Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-19 / 115. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR HIRDETÉS 2003. Május 19., hétfő | Hl Intemetbűnözés Washington Több mint 130 személyt tartóz­tattak le a hét végén az Egyesült Államokban internetbűnözés címén. Az akció során 17 millió dollárt is elkoboztak. Az USA igazságügy-minisztere, John Ashkfort rámutatott: a világháló lehetőséget ad a bűnözőknek arra, hogy az ismeretlenség mö­gé bújva űzhessék üzelmeiket. A tárca vezetője szorgalmazta azt is, hogy a törvényhozás lép­jen fel hatékonyabban a név­telen bűnözés terjedésének megakadályozása érdekében. Az amerikai akció végrehajtói közölték, hogy eddig 89 ezer panaszt vizsgáltak ki, s ennek során 176 miihó dollár kár nyo­mára bukkantak. A jogtalan haszonszerzők fő eszköze a vi­lághálÓ VOlt. _____________EUROPRESS Ü GYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Elaludt a volánnál Feltehetően elaludt a volánnál az a 26 éves fiatalember, aki vasárnapra virradóra halálos balesetet szenvedett az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjában a 28-as kilométer­szelvénynél. A fiatalembernek nem volt bekapcsolva a bizton­sági ÖVe. MTI Nem ért haza Valószínűleg lakodalomból tar­tott hazafelé vasárnap hajnal­ban Szombathelyen az a férfi, aki a kerékpárját próbálta áttol­ni az úttesten. A hetvenéves fér­fit egy autó halálra gázolta, mti Leégett melléképület Teljes terjedelmében leégett egy melléképület szombat dél­után Zalaszentmihályon. A lán­gok feltehetőleg villanyszerelési hibából csaptak fel. mti Ágyban dohányzott Ágyban dohányzás miatt gyul­ladt ki egy zalaegerszegi lakás szombat este. A tűzoltók egy idős férfit és egy középkorú nőt mentettek ki az épületből. Égési sérülésekkel és füstmérgezés gyanújával szállították őket kór­házba. EUROPRESS Elfogott fémlopók A rendőrök rövid idő alatt el­fogták azt a két zalaegerszegi férfit, akik alaposan gyanúsít- hatók egy pénteki fémlopás el­követésével. EUROPRESS Frontális karambol Hárman meghaltak Vas megyé­ben, amikor vasárnap reggel két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 84-es számú fő­úton Káld és Kissomlyő között, a borgátai elágazás közelében. A holttesteket tűzoltók szabadí­tották ki a roncsokból, mti Áttörte a sorompót Vasárnap délelőtt Szentesen egy Polski Fiat típusú személy- gépkocsi Hódmezővásárhely felé közlekedve figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést a vasúti átjáróban, s a félsorompót is elsodorta. A rendőrség nagy erőkkel keresi a felelőtlen rongálót. europress Házaspárt ütött el-Szombat este két emberéletet követelő halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Hé­víz belterületén. Egy 48 eszten­dős zalaegerszegi férfi Merce­des típusú személygépkocsijá­val későn észlelte az előtte át­haladó gyalogosokat, és a féke­zés ellenére elütötte őket. A két gyalogos - egy idős házaspár - életét vesztette, europress Gázolt a metró Életét vesztette az a férfi, aki szombat délután az Örs vezér tere felé haladó metrókocsi elé esett a Pillangó utcánál, mti ■ Szaporodó bűnügyek Budapest A gazdasági bűncselekmények száma húsz év alatt mintegy há­rom és félszeresére nőtt - derül ki az Országos Rendőr-főkapi­tányság adataiból. 1980-ban 5826,1999-ben 20318 vált ismert­té. Arányuk az összbűnözésben 1994-ig csökkenő tendenciát mutatott, azóta dinamikusan nő (1994-ben 1 százalék, 1999- ben 4 százalék volt). Egyre több az államigazgatás, az igazság­szolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmény. felderítése nyomán több ezer bűncselekmény jutott a nyomo­zó hatóságok tudomására. En­nek következtében az adó- és társadalombiztosítási csalások száma országosan a hatszorosára, 5738-ra nőtt. Ezt figyelembe véve értékelendő, hogy e bűncselekmények szá­ma 1999-ben 1731-re csökkent. Az államigazgatás, az igazság­szolgáltatás és a közélet tisztasá­ga elleni bűncselekmények szá­ma is dinamikusan nőtt a kilenc­venes évek végére. A növekedés oka elsősorban az e kategóriába tartozó bűncselekmények felét ki­tevő embercsempészések elsza­porodása, amelyek száma öt év alatt csaknem hétszeresére nőtt. Húsz évre visszatekintve 1993- ig a gazdasági bűncselekmé­nyek mintegy négyötöd részét a deviza- és vámbűncselekmé­nyek képezték, arányuk azon­ban például 1999-re csökkenő tendenciát mutatott (1999-re 13,2 százalék). 1999-ben a gaz­dasági bűncselekmények száma 51 százalékkal, 13454-ről 20318-ra nőtt. Ennek majd felét (46 százalékát) a bankkártya­hamisítás tette ki. Ugyancsak ugrásszerűen emelkedett - 1926-ról 2833-ra - a pénzha­misítások száma. 1998-ban egy Budapesten elkövetett adó-tár­sadalombiztosítási csalási ügy Az ismertté vált korrupciós bűncselekmények száma ele­nyésző, számuk évről évre alig változik. Ennél a helyzet vélhe­tően jóval rosszabb. 1999-ben 458 hivatali vesztegetés, 106 gaz­dasági vesztegetés és 46 befo­lyással üzérkedés vált ismertté. A házasság, a család, az ifjú­ság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények körébe tarto­zó események száma az 1980-as évek közepéig emelkedő volt, majd csökkenő tendenciát mu­tatott. 1980-ban 6560, 1999-ben 4668 ilyen ügyre derült fény. A házasság, a család és az ifjú­ság elleni bűncselekmények je­lentős részét tartáselmulasztá­sok tették ki; számuk 1987-ig fo­lyamatosan nőtt (1987-ben 7566 volt), majd csökkent. 1998-ban 1803 eset fordult elő. Ezzel szemben húsz év alatt a kisko­rúak veszélyeztetése bizonyos hullámzásokkal majd ötszörö­sére emelkedett. AZ ISMERTTÉ VÁLT GAZDASÁGI BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA Év 1991 1993 1995 1997 1999 2001 Pénzhamisítás 142 475 775 901 2833 677 Deviza-bűncselekmények 6151 3632 827 612 380 282 Adócsalás 54 76 480 953 1731 3591 Vámbűncselekmények 1858 1692 1347 2000 2301 2270 Egyéb 142 271 1635 2077 13073 5592 Összesen 8347 6146 5064 6543 20 318 12 412 Forrás: 0RFK AZ ISMERTTÉ VÁLT, ÁLLAMIGAZGATÁS, IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÉS A KÖZÉLET TISZTASÁGA ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA Év 1991 1993 1995 1997 1999 2001 Embercsempészés 1225 207 983 1303 6499 10266 Hivatali vesztegetés 185 212 296 380 485 649 Gazdasági vesztegetés i 136 198 138 270 106 74 Befolyással üzérkedés 23 54 75 215 46 113 Egyéb 3460 4535 3954 4325 5011 4456 Összesen 5029 5206 5446 6493 12120 15 558 Forrás: 0RFK Whiskys: felülvizsgálati eljárás Ma reggel lesz tárgyalás a Legfelsőbb Bíróságon Ma reggelre tűzték ki a whiskys rabló né­ven ismertté vált Ambrus Attila felülvizsgá­lati tárgyalását. Budapest Az Erdélyből Magyarországra települt egyko­ri jégkorongozót az LB tavaly szeptemberben jogerősen 17 év fegyházra ítélte, két évvel sú­lyosítva a Fővárosi Bíróság (FB) 2000. decem­beri elsőfokú ítéletét. Az LB összesen 46 rendbeli különböző értékre, részben fegyve­resen, részben bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablást, továbbá lő­fegyverrel való visszaélést, fogolyszökést és rongálást rótt Ambrus Attila terhére. A whiskys 1993 és 1999 között összesen mintegy 200 millió forintot rabolt különböző pénzintézetek, takarékszövetkezetek, pos­ták, utazási irodák elleni, javarészt fegyveres támadások során. Magyar György ügyvéd, a whiskys védője korábban az MTI-vel azt kö­zölte: felülvizsgálati kérelmében négy pon­ton, törvénysértés miatt támadja a jogerős ítéletet. Az egyik az, hogy az LB az első fokon eljáró FB-től eltérően külön-külön egy-egy önálló rablási cselekményként értékelte azt, amikor a pénzintézetek elleni támadás során Ambrus Áttila elvette a biztonsági őröktől a fegyverüket. Szintén törvénysértőnek tartja a védő a több emberen elkövetett emberölés kí­sérletének vádpontjával kapcsolatos legfel­sőbb bírósági eljárást. Az LB - a fővárosi bí­rósággal szemben - foglalkozás közben elkö­vetett szándékos veszélyeztetésnek minősí­tette, hogy Ambrus egyik menekülése során a levegőbe lőtt. A kábítószer keresztútján Milyen helyet foglalunk el a drogcsempészés elleni küzdelem­ben? - kérdeztük Laczó Lászlót, a Ferihegyi repülőtér vámo­sainak parancsnokát. A pénzügyőr ezredes részt vesz a Pompidou Bizottság tanácsokozásán, amelyen a kábítószer­szállítmányok repülőtéri feltartóztatásáról cserélik ki tapasz­talataikat, módszereiket a vámosok.- A lefoglalt mennyiséget tekintve az élenjárók közé tartozunk. A Ferihegyi repülőtéren kisebb téte­leket foglalunk le. A bizottság soron következő találkozóján Stockholmban ismertetem ta­pasztalatainkat. Beszámolok ar­ról is, hogyan készülünk fel arra, hogy repülőtereink külső határrá változnak. Európa repülőterein rendsze­resen letartóztatnak drognyelő csempészeket. Amszterdamban húsz-huszonötöt, Londonban sokszor harmincat is naponta. Ép­pen ezért érdekesek a mi tapasz­talataink, hiszen akiket itt érünk utol, azok náluk átjutottak az el­lenőrzésen. A mi kockázati elem­zési módszerünk szerint aki Dél­vagy Közép-Amerikából Amszter­damon vagy Londonon át érke­zik, és Délkelet-Európába tart, ott élhetünk a gyanúval.- Ha ekkora a lebukási veszély, nem választhatnák például a cso­magban vagy ládában szállítást?- A sok lebukás ellenére is megéri, mert a hajón szállítás sokkal drágább, szállítás közben több idő van az ellenőrzésre. Hogy mégis keresik az új utakat, arra utal a közelmúltban lefoglalt, szőnyegben szállított kábítószer.- Mi történt tulajdonképpen?- Két férfi Caracasból, két nagy bőrönddel, Amszterdamon keresztül Szófiába utazott vol­na. Amíg Ferihegyen várták a szófiai járat indulását, a két, egyenként harminckilós bőrönd a többi poggyász között lapult. Nagy gyakorlattal rendelke­ző munkatársaim jónak látták „megkérdezni” a kutyákat. Azoknak valami nem tetszett, ezért felnyitották a két hatalmas bőröndöt. Mindegyikben egy darab, heroinnal átitatott sző­nyeg volt.- Hogyan lehet így a heroint ki­nyerni?- Magam is csak az illetékesek­től tudom, hogy először vízzel kioldják, majd az oldatot ki­szárítják, és így kapnak több kiló heroint. KOÓSTAMÁS Ha építkezik, akkor Be Ion llterm Kft. qisägto Tavaszi kínálatunk tavaszi árakon: Vasbeton gerenda, kevert beton, béléstest, zsaluzó. Még a szállítást is megoldjuk! 3300 Eger, Homok út 26. Tel.: 36/311-438 Fax: 36/516-276 Nyitva: 11-1*: 7.00-15.00 Zöld számunk: 06-80/209-599 Minek szaladgálna kétfelé, kezdjen a BetontbermnéU EGERVIN’ Az EGERVIN Borgazdaság Rt. jó kommunikációs készséggel rendelkező munkatársat keres vezérigazgatói titkárságára titkárnő munkakör betöltésére. Feltételek: középfokú végzettség, angol vagy német nyelvtudás számítógép felhasználói szintű ismerete Szakmai gyakorlat előnyt jelent. Munkabér: megegyezés szerint A részletes szakmai önéletrajzot és a végzettséget igazoló okirat fénymásolatát 2003. 05. 23-ig az alábbi címre kérjük: EGERVIN Borgazdaság Rt. - Munkaügy 3300 Eger, Széchenyi u. 3. {W8?l-#*tfi Az Interfruct Kft., a német tulajdonú Tengelmann-csoport dinamikusan fejlődó', magyarországi Cash & Carry áruházakat üzemeltető nagykereskedelmi leányvállalata egri egységébe, gyakorlattal rendelkező BOLTI PÉNZTÁROS munkatársat keres Személyes jelentkezésüket várjuk Király Károly áruházvezetőnél (fényképes szakmai önéletrajzzal, =■ bizonyítványok másolatával) a következő címen: Interfruct Kft. Eger - 3300 Cifrakapu u. 164. Telefonon a 06-36/ 438-000, vagy a 06-36/438-001-es számon. HEVES "«HÍRLAP OS (30) 303-01-45 Politika okoz De nekem bejött. Nem félek én sem. Menj oda, ha hajt valami. Ne is félj a ha­rapós kutyától, ha úgy gondolod, megéri a kockázatot. Szil Nebull Teljesen igazad van. Nem is egymillió nevet tartalmazna az a lista, ha­nem jóval többet. így aztán mehetünk az EU-ba! Üdv. Buggy Tudjátok mit viszünk az EU-ba? Egy olyan országot, melynek nincs saját energiaipa­ra, egészségügye, bankja stb... Mert Ma­gyarország többet érdemel! Köszönjük, MSZP! DEM Vegyes Nekem is szóltak: hagyd, mert a válasz­tott kutya veszett és sok szenvedést Kedves Nogiretl Hidd el, én nagyon tisztel­lek. Szívjuk el a békepipát és ne gondolj rám haraggal. Üdv. BUGGY Kedveseiül Ne aggódj! Az idő majd megold­ja. Nekem már megmondta. T Keretűm azt az elbűvölő lányt, akit május 15-én du. fél 2 körül láttam az egri Tescoban. Te kék farmernadrágban és kék farmerkabátban voltál a szüléiddel. Írj! Puli. TA1ÁLK0ZA50K TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 <zx- üp<z&cé /c4nyd?neáe9tj cAiáxAvétevt. 200 Ft! a Heves Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodájában! Eger, . i ,, • Széchenyi u. 32. az apróhirdetés ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom