Heves Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-15 / 88. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2003. Április 15., kedd Tegnapról mára Hevesben Energia-klub és Kiotói Jegyzőkönyv ■ VISONTA - A Mátrai Erőmű Rt. ad otthont a Magyar Villamos Művek Rt. Környezetvédelmi Klubja ötödik alkalommal megrendezendő ülésének. A ma délelőtt 9 órakor kezdődő egész napos szakmai programban egyebek között a füstgáz-kéntelenítővel ismerkedhetnek mega szakemberek, majd a hazai minisztériumok, valamint az európai uniós intézmények, egyetemek, környezetvédelmi civilszervezetek, valamint az energiaszektorban termelő különféle társaságok szakemberei tartanak előadásokat a széndioxid, illetve más, az üvegházhatáshoz hozzájáruló gázok kibocsátásának szabályairól, az úgynevezett Kiotói Jegyzőkönyv Magyar- országra is vonatkozó előírásairól, és számos, ezen témakörhöz tartozó egyéb kérdésről. Kiegészült az önkormányzat ■ FELDEBRŐ - Összeférhetetlenség miatt az ősszel megválasztott képviselő-testületből két személyt zárt ki a megyei bíróság. Az első megfellebbezhetetlen döntés után Vadásziné Varga Éva, majd a másik jogerős végzés után Milibákné Veres Erika tette le a képviselői esküt Csepella László polgármester előtt. Az önkormányzati vezetés a polgármesterrel együtt nyolcfős a településen. Katonákat toboroznak ■ PÉTERVÁSÁRA - A Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság csütörtökön 10-14 óra között látványos programok kíséretében toborzót tart a helyi sportpályán. A Toborzó Iroda vezetője, Tóth Tibor őrnagy elmondta, hogy az elhelyezkedés ígéretével várják a regisztrált munkanélküliek vagy éppen a munkahelyet változtatók jelentkezését. A továbbtanulás lehetőségét is kínálják, hiszen érettségizett fiatalok bekapcsolódhatnak a tisztképzésbe, de nyitott az út a tiszthelyettes-szakképzés felé, sőt elérhető a honvédgimnáziumi beiratkozás. Tavaly megyénkben 420-an töltöttek ki jelentkezési lapot, s közel százan már a szerződéses állomány tagjaiként dolgoznak Eger, Tata, Debrecen, Budapest helyőrségekben. Az érdeklődők légpuskával próbára tehetik képességeiket. Az esemény társrendezője a Városi Munkaügyi Kirendeltség. Fásítás közös munkával ■ EGERFARMOS - Három éve a kitermelt nyárfás helyén mintegy ezer csemetefát ültetett az önkormányzat. A község belterületén lévő kiserdő új ültetvénye megsínylette a csapadékszegénységet, ezért sok fa kiszáradt. A lakosság társadalmi munkában 420 nyárfát ültetett el, pótlásként. Négy iskola öt kórusa ■ HEVES - Tegnap délután az énekszóé volt a főszerep a hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A Művészeti Hetek rendezvény- sorozatának részeként négy helyi iskola öt kórusa szerepelt a színpadon: a Körzeti Általános Iskola diákjai éppúgy felléptek, mint a 3- as számú és az 1-es iskola tanulói (utóbbiak két énekkarral is), valamint a Kempelen Farkas Általános Iskola közössége. A dalok elhangzása után kórusvezetők szakmai értékelésére került sor. Polgármester és képviselők fogadóórái ■ EGER - Szerdán 9-12 óra között hivatalában tart fogadóórát - előzetes bejelentkezés alapján - dr. Nagy Imre egri polgármester. Ugyancsak ezen a napon 16 órától a városháza 62-es termében Farkas Zoltán, a Szövetség az Egriekért tömörülés önkormányzati képviselője, a gazdálkodási, valamint az ifjúsági és sportbizottság tagja várja a hozzá forduló polgárokat. Dr. Nagy Imre Heves megye 1-es számú választókörzetének egyéni országgyűlési képviselőjeként szerdán 15 órakor a Telekessy utca 2. szám alatt, az I. emeleti képviselői irodájában áll a választók rendelkezésére. Bejelentkezés a 36/517-098-as telefonszámon. Fax: 36/517-097. A biogáz előállításáról ■ ÚJLÖRINCFALVA - A Tisza-tavi Kistérségi Társulás szervezésében a Közösségi Házban tegnap tájékoztatót tartottak a terület nagyobb állattartóinak, zöldségtermelőinek, a vágóhidak üzemeltetőinek. A biogáz előállításának lehetőségeiről műszaki szakember, a 75 százalékos SAPARD-támogatás elnyerésének anyagi feltételeiről bankszakember adott tájékoztatót. Verseny a Föld napján ■ FELSŐTÁRKÁNY - A Felsőtárkányi Általános Iskolában versenyt rendeznek a Föld napja alkalmából 16-án, szerdán 10 órától. A vetélkedőre Egercsehiből, Kompodról, Szilvásváradról, Mátraderecskéről, Balatonból, Párádról, Verpelétről, Bélapátfalváról, Pétervásáráról, Bekölcéről és az egri Pásztorvölgyi iskolából érkeznek diákok. Minden csapatban két-két harmadik és negyedik osztályos tanuló szerepel. Tanuszodai pályázat ■ FÜZESABONY - A város mai önkormányzati ülésén 14 órától szó lesz a Remenyik Zsigmond Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola bővítéséről és rekonstrukciójáról. Javaslat hangzik el a leendő tanuszoda érdekében benyújtott pályázatról. Mi? Hol? Mikor? ■ EGER - Az Univerzum-klub ma 18 órakor a Megyei Művelődési Központba várja az érdeklődőket. Hoffmann József újságíró „Összeáll a kép” címmel a világ új kérdéseiről, az UFO-król, a szellemvilágról tart előadást. - A Rákóczi-év jegyében jubileumi gálaműsort rendeznek szerdán 17 órakor a Megyei Művelődési Központban. - A Művészetek Háza kísérleti galériatermében szerdán 18.30-kor nyílik Matolcsi Bea kiállítása. Megnyitót mond Föl- di Péter Munkácsy-díjas festőművész. __________■ K iválóan teljesített a bíróság Tocsik-ügy: az előzmény nélküli pereknek nem volt korábban bírói gyakorlata Európai Unió: esély és lehetőség (Folytatás az 1. oldalról) A Heves Megyei Bíróság elnöke, dr. Hunyadi-Buzás Ágnes rendhagyónak nevezte az összbírói értekezletet megelőző délelőtti tanácskozást. Ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy a társadalomban mára már evidenciává vált a hatalmi ágak szétválasztásának elve, s így már nem jelenthet problémát más hatalmi ágak képviselőinek a tájékoztatása.- A társadalom érdeke, hogy a bíróságokat elfogadják, abban bizalom legyen - fogalmazott az elnök asszony. - Ezért is fontos időről időre információkat adni a működésünkről. Dr. Lomniczi Zoltán adatokkal is alátámasztotta, hogy miért is értékelhető jónak a Heves megyei bírák munkája. A szabálysértési ügyek 97 százaléka - az országos átlagot messze meghaladóan - egy éven belül zárul, hasonlóan 97 százalék körüli a munkaügyi perek egy éven belüli lezárásának aránya. A —— közvádas ügyek 80 százalékos, a gazdaságiak 85, illetve a polgári peres ügyek közel 90 százalékos lezárása is említésre méltó.- A magyar igazságszolgáltatás a jogállamiság, a gazdasági élet szempontjából egyre nagyobb szerepet tölt be - jelentette ki Lomniczi Zoltán. - Az elmúlt esztendőben egymillió 172 ezer ügy érkezett a bíróságokra, mint korábban soha ennyi még nem. Az LB elnöke szerint a társadalom és a gazdasági élet szereplőinek elemi érdeke, hogy az elintézés ne tartson 2, 1, 5 évig. Ehhez azonban a gazdasági feltételeket is meg kell teremteni. A bírák javadalmazása például jelenleg alig éri el az uniós átlag 15-20 százalékát, s ezzel Magyarország az utolsó előtti helyen kullog. Újságírói kérdésre, amely a legfrissebb „ügy”, a Tocsik-per jogerős lezárását követően kialakult közvélekedés kapcsán fogalmazódott meg, dr. Lomniczi Zoltán elmondta: az ellentmondónak vélt perek valójában az előzmény nélküli perek, olyanok, (Folytatás az 1. oldalról) Nyerges Andor (MDF): - Személy szerint is örülök a népszavazás végeredményének, ám roppant sajnálatos, hogy kevesen éltek állampolgári jogukkal, mert ez a döntés sokkal fontosabb volt annál, mintsem hogy bel- vagy pártpolitikai küzdelmek áldozatává váljon. Az MDF megyei elnöke emlékeztetett arra is, hogy pártja megalakulásától kezdve az európai integráció híve volt: Antall József miniszterelnök volt az, aki 1991-ben aláírta a társulásról szóló jegyzőkönyvet Brüsszelben, majd 1994-ben Boross Péter miniszterelnök nyújtotta be Magyar- ország felvételi kérelmét. Szerinte ma sem gondolják ezt másként: az egész magyarság számára a belépés az egyetlen járható út, minden más változat több veszéllyel és bizonytalansággal járna, hiszen a mai világban csak a nagy gazdasági, politikai integrációk életképesek. Azok az országok pedig, amelyek kimaradnak ezekből a nagy érdekérvényesítő intézményekből, behozhatatlanul lemaradnak. Mindezen túl - vélekedett - a Trianon után kialakult helyzetre is az EU lehet az egyetlen gyógyír: csak e formáció keretein belül képzelhető el a magyarság XXI. századi felemelkedése, s a Kárpát-medence magyarságának újraegyesülése. Nyerges ugyanakkor a szavazáson való alacsony részvétel okát a gyatra és színvonaltalan kampányban látja, s abban, hogy sokan már eleve lefutottnak gondolták a kérdést, s inkább otthon maradtak. Somlai György (SZDSZ): - Magam annyira fontosnak tartottam a kérdést, hogy a ludasi falugyűlésen is kampányoltam a belépés mellett. Talán ez is közrejátszott benne, hogy nálunk valamivel magasabb volt a részvétel. A szabad demokraták újonnan megválasztott megyei elnöke szerint - aki egyben Ludas polgár- mestere is - az SZDSZ számára soha nem volt kérdés az európai integráció, éppen ezért sajnálatosnak találta, hogy ilyen kevesen mentek el szombaton szavazni. Megjegyezte: a kommunikáció is rossz volt, túlságosan is populáris irányt vett a kampány. Mert - fűzte hozzá - nem a mákos gubáról vagy a disznóvágásról szól a történet, hanem egy olyan értékrendről, amelyet már korábban is megtapasztalhatott bárki, aki járt már a Lajtán túl. Olyan lehetőség ez - mondotta -, amellyel, nagyon remélem, hogy élni tud majd az ország. (Kühnei Minimális téli halpusztulás Négymillió rendezvényekre Heves megye Tisza-tó A kemény tél miatt sok héten át vastag jégpáncél borította a tározót, de a halállományt Szerencsére a vártnál kisebb mértékben viselte meg a rendkívüli időjárás.- A 20 mázsányi haltetem a Tisza-tó méreteihez képest minimális veszteség - vont mérleget Veres László, a MOHOSZ regionális kirendeltségvezetője. A szakember szerint az úgynevezett zárvány vizekben csökkent minimálisra a halak túlélési esélye. A jég alatti vízinövények közelében, azok bomlási folyamata ugyanis súlyos oxigénhiányos állapotokat teremtett. A minimális halpusztulásban közrejátszott, hogy a lékvágó mentőakciók jó hatásfokkal járultak az oxigéndúsításhoz. A télen a korábbinál kétszer nagyobb területen, 22 ezer négyzetméteren vágtak léket a horgászszövetség emberei. Először alkalmaztak levegőztető készüléket, s a lékelt helyekre ötnaponként tértek vissza. A víz kritikusnak számító 0,5 milli- gramm/liter oxigéntartalmát 7,2-re emelték a műszaki beavatkozással. Veres László elmondta még, hogy befejezték a. tavasz eleji haltelepítést. A Tisza-tóba 180 mázsa kétnyaras és 170 mázsa egynyaras pontyot engedtek. A Jászsági- és a Kiskunsági-főcsatornába is juttattak 3-3 mázsa kétnyaras és 2,5-2,5 mázsa há- romnyaras pontyot. A horgászok az idő javulásával egyre többen keresik fel a tározót. A múlt hét végén több százan jelent meg a parton. Sokan javítják ilyenkor vízre bocsátásra váró csónakjaikat is. _____mja — Heves megye önkormányzata évek óta külön pályázati alapot biztosít a megyei civil szervezetek, intézmények, egyesületek kulturális tevékenységének segítésére - jelentette be sajtótájékoztatón Sebestyén János, a Művelődési Bizottság elnöke -, így az idén közel négy és fél millió forint állt rendelkezésre. A korábbiaknál jóval több pályázat érkezett (232), s 24 milliós igényt jeleztek a pályázók. A felső határ 150 ezer forint volt, s az igényelt összegnek megfelelő önrésszel a pályázónak rendelkeznie kellett. A bizottság minden évben meghatározott szempontok alapján dönt - folytatta az elnök -, így 2000-ben a millenniumhoz, 2001-ben a várvédelemhez csatlakozó pályázatokat részesítették előnyben, az idén pedig a térségi rendezvények és az unióhoz kapcsolódó események élveztek nagyobb figyelmet. A pályázók 65 százaléka kapott támogatást, a korábbi gyakorlattól eltérően nagyobb összeget. Az elbíráláskor már eleve nem kerülhettek szóba azok a kérelmek, amelyek nem feleltek meg a pályázati kiírásnak, tehát nem rendezvényre, hanem működésre, eszközbeszerzésre kértek pénzt, s azok sem, akik nem számoltak el idejében, vagy pályázatuk nem felelt meg a formai követelményeknek. Úgy látszik - fogalmazott Sebestyén János -, hogy még mindig van mit tanulni a pályázat- írás terén. A pályázó szervezetek napokon belül írásbeli értesítést kap- nak pályázatuk elbírálásáról. ■ Sziréna Feltört nyaralók Sarudon egy hétvégi ház makiári tulajdonosa feljelentést tett a rendőrségen, mert az udvar díszeit - nyolc darab tuját - valaki ellopta. Mezőszemerén is betörő járt a gyöngyösi tulajdonos itteni ingatlanjában. A mintegy 60 ezer forintos kárt az eltűnt írógép, birkabőr, étkészlet és más használati tárgyak teszik ki. Ecséden a tóparton egy fővárosi polgár nyaralójába hatoltak be illetéktelenek. A víkendház- ból rotációs kapával és benzin- motoros fűnyíróval távoztak. Az okozott kár eléri a százezer forintot. Eger Eged-hegyi részén az ismeretlen tettes az ablakot betörve jutott be egy hétvégi házba. A történtek felfedezésekor a tulajdonos nem találta egyebek mellett a gázpalackot és több kéziszerszámát sem. ■ f>\ Tanítványainak és tisztelőinek népes táborában nyitották meg a közelmúltban Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész tárlatát a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. A kiállított képek a hónap végéig láthatók fotó: pilisy elemér amelyeknek nem volt korábban bírói gyakorlata. Hiszen hol voltak még másfél évtizede a maffiaügyek, a pilótajátékok, vagy akár a sikerdíjas esetek? A megszületett ítéletek éppen hogy nem ellentétesek, hanem a jog lényegét, a jogorvoslati lehetőségeket tükrözik.- Tudni kell, hogy az elsőfokon elbírált ügyek 80 százalékában a felek nem is nyújtanak be jogorvoslatot - fogalmazott az LB elnöke. - Azokban az esetekben pedig, amelyekben a másodfokhoz fordulnak, közel háromnegyed részben helybenhagyó döntés születik. Ugyanakkor a társadalmi megítélés nem a lezárt 90 százaléktól függ, hanem az elhúzódó tucatnyi ügy alapján alakul ki, isikéi