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még magasabb műszaki tartalommal épülhessen meg a harminc kilométernél is hosszabb, burkolt árokrendszer. A munkák a tervezett ütemezésnek megfelelően haladnak, igaz, a kezdetekkor némi késés mutatkozott, ám ezt mostanra sikerült teljes egészében „behozni”, így minden esély megvan rá, hogy 2005 végére elkészüljön a beruházás. Megalakult a víziközmű-társulat is, amely tízéves lejáratú, kedvezményes hitel igénybevételével járul hozzá a beruházás sikeres megvalósításához.- Szintén jelentős pályázati támogatást, mintegy 60 millió forintot nyertünk el külterületi út építésére, a SAPARD vidéki infrastruktúra-fejlesztést célzó programja keretében. Mivel a pályázat elbírálása mintegy fél évet „csúszott”, így az idén a közbeszerzési eljárás lebonyolítására, illetve az előkészítő munkákra jut idő, s jövőre kezdődhet meg a tényleges építkezés, amelyhez kapcsolódÖrömteli gondok A bürokrácia útvesztői, a pályázatok elkészítése, gondozása, az elnyert pénzek felhasználása, vagyis a kitűzött célok megvalósítása ezernyi teendőt ró a település vezetésére és hivatalára. A polgármester azt mondja: a szerteágazó, olykor egészen aprólékos tennivalók gyakorta okoznak fejtörést a szakembereknek. Azzal együtt, hogy a település anyagi helyzete korántsem mondható rózsásnak, összességében mégis örömteli gondokat jelentenek a folyamatban lévő és a megvalósítás előtt álló feladatok. va egy belterületi utat, nevezetesen az Atkári utcát is felújítjuk. Az összesen mintegy 85 millió forintos építkezés nyomán jövőre használatba vehetik a közlekedők azt az útszakaszt, amely a település és a 3-as főút újabb összeköttetését teremti meg. Az elkészülő pálya a Szőlőskert csárdánál csatlakozik a főútvonalhoz - tudatta a polgármester, azt is megjegyezve: ez a beruházás, lebonyolításának minden szakasza és összes lépése immár teljes egészében az európai uniós előírások szerint zajlik majd. A falu első emberének elmondása szerint kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek az informatikai fejlesztésekre, az információs társadalom kihívásainak való megfelelésre. Ennek jegyében idén négy pedagógus és két közművelődési dolgozó nyert - ugyancsak pályázaton - lehetőséget az otthoni számítógép-, illetve internethasználatra. A művelődési házban pedig a tervek szerint ősztől kezdi meg a működését az az informatikai pont, amelynek .2,5 millió forintos költségét teljes egészében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázati támogatásából fedezik. A község „ennek fejében” a létesítmény fenntartásának, működtetésének saját forrásokból történő finanszírozását vállalta.- Az úgynevezett agrár-információs rendszer kiépítése kapcsán napokon belül elkészül és elérhető lesz a község honlapja a www.nagyrede.hu internet-rímen, s még idén megkezdi működését az ugyanezen program keretében létrehozandó teletext-rendszer, ami elsősorban a helyi információ-áramoltatást segíti, a kábeltelevíziós hálózat nyújtotta lehetőségeket kihasználva - folytatta a sikeres pályázatok nyomán még az idén megvalósuló beruházások felsorolását Balázs József, hozzátéve: egy régi adósságukat is sikerülhet törleszteni, ha a képviselő- testület kedvezően dönt a falu rendezési tervéről, s ezen belül új építési telkek kialakításáról. A ciklus végéig tervezett program első részeként 20, majd 2006-ig további 40-60 telket alakítanának ki, amelyek egy része közművesített, a többi több résztvevős finanszírozásban kaphatja meg a szükséges közműveket. Mint a polgármester fogalmazott: a költségvetés helyzete miatt nem tudtak eddig új telkeket kijelölni, holott igen jelentős igény mutatkozik rájuk. Remélik, hogy ha nagyjából egy esztendőnyi késéssel is, de sikeres lesz a kezdeményezésük. _____________________________________________________1SUHA) PATIKÁK. A hétvégén a Hanisz téri Richter Gyógyszertár tart ügyeletet. Június 30. és július 6. között a Panacea Gyógyszertárat (Deák Ferenc a 44.) kereshetik fel nyitvatartási időn túl. VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt gyöngyösi területi szervezete véradást szervez július 1-jén 9- től 12 óráig a horti művelődési házban. A Lear Corporation pi- pis-hegyi gyárában július 2-án és 9-én 11-15 óm között várják a donorokat. EMLÉKHÉT. Kodály Zoltán tiszteletére rendeznek emlékhetet június 30. ésjúhus 6. között a ga- lyatetői Hunguest Hotelben. A programsorozat vendége lesz a mátraszentimrei asszonykórus, a gyöngyösi Városi és Pedagóguskórus, a Muzsla néptáncegyüttes, valamint fellépnek a Gárdonyi Géza Színház művészé is. JúRus 4-én este fél hatkor a Nagyszálló parkjában emléktáblát avatnak, &án 15 órától a helyi kápolnában Kodály-emlékmisét tartanak. RANDEVÚ. A Gyöngyösi Nyár - Fő téri Randevú programsorozat keretében június 28-án, szombaton a Városi és Pedagógus Kórus, valamint a Bányász Kultúráért Alapítvány Fúvós Zenekarának közös műsorát hallgathatják meg este hat órától a városháza előtti szabadtéri színpadon. FESZTIVÁL. Második alkalommal rendezik meg Gyöngyössolymoson a Sólymos Fesztivált június 28-án, szombaton 14 órától A délután folyamán többek között lesz majoréit- és bokszbemutató, gyermekműsor, a futballpályán a képviselő-testület és a helyi amazonok mérkőzése, valamint rengeteg humoros és táncos produkció, majd szabadté- ri diszkó várja az érdeklődőket. ■ VÁSÁROLJON A BLÉZER DIVATHÁZBÓL! rSöi-terfi civat. Márkás ingek, öltönyök, kosztümök, alkalmi ruhák és tartcoétok nagy választékban! INGYENES MÉRETRE IGAZÍTÁS! TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYA. | Gyöngyös, Köztársaság tér 10. (Piac térj FÜGGÖNYSZAKÜZLET Függönyök, sötétítők, dekorációs selymek, bútorhuzatok. Karnisok és tartozékok legnagyobb választékban. (PIACTÉR, MACKÓ BÜFÉVEL SZEMBEN) | 3200 GYÖNGYÖS, ALMÁSSY PÁL u. 1. 8 Tel.: 06-37-300-425 06-30-229-081 ", Vendégségben az erdőben 3200 Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 13. Telefon/fax: (37) 312-641 Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 8-16 óráig, szombaton: 8-12 óráig Ügyelet éjjel, munkaszüneti napokon: Telefon: (37) 320-014 Gyöngyös (Tudósítónktól) A Platán úti óvoda immár hatodik éve minden nyár elején erdei oktatást szervez a nagycsoportosoknak. Az ötnapos programban a gyerekek az erdő élővilágával ismerkednek. A kicsik év közben sokat tanultak a környezeti kultúra fontosságáról, az erdei óvoda pedig lehetőséget ad arra, hogy a növény-, illetve állathatározókból megszerzett ismereteket a gyakorlatban is megtapasztalják. Az ovisok mindennap más helyszínen, játékos keretek között tanulmányozták a környezetet. Kékestetőn a domborzattal, Sástón a vízi élővilággal, a Pi- pis-hegyen pedig az ottani növény- és állatvilággal ismerkedtek meg. Emellett tanulmányozták a patakok élőlényeit, és bepillantottak a térképolvasás rejtelmeibe is. Ladányi Leventéné, az intézmény környezeti nevelője lapunknak elmondta: óvodáskorban leginkább az érzelmekre hatva érhető el a gyerekeknél, hogy minél hamarabb felismerjék a természet megóvásának fontosságát. A módszer egyik alapja, hogy a kicsiknek a kirándulás előtt elmondják: úgy kell viselkedniük, mintha vendégségben lennének. Ennek köszönhetően tiszteletet ébresztenek bennük az erdő iránt. A csemeték az óvónőkkel és a szülőkkel közösen Mátraházán zárták a programsorozatot. Amíg a felnőttek a gulyáslevest főzték, addig a gyerekek az erdei hétpróba elnevezésű vetélkedő keretében adtak számot a megszerzett tapasztalatokról. _______________________________(LAC2HÁZI) Vízre szállás előtt. A papírhajók a tengerbe tartanak FOTÓ: LACZHÁZI ZOLTÁN