Heves Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-10 / 84. szám
tKHHH 2003. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR 15. OLDAL Erdélyit László váltotta Terepfutók és futó hózáporok Tizenkilencre immár Fenyves Péter után Erdélyi Béla sem kér lapot. A megyei I. osztály hétvégi, 19. fordulóját követően hétfőn felállt a kispadról a Pétervására szakvezetője, majd kedden a Novaj játékosedzője mondott le. A péterkei esetről szerdai számunkban már beszámoltunk, ezúttal a novaji trénerkérdés kerül terítékre. Labdarúgás- A verpeléti ominózus öngól után, amivel 1-1-re alakult az eredmény, már úgy volt, hogy lemondok, de akkor még meggyőztek róla, hogy maradjak - kezdte Erdélyi Béla, akinél a Füzesabonytól hazai pályán elszenvedett 5-1-es vereséget követően telt be a pohár. - Ha Verpeléten nyerünk, akkor nem biztos, hogy ilyen irányba fordultak volna a dolgok, de ezen már túl vagyunk. Mivel utoljára a 7. fordulóban nyertünk, nagyon bíztunk benne, hogy tavasszal majd jobban szerepelünk. A Füzesabony ellen katasztrofális teljesítményt nyújtottunk. Mivel azt éreztem, hogy én már nem tudom motiválni a csapatot, lemondtam. Ezt korábban már megtettem a serdülőknél is, akiknek szintén én tartottam volna az edzéseket, persze, ha jártak volna. Sajnos bennük csalódtam a legtöbbet. Egyelőre nem is kívánok az edzősködéssel foglalkozni, annyi negatívum ért az elmúlt időben. Tudomásom szerint a vezetők László Józsefet kérték meg arra, hogy irányítsa a felnőttcsapatot, akinek játékosként még, ha számít rám, megpróbálok segíteni - zárta szavait Erdélyi. Az új szakvezető, László József a Sírok játékos-edzőjeként 2001-ben körzeti bajnokságot nyert csapatával, majd 2002-ben újoncként a 4. helyen végzett a megyei II. osztályban. Nyárig tartó megbízatását a következőképpen kommentálta: - Arról meg vagyok győződve, hogy annyira rosszak azért nem vagyunk, mint azt a Füzesabonnyal szembeni eredmény mutatja. Legfontosabbnak azt tartom, hogy mentálisan felrázzam a társaságot, és a nagyon biztos bentmaradást elérjük. A Novaj jelenleg a 13. helyen áll a táblázaton, egy ponttal (15) megelőzve a 14. Bélapátfalva, kettővel a 15. Recsk csapatát. _________________________________(BCS) A lig van olyan év, hogy a Mát- (Ecséd) zárt, a 9. helyen. A nők- rabérc-teljesítménytúrán ne a nél Farkas Valéria (Albertirsa) szeszélyes arcát mutatná az 8:39 órával végzett elsőként, legjobb megyénkbeliként az egri Hoór Anikó a 6. helyen ért célba. A legidősebb teljesítő a 71 éves dr. Merza József (Budapest) volt. A 36 km-es Hanák Kolos-távon Tóth János Tamás (Gyöngyös) győzött 3 óra 54 perccel. Második a es Mátrabérc-túrának, A 36 km-es Hanák Ko- szintén gyöngyösi a tavaszi Mátra bőven los-túrát a gyöngyösi Tóth Ádám. A nők kö- nyújtott látnivalókat Tóth János Tamás telje- zött új pályacsúccsal is, hiszen Síroktól sítette a leggyorsabban nyert a budapesti Szurdokpüspökiig, a Farkasdi Edina (4.18). hegy keleti szélétől a nyugatiig A gyöngyösi Vojkuj Sándomé a 6. tartott az út. A 837 nevezőből vé- helyre lehet büszke, gül 601 ért a 13 órás szintidőn be- A túra a Sport 25 és az Olimpi- lül célba. Kékesről közben indult ai ötpróba sorozat része volt. A a Hanák Kolos-teljesítménytúra. részletes eredmények a Itt „csak” 36 km várt az 1012 ver- www.berze-nagy.sulinet.hu/hanak senyzőre, akik közül végül 670 internetes oldalon találhatók, érkezett meg a 9 órás szintidőn A rendezvényt támogatták: belül, s kaphatta meg az okleve- Gyermek- Ifjúsági és Sportmi- let és a jelvényt. nisztérium, Gyöngyös Város ÖnAz 56 km-es Mátrabércen Né- kormányzata, Hatvan Város Ön- meth Csaba (Miskolc) volt a leg- kormányzata, Szurdokpüspöki gyorsabb, 2 perccel elmaradva ta- Polgármesteri Hivatal és az Áltavalyi saját pályacsúcsától. Ideje: lános Iskola, Kékesi Sas Sport- 5 óra 29 perc. A leggyorsabb He- egyesület, vés megyeiként Nosza Gábor ___________________________1 á prilis. Idén is így volt ez. Élénk széllökések, napsütés, hirtelen borulás, hózáporok, újra napsütés. így telt a nap. Természetjárás Persze azoknak, akik nekivágtak az 56 kmMégis Fisichella a győztes? Autósport A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) újra felülvizsgálja a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagy- díj végeredményét, mert utólag kiderült, hogy tévedés történt. Elképzelhető, hogy mégis a félbeszakítás pillanatában élen haladó olasz Giancarlo Fisichella lesz a győztes. A FIA a szerdai közleményében csak annyit hozott nyilvánosságra, hogy úgy tűnik: a Jordan-Ford pilótája egy körrel tovább vezette a mezőnyt - azaz már elkezdte az ötvenhatodikat -, mint korábban gondolták, így valószínűleg ő kapja a 10 pontot, s nem a McLaren-Mercedes finn versenyzője, Kimi Rdikkönen. Az eredetileg 71 körösre tervezett viadalt az 55. körben állították le, s bár a döntés pillanatában Fisichella vezetett, a szabálykönyv 153. paragrafusának rendelkezéseit figyelembe véve a két körrel korábbi állás alapján hirdették ki a végeredményt. Az interlagosi viadal versenybíróit péntekre várják Párizsba, ahol újra elemzik a történteket. Nyújtott műszak Pétervásárán Labdarúgás Magyar Kupa megyei selejtező 1. forduló eredményei: Pétervására - Egerszalók 2-3 (2-2, 2-2,1-1) Pétervására, 100 néző. V.: Dudás. Pétervására: Csontos R. - Ország (Tar), Csontos M., Nagy E., Magyar - Bóta, Klátyik (Ivády A.), Mirkóczki (Suha), Pádár - Mészáros, BánUa. Játékos-edző: Nagy Endre. Egerszalók: Tóth - Nagy L., Kelemen, Kovács J. - Nagy J., Csákvári, Bajzáth (Miskolczi, Nagy R), Szarvas, Blaga - Bata Z. (Horváth T.), Smuczer. Játékosedző: Horváth Tamás. A 110. percben szerzett Szarvas-gól döntött a szalókiak javára. G.: Mészáros, Nagy E„ ill. Csákvári, Bata Z. Szarvas. Nagy Endre: - Az eleje még a leleszi formát idézte, a folytatás már javuló játékot sejtet... Horváth Tamás: - Kiváló edzőmérkőzés volt. Dósa János Noszvaj - Tamalelesz 1-2 (0—1). G.: Kónya P„ ill. Nagy A., Érsek Cs„ Visonta - Besenyőtelek 0-9 (0-5). G.: Kasza 5, Domán 2, Füle, Lippai. Andomaktálya - Gy.halász 0-2 (0-0). G.: Vemyik 2. Sírok - Domoszló 0-2 (0—0). G.: Polonkai, Becsaj. A 2. forduló sorsolását ma II órától a Heves Megyei Hírlap szer- kesztőségében tartják. ________■ M űtrágya! Műtrágya! Friss import f/s 34%-OS ,l'4Syí'‘íyv ammóniumnitrát, 3x15-ös komplex NPK műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. Debrecen, Jókai u. 1. Tel./fax: (52) 412-660, (44) 366-866 Mobil: 20-938-2693,30-938-6478, ______ 30-205-6769, 70-318-5880 E lőfizetési igényét ingyen jelezheti a következő telefonszámon: 06-80/513-646 Tárcsázza nappal! Ismét GYÖNGY EXPO A gyöngyösi szőlő- és borkultúrára, a Mátra- alja gasztronómiai hagyományaira, valamint a térség idegenforgalmi értékeire alapozva született meg tavaly a GYÖNGY EXPO Kiállítás és Vásár gondolata. Az évente mintegy 10 szak- és általános kiállítás, illetve vásár teljes körű lebonyolítását végző Compexpo Kft. - szorosan együttműködve a gyöngyösi önkormányzattal - még abban az esztendőben valóra is váltotta az elképzeléseket, így idén május 8. és 11. között immár második alkalommal rendezik meg a GYÖNGY EXPO-t.- Ezúttal az élelmiszeripar, mezőgazdaság, szőlő- és borkultúra, az egészséges életmód, sport és szabadidő, a gépipar, mezőgazdasági kisgépek és elektronika, az építőipar, lakás-, illetve kertkultúra, a pénzügyi szolgáltatás, az idegenforgalom és népművészet, valamint a járműipar lesznek a rendezvény kiemelt témakörei - tudtuk meg Királyháziné Tisza Andreától, a Compexpo regionális igazgatójától. - Akárcsak tavaly, az idén is a Szent István Egyetem Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Kara ad otthont az expónak - tette hozzá. Elhangzott: a kiállítók számára összesen 600 négyzetméternyi fedett és 2000 négyzet- méternyi szabad terület áll rendelkezésre. A vásáron való megjelenést könnyítendő, a Heves Megyei Közgyűlés Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot hirdetett a helydíj támogatására, melyre április 16-ig lehet jelentkezni. A regionális igazgató elmondta, hogy a szakkiállításon a környék mezőgazdasági cikkeit - borokat, húsipari termékeket, sajtokat, zöldségféléket - előállító vállalkozások bemutatóval és kóstolóval várják majd az üzleti látogatókat. Az érdeklődők a mezőgazdasági kisüzemekben és az egyéni gazdaságokban használt mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozó gépekkel és technológiákkal is megismerkedhetnek itt, de gazdag kínálattal vonulnak GYÖNGY COMPEXPO fel az építőipari termékeket gyártó és forgalmazó cégek is. Királyháziné Tisza Andrea szerint a nyílászárók, garázskapuk, a legmodernebb lakberendezési tárgyak, bútorok, konyhai eszközök, különleges kerti bútorok és szabadidős felszerelések évek óta nagy sikert aratnak a látogatók körében, akik természetesen a legújabb gépkocsimárkákat is megcsodálhatják majd. A kiállító és árusító cégek, vállalkozók a rendezvény ideje alatt rendkívüli akciós áron kínálják termékeiket. A 2. GYÖNGY EXPO szakmai programja az alábbiak szerint alakul: a 8-án 11 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitót követően a főiskola szervezésében tudományos konferencia kezdődik EU-szabály- ozásokból eredő feladatok a csomagolás és hulladékkezelés területén, valamint Csomagolás és marketing címmel. A Régiós agrárhíd elnevezésű programsorozat eseményeként Az élelmiszer-marketing elnevezéssel pedig a Magyar Marketing Szövetség Agrár- és Élelmiszeripari Marketing Klubja és a Heves Megyei Agrárkamara szervez tanácskozást. Másnap, azaz 9-én 10 órától az ITD Hungary osztrák, cseh és horvát irodavezetők részvételével Piacra jutási lehetőségek, üzleti kapcsolatok címmel gazdasági fórumra invitálja a térség vállalkozóit. A vásárt felkeresőket a helyszínen gazdag kulturális programok várják neves fellépőkkel, valamint csoportos látogatást is szerveznek a farkasmályi borospincékhez, ahol kézműves kirakodóvásár színesíti a programot. A 2. GYÖNGY EXPO csütörtöktől péntekig 10-től 18 óráig, szombaton 9-től 18 óráig, vasárnap pedig 9-től 17 óráig várja az érdeklődőket. További információk: COMPEXPO KFT. 5000 Szolnok, Baross út 6. Tel/fax: 56/421-255, 56/423-260 Csak röviden A gólkülönbség túlzott ■ VÍZILABDA - Férfi OB I/B, a legutóbbi mérkőzés eredménye: Hé- raklész ifjúsági válogatott - Egri Vízmű SC 23-5 (7-0,5-1,6-2, 5-2). Budapest, Kőér u., 100 néző. V.: Móni B., Molnár P. VÍZMŰ: Pászthy - Pulay 1, Csáki 3, Bozsik, Jó Kovács, Rüll 1, dr. Halmos. Cs.: Szekeres, Novák, Csoll (kapus). Gól - emberelőnyből: 8/6 ill. 3/1. Négyméteresből: -, ill. 2/1. A kevés cserejátékossal rendelkező egrieknek semmi sem sikerült, míg a jóval nagyobb játékerőt képviselő válogatott a szerencsével - és a játékvezetőkkel - sem állt hadilábon. Az első osztályú csapatokban játszó fiatalok megérdemelten nyertek, de a gólkülönbség túlzott, nem tükrözi a tényleges erőviszonyokat. Szász Sándor, az egriek edzője: - A két csapat között azért nincs ekkora különbség. Gyorsan felejtsük el ezt a mérkőzést. Második hely a kisnánaiaknak ■ LÁBTOLL-LABDA - Országos ranglistaverseny, Egerszalók. A kisnánai lábtoll-labdázók által rendezett viadal eredményei. Fiúk, csapat (11 gárda indult): 1. Nagykanizsa, 2. Ytong-Stag Building (Szarvas Péter, Malik András, Paulenka László), 3. Újszász ... 7. Ytong Felhőkarcolók Kisnána... 10. Ytong-Sze-Ko-To Kisnána. Páros (18): 1. Nagykanizsa I., 2. Kisnána I. (Szarvas Péter, Malik András), 3. Nagykanizsa II. Lányok, csapat: 4. Kis Csillagok Kisnána (Póka Bettina, Szarvas Anett, Lukács Eszter). Páros: 4. Kisnána I. (Póka Bettina, Szarvas Anett). Szarvas László, a nána- iak edzője: - A 2. hely ellenére csapatban még így is két pont az előnyünk. A kanizsaiak fejben voltak jobbak, a reflexek nem úgy működtek, mint előzőleg. Párosban a kanizsaiak beértek bennünket az élen, de a legközelebbi versenyen májusban remélem sikerül meglépni tőlük. Köszönjük a Stag Building Kft. támogatását. Májusban Ostoros következik ■ LOVASSPORT - Távlovagló országos bajnokság, 1. forduló a Komondor Tours-kupáért, Kerekegyháza Az erős szél és a homokvihar alaposan próbára tett lovast és lovat egyaránt, de a nehéz körülmények ellenére jó időeredmények születtek. A mindhárom távon induló Ostorosi Mihók Ménes lovas Klub versenyzőinek eredményei a következők. Hosszú táv (120 km, 11 induló): 4. Mihók Virág Vándorsólyom nevű arab paripáján 8.02 óra. Középtáv (90, 13): 3. Mihók Csaba Furmint nevű angol arab kancáján 4.46 óra. Rövid táv (60,26): 4. Radóczy Lilla Zafír nevű arab telivér paripáján 2.54 óra. A 2. fordulóra - ami FEI- (Nemzetközi Lovas Szövetség) rendezvény lesz - Ostoroson kerül sor május 17-18-án. A viadalon amatőrök is indulhatnak a 2200 m-es galopp- (bármilyen fajtájú lóval), a 30 km-es távlovas és a 30 km-es kettesfogat-versenyen. Érdeklődni Mihók Csabánál lehet a 30/9674-107-es telefonszámon. Gyöngyösön maradtak a serlegek ■ 5 LABDA - III. Városi bajnokság, Gyöngyös. A labdajátékok kü- lön-külön nem jelentenének túl nagy próbatételt, de egymás után játszva (12 perc kosárlabda, 3 egyes tollaslabda, 12 perc foci, 1 játszma röplabda, 3 egyes asztalitenisz) már-már extrém sportnak tűnhet egy mérkőzés. A csapatok 5 főből állhatnak és egyszerre hárman játszhatnak. Az idei első bajnokságon 3 női és 9 férfi gárda indult, és mindkét nem csapatai közül először fordult elő, hogy Gyöngyösön maradt az aranyérem - jelentette tudósítónk, Nagy Róbert. A végeredmény, nők: 1. FIBI, Gyöngyös (Mező, Reiff, Tamás, Moravcsik). Férfiak: 1. G-Pont, Gyöngyös (Bagi, Cserkúti, Köves, Mészáros, Zimány), 2. RADÍR-pók, Gyöngyös (Juhász, Lantos, Nagy, Soltész, Szerdahelyi), 3. Mastodons, Budapest. Szarvasűzők tizenharmadszor ■ ISKOLAI SPORT - Szombaton immár 13. alkalommal kerül sor a Szarvasűzők elnevezésű egyetemi-főiskolás váltófutó versenyre, amelyet 1991 óta rendez meg minden évben a Miskolci Egyetem Diáksportköre az ország valamennyi felsőoktatási intézménye számára. A bátor vállalkozók által leküzdendő távolság 75 km, melynek legnagyobb része a Bükki Nemzeti Parkon halad keresztül. A mezőny Egerből, de idén nem a Líceum elől, hanem a Dobó térről rajtol 10.30-tól. A változtatást a népszavazás tette szükségessé. A táv 12 részből áll, melyek különböző hosszúságúak, és nehézségi fokuk is más. A versenyzőkkel, kísérőkkel, szervezőkkel és szurkolókkal együtt mintegy 1500 főt érintő viadal méltó elismerése, hogy 1999-től a Szarvasűzők a Bécs-Budapest Szupermaraton előversenyeként szerepel a nemzetközi sportpalettán. a HEVES **'HÍRLAP ECCT, CTONCTOS. hatvan. iitvES, tozesaboht. Lptiwa Wrofal» \toosa. ts tognOi um» Kiadja az Axel Springer-Magyarorszég Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója \ Főszerkesztő: j STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN ! Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) [ Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda Eger, Széchenyi u. 32., Tel.: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513034, fax: 36/513030 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás gz ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezetó: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513044, fax: 36/513046 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija egy hónapra 1296 Ft negyedévre 3888 Ft fél évre 7776 H, egy évre 15552 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült: Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, ZÖM Újság Rt, Petőfi Lap-és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.