Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-26 / 147. szám

4. OLDAL MEGY E I KÖRKÉP 2003. Június 26., csütörtök Tegnapról mára Hevesben Az év elején kevesebben születtek ■ HEVES MEGYE - A KSH Heves Megyei Igazgatóságának felmé­rései szerint a népességi adatok 2003 első negyedévében az orszá­gosnál kedvezőtlenebbül alakultak. Összesen 723 gyermek jött vi­lágra, miközben 1358-an haltak meg. Az élveszületések száma 4,4 százalékkal csökkent, a halálozásé viszont 16,7 százalékkal emelkedett. A népesség természetes fogyása 55,6 százalékkal volt nagyobb március 31-ig, mint egy évvel korábban. Kaiser sörfesztivál ■ EGER - Mától szombatig tart az ismét megrendezésre kerülő Kaiser sörfesztivál a Dobó téren. A délután egy órakor kezdődő esemény szervezői ügyeltek arra, hogy helyet adjanak a városban és környékén élő művészeknek, így a néptánctól a népdalon ke­resztül a sramlizenéig, illetve a rézfúvósokig számos produkció­ban gyönyörködhet a nagyközönség. Fellép továbbá Szikom Ró­bert és a Gidák, Horváth Charlie és a My Cream együttes. Estén­ként diszkó és nosztalgiabál várja a szórakozni, táncolni vágyókat. Pályázatot nyertek ■ MÁTRADERECSKE, HATVAN - Átadták a negyedik évébe lé­pett Wienerberger Jövőház Pályázat díjait. A támogatásra a ma­gyarországi gyermekintézmények és a műemlék épületek kezelői jelentkezhettek. A zsűri 40 millió forint értékű építőanyagot osz­tott ki a 46 győztes között. Az el­múlt négy esztendőben az akci­ói során megyénkben egy gyer­mekintézmény és egy műemlék felújítását, illetve építését támo­gatták. Az idén a mátraderecskei napközi otthonos óvoda 364.800, a hatvani belvárosi ró­mai katolikus egyházközség pe­dig 750 ezer forintot, valamint építőanyagot kapott. Csortosné Horváth Magdolna (képünkön), a mátraderecskei óvoda vezetője vette át a pályázati támogatást Va­dász György Kossuth-díjas építésztől, a bírálóbizottság elnökétől. Urbanisztikai konferencia ■ NOSZVAJ, BOGÁCS - Ma és holnap tartja a XXXI. Észak-ma­gyarországi Urbanisztikai Konferenciáját a két településen a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság A bor- és szőlőkultúra létesítményei Észak-Magyarországon, Üregvédelem, idegenforgalom, érték- és hagyományápolás, illetve Települések és borászat címmel. A ta­nácskozás ma fél 10-kor kezdődik a noszvaji Figedy János Általá­nos Iskola aulájában, a program pénteken Bogácson folytatódik a Művelődési Ház nagytermében. Pénteki pezsgő ■ GYÖNGYÖS - A városi televízió e heti Pénteki pezsgő című mű­sorában ismét élő telefonos játékban vehetnek részt a nézők, akik 18 órától felhívják a 37/505-148, illetve az 505-149-es telefonszá­mot. Este fél 7-től az interaktív talk-show-ban válogatást láthatnak az érdeklődők, majd 20.20-tól összefoglalót adnak a kisnánai Szent Iván-éj i vigasságokból. A műsor szerkesztősége új adással legközelebb a televízió nyári műszaki leállását követően, szep­tember első péntekjén jelentkezik a szokott időben. Közéleti képzés kisebbségieknek ■ HATVAN ÉS KÖRZETE - Az Összefogás Hatvanért Egyesület - a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, valamint a városi kép­viselő-testület kulturális bizottságának a támogatásával - immár a negyedik alkalommal rendezte meg Közéleti képzés elnevezésű munkaprogramját. Az eseményre a térség valamennyi olyan tele­püléséről - a házigazdák mellett Lőrinciből, Apcról és Boldogról - érkeztek vendégek, ahol kisebbségi önkormányzat működik. A megjelentek előadásokat hallgathattak meg a jogvédelmi szerve­zetek működéséről, az uniós elvárásokról és a vállalkozásokról, a szociális szféra tudnivalóiról, a cigány kisebbséget érintő oktatás­ügyről, médiahelyzetről és az önkormányzatiságról. Új központi székházba költöznek ■ GYÖNGYÖS - Megyénk egyik élenjáró pénzintézete a Gyön­gyös-Máira Takarékszövetkezet. A jelentős fiókhálózattal rendel­kező vidéki banknak eddig Gyöngyöspatán volt a központja, júni­us 27-től azonban a mátraaljai városban nyitják meg székházukat. A Magyar utcában délután 2 órakor ünnepélyes keretek között avatják fel az új központot, melynek gyöngyöspatai elődje a jövő­ben fiókként működik tovább. Csökkentek a közúti balesetek ■ HEVES MEGYE - Szűkebb pátriánk közútjain az esztendő első negyedében 78 baleset történt, 32,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A könnyű sérülések száma mintegy felére csökkent, s kevesebb volt az ittasság miatti balese­tek száma is. Az első negyedévben 2626 bűncselekmény vált ismert­té, csaknem 23 százalékkal keve­sebb, mint 2002 első negyedében. Legnagyobb részük a vagyon ellen irányult. A százezer lakosra jutó bűncselekmények száma 808. Ez alapján a megye az országban a ti­zedik helyen áll. Horgászverseny a hajókikötőben ■ SARUD - A Tisza-tó parti Tündérrózsa hajókikötőben június 28­29-én négyfordulós maratoni horgászversenyt rendeznek. Szom­baton 8 órától, vasárnap viszont már hajnali 4 órától fognak botot a megszállott pecások. A 15 ezer forintos nevezési díjnak megfe­lelően több értékes jutalom is megilleti a legeredményesebb hal­fogókat. Többek között több csónakmotor, tiszai facsónak, halra- dar talál majd gazdára az eredményhirdetésnél. _____________■ P alócfalva negyedszázados jubileuma Együtt ünnepeltek az egykori és a mai táborlakók VÁRBÜKK Somfai Tiborné (Elvira néni) népművész vezetésével idén 25. alkalommal rendezték meg a várbükki turistaházban a Pa­lócfalva elnevezésű népművé­szeti és honismereti tábort. Az egy hét során a résztvevő negy­ven gyermek és nyolc felnőtt kí­sérőjük - köztük lelkes nagyma­mák - 14 féle kézműves-foglal­kozáson vehettek részt: megis­merkedhettek a gyöngyfűzés, az agyagozás, a kerámiakészí­tés, a szövés-fonás rejtelmeivel. A családi hangulatú táborban a gyermekek Juhász István túra­vezető és három gimnazista - Kovács Gábor, Rátkai András és Tuza Nelli - segítségével nap mint nap rövidebb-hosszabb tú­rán is részt vehettek, ismerked­ve a környék nevezetes­ségeivel. Az utolsó nap megle­petések sorozatával zá­rult. Az esti tábortűz előtt titokban megérkeztek az egykori táborlakók is, akik néhány évvel ezelőtt felejthetetlen napokat töltöttek az Elvira néni ál­tal szervezett táborok­ban, s szinte kivétel nél­kül „megfertőződtek” a népművészet iránti von­zalommal. Közülük ma néhányan néprajzosként dolgoznak neves hazai múzeumokban. A titkos vendégek és Palócfalva idei lakói valamennyien aján­dékkal, ünnepi műsorral és egy hatalmas ünnepi tortával ked­veskedtek a táborvezetőnek, aki Hulladékügy: kerékkötő a Mátraalja? (Folytatás az 1. oldalról) A kistérségi társulás ülését - bár a szükséges szavazati többséget nem kapta meg a javaslat - zárttá nyilvánították, így Szántási Rafa­elt, Eger alpolgármesterét a ta­nácskozásról távozóban kérdez­tük a részletekről.- A 90 százalékos ISPA-támo- gatás csak akkor érhető el, ha leg­alább 150 ezer lakos hulladékját kezeli a rendszer. Egy-egy telepü­lés, kistérség önállóan tehát nem tudja megoldani a hulladékkeze­lést, miközben a még működő le­rakók egy-két éven belül betelnek- fejtette ki a megyeszékhely al­polgármestere, azt is hozzátéve: igen kedvező lehetőséget ajánlot­tak a gyöngyösi kistérségnek, amellyel együtt 270 ezer ember hulladékának elhelyezését olda­ná meg a rendszer. Ennek a ké­sőbbiekben „végpontja” lehetne egy szintén Borsodban megépí­tendő égetőmű, amelyhez a nyír­ségi rendszer is kapcsolódna. Ez egyébként egybevág az országos környezetvédelmi elképzeléssel, ami kétmillió lakosonként egy égetőművel számol.- Csak abban az esetben tu­dunk a megyei rendszerhez csatla­kozni, ha abba valamilyen mó­don beépítik a gyöngyösi hulla- dékkonvertálót, amelyhez ötéves elkötelezettségünk van. Július kö­zepéig kidol­gozzuk en­nek a lehető­ségeit - kö­zölte a társu­lás döntését Hiesz György polgármes­ter, kérdé­sünkre elmondva: a városi beru­házás már előrehaladottabb álla­potban van, s bár nem áll szándé­kukban megtorpedózni a teljes Sietősen, méltatlanul A polgármesterek többsége szerint méltatlan helyzet­be hozta őket Gyöngyös a „kettős csatlakozás" elfo­gadtatásával. A szerencsésebbek íziben telefonáltak a hivatalukba, hogy ne postázzák a képviselőknek a testületi ülés anyagait. Áldozatvállaló polgárőrök Új pártfogói rendszerről a bűnmegelőzési bizottsági ülésen Két fontos tájékoztatót hallgatott meg a Heves Megyei Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Ál­dozatvédelmi Bizottság tegnap a Megyehá­zán, Merczel József megyei közgyűlési alel- nök vezetésével. Heves megye, Eger A tanácskozáson először a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, Farkas Ágoston szólt az elmúlt évi tevékenységükről. Mint említet­te, térségünkben a polgárőrök száma már megha­ladja a kétezret, s 2000 óta szerződés alapján mű­ködnek együtt a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­sággal. Tavaly összesen 110 ezer 564 órát teljesítet­tek szolgálatban, azaz ennyi időt áldoztak szabad­idejükből a közjavára, a települések biztonságosab­bá tétele érdekében. Bűnügyi és közlekedési akci­ókban vettek részt, segítették a rendőrök munkáját baleset helyszínén, bűnügyi helyszín biztosításá­ban, s felkérték őket sport-, kulturális rendezvé­nyek biztonsága fölötti őrködésre is. A téma kapcsán dr. Tuza László r. dandártábor­nok, megyei főkapitány kiemelte, hogy a polgár­őröknek igen nagy szerepük van a közrend és köz- biztonság fenntartásában, erősítésében. Hozzáér­tőbben látják el feladataikat, mint korábban. A bűnügyileg veszélyeztetett területek feltérképezésé­ben is rengeteget segítenek a bűnüldözőknek, mi­ként a gyanúsítottak elfogásában is fontos szerepet játszottak, például Lőrinciben, Bükkszent-erzsé- beten, Szentdomonkoson. A továbbiakban a rend­őrséggel közös szolgálatok további erősítésére he­lyezik a hangsúlyt, így a tegnap kezdődött közle­kedési akcióban is fontos a szerepük. A testület előtt ezután Boza Imre, a Heves Me­gyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatalának osz­tályvezetője a Pártfogói Felügyelői Szolgálat Orszá­gos Hivatalának létrehozásával, az egységes pártfo­gói rendszer megteremtésével összefüggő teendők­ről beszélt. Mint közölte, pártfogói iroda nyílik ha­marosan Egerben, a Mátyás király út 41. szám alatt, s tervezik Hatvanban és Gyöngyösön is ha­sonló egység létrehozását. Külön is kiemelte, hogy számítanak az önkormányzatokkal és más szer­vekkel való együttműködésre. Az új szolgálat munkájáról rendszeresen tájékoztatják majd a bűnmegelőzési bizottságot is. _______________■ K aszás nők Sarud Egy év szünet után a hét végén is­mét megtartják a Péter-Pál-napi aratóünnepet. Kiss István polgár- mester öt aratóbanda nevezését erősítette meg, amelynek újdon­sága, hogy a domoszlói, markazi, pélyi és sarudi férfi rendvágók kö­zött besenyőtelki női kaszások is jelezték érkezésüket. A szombati egész napos prog­ram kezdéseként a résztvevők 9 órakor a polgármesteri hivataltól a Tisza-tavi szabad vízi strandig vo­nulnak. Ott hagyományőrző együttesek adnak műsort, majd sor kerül a búzaszentelésre. A kö­zeli érett táblában 11 órától veszi kezdetét az aratóverseny. Délután 5 órától éjfélig slágerparádé, majd Zámbó Jimmy-emlékkoncert lesz, éjfélkor pedig tűzijátékban gyönyörködhetnek a résztvevők. A színes forgatagról népmű­vészeti bemutatók is gondos­kodnak. ■ Cégünk, a magyar tüzeléstechnikát piac meghatározó szereplője most Gyöngyösre keres: Elvárások: • gáz/víz/elektromos területen szerzett középfokú szakmai végzettség, • 2-3 év energetikai területen szerzett gyakorlat, • vezetői tapasztalat, • jártasság ügyfél kommunikációban, g • B kategóriás jogosítvány. £ Feladatok: • a területhez tartozó energetikai rendszerek üzemelésének és karbantartásának biztosítása, • a munkatársak irányítása, • kapcsolattartás a helyi ügyfelekkel. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: Prometheus Tüzeléstechnikai Rt. 1108 Budapest, Gyomrai út 140. e mail: oneletrajz@prometheus.hu Prometheus Dalkia csoport tagja BÚTORVÁSÁR! Dorina Bútor, Székesfehérvár „Az igényes otthon itt kezdődik!” 2003-BAN IS ÉRDEMES A DORINA BÚTORNÁL VÁSÁROLNI ÉS RENDELNI! Új bútorkészletünket és a már meglévő sikeres bútorainkat 30%-OS AKCIÓS ÁRON ÁRUSÍTJUK. Minden bőrgarnitúrához 10 000 Ft-os vásárlási utalványt adunk ajándékba. MINDEN BORGARNITURANKAT OSZTÁLYON FELÜL! SZÍNBŐRBŐL KÉSZÍTJÜK! Akciósán megrendelt bútorát 2-3 héten belül leszállítjuk, vagy 2003. december 31-ig bármely hónapot megjelölve AKCIÓSÁN FENNTARTJUK, MAJD LESZÁLLÍTJUK! Helye: 8. sz. Hunyadi Mátyás Általános Iskola Eger. Fadrusz J. u. 1/A • Ideje: 2003. június 21-22. Nyitva: 9-17 óráig A kis táborlakók számos kézműves mesterséggel ismerkedtek meg sokáig nem jutott szóhoz ennyi szeretet és ragaszkodás láttán. Mint Somfai Tibornétól megtudtuk, ez volt az utolsó esztendő, amikor vállalta a tá­bor vezetését, ám bízik abban, hogy az utódok folytatják a szép hagyományt. ______ibabtai meg yei koncepciót, a városi kép­viselő-testület mai tanácskozásán jelenlegi formájában várhatóan elutasítja az anyagot. Azt is hoz­zátette: eddig kizárólag a nem vi­tatott szakmai érvekről esett szó, ám mostantól „kőkemény üzleti érdekek ütköznek". isuhai

Next

/
Oldalképek
Tartalom