Heves Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-07 / 81. szám
6. OLDAL KÖRZET E 2003. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ PETERVAS ARA E S NYERTES KÖNYVTÁR. Pétervásárán a városi könyvtár az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Esély a felzárkózásra elnevezésű pályázatán 1 millió 100 ezer forintot nyert, amelyből a közeljövőben három darab számítógépet vásárolnak az intézmény számára, és egyéves ingyenes Internet-hozzáférésre is lehetőségük lesz a tagoknak. Tavaly ismeretterjesztő műsorok szervezésére is nyertek 110 ezer forintot. A könyvtár vezetője idén további pályázatokkal is próbálkozik, mivel mára elodázhatatlanná vált az épület felújítása és a tetőcsere megoldása. CÍMER-PÁLYÁZAT. Váraszón a községi önkormányzat a szűkös anyagi helyzet miatt ez idáig nem tudta elkészíttetni a falu jellegzetességeit megörökítő címert és zászlót. Idén azonban szeretnék pótolni ezt a hiányosságot. Az itt élők számára pályázatot hirdetnek a falu címerének, zászlajának megtervezéséhez. Az ötleteket, a helyi sajátosságokat megjelenítő pályamunkákat a polgármesteri hivatalba juttathatják el a helybeliek. KÖZMUNKÁSOK A FALUÉRT. Istenmezején az önkormányzat a közmunkaprogram keretében mintegy tizenhárommillió forintnyi pályázati támogatást remél a helyi munkanélküliség enyhítésére. Kedvező elbírálás esetén májustól húsz embernek tudnának munkát és jövedelmet biztosítani nyolc hónapon keresztül. Feladatuk a közterek gondozása és tisztán tartása lesz. ISKOLAI BEIRATKOZÁS. Mátraderecskén a leendő első osztályosok szülei április 7. és 11. között írathatják be a kicsiket a Kossuth úti iskolába. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata és az óvodai szakvélemény. Április 10-én a község régi általános iskolájában önkéntes véradást szerveznek, ahová várják a segítőkész felnőtteket. Tb- kártyát és személyi igazolván^ vigyenek magukkal! Sikeres körzeti Európa-nap Az elmúlt hetek során megyeszerte egymást követték az Európai Unióval kapcsolatos fórumok, rendezvények. Számos általános iskolában avattak EU-tantermet, amely a diákok felkészítését segíti majd a csatlakozás előtt, s várhatóan utána is. A Pétervásárán megrendezett Európa-napon nemcsak a városka lakói, hanem a környék települései is képviseltették magukat. A szervezők munkáját minősíti, hogy a programok remekül sikerültek, s valamennyi résztvevő számára emlékezetesek maradnak. PÉTERVÁSÁRA A Tamási Áron Általános Iskolában hetekig készültek a városi Európa-nap megszervezésére, ezen belül is az Európa uniós tanterem ünnepélyes megnyitására. Az eseményre a városka testAz Alkoss képet az EU-ról rajzpályázat díjnyertes alkotása a Tamási Áron Általános Iskola második osztályos diákjainak munkáját dicséri fotó, gál gábor vértelepülése, Feled is meghívást kapott. A 30 tagú - javarészt diákokból áló küldöttség - örömmel fogadta el a meghívást, és kitűnően érezték magukat. A pénteki tanórákat követően a környékbeli polgármesterek, intézményvezetők, valamint a helybeli pedagógusok közös ebéden vettek részt, majd fél kettőkor az iskola harmadik emeletén berendezett EU-tanterem is megnyílt az érdeklődők előtt. A teremben külön sikert arattak az uniós országok egységére utaló diákrajzok, s a Pétervására múltját felelevenítő, régi fotókból nyílt kiállítás. A legkorszerűbb technikai berendezésekkel, ízléses bútorokkal berendezett tanteremben az intézmény énekkarának produkciója után a hatodik osztályosokból verbuválódott néptánccsoport műsora emelte a hangulatot. A megnyitót követően a helybeli és a környező községekből érkező diákoknak a város művelődési házában tartottak játékos vetélkedőt, majd a szegedi Grimm-busz Színház fergeteges előadásán szórakozhattak a jelenlevők. Az Alkoss képet az EU-ról című rajzpályázat eredményhirdetésén a Tamási Áron Általános Iskola második osztályos tanulói által készített alkotást ítélték a legjobbnak. Az esti órákban lépett színpadra az Eger a Marson Band, valamint a sztárvendég Crystal. A színvonalas koncerteken mindenki remekül érezhette magát. Mivel a népes vendégsereg miatt a pénteki EU-tan- terem-megnyitón csupán 5-5 diák képviselhette az iskolák osztályait, a múlt hétfőtől valamennyi tanuló számára használható a helyiség. Az intézményvezetés döntése értelmében minden olyan tanórát, foglalkozást ebben a speciális teremben tarthatnak az elkövetkező időben, amelyek révén az Európai Unióval kapcsolatos ismeretekre tehetnek szert a fiatalok. A felkészülést a kulturált környezetben található kiváló minőségű híradástechnikai berendezések segítik majd. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Az Európa-tanteremben a diákok által készített rajzok, plakátok nagy sikert arattak Megoldódó belvízgondok Egerbocs A településen évek óta hatalmas gondot jelent a belvízelvezetés megoldatlansága. Különösen a tavaszi hónapoktól és a csapadékosabb napoktól tartanak az itt élők. Ilyenkor a közeli hegyekből akadálytalanul hömpölyög alá a járdákat, utcákat elborító víz. Ottjártunkkor a Szabadság utcában élő Jansik Ferencné panaszkodott, hogy hovatovább elviselhetetlenné vált az utcában a helyzet. Az ő háza mögött néhány méterre egy övárok húzódik, tavaly szeptemberben pedig a ház előtti szakaszon is megépítettek egy vízelvezető árkot. Ily módon a telek ugyan körbe van kerítve, ám a víz nagyobb esőzéskor mégsem folyik el. Mint mondta, panaszával több fórumon is próbálkozott már, azonban érdemi választ egyelőre nem kapott. A problémát kezelendő végül egy téglával torlaszolta el a háza előtti átereszt, erre azonban a hivatalban kilátásba helyezték, hogy szabálysértési eljárást kezdeményeznek ellene. A falu polgármesterét, Burgundi Istvánt arról kérdeztük, mikor rendeződik megnyugtatóan az egerbocsiak belvizes gondja. Kérdésünkre elmondta, hogy az idén végre sikerül véglegesen megoldani a problémát:- Pályázat útján 50 millió forintot nyertünk a miniszterelnöki hivataltól a belvízgondok felszámolására. Az 56 és fél millió forint összértékű beruházásra köz- beszerzési eljárás keretében keresünk kivitelezőt. Előreláthatólag a nyár elején megkezdődhetnek a munkálatok is, s legkésőbb a következő év végéig valameny- nyi utcában megépítik és kilap- kázzák az árkokat, átereszeket. Ez vonatkozik az érintett Szabadság utcára is. Jansikék egy téglával torlaszolták el a házuk előtti átereszt, hogy megoldást találja- nak gondjukra fotó: ötvös imre Csődbe ment a téesz Mátraderecske A térségben szinte a legtovább maradt életben a mátraderecskei termelőszövetkezet. A környező településeken működő szövetkezetek az elmúlt években sorra tönkrementek, felszámolták azokat. Derecskén is kinevezték már a csődbiztost, aki a felszámolás törvényes rendjére ügyel majd. A faluban mintegy harminc embert érint a megélhetést biztosító munkahely bezárása. Az önkormányzat vezetése arra törekszik, hogy a munkanélküliségen enyhítsen valamelyest. A közmunkaprogramra benyújtott pályázat útján húsz embernek szeretnének az év hátralévő részében munkát biztosítani. A remények szerint az ősszel nyíló gyó- gykomplexumban is tudnak majd munkát biztosítani a helyben élők egy részének. Elfogadták a programot Pétervására A legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselők egyebek a mellett elfogadták a város 2006-ig ívelő ciklusprogramjának tervezetét is. A legfontosabb feladatok közé tartozik a a szennyvízberuházást követően az önkormányzati utak, járdák műszaki helyreállítása. A testület felkészült arra, hogy a laktanya működésének beszüntetését követően átvegye a létesítményt, s azt munkahelyteremtő beruházás részére átalakítsa. A régi temetőt kegyeleti parkká szeretnék alakítani, az Idősek Otthonában pedig további férőhelyeket biztosítanak. Kiemelt figyelmet fordítanak a belvízelvezető rendszer felújítására, s az átmenő forgalom érdekében a városközponti körforgalom megoldására. Fórumok vállalkozóknak Balogh László kistérségi megbízott az elmúlt hetekben több településen is szervezett különböző jellegű fórumokat. Recsken és Pétervásárán helyi és környékbeli vállalkozóknak tartott előadást Mihályné Balázs Melinda, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Rt. képviselője, aki elsősorban az időszerű pályázati lehetőségekről beszélt. Bátorban az észak-hevesi kistérség vállalkozói hasonló rendezvényen kaphattak választ kérdéseikre. Itt a zsáktelepülések - Hevesaranyos, Fedémes - számára kiírt pályázatokról is részletes tájékoztatást kaptak az érdeklődők. A fórumokon általában azok a kis- és középvállalkozók jelentek meg, akiknek határozott elképzeléseik vannak vállalkozásuk fejlesztésével kapcsolatban, s ehhez szeretnének pályázható forrásokat keresni. Általános gondként merült fel, hogy a legtöbben nem rendelkeznek pályázatírási rutinnal, és sokak számára a pályázatokhoz szükséges önrész előteremtése is problémát jelent. Balogh László véleménye szerint a találkozók még eredményesebbek lettek volna, ha azok is megjelentek volna, akik szinte egyáltalán nem rendelkeznek információkkal az elkövetkező időszak kihívásairól. Nagyobb érdeklődés kísérte a térségben két helyszínen megrendezett civilfórumokat, amelyeken a civilszervezetek jelenlegi helyzetéről és jövőbeni lehetőségeiről egyeztettek a résztvevők. A kistérségi megbízott továbbra is arra kéri a környéken élőket, hogy forduljanak bizalommal hozzá. Hétköznapokon Pétervásárán a Szabadság út 1. szám alatti kistérségi irodában vagy az 568- 052-es telefonszámon. ______■ T urisztikai csemege Bükkszék A Budapesten megrendezett Utazás 2003 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon az észak-hevesi térség idén is gazdag turisztikai kínálattal várta az érdeklődőket. A bükkszékiek standján rövid időn belül elkapkodták a prospektusokat. Dr. Katona Miklósáé, a község polgármestere úgy fogalmaz, hogy főként az ifjúsági tábor és a strand iránt érdeklődtek a résztvevők, de arra is kiváló lehetőséget nyújtott a bemutató, hogy a már meglévő, színvonalas sáliás- és vendéglátó- helyeket is szélesebb körben népszerűsítsék. Ugyancsak sokakat vonzott a kiállítóhelyhez a népszerű Salvus-víz és a stand hátterét díszítő, tájat ábrázoló, hatalmas színes poszterek. A polgármester asz- szony bízik abban, hogy a nyári szezon indulásával a forgalomban is jelentkezik majd a most tapasztalt érdeklődés. ■ A bükkszékiek standján az ifjúsági tábor és a strand iránt érdeklődtek a legtöbben FOTÓ: PILISY ELEMÉR