Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-19 / 65. szám

6. OLDAL P F 2 3 ■ 2003. Március 19., szerda Árnyaltabb kép a beruházásról Türelmet kérnek a lakosságtól A március 5-i számban megjelent „Panaszáradat az építkezés mi­att” címmel cikkükre az alábbi pontosításokat és kiegészítéseket tesszük: 1. A közmeghallgatáson el­hangzott 106 km nem az eddig megépült csatornahálózat hosz- sza, hanem a teljes 7 települést felölelő beruházásban megvaló­suló csatornahossz. Ebből Pétervásárán 10,5 km, a többi te­lepülésen 16,5 km valósult meg a mai napig. 2. A „háborús” állapotokat ille­tően a fővállalkozó OMS- Hungaria Kft. senkire nem kíván­ja a felelősséget áthárítani, min­den, a tevékenységével kapcsola­tos kárért helytáll és helyreállítá­si kötelezettségének - melyet a szerződés rögzít - eleget tesz. Ehhez az szükséges, hogy az esetlegesen károsodott ingatla­nokkal kapcsolatos független szakértői vélemény igazolja, hogy az a csatornaépítés miatt következett be. 3. A kialakult állapotokról le­festett képet szeretnénk egy ki­csit tényszerűbben megvilágíta­ni. Társaságunk Pétervásárán és még 6 községben egyszerre végez kivitelezést, ahol - Pétervására kivételével - semmilyen kivitele­zési probléma, illetve lakossági panasz nincs. A megbontott útpá­lyák ideiglenes helyreállítását mindenhol azonnal elvégezzük, ezzel is biztosítva a zavartalan közlekedést. Az útpályák felületé­nek elszennyeződése pedig rész­ben korábbi problémákra vezet­hető vissza. (Már sérült útburko­lat, magas padkák, nem működő vízelvezető rendszer.) A kivitele­zés befejezését követően az álla­mi és önkormányzati úthálózatot egyaránt teljes mértékben helyre­állítjuk. A közművek kezelőivel és tulajdonosaival minden eset­ben egyeztetünk, illetve szakfel­ügyeletet kérünk. Sajnálatosan Pétervásárán ennek ellenére sincs biztos kép azok elhelyezkedésé­ről, ezért kézi feltárásokkal kell meghatároznunk a vezetékek nyomvonalát, sajnos még ilyen - a lehető leggondosabb — munka­végzés mellett is előfordulhat közműszakítás, amit természete­sen azonnal helyreállítunk. 4. A cikk utolsó bekezdésében foglaltak félreértésen alapulnak. A helyzet tényszerűen az, hogy ép­pen a tenderkiírásnak és az előze­tes megállapodásnak megfelelően a pétervásárai belterületi munkák­kal az OMS a helyi Szan-Szára Kft.-t (Pétervására, Orgona u. 9.) bízta meg, akinek a tevékenységé­vel kapcsolatosan jogos bírálatok illetik meg a fővállalkozót. Kérjük, hogy az olvasók kor­rekt tájékoztatása érdekében fen­tiek közzétételét szíveskedjék le­hetővé tenni, és ezúton is tolmá­csolja Pétervására lakossága felé elnézéskérésünket az okozott kellemetlenségekért és köszöne- tünket türelmükért és megértésü­kért. ■k Ezúton szeretnénk tájékoztat­ni az olvasókat, hogy március 12- én — ígéretünknek megfelelően — független műszaki szakértő és biztosítási kárszakértő bevonásá­val megvizsgáltuk a Pétervására, Táncsics és Keglevich utcai lakók panaszait. A szakértői vélemény 2003. március 21-re várható, melynek eredményét az érdekel­tekkel és a közvéleménnyel azonnal közöljük. A cikkből nem tájékozódha­tott az olvasó arról, hogy a „sár­tenger” kialakításában jelentős szerepet játszik a város csapa­dékvíz-elvezető rendszerének rossz állapota, illetve helyenként annak hiánya, így a hóolvadással keletkező belvíz, tetézve a mun­kaárkokból kiemelt jelentős víz- mennyiséggel, nem tud az utcák­ról gyorsan lefolyni. „ A probléma hosszú távon is gondot jelent majd az önkormány­zatnak, ezért felajánlottuk szak­mai ismeretünket és tapasztalata­inkat egy csapadékvíz-elvezető rendszer terveztetéséhez, mely­nek alapján az önkormányzat pá­lyázhat az erre a célra rendelke­zésre álló pénzügyi alapokra. Cégünk magatartásának és hozzáállásának megítélését ár­nyalhatja a következő két körül­mény: Az első az, hogy a Phare-kiírás szerint a munkakezdés 2002. jú­nius 1-je lett volna, azonban a pá­lyázat elbírálásának elhúzódása miatt csak 2002. augusztus 6-án kapott cégünk munkakezdési en­gedélyt, a véghatáridő változat­lan hagyása mellett. A két - csa­tornaépítés szempontjából - leg­kedvezőbb (június, július) hónap helyett az idén tapasztalt tél kö­rülményei között kell a szerző­dést jelentős többletráfordítással teljesíteni. Cégünk ennek ellené­re sem a szerződés összegének, sem a határidőnek a módosítását nem kezdeményezte. A második a Phare-projekt fi­nanszírozásával kapcsolatos prob­léma, melynek következtében cé­günknek 257.892.484 Ft, több hó­napja lejárt határidejű követelése van, melyet az önkormányzat és a bonyolító fáradhatatlan és segítő­kész közreműködése ellenére sem kaptunk meg a Phare-tól, illetve a Magyar Államkincstártól. Fenti, kivitelezőt érintő prob­lémák ugyan nem enyhítik a la­kosságot érintő és jogosan zavaró körülményeket, de azok kialaku­lásának megértésében és a kivite­lező magatartásának megítélésé­ben segíthetnek a Heves Megyei Hírlap olvasóinak. Kiss János ügyvezető igazgató OMS-Hungaria Kft. Tata Magyar nyelvű feliratok A napokban ledöbbenve hallottam a rádióból, hogy Gheorge Funar - Kolozsvár elmekórtani esetként is nyugodtan kezelhető polgármeste­re - nem hajlandó a város közterü­leteire és köantézményeire magyar nyelvű feliratokat elhelyeztetni, an­nak ellenére, hogy ezt törvény írja elő azokon a településeken Romá­niában, ahol a nemzeti kisebbségek lélekszáma az összlakosság egyötö­dét meghaladja. Az úriember ide­gen nyelvű (nem román) feliratokat csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagországainak nyelvén he­lyeztetne el — szólt tovább a hír. Magyar nyelven csak akkor, ha Ma­gyarország az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának állandó tagja lenne, amire vajmi kevés az esély, mivel „a ma­gyar nők nem teljesítik kötelességü­ket”. Itt bizonyára a magyarok lé- lekszámának csökkenésére utalt. Addig azonban a magyarok olvas­sák a feliratokat például kínai nyel­ven, Kína úgyis közel esik Mongóli­ához, ahonnan a magyarok Európá­ba vándoroltak. Hát mit lehet ehhez szólni? És lehet-e ezt szó nélkül hagyni? Hogy lehet az, hogy egy olyan ős­régi magyar városban, mint Ko­lozsvár — „szép kincses Kolozs­vár”, és nem Cluj Napoca —, nem tudnak magyar polgármestert vá­lasztani, vagy ha már magyart nem is, de legalább normálisát! Ez az „úr” mondta korábban ugyan­csak a magyarokról, hogy tőlük (értsd: a románoktól) tanultunk meg késsel-villával enni. Ez az „úr” akarta lebontatni a felbecsül­hetetlen történelmi és művészeti értéket képviselő kolozsvári Má­tyás király-szobrot. Ez az „úr” volt hajthatatlan annak tiltásában, hogy magyar nemzeti ünnepen magyar nemzetiszínű zászló leng­hessen Kolozsvárott. Ez az „úr” akarta nagy-román nemzeti buz­galmában Kolozsváron a köztéri szemetesedényeket és padokat is kék-sárga-pirosra mázoltatni. És mindezt egy olyan ország büszke polgáraként, ahol talán egész Európa egyetlen, ma is léte­ző és működő lepratelepe van. Ahol az állami intézményekben és az erre „szakosodott” kórházak­ban csecsemők és kisgyermekek éheznek és halnak meg emberhez nem méltó körülmények között az alultápláltság és az AIDS miatt. Mit lehetne még ehhez hozzá­tenni? Romániának ilyen funarokkal esélye sincs arra, hogy tagja lehessen Európának. Mert bár mi magyarok valóban Ázsia felől érkeztünk a Kárpát-medencébe — viszont nem Mongóliából -, de már első szent királyunk, István megértette, hogy nemzetünk csak úgy maradhat fenn, ha Európa ré­szeként tölti be szerepét. Az euró­pai magyar szerepvállalásra félté­keny franciák segédkeztek készsé­gesen abban, hogy Románia kisza­kíthassa országunk testéből Er­délyt, ahol minden, ami tudomány, művészet, építészet, emberi érték és szépség - magyar eredetű. Nézd meg az erdélyi magyar városok épí­tészeti remekeit, templomait, és hasonlítsd össze a fából összetákolt ortodox templomaikkal Nézd meg a kolozsvári Bolyai (és nem „Babes”) Egyetemet! Nem román emberek építették azért, hogy fiaik tanulhassanak ott. Ők inkább a kecskéket őrizték fönn a havasok­ban. Ha mégis lejöttek onnan, ak­kor baltával aprították a védtelen magyarokat, hogy aztán ugyan­ezen értelmiségiek létrehozzák a vasgárdistáknak nevezett „nemzeti kulturális” egyesületeket, amelyek­nek fő tevékenységük a továbbiak­ban is változatlan maradt. Ha igaz, 2004-ben hivatalosan is az Európai Unió tagja lesz Ma­gyarország. Hogy Románia hol tart ebben a folyamatban, azt én a magam részéről nem is tudom. Papp István Eger, Szépasszonyvölgy u. 15. A selypi azbesztcsőgyárról Azt gondoltuk, hogy a cementgyári dolgozók munkahelyi gondjai hosszú időre megoldódnak az új etemitcsőgyár felépítésével. Ezen időben (az 1960-as évek végén) már biztos volt, hogy a cement- gyártás megszűnik Selypen. Most meg azt susogja a szél, hogy a cső­gyártás is meg fog szűnni. Jól emlékszem a napra, amikor megérkezett az üzembe Andrejko Gyula vezérigazgató. Ezen a napon egy vezető beosztású ember sem tartózkodott a gyárban, ezért hoz­zám jött be. Meglepetésemre el­mondta jövetelének célját, hogy a vállalat pénzt kapott egy új eter­nitcsőgyár felépítésére, és úgy gon­dolta, hogy mivel Selypen hamaro­san leáll a cementgyártás, itt épül­hetne fel a csőgyár. Másnap bementem Török And­rás igazgatóhoz, és elmondtam, hogy itt járt a vezér, és remek híre­ket hozott. A következő napon az igazgatónk már ment is intézkedni, hogy Selypen legyen az új üzem. A későbbiek folyamán is ő irányította a beruházást, segítője Szalai János mérnök volt. Az azbesztcement nyomócsőgyártás fejlesztési prog­ram volt. Vállalati beruházásként nyert engedélyt. A generálkivitele­zői feladatot a SZIK-TI vette át, a selypi cementgyár altervezői tevé­kenysége mellett. A beruházás ka­pacitásának tervezete évi 33.200 tonna nyomócső volt, amely 200 mm átmérőjű csőre átszámolva 1280 km hossznak felel meg. A technológiai berendezésekre 8 tő­kés ajánlat közül 1961. december 31-i keltezéssel az olasz R.C.M. cég­gel kötöttünk szerződést. Ez a cég vállalta, hogy 1971. február 28-ig minden gép és berendezés leszállí­tásra kerül. Ennek ellenére - sztrájkokra hivatkozva - a beren­dezéseket nagy késéssel szállítot­ták, majd a cég csődöt jelentett be. Azért a gyár az előírt határidőre el­készült, így 1971. jún. 10-én 11.32- kor sikerült a próbaüzemet beindí­tani, s az első 300 mm-es átmérőjű, 5 m hosszú a.c. nyomócsövet le­gyártatni. Mindennek azonban az volt a feltétele, hogy a Cementipari Gépjavító Vállalat a szereléshez szükséges berendezéseket idő­ben leszállította. A beruházásban a gyár egész kollektívájára nehéz feladat hárult, s a dolgozók fárad­ságot nem ismerve biztosították a feltételeket, hogy a próbaüzem beinduljon. A csőgyárban megva­lósult technológia abban az idő­ben a legmagasabb színvonalat képviselte. A termelés folyamata nagyrészt automatizált volt. A nyomócső-fektetési és -szerelési munkák bevezetéséhez az úgy­nevezett „Réka” kötőidomok al­kalmazására Magyarországon először Selypen került sor. A Reka-idomokhoz szükséges kü­lönleges tömítő és ütköző gumi­gyűrű készítéséhez segítséget ad­tunk a Tauril gumigyárnak. Az R.C.M. cégnek kellett volna a betanítást is elvégezni, de ez is el­maradt a csőd miatt. így a nyergesújfalui gyárnak kellett eb­ben Selypnek segítséget nyújtania. Az R.C.M. szakemberei minden teljesítménybiztosítás nélkül elvo­nultak. A kezdetekben gyártott csö­vek minőségileg nem feleltek meg a szerződésben vállalt kötelezettsé­geknek, így csak alacsonyabb nyo­másértékű csöveket tudtunk gyár­tani. Később azonban, különböző átalakítások után, már jó minőségű termékeket állítottunk elő. 1971- ben még 32,5% volt a selejt, s ezért — és a termelés nehézségei miatt — elindult egy kritikaáradat, melyet a gyár dolgozóinak el kellett viselni. De javítottunk a termelés minősé­gén, kevesebb lett a selejt, a cső mi­nősége is javult. Tehát a csőgyár egyre jobb minőségű nyomócsövet gyártott, és a cementgyár leállása után is biztosította a munkalehető­séget. A csőgyártás újra akadozva fo­lyik, a gyár jelenleg is akadozva ter­mel, nem tudni pontosan, mikor szűnik meg. Remélem, azért lesz valaki, aki feljegyzi, mikor nyom­ják meg a leállásra utoljára a gom­bot! Cserháti József Lőriná, Bem a. 42. Énekkel, tánccal... Március 1-jén Hatvanban a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjasklub­ban bemutatót tartottunk. Az előadáson 19 műsorszámmal — tánccal, énekkel, versekkel, ze­nével - kedveskedtünk a meghí­vottaknak. Az előadás második része kis meglepetéssel kezdő­dött. Csekő Mihályné Katika, a kultúrfelelős, dióval készült „aranygaluska” díjat, míg Ko­vács Kálmánná Zsóka és Marosvári Sándorné Tériké, akik a táncokat koreografálták és be­tanították, mákkal készült „ezüstgaluska” díjat kaptak munkájuk elismeréséül. A mű­sor végeztével a talpalávalót Csekő György biztosította. Pallag Attiláné Egy pillanat... ...s nyomban baleset áldozata leszek, ha nem ugrok el előle. Reggelente a kapualjban űzött vadként rohan szembe velem a mindig késésben viharzó srác. Kint az utcán a hátizsákos fiatal­úr a zebra helyett átvág a veszé­lyes úttesten, és trapp az iskola felé... Diák én is voltam, de eny- nyire igyekvő soha... — gondol­tam. Tegnap aztán végre leesett nálam a tantusz. Később érkez­vén a megszokott reggeli idő­ponttól, a nyüzsgő autóbusz- megálló mellett, a színház ár­kádja alatt ismerőst pillantottam meg. Hohó, a suliba lázasan igyekvő fiú nem stréber, hanem szerelmes! Egy meseszép, feke­te hajú lánnyal önfeledten ölel­ték egymást. Körülöttük mintha csak megállt volna az idő, a csal­hatatlan tavasz egy pillanata. Simon I. (dm a szerk.-ben) Kopottas otthonban, jó hangulatban A Hevesi Idősek és Mozgásfo­gyatékosok Otthonában az előző évek hagyományához híven az idén is megrendeztük a télűző farsangi bált. Az ötletes és szín­vonalas jelmezek a „hangyaboly” foglalkoztatóban készültek a lakók kívánsága sze­rint. A jelmezes felvonulás után a zsűri a legötletesebbnek a „Szent Péter esernyővel” jelmezt találta. A 2. díjat a boszorkány, a harmadikat Evettke a tv-s Bese­nyő családból nyerte el. Az alkal­mazottak egy csoportja a „Való világ” paródiájának részletével nagy sikert aratott. Minden jel­mezes ajándékot kapott. A meg­kopott otthon falai ismét élettel teltek meg. A zenét Ligeti Róbert szolgáltatta, kitűnő hangulatot teremtve. A lakók és az itt dolgo­zók bíznak abban, hogy a megye és a város sikeres pályázata ered­ményeként egy idő múlva sike­rül új otthonban ünnepelniük. Sasvári Lajos Adjanak esélyt a fiataloknak! Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevétele­ket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb köz­életi kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következménye, hogy anyag­torlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. Ki mit tud? Minden évben részt veszünk az időseknek megrendezendő Ki mit tud?-on. így volt ez március 9-én is. Műsorral ünnepelték a művelődési központ 25. évfor­dulóját is. A Családsegítő Inté­zet Lajosvárosi Idősek Klubjából többen is szerephez jutottak. Ők az oklevélen kívül még vázát is kaptak, mint minden résztvevő. Úgy gondolom, megérdemlik, hogy a nevüket megismerjék: Máté Ferencné, Szűcs Gyuláné (vers), Joó Mihályné (régi hábo­rús nóták), Zakar Ferenc (száj- harmonika), dr. Péter Árpád (tangóharmonika). Nagy öröm­mel lépett fel az idősek klubjá­nak Estike népdalköre, műsoruk igen vidám hangulatot teremtett a nézőtéren. Várjuk a legköze­lebbi megmérettetést, ami márc. 23-án Egerben, a Hagyományőr­ző Együttesek Fesztiválján lesz. Magyari Lászlóné klubtag „Reménytelen állásvadászat” cím­mel febr. 12-én megjelent olvasói levelemre febr. 26-án „Egy újabb reménytelen állásvadász” c. olva­sói levél jelent meg. Erre szeretnék reagálni. A levél írója 57 éves, pe­dagógusként dolgozott 32 évig, s két éve munkanélküli. Sajnálom őt, azonban én csupán 24 éves va­gyok, s még nem tudtam elhelyez­kedni sehol. Én a nyugdíjtól is messze vagyok, nem úgy, mint idősebb sorstársam. Az ő 32 éves munkaviszonya nem kevés, arra már adnak nyugdíjat, s mellette, mint sok fiatal, dolgozni is tud. Rá­adásul a nyugdíjast jobban fel is veszik, mint engem. Ezért bele kel­lene törődnie 57 évesen, 32 évvel a háta mögött, és hogy két éve nem talál munkát, hogy hiába próbál­kozik. Ráadásul otthon egy peda­gógus tud különórákat adni diá­koknak, még ha nincs is munkahe­lye. Én hogyan szerzek ennyi munkaévet, ha sehová nem vesz­nek fel huszonévesen? Azt hiszem, hogy egy 57 éves könnyebb hely­zetben van, mint mi fiatalok! Köz- alkalmazottként viszonylag jól ke­reshetett, ha gyakorlott pedagógus volt. Mindenki nem lehet tanár, s ráadásul máshonnan még hama­rabb elküldik az embert, mint a közalkalmazottakat. Neki volt gyö­nyörű 32 év munkaviszonya, má­soknak meg fiatalon is cserélőd­nek sorra a munkahelyek, sőt meg is szűnnek. Pedagógusra mindig szükség volt, azoknál is főleg a gyakorlott emberekre. Az ő esetük­ben az utazást is fizetik, mint min­den közalkalmazotti ágazatban. A hozzám hasonló álláskeresők az utazással is gondban vannak, hi­szen nem térítik meg a bérletet. A megyeszékhelyen élők egyébként is nagyobb esélyekkel találnak munkát, mint a vidékiek. Azt írja, hogy 50 év felett leírják az embert. Leírnak ott sok 40-es embert és hu­szonéveseket is éppúgy. Miért van olyan sok munkanélküli Heves megyében? Nem az 50-es és 40-es emberekből, hanem a sok fiatalból áll, és nekik, mint nekem is, gyűj­teni kell(ene) az éveket a nyugdíj­hoz. De hogyan, amikor a közal­kalmazottakon kívül sok embert be se jelentenek a munkaadók? Egy-egy idősebb pedagógus átad­hatná már a helyét az állástalan pá­lyakezdőknek. Szerintem ne kese­redjen el, mert nincs rá oka ennyi év után. Inkább adjon helyet más­nak is! Attól, hogy ő nem 100%-os nyugdíjas lesz, nem kell kétségbe esnie, a 67,5%-ot bizonyára meg­kapja. De mi fiatalok meddig élős- ködjünk a szüléink nyakán munka nélkül? Kovács Krisztián (rím a szerk.-ben) Alábbi levelünket vitaindító­nak szánjuk: A Heves Megyei Hírlap márc.'7- i számában jelent meg az a rövid cikk a 3. oldalon „Az utolsó üveg” címmel, melyben tudósítanak bennünket, hogy az „utolsó üve­ges ásványvizet is kivonták a for­galomból”. Miközben máshol ar­ról olvashatunk, hogy újabb mű- anyagflakon-gyártó gépsort he­lyeztek üzembe. Nagyon jó lenne, ha a műanyag flakonok helyett visszaváltható üvegekbe töltené­nek mindent, mert már szinte mindenütt, úton-útfélen az eldo­bált műanyag flakonokban „gyö­nyörködhetünk”. Emlékszem: gyerekkoromban még a tejet is üvegben árulták. Most mindez el­dobható — ilyen gazdagok len­nénk? A befőttes, savanyúságos üvegeket is vissza kellene váltani, úgy, mint régen. Mindent kido­bunk, a szemét csak gyűlik, csak szennyezzük a környezetet! Nem lehetne ezen változtatni? (Név és rím a szerk.-ben)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom