Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-21 / 117. szám
■m 2003. Május 21., szerda ,, j 2 3 . 11. OLDAL 1 P F Kell-e nekünk olimpia? Az olimpiával kapcsolatos olvasói levélhez szeretnék hozzászólni. Előbb a négyszázezer munka- nélkülinek alamizsna helyett kenyeret, munkát kell adni; a százezernyi nyomorgó kisnyugdíjasnak pedig emberhez méltó életet kell biztosítani, és utána lehet olimpiát rendezni. Az elemzések szerint több tízezer gyermek éhezik hazánkban, közülük 20 ezren alultápláltak. Maszatos arcú, de csillogó szemű, életvidám, érdeklődő tekintetű kicsiket látunk a tv-ben, mögöttük egy lepusztult, visszataszító, komor háttérrel. Rajtuk kellene először segíteni! Csekket küldenek az egyik intézményből, hogy száz forintot is szívesen elfogadnának, mert csak 2 hétre elegendő élelmiszerkészletük van. A szórakozóhelyen egy pohár alján némi aprópénz, mellette felirat: „A rákos gyerekek javára”. A legfontosabb, a legszebb célra, a beteg gyerekek gyógyítására sem jut elég pénz, és akkor költsünk milliár- dokat üresen tátongó stadionokra? A vasúti átjárók tovább szedik ártatlan áldozataikat. A csapókarok telepítésére legalább 100 milliárd forintra lenne szükség. Vég nélkül lehetne sorolni a sürgős feladatokat, amelyekre talán nem is gondoltak az olimpia tervezői! Köztudott, hogy évtizedek óta jelentős adósságot görgetünk magunk előtt, miközben mindenki a markát tartja, többnyire jogosan. Az egyik tv-adásban a telefonálók 71%-a mondott „nem”-et a rendezésre. Tartsuk tiszteletben a többség véleményét, akaratát. A rendezés helyett fontosabb most az, hogy hagyományainkhoz méltóan szerepeljünk az athéni olimpián. Póbis Ferenc Balaton (cím a szerk.-ben) Soha nem szabad feladni! Szeretnék segíteni e pár soros írással azon betegeknek, akik mozgássérülten Ataxiában és bizonyos görcsös betegségben élik napjaikat! Ezeket a fent említett tüneteket lehet gyógyítani, a fájdalmat enyhíteni. Sajnos ezeket családomon belül, a feleségem révén voltunk kénytelenek megismerni. Röviden: egy rutinműtétnek tartott hallóideg-műtéten esett át, majd a műtét után egy bevérzés következménye az egyensúlyvesztés és az Ataxia. A kórházi kezelések után igénybe vettünk minden rehabilitációs kezelést. Kipróbáltunk különböző keleti gyógymódokat. Az egyik egri szakember, akihez jár még a mai napig is kezelésre a feleségem, hívta fel a figyelmünket arra, hogy van Sopronban egy különleges mágneses kezelés, ahol hasonló betegeket eredményesen gyógyítanak. Felvettük a kapcsolatot dr. Málly Judit professzor asszonnyal, akit tudományos munkája és kutatásai révén számos országban ismernek. Magyarországon egyedül foglalkozik e különleges gyógykezeléssel, a TMS-sel. Részt vettünk két alkalommal ezen a kezelésen. Egy kezelési idő egy hét bentlakással. Naponta két kezelés, mely kiegészül gyógytorna, masszázs és függőtomáztatással. Elmondhatom, hogy feleségem állapota sokat javult, és hat hét után ismét igénybe vesszük a kezelést. Szeretnénk segíteni azon betegeknek, akiknek ez a kezelési mód segít, kérjenek a professzor asszonytól véleményt, hogy vállalja-e a gyógyítást- Kérjen időpontot! Lényeges az is, hogy nagyon sok visszatérő beteggel megismerkedtem, és elmondták, hogy rajtuk csak ez a kezelés segített, pedig éveken keresztül már nagyon sok helyen megfordultak. Dr. Málly Judit és kedves munkatársai odaadó munkája nélkül nem születnének ilyen pozitív eredmények. Elgondolkodtató, hogy ha ilyen módon sikerül javulást elérni, miért nem ismerik ezt a betegek jobban? Az egészségügy miért nem népszerűsíti? Miért nincs a társadalombiztosítás által támogatás?! Pedig megtérülne, mert kevesebb gyógyszerre lenne szükségük a betegeknek! Ezeket a sorokat azért írom le, hogy mások is, akik hasonló helyzetben vannak, tudják meg, hogy soha-soha nem szabad feladni. Dr. Málly Judit professzor asz- szony elérhetőségét a Heves Megyei Hírlap szerkesztősége megadja. Tajcs Ferenc, Eger (cím a szerkőben) „Árendás” részvény 1994. november 9-én az akkori Mezőbank Rt.-nél (Eger, Kossuth L. u. 13.) „Árendás” részvényt váltottam kárpótlási jegyért 168,8%-ban. Az „Árendás” részvényt a Co-Nexus Értékház Értékpapír-kereskedő és Tanácsadó Rt. kezelte a letéti szerződés alapján. Azóta már többször is kerestem volna telefonon az illetékes rt.-t, de sajnos nem tudtam érdemben beszélni senkivel, mert az „Árendás” részvényről senki sem tudott semmit, mindig másra hivatkoztak. Jó lenne, ha jelentkeznének a többi „Árendás” részvénytulajdonosok is, hogy közösen kutassuk fel az eltűnt illetékeseket. (név és cím a szerk. -ben) I Nyílt levél az irodavezetőnek Tisztelt Irodavezető Úrhölgy! 2003. május 14-én „A fáradhatatlan exbiztos” címmel megjelent korrekt cikkben Ön nem a valóságnak megfelelően informálja az olvasót. Azt állítja a cikkben, hogy korábbi feladatom, mint önkormányzati biztosnak, a borminőség javításának érdekében végzett tevékenység volt, de e téren nem tettem lépéseket. Valótlan állítása - feltételezem - a nem kellő tájékozottság következménye, s nem rosszindulat vagy szándékos félreinformálás. Mivel téves állításának célja munkám minősítését is érinti, mindenképpen reagálnom kellett megjegyzésére, ismertetve a valós tényt. 1998-ban az előző közgyűlés a szépasszony- völgyi biztosi státust a komplex önkormányzati fejlesztések felügyeletére hozta létre, s személyesen ezzel bízott meg. A borminőség kérdése és ellenőrzése hatósági jogkör, a fogyasztóvédelmi felügyelőség, az Országos Borminősítő Intézet, az ÁNTSZ, a Vám- és Pénzügyőrség és a hegyközség kizárólagos jogköre. A polgármesteri hivatal vagy Eger Megyei Jogú Város képviselője nem hatóság ezekben az ügyekben. A hegyközség a borminőség javítása céljából dolgozta ki a „minősítő” táblarendszert és szabályait, melyet be is vezetett. 1999. február 4-én a polgármesteri hivatal idegenforgalmi és kereskedelmi irodája megbízott egy felelős munkatársat ez irányú kapcsolattartásra a hegyközséggel. Erről tájékoztatási kötelezettsége volt az irodavezető és személyem felé. A Városgondozás Kft. ellenőrzése az eltelt négy évben - az Ön állításával ellentétben - megbízásom és feladatom volt a Szépasszony- völgyi Üzemeltetési Szerződés 9. pontja szerint, mely így szól: „Szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az üzemeltetés során keletkezett minden információt és adatot a mindenkori szépasszony-völgy önkormányzati biztos, jelenleg Császár Zoltán képviselő rendelkezésére bocsátanak. A fejlesztési program előkészítésébe, s a végrehajtás ellenőrzésébe bevonják, véleményét, javaslatait a döntéshozatal során figyelembe veszik.” Ezen megállapodást a polgár- mester úr megbízottja és a Városgondozás Kft. igazgatója írta alá. Összegezve: egyértelmű tehát, hogy számomra is fontos a borminőség javítása, de ez nem volt és nem is lehetett a feladatom! Feladatom volt viszont a város érdekében a közért dolgozva elősegíteni a Szépasszony-völgy megújuló arculatának létrehozását, mely a város szakirodájával együttműködve szemmel láthatóan teljesült. Munkámra büszke vagyok, melynek minősítését, értékelését a 2002. októberi választáson a város lakói megtették, mikor személyemet újból megválasztották képviselőnek, és én ezt jelen levelemben is megköszönöm nekik. Császár Zoltán ex önkormányzati biztos 1. sz. körzet képviselője, Eger Eredményes mesemondók A közelmúltban véget értek a „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” című VII. Országos Mesevetélkedő fordulói. A december óta tartó 6 fordulós játékra 7 megyéből 1472 csapat nevezett. Heves megyében a vetélkedőt a Forrás Gyermek-Szabadidőközpont bonyolította le. A Veszprémben megrendezett országos döntőn az egri Balassi Bálint Általános Iskola „Tavi tündérek” csapata negyedik helyezést ért el, akik 99 csapatból lettek megyei győztesek. A csapat tagjai: Gyarmathy Dorottya, Kálmán Petra, Tamás Kitti, Rajkó Viktória. Felkészítő: Thurzó Lászlóné. A szervezők ezúton is köszönik a csapatok felkészítő pedagógusainak, valamint a területi elődöntők helyszíne munkatársainak munkáját: Ady Endre Városi Könyvtár Hatvan, Mátra Művelődési Központ Gyöngyös, Kolping Oktatási és Kulturális Központ Gyöngyös, Tinódi Sebestyén Ált. Iskola Eger. Panlikovics Ildikó népművelő Hová folynak a milliók? Az olimpiával kapcsolatban nekem is lenne néhány észrevételem: szakmai kérdéseket szakembereknek kell értékelni és megoldani. Antall József kedvenc szójárása volt a „szakszerűség”, bár ő sem mindig így cselekedett. A Deutsch Tamás-féle „vezetők” sajnos nem szakemberek. Közgazdász- és jogászszemmel is nagyon sok rossz intézkedést hoztak az elmúlt időszakban. A Fidesz vezette csoport több sportpályát, sportcsarnokot, szállodákat (8-15) kíván építtetni a terv szerint. Kérdem én, mi szükség van ezekre, amikor a jelenlegi létesítmények is 10-40%-os kihasználtságon vannak. A több mint 4 ezer milliárd Ft-ból az úthálózatot (kátyúkat is), eü. támogatást, a rozzant épületek felújítását kellene megoldani, valamint a földutakat megszüntetni. Megálljt kellene parancsolni végre a gyógyszerár- emeléseknek is. A csatornahálózatot minden településen teljes egészében ki kellene építeni, pl. Hatvanban is. A földön járjunk, és ne a fellegekben! A nyugati árakat és a keleti jövedelmeket kellene végre szinkronba hozni. Arra is kíváncsi vagyok, miből tellett eddig a milliós végkielégítésekre, s hogy a milliárdosok hogyan tettek szert hatalmas vagyon- aikra. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy a képviselők járandóságai a havi juttatásokon kívül (sok esetben) megközelítik az 1 milliót, a miniszterek fizetését pedig rendszeresen emelik. Mi szükség van az irodai bútorok és a gépjárműállomány újracserélésére négyévente, indokolatlanul? Az álláshalmozók mellett - parlamenti képviselők, polgármesterek és vállalt funkcióik - rengeteg a diplomás munkanélküli. Ilyen gazdagok vagyunk? Az is érdekelne, miből tellett a köztársasági elnöki kiruccanásokra 8 év alatt 37x3 milliós költségen, s hogy ki számol el Torgyán József külföldi útjaival, amiket víkendezésre használt? A munkanélküliséget, a hajléktalan-helyzetet, a koldulást és még sok mindent meg kellene szüntetni, mielőtt olimpiát tervezgetnénk. Az olimpia helyett az ingyenes tankönyv, az iskola tej, az első diploma és a 13. havi nyugdíj biztosítása volna időszerű. Hogy lehet veszteséges a MÁV, a Malév, a BKV, a „királyi” tévék? Miért téríti meg a kormány ezen szervek veszteségeit és másokét? A Postabank, a Kereskedelmi Bank tartozásait is kiegyenlítették. Vajon miért? Vajon mennyit költöttek a pártok kampányukra és működésükre állami támogatásból? S mennyi közpénzt emészt fel az egyházak finanszírozása? Összességében az elmúlt 10-12 évben a jövedelmek 4-5-szörösére, az árak 10-12- szeresére emelkedtek átlagosan. Ez messze van a vásárlóerő-megtartástól, de a reálbér-emelkedéstől is. A szó és a tett nincs szinkronban. A világkiállítás, az olimpia gondolata bizonyos személyek és szervek nagyot gondolása és nagyot mondása. Mindent időben, kellő fedezettel kell csinálni, és a feladatokat szigorúan rangsorolni. Gabácsi László, Hatvan (cím a szerk.-ben) Táncra perdültek Verőfényes napsütésben, május 13-án zenés délutánon vettünk részt. Kéthetenkénti nyitott program keretén belül ismét találkoztak a klub tagjai és Egerben a Lajos városban élő nyugdíjasok. A megjelenteket köszöntve örömmel hallottam, hogy ezen a rendezvényen Ostorosról, Felsőtárkányból és a város más részéről is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Az előadóművészek, akik a jó hangulatot biztosították, már ismerősként tértek vissza hozzánk. Dobó Katalin énekművész Egerből, Varga Sándor Budapestről érkezett, és aki a zenét szolgáltatta, dr. Péter Árpád, szintén Egerből. Ők hárman fergeteges, jó hangulatot varázsoltak az idős embereknek. Ez rövid időre feledtette napi gondjainkat, a mozgásszervi panaszunkat. Társaim még táncra is perdültek. Szeretnénk, ha minél gyakrabban találkoznánk azokkal, akik szívesen járnának a megszervezett programjainkra. Máté Ferencné Lajosvárosi Idősek Klubja Eger Köszönet a támogatásért Az egri Köztársaság téri Napközi Otthonos Óvoda 2003. április 25-én ünnepelte az óvoda fennállásának 30. évfordulóját. Szeretnénk köszönetünket kifejezni minden támogatónknak, akik segítségükkel hozzájárultak gyermekeink vidám, szeretetteljes ünnepéhez, ünnepségünk színvonalának emeléséhez: a Köztársasági téri Óvoda Szülői Munkaközössége és szülői közössége, a dolgozók közössége, Városi Ellátó Szolgálat dolgozói, Hunyadi Mátyás Ált. Isk., Ad Astra Pirotechnika Kft., Bakondi József és Szabó József erdészmérnökök, Bóta Elektronic Kft., B.V.B. Nyomda és Kiadó Kft., Cinóber Nyomda, Egri Tejipar, Gála Áruház, Gárdonyi Géza Színház, Gyöngy Virág Pavilon, Horváth Kft. Húsbolt, Hotel Park Eger, Karóczkainé Tuza Krisztina vállalkozó, Kazy-Ker Édesség, Kurdi Pékség, McDonald's, Miskolci Hűtőipari Kft., Oláh Istvánná díszlettervező, Pásztor- Hús Kft., Svéda 1924 Pékség Kft., Városi Tv. ■ Vitatémák Továbbra is várjuk észrevételeiket a „Kell-e nekünk olimpia?” című vitaindító írásunk kapcsán. A fenti téma mellett arra is kíváncsiak vagyunk, miként vélekednek arról az időszerű kérdésről, hogy ki milyen feltételekkel veheti ki nyári szabadságát a munkahelyén, illetve hogy lesz-e alkalmuk nyaralásra, pi- henésre idén nyáron. ________■ 1 4 1 M A Kárpát Egyesülettel - értékeinkért Kerékpárral Rákóczi nyomában Az egészséges életmódról Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23.______________■ A Kárpát Egyesület Eger a Magyarországi Kárpát Egyesület 1891vévben megalakult Egri Bükk Osztályának utódszervezete, hagyományainak folytatója és ápolója. 2001 októberében azzal a céllal jött létre közhasznú egyesületünk, hogy immáron egri székhellyel, önállóként, de az anyaegyesület hagyományait megtartva, a Kárpát-medence történelmi emlékhelyeit, kultúráját, természeti értékeit megismertesse a kirándulni vágyó túratársakkal. Célterületünk Magyarországon belül a Bükk hegység, a határainkon túl pedig Erdély és a Tátra. Szabadidős programokat szervezünk diákok és felnőttek részére. A rendszeres hétvégi túráinkon kívül nagyon népszerűek turisztikai táboraink és többnapos kirándulásaink is. Szerveztünk belföldi tábort diákoknak (sátortábor a Bakonyban - támogató: Eger MJV Civil Alap), a már hagyományos magas-tátrai táborunkban (július 23-27., Poprád) minden korosztály képviseltette magát. Székelyföldi autóbuszos barangolásunkra (július .9-14.) negyven fő tartott velünk. Extrém túrázóink részt vettek a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom 2002-es rendezvényén. Igyekszünk lehetőséget nyújtani azoknak is, akik a sportturisztika iránt érdeklődnek. Ezért rendezzük meg 1999 óta minden évben az Eger Csillaga teljesítménytúrát 25,40 és 50 km-es távon. Egyesületünk alaptevékenysége a természetvédelem. 2002-ben tíz tagtársunk tett eredményes vizsgát, és lett tagja a Bükki Nemzeti Park Polgári Természetvédelmi Őrszolgálatának Természetesen, mint közhasznú egyesület, szívesen segítünk túravezetéssel (tagjaink között nyolc, különböző minősítéssel rendelkező vezető van), szabadidős programok szervezésével, lebonyolításával. 2002-ben összesen 450 fő tartott velünk 25 rendezvényünkön. Idei kiemelkedő rendezvényünk a „Kerékpárral Rákóczi nyomában” elnevezésű túra, melynek időpontja: 2003. július 17-25. Indulás július 17-én 7.30-kor a Fekete Ló Fogadó parkolójából. Gyülekező 7.00 órától. A táv kb. 531 km. Utazás: kerékpárral (a csomagokat kísérő autó viszi). Jelentkezni és felvilágosítást kérni június lóig 7500 Ft foglaló befizetésével Köves Gyulánál (20/326-4943) vagy Bakos Csabánál (70/249- 6854) lehet. ■ Jó közérzetünk elengedhetetlen feltétele a helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás és a személyes higiénia. Áhhoz, hogy ez életünk természetes része legyen, már gyermekkorban ki kell alakítani a megfelelő szokásokat, viselkedési normákat. Minél korábban járjuk körül a témát, annál hamarabb válik a tanulók belső igényévé az egészséges életmód. Iskolánk, a Ráchegyi Általános Iskola hatodikosai egészségtan órákon beszélgetnek a kamaszok testi-lelki fejlődéséről, a helyes életvitelről. A hatékony munka érdekében tanulóinknak renndszeresen szervezünk előadásokat szakemberek közreműködésével. Legutóbb Gazda Ildikó elek- trokozmetikus mester beszélt a kamaszkori bőrproblémákról és a bőrápolásról. Á helytelen étkezési szokások, a magas cukor- és zsírtartalmú ételek fogyasztása, a rossz vérkeringés és anyagcsé- re mind-mind befolyásolják a bőrünk minőségét. Megtudhattuk azt is, hogy reggel célszerű gyümölcsöt enni, mert a vitaminok ekkor szívódnak fel a legjobban, a fehérjetartalmú ételeket pedig délután hasznosítja leginkább a szervezetünk. A diákok tanácsot kaptak ahhoz, hogy ebben a korban hogyan célszerű kezelni a pattanásos, mitesszeres bőrt, és hogy milyen tisztálkodószereket használjanak. Az előadás végén a gyerekek az elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseikre is választ kaptak Gazda Ildikótól. A tanulóknak nagyon tetszett a részletes és olykor humoros előadás, amely felhívta a figyelmüket a tudatos életmód fontosságára. Bölcsházi Krisztina 1 4