Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-06 / 55. szám
I 2003. Március 6., csütörtök H O R I 2 0 N T 7. OLDAL Mérlegen az adósság Megfizették a tanulópénzt Gyöngyöstarján A Pászti család keserűen tapasztalta meg, hogy nagyon figyelmesen el kell olvasni egy szerződés minden egyes betűjét, és nem szabad megbízni egy mégoly szimpatikus, segítőkész és barátságos üzletkötőben sem. Mindezt Pásztiné mondja, azt kérve: teljes nevüket ne említsem, ne legyen szóbeszéd tárgya hiszékenységük. A történet lényege: a család szeretett volna 2 millió forintnyi minél olcsóbb hitelhez jutni. Különféle tartozásaikat kívánták rendezni, illetve autójuk lecserélését is tervezték. Kapóra jött az AXA biztosító ajánlata: hosszú lejáratú életbiztosítás, amelyhez néhány év díjfizetés után kedvezményes kamatozású hitel kapcsolódik. Ez az úgynevezett hitelfedezeti biztosítás, ahol is a biztosítási díjat és a hitel kamatát kell havonta befizetni, a tőketörlesztés fedezete maga a biztosítási összeg. Pásztiék meg is kötötték a férj 1,7 millió forintos biztosítását 19 éves futamidőre, s kötöttek egyet a feleségnek is, egymillió értékben, mindkettőt 2001 októberében. Azóta fizetik is a havi 10.500, illetve 5400 forintos díjakat. A baj akkor kezdődött, amikor kiderült: a hitelt kizárólag lakáscélra lehet felhasználni. Pásztiéknak pedig nem erre kellett a pénz. Megkeresték az üzletkötőt, aki az egri fiókvezetőhöz irányította őket.- Egymásnak ellentmondó dolgokkal hozakodtak elő. Először azzal: amikor a szerződést aláírtuk, akkor még nem volt kikötés, hogy csak lakás céljára lehet hitelt felvenni. Később azt mondták: a tudtuk nélkül változtatta meg a cég a feltételeket, mintegy „hátba támadva” a saját' munkatársait - emlékezik vissza Pásztiné, tovább mesélve: megkeresték a társaság pesti központját, ahol közölték, hogy kezdettől fogva kizárólag lakáscélú kedvezményes hitelek fedezeteként szolgált a Multicash 2000 nevű termék. Ezt bizonyítja az is, hogy a biztosítóval együttműködő bank előszűrő lapján is fe- héren-feketén ott szerepel: a hitelt kizárólag magyarországi ingatlan finanszírozására folyósítják. Csakhogy ezt az „apróságot” az üzletkötő nem közölte velük, ők meg - alapos áttanulmányozás nélkül - aláírták a papírt... A család kálváriája ezzel nem ért véget, ugyanis a biztosító egyik egri fiókjának vezetője elvitte őket egy másik bankhoz, ahol fel is vettek kétmillió forint szabad felhasználású kölcsönt, igaz, ehhez kötniük kellett még egy élet- és egy lakásbiztosítást. Mindezekkel együtt havonta 45 ezer forintba kerül a kölcsön tíz éven át, így a másik két biztosítással együtt havonta több mint 60 ezret kell „törleszteniük”. Természetesen az első két biztosítás díját még további kilenc évig fizethetik majd. Mindösz- szesen így az évek során majd' nyolcmillió forintot kell kiadniuk. Igaz, a futamidő végén megkapják a biztosítási összegeket, ám így is többszörösen ráfizetnek az üzlet (ek) re.- A legszomorúbb, hogy egyebek között a férjem kamatmentes munkahelyi kölcsönét fizettük vissza a banki hitelből, hogy ne tartozzunk már annyifelé - jegyzi meg az asszony, azt is hozzátéve: reméli, hogy a nyilvánosságnak legalább any- nyi haszna lesz, hogy mások nem sétálnak bele hasonló csapdába. Megkerestük a Pásztiékkal szerződést kötő üzletkötőt is, aki elmondta: a kötéskor még nem különült el a szabad felhasználású és a kötött, lakáscélú hitel kiváltásának lehetősége. Állítása szerint több ügyfelük is, Pásztiékhoz hasonlóan, lakáscélúként vette fel a hitelt, ám mindegyikükkel találtak olyan megoldást a szabad felhasználásra, ami mindenki megelégedésére szolgált.- Soha nem adok úgy el terméket, hogy ne mondanék el minden részletet az ügyfélnek, Pásztiékat is tájékoztattam, s az is tény, hogy aláírták a szerződést, s annak mellékletét is, ami szerint lakáscélú hitel kiváltására szolgálhat a biztosítás - jegyezte meg az üzletkötő, hozzátéve: száz ügyfele közül egyetlenként Pásztiékkal van probléma, a többiek elégedettek, sőt újabb ügyfeleket hoznak. Ezért is kérte neve mellőzését, mondván: „egy olyan kisvárosban, mint Eger is, az ember jó híre nagyon fontos”, azt alaptalan gyanúba keveréssel nem szabad tönkretenni. Kérdésünkre azt is elmondta: kétségtelen, hogy a Pásztiék által végül felvett hitel nem a legolcsóbbak közül való, ám ajánlottak erre is megoldást, amit viszont a család nem fogadott el. Hogy ügyfelük azért mondott volna nemet, mert néni látta egészen törvényesnek a felkínált lehetőséget, azt az üzletkötő kategorikusan cáfolta. Azt is hozzátette: az említett Multicash 2000 termék hitelfelvétel nélkül is egy igen kedvező befektetési lehetőség, hiszen a 10., 13., 16. év után is és lejáratkor is fizet. A kedvezményes hitel pedig csak lehetőség, nem kötelező. Ennek jegyében sokan pusztán a biztosítás szolgáltatásaiért kötik meg a szerződést. ________iespéi A piramisjáték néven elhíresült szlovák-magyar betétgyűjtő akció újabb öt vádlottja esetében szüntette meg az eljárást a bíróság. A megrovásban részesültek maguk is inkább kárvallottjai az ügynek, mert buktak a belépéssel. Eger Az ügy elsőrendű vádlottját jogerősen már korábban pénzbüntetésre ítélte az Egri Városi Bíróság, további személyeket pedig megrovásban részesített és felmentett a tiltott püótajáték szervezésének vádja alól. Öt társuk ügyében hétfőn hozott döntést az Egri Városi Bíróság. A fennmaradó nyolc megidézett vádlott közül ezúttal öten jelentek meg a tárgyalóteremben, ahol az elmúlt két év folyamán már több alkalommal sor került a sokszereplős per tanúinak, illetve vádlottjainak meghallgatására. Az ügyészség mind a 35 vádlott terhére azt rótta fel, hogy 1998-99-ben közreműködtek a szlovákiai Astran-Club magyarországi szerveződésének kialakításában. Az ügy szereplőit a taglétszámbővítés aktív közreműködőiként, társtettesként megvalósított piramisjáték szervezésének bűntettével gyanúsította a vádhatóság. A tagdíjat leszurkolok és a potenciális beszervezendők a határ túloldalán, Szlovákiában, Loconcon „élvezhették” a klubrendezvényeket. A résztvevőknek 47 ezer koronát - azaz 300 ezer forintot - kellett egyszeri belépési díjként kifizetniük az Astran-Clubnak a befektetés többszörös megtérülése, az új tagok toborzása után járó jutalék reményében. Az érintettek többségének azonban még a befizetett pénzéhez sem sikerült hozzájutnia. Nekik egyáltalán nem térült meg a különös klubtagság. A szereplők elmondása szerint hittek a csábító ígéretelmek, mert rendkívül meggyőző szemfényvesztéssel elkábították őket a kinti beszervező előadáson. Az ügyészség külön is kiemelte, hogy az Astran- Club tagjai itthon tiltott tevékenységet végeztek. A Büntető Törvénykönyv 1996 óta három évig terjedő börtönnel sújtja a pilóta- vagy piramisjáték-szervezést. Itt pedig másról sem volt szó, mint hogy a személyiségfejlesztés és egyéb álszolgáltatások, a karitatív klubélet álcája mögött titokzatos körülmények, titoktartási nyilatkozatok közepette tagtoborzás, pénzgyűjtés folyt. A vádhatóság ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az ügy szereplői nem bűnözők, csak szerencsét próbáltak, mivel megkísértette őket a könnyű pénzszerzés lehetősége. A védekezés során az egyes érintettek azzal is érveltek, hogy nem az anyagi haszonszerzés volt az elsődleges. A klubba belépve a jutalék csak mellékes volt, így aztán szerintük nem is valósult meg a bűncselekmény. A bíróság korábban az elsőrendű vádlottat, az istenmezejei B. Sándort 200 ezer forint pénzbüntetésre és tízezer forint bűnügyi költség megtérítésére kötelezte. A további két salgótarjáni, másod-, illetve harmadrendű vádlottat pedig megrovásban részesítette és az eljárást ellenük megszüntette. A jogerős pénzbüntetésre ítélt B. Sándor azt kérte, hogy három hónap halasztás után részletekben teljesíthesse a kirótt penzumot. Az egri bíróság két éve az ötödrendű vádlottat, az istenmezejei L. Sándort már 250 ezer, G. Päer ti- zedrendű verpeléti vádlottat pedig 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. További 23 vádlottat megrovás mellett felmentett a vádak alól, s megszüntette ellenük az eljárást. A pénzbüntetést kapott két érintett akkor fellebbezett. A másodfokú bíróság jóváhagyta az első határozat minősítését, ám -a pénz- büntetés összegét 50 ezer forinttal csökkentette. A bíróság indoklásában ezúttal is a klubműködést, mint a betétgyűjtői tevékenység egyértelmű fedővállalkozását nevezte meg. Az érintetteket a könnyű pénzszerzési lehetőség kísértése sodorta bajba, de a szóban forgó térségben a nehéz szociális és anyagi körülmények között élő emberek esetében a munkanélküliséget és a kilátástalanságot is okként nevezte meg. A fenmaradó további három, távol lévő vádlott ügyét elkülönítették, esetükben később hoz ítéletet a bíróság. A most jogerős megrovásban részesített öt vádlott is elismerte részvételét a piramisjátékban, ám azt is hangsúlyozták, hogy az eset kellő tanulságul szolgált számukra. Nem utolsósorban azért, mivel ők is az ügy kárvallottjainak számítanak. Megfizették a tanulópénzt, hiszen a befizetett több százezer forintjukból jóformán semmit, vagy csak a töredékét kapták visz- sza. Az ítélet ellen egyik fél sem fellebbezett. ikji Nógrádi és hevesi piramisépítők A nógrádi érintettek mellett a nagyszámú Heves megyei vádlott és tanú főként a megye északi részéről - Pétervásáráról, Istenmezejéről, Kisfüzesről, Egercsehiből, Hevesaranyosról, Bükkszékről, Fedémesröl - került ki. www.matav.hu ^felező) (///) matáv Ön is kedvet fog kapni, ha a Felező díjcsomagot választja. Mert a Felező vagy a Felező Plusz díjcsomaggal a havidíjnak legalább a felét lebeszélheti. így minden hónapban akár több mint két óra beszélgetést kaphat ajándékba*, ráadásul kapcsolási díjat sem kell fizetnie. További információért és a szerződéses feltételekkel kapcsolatban, kérjük, érdeklődjön ingyen hívható Választóvonalunkon: 06 80 30 50 30 'belföldi vezetékes, csúcsidőn kívüli hívások esetén