Heves Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-08 / 33. szám

K ora este csörrent meg a mobilom. Szomorú hangú nő keresett, s hogy ki is ő valójában, az csak a gyors bemutatkozás után tudatosult ben­nem.- Feca elment - mondta megrendül­tén.- Ezt úgy értsem, hogy..., hogy meg­halt?- Igen. Mély sóhajtás után tudtam csak meg­szólalni.- Őszintén sajnálom, és egyszerűen nem értem, olyan biztató volt minden.- Mi sem értjük - hangzott csendesen a vonal túlsó végén. - De most először össze kell szednünk magunkat, hogy a végére járhassunk a dolgoknak. Derült égből... Feca hároméves volt akkoriban, ami­kor szülei - Szakács Emőke és Nagy Fe­renc - a korábbi kényszerű albérletezés után saját otthont teremthettek maguk­nak az egri garzonház hatodik emeleti egyszobás lakásában. Igazi boldogság volt ez egészen addig, amíg - mint derült égből villámcsapás - le nem sújtotta őket a hír: gyermeküket megtámadta valami­lyen kór.- Először csak olyan sápadtnak tűnt, majd kék-zöld foltok lettek rajta, mintha jól elvertük volna, pedig soha nem bán­tottuk - idézik azokat az időket. - Aztán egyre többször lett hurutos. A háziorvos elküldte vérvételre, s ott az derült ki, hogy rendkívül rossz a vérképe. A kissrácot azon nyomban a Miskolci Gyermekegészségügyi Központba irányí­tották, ahol dr. Nagy Kálmán tanár úr ke­zébe került. A vizsgálatokat követő diag­nózis kegyetlenül hangzott: leukémia.- Rémálom volt az egész - ingatja a fe­jét az édesanya. - Az orvosok azonban HÍRLAP MAGAZIN 11. OLDAL azzal biztattak bennünket, hogy ez a be­tegség ma már 58-60 százalékban ered­ményesen gyógyítható. A borsodi intézetben nyomban meg is kezdődött Feca kemoterápiás és sugárke­zelése. Ez alatt az idő alatt kihullott a ha­ja, elvesztette a szemöldökét, s nagyon sokat szenvedett, mert a fiatal szervezet nehezen viselte a kemény megpróbálta­tásokat. Az eredmény azonban nem ma­radt el.- Volt utána egy bő évünk, amikor már-már úgy látszott, hogy rendbe jön a gyerek. Azzal bocsátottak el bennünket, hogy ha öt éven belül nem újul ki a be­tegsége, akkor nyert ügyünk van. Sajnos, nem úgy történt: a korábbi tü­netek újból jelentkeztek. Nem volt más hátra, mint hogy erősebb és durvább dó­zist kellett adni a fiúcskának. Műtét vagy testvérke- Már az első alkalommal azzal fo­gadtak bennünket, hogy van-e másik gyermekünk, mert a tőle átvehető őssejt megmenthetné a fiunk életét. Miután még nem volt testvére, ez a megoldás vezetőinek is, akik gondoskodtak arról, hogy nagyobb lakást kapjanak a gar­zonházban. Kezdtek jó irányba haladni a dolgok. Ráadásul úgy hozta a sors - bár nem volt betervezve -, hogy Emőke asszony ismét terhes lett. A kis Fanni időben, s hála, egészségesen meg is érkezett, így re­mény volt arra, hogy a köldökvérből nyert őssejt meghozhatja bátyja gyógy­ulását.- Legnagyobb meglepetésünkre Mis­kolcon mégis a transzplantáció mellett döntöttek, s miután akadt is egy minden téren megfelelő donor, tavaly szeptem­ber 26-án sikeresen megtörtént a csont­velő-átültetés - lapoznak a zárójelenté­sek között. - Olyannyira jól alakultak a vizsgálati eredmények, hogy az ott köte­lező steril karantén, egy kétszer két mé­teres boxban eltöltött két hónap után ha­za is hozhattuk a fiunkat. November 22-ét írtak akkor. Feca leír­hatatlan boldogsággal foglalta el a szá­mára kialakított kis birodalmat, ahonnan csak akkor mozdult ki, amikor a heti rendszerességű kontrollra vitték a szülei. Feca elment akkor nem jöhetett szóba. Maradt a transzplantáció, azt viszont nem lehe­tett tudni, hogy mikor kerülhet rá sor, mert ahhoz egy minden szempontból alkalmas donorra van szükség - említik a szülők. A csontvelő-átültetés nem egyszerű dolog, részben rendkívül költséges, másrészt utána minimum száz napot vesz igénybe a gyógyulás. Ennyi időt teljesen steril körülmények között kell töltenie a lábadozónak, hogy teljesen egészségessé váljon. A szülőknek azt mondták az orvosok, hogy próbáljanak meg kialakítani otthon egy olyan steril szobát, ahol nyugodt körülmények kö­zött épülhet fel a srác. Ez viszont meg­haladta az erejüket, szerencsére nem maradtak egyedül a bajban. Ezért örök hálával tartoznak mindazoknak, akik a Ferikéért létrehozott alapítványi szám­lára pénzt küldtek, s ugyanúgy a város A műtét előtt azonban történt valami, ami ugyancsak nyugtalanította a csalá­dot. Öröm után üröm- Az egyik tanácsadás alkalmával a körzeti védőnő megkérdezte tőlünk, hogy volt-e valaha hepatitis B vírusos fertőzésünk - idézik. - Nem értettük a dolgot, mire megtudtuk tőle, hogy Feca - sejtéseink szerint a második ke­moterápiás kezelés során - megfertő­ződött. Amikor ezt szóvá tették, az orvosok azzal magyarázták a dolgot, hogy a vér- készítményeket nem áll módjukban vizs­gálni, azokat készen kapják. De még ha vizsgálnák is, a hosszú lappangási idő miatt kizárt, hogy felfedeznék a bajt.- A beszélgetést azzal zárta a tanár úr, hogy a transzplantációt tekintve a vírus jelenléte nem befolyásoló tényező. Ezt tudják kezelni, mondta, uralják a helyze­tet. Ebben a reményben járultunk hozzá aztán a műtét elvégzéséhez, ami azzal jár, hogy teljesen legyengítik a beteg immunrendszerét, hogy befogadja az idegen testet. Csak hát - mint utólag el­gondolkodtunk rajta - ezzel arányosan csökkent a hepatitis-fertőzés elleni véde­kezés lehetősége is. Ennek végül is az év vége felé jelent­keztek a következményei. Késve és ke­rülő úton tudták meg, hogy a vese- és a májfunkció értéke több százszorosán meghaladta a normális állapotot. És ez csak romlott, emiatt Feca ismét kórház­ba került. A gyermek mellett mindig volt valaki: ha az újszülött ellátása lehetővé tette, akkor az édesanyja, máskor az édesapja, illetve a nagymama, aki nap­lót vezetett unokája állapotáról. Mint ebből kiderül, január 26-án a gyermek­nél hányás és hasmenés jelentkezett, ez később megszűnt, ám a írelyzet nem ja­vult: Feca egyre zavartabban viselke­dett, s annak ellenére állandó mozgás­kényszere volt, hogy mind fáradéko­nyabb lett. Ettől kezdve - a nagymama szerint - nagy rohangá­lás kezdődött, kapkodva vizsgálatok sorát végez­ték el, az időközben be­adott gyógyszerek azon­ban nem használtak, ezért a gyerek az inten­zív osztályra került.- Akkor már én is ott voltam mellette - törli meg a szemét az édesanyja. - Kriti­kussá vált a helyzet, kétszer is leállt a spontán légzése, újra kellett éleszteni. Aztán február 2-án, vasárnap hajnal 4 órakor az intenzíves nővér közölte, hogy Ferike 3/4 3-kor meghalt...- Pedig az elején olyan biztató volt minden - ismételni tudom csak- , amit előző nap a telefonban mondtam Emőke asszonynak.- Igen, az - sóhajtja. - Éppen ezért tele vagyunk nyomasztó kérdésekkel, amikre választ várunk a kórház illeté­keseitől. És nem adjuk fel, amíg nem tisztázódik egyértelműen, hogy a si­keres műtét után miért következhe­tett be ez a tragédia. Ennyivel tarto­zunk Feca emlékének, s azoknak a sorstársainak, akiknek szintén az éle­tük a tét. SZILVÁS ISTVÁN Sok a gyermek az áldozatok között A 2002-es esztendőt megelőzően Heves megyében hosszú ideig nem történt olyan eset, amikor az anya gyermeke (vagy gyermekei) életére tört volna. Aztán valami „fordulat” következett be, mert egymást érték azok a bűncselekmények, amelyeknek újszülött, több esetben pedig már nagyobbacska gyermek volt a sértettje. A legnagyobb visszhangot persze a hatvani tragédia keltette, hiszen három halottja volt a történteknek. A megyei bíróság tavaly súlyos ítélettel el­ső fokon lezárt egy adácsi esetet, idén februárban további kettőt fog tárgyalni. Közös vonásuk: az anyuka szülés után hosszabb-rövidebb idővel végzett megszült magzatával. Az a cselek­mény, amiről ez az írás szól, „csupán” emberölési kísérlet maradt. Igaz, a törvény ezt is olyan súllyal bünteti, hogy miatta hosszú börtönévek járnak. A Heves Megyei Bíróság elő­készítő tárgyalást tartott ja­nuár végén egy most 24 esztendős anyuka büntetőperé­ben. A vádlott két gyermekét akar­ta megfojtani, majd az általa sike­resnek gondolt cselekmény után hypót ivott és felvágta ereit. A tör­téntek idején, 2002. május 3-án a kevesebb mint egyéves kisfiú, il­letve az alig hároméves másik gyermek túlélte az emberölési kí­sérletet, hasonlóan az életükre tö­rő anyához. A vádlottak padján a bv-felü- gyelő mellett ülő nő arca sok min­dent nem árul el annak, aki elő­ször látja. Ha most azonnal kien­gednék az utcára - az előzetes le­tartóztatottak saját öltözetüket vi­selik -, senki nem mondaná meg róla, milyen teher nyomja a lelkét és honnan jött éppen. De erre a kiengedésre egyelőre várnia kell. Erről szól ugyanis többek között az előkészítő tárgyalás: fenntart­ja-e a bíróság az előzetes letartóz­tatását, vagy megszünteti? Utób­bit a vádlott és védője kérte, a fog- vatartás fenntartását pedig a me­gyei főügyészség továbbra is szükségesnek tartotta. A jogban kicsit is jártas ember éppúgy felkapja persze erre a kér­désre a fejét, mint aki laikusként olvassa a hírt. Egy olyan büntető­perben, amelyben több, 14. életév­ét még be nem töltött személy el­len elkövetett emberölés bűntett­ének kísérlete a vád, egyáltalán miként jöhet szóba az előzetes le­tartóztatás megszüntetése? Ennek a cselekménynek a büntetési téte­le 10 évnél kezdődik ugyanis, de tekintettel a két minősítő körül­ményre, ennél többre kell számí­tania a vádlottnak. A reggel kilenc órakor kezdő­dött előkészítő tárgyaláson nem sokkal déli 12 óra előtt válik vilá­gossá, hogy a kétgyermekes anya elhagyhatja az idestova kilenc hó­napja „otthonaként” funkcionáló büntetés-végrehajtási intézetet. Azzal persze nem kell számolnia senkinek, hogy az utcán találko­zik vele, vagy mellette utazik majd valamelyik tömegközleke­dési járaton. A bíróság ugyanis lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a vádlottal szemben, benne há­zi őrizettel. Azt is kikötötte végzé­sében a büntetőtanács, hogy a két gyermekkel nem hagyható egye­dül a lakásban. A bíróság ezen döntésének meghozatala előtt alaposan meg­vizsgálta a kérdést, hiszen ez a dolga. Az egyik legfontosabb té­nyező a Heves Megyei Főügyész­ség vádiratában is benne foglalta­tik: a vádlott 1998-tól elmebeteg­ségben szenved. „Nála bipoláris affektiv zavar diagnosztizálható. A betegség jellemzője, hogy a be­teg, így a vádlott pszichéje is két szélsőséges lelkiállapot - a mánia (felhangoltság, túlfűtöttség) és a depresszió (lehangoltság, kilátás- talanság) érzése - között hullám­zik, akár nagy időbeni különbsé­gekkel, eltérő időtartamú, kom­penzált (köztes) állapotokkal”. Igaz, az elmebetegség megálla­pítása körül támadt némi „zavar”. Az Igazságügyi Megfigyelő és El­megyógyító Intézet (IMÉI) az igaz­ságügyi elme-, valamint pszichiá­ter szakértők véleményétől eltérő­en nem állapította meg ezt a be­tegséget a vádlottnál. Ahogy leír­ták, a vádlott érzelmileg labilis, nála személyiségzavar, affektiv instabilitással társuló személyi­ségszerkezet figyelhető meg. (Zá­rójelben jegyezzük meg, hogy az IMEI-be bipoláris affektiv zavarral beutalt vádlottat mindvégig en­nek a diagnózisnak megfelelően kezelték és gyógy szerezték.) Ezt az ellentmondást a bíróság lényegi­nek tartotta, s bár az IMEI vélemé­nye nem tekinthető igazságügyi szakvéleménynek, a bíróság a debreceni egyetemtől kért újabb szakvéleményt. A kétgyermekes nő kezéről a bírói végzés értelmében azonnal lekerült a bilincs, s az estét már a gyermekei társaságában tölthette, akik - mint védőügyvédje fogal­mazott - a Mindenható akaratá­nak köszönhetően életben van­nak, s legfontosabb érdekeik sze­rint az anyukának mellettük kell lennie. Elsősorban azért, mert va­lóban szereti őket. Erre utaltak azok a gondoskodó levelek, ame­lyek a fogvatartás alatt íródtak a nagymamájukhoz, illetve a déd- szülőhöz. Ézekb'en arról írt a vád­lott, hogy miként etessék, öltöz­tessék őket, mire vigyázzanak, ha hideg van, vagy éppen rekkenő a hőség. Ami viszont a kilenc hónappal ezelőtti, csaknem végzetes törté­néseket illeti, arról ekképpen szól a vádirat: X. Y. 2001 októberétől szülei házában lakott. Itt élt apja és anyja, valamint a vádlott 1999 szeptemberében és 2001 júniusá­ban született gyermekei. A vádlott és apja nem voltak jó viszonyban egymással. Ennek okai részben az apa italozó életmódjából fakadó különböző jellegű konfliktusok voltak. A családból többen, de kü­lönösen X. Y. nagymamája nehez­ményezte, hogy a vádlott a két apától született gyermekeit elvált­ként, egyedül ne­velte. Emiatt a vádlottnak is bűn­tudata volt. Úgy érezte, hogy az ő hibája, hogy a gyermekei apa nélkül nőnek fel. A vádlottnak nem sikerült a korosz­tályához tartozó férfiak közül sen­kivel olyan kapcsolatot létesíteni, ami együttéléshez vezetett volna, így a gyermekeinek nem volt ne­velőapja, neki nem volt tényleges férfi segítsége a családban. A vádlott mégis gondosan ellát­ta és nevelte két 14 év alatti gyer­mekét. 2002 tavaszán X. Y. elme- betegségének depressziós szaka­szába került. A fentiekben leírt,, fennálló helyzetet túldimenzionál­ta, megoldhatatlan kudarcként élte meg. Úgy érezte, nincs számára ki­út, a jövője kilátástalan. Betegségé­ből adódóan nem töltötte el öröm­mel az a tény sem, hogy május 4- én a 23. születésnapja érkezett el. Erre gondolva inkább még mé­lyebb depresszióba süllyedt. Má­jus 3-án fél tízre a vádlott egyedül maradt a lakásban a gyermekeivel, felöltöztette fiait, játszott velük. 11 óra előtt nem sokkal kisebbik gyer­mekét sikerült elaltatnia. 11 óra körül a postás születés- napi üdvözlőlapot kézbesített, melyben a vádlott keresztanyja jókívánságait küldte. Ez volt az a momentum, ami végleg felzaklat­ta a vádlottat. A lapot elolvasva sírva fakadt. Nem volt ott senki, akihez segítségért fordulhatott volna, a kialakult lelkiállapotában úgy ítélte meg, hogy véget kell vetnie az életének. Úgy határo­zott, hogy a halálba magával viszi gyermekeit is, mert nem akarta anya nélkül hagyni őket. Előbb a nagyobb szobába ment, ahol 8 hónapos gyermeke még aludt. Az ágyon elhelyezett egyik, nonfiguratív mintával dí­szített, négyszögletes gyapjú dísz­párnát középen összemarkolva a csecsemő arcába szorította. A sér­tett felébredt, megpróbálta a pár­nát eltolni az arcáról, de a vádlott erőfölénye miatt ez neki nem si­kerülhetett. Az anya pontosan meg nem határozható ideig, de legalább egy percig nyomta az arcra a díszpárnát. Azt csak akkor engedte fel, mikor a gyermek már nem mozdult, érzékelhetően nem is lélegzett. A nagyobbik fiú ezalatt a fürdő­szobával szomszédos, a nagyszü­lők által lakott szobában a családi fotóalbumot nézegette, amit előző­leg a vádlott adott a kezébe. Az anyja a másik szobából ide érke­zett. Gyermeke - nem tudva a test­vérével történtekről - kérte, hogy táncoljanak. A vádlott ölébe vette a kicsit, táncolt vele, majd mindket­ten a dupla ágyra ültek. A kisfiú az albumot szerette volna nézegetni még, de a vádlottnak más volt a terve. Most ő kérte, hogy játssza­nak, és amikor fia hanyatt dőlt az ágyon, váratlanul az ő arcára is párnát szorított. A sértett tiltako­zott, megpróbált szabadulni, azon­ban a vádlott két kézzel támasz­kodott a párná­ra, erővel nyom­ta azt lefelé. A fiú a kialakult oxigénhiány kö- vetkeztében egy-két percen belül elvesztette az öntudatát, teste elemyedt. A vádlott anyja 11 óra 45 perc­kor érkezett haza. Lányát a fürdő­szobában, véresen, habzó szájjal, fekve találta. A nagyobbik szobá­ban a kisebb fiú feküdt az ágyon. Ő már eszméletre tért, nyitott szemmel, szabályosan lélegzett, de még mozdulatlan volt. A na­gyobb gyermek a kisebbik szobá­ban csukott szemmel öntudatla­nul feküdt az ágyon. Őt az értesí­tett orvos, illetve mentőszemély­zet látta el később. ___________________________________________ISIKÉ) É letben maradtak Az akár néhány perccel tovább alkalmazott, párnával történt fojtás alkalmas lett volna a kívánt halálos eredmény előidézésére - szö­gezi le a vádhatóság. A szobából a vádlott a szomszédos fürdőszo­bába ment. Megivott néhány korty hypót, majd borotvapengével megvágta a bal csuklóját. Ezután összeesett a kövezeten. Ónkezü- en végrehajtott cselekvései nem voltak alkalmasak saját maga megölésére.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom