Heves Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-01 / 27. szám
/ A sátán maga a bűnös csábítás A fenyegetések megkövetelik, hogy az ellenséghez vigyék el a háborút A biztonság nehezen meghatározható fogalom. A témával foglalkozó szakirodalom a biztonsággal összefüggésben az egyes emberek, emberi közösségek, államok és a nemzetközi rendszer biztonságát elemzi. A biztonság mindig valamilyen fenyegetés, veszély vagy kockázat megjelenése kapcsán felvetődő igény. A biztonság végső soron az értékek védelmét jelenti, olyan értékekét, amelyeket egy közösség tagjai elfogadnak és fontosnak tartanak - állapítja meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Biztonsági és Stratégiai Tanszékén készített tanulmányában Balázs Csaba alezredes. Tanulmányai során a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság főtisztje annak apropóján készítette dolgozatát, hogy az utóbbi években az Egyesült Államok, illetve immár számos más ország a nemzetközi terrorizmus célpontjává vált. A fenyegetések a nemzetközi környezetből származnak - írja munkájában -, mert a nemzetközi rendszer alapvetően anarchikus. Ez a jelleg abból következik, hogy egyes államok szuverén módon próbálják érdekeiket érvényesíteni, ebből fakadóan nem ismernek el maguk felett semmiféle hatalmat. Katonai erő és kölcsönös biztonság A biztonsági probléma eredete és fejlődése során két irányzat alakult ki. Az úgynevezett realista iskola képviselői a katonai erő fejlesztésében látták a biztonság legfontosabb feltételét, s felfogásukban a katonai erő mindvégig központi szerepet kapott. Időközben megjelent a biztonsági dilemma koncepciója, miszerint, ha saját érdekeire hivatkozva egy állam olyan túlságosan erős katonai potenciált hoz létre, amelyet más államok fenyegetőnek éreznek, akkor ennek alapján ők is erősítik katonai képességüket, növelve ezzel az első állam fenyegetettségét. Ezzel elindul egy láncreakció, amely általános fegyverkezési versenybe torkollik, ezáltal pedig növekszik valamennyi érintett fenyegetettsége, illetve csökken a biztonsága. Az 1970-es években megjelentek a biztonsági rezsimmel kapcsolatos nézetek, amelyek alternatív modellt javasoltak az államok közötti állandó hatalmi harcokkal szemben. Egy évtizeddel később pedig kialakult a „közös biztonság” és a „kölcsönös biztonság” fogalma, ezeket a nemzetközi rendszerre helyezkedő elméleteket az idealista iskola elnevezés alatt csoportosították. A két iskola közötti éles véleménykülönbség az idők során enyhült, miután a nemzeti biztonság mellett egyre indokoltabb nemzetközi biztonságról is beszélni. Az elmúlt évtizedekben ugyanis az államok egy sor nemzetközi szervezetet hoztak létre a politikai és gazdasági biztonság, illetve a katonai együttműködés elmélyítése érdekében. A napjainkban tapasztalható európai folyamatok is azt mutatják, hogy a nemzeti és a nemzetközi biztonság koncepciója közötti különbség csökken, s egyre inkább kiegyenlíti egymást. Mi vezetett , a terrorizmushoz? A kérdés kapcsán az utóbbi években ismét előtérbe került az amerikai Sámuel P. Huntington híres könyve, melynek A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása címet adta a szerző. S nem véletlenül, mert korunk alapvető társadalmi folyamatainak a magyarázatát a ávilizációk harcában, az eltérő kultúrák és vallások összeütközésében látja a gondolkodó. Samuel P. Huntington a nyugati civilizációt mint lehetséges ellenséget állítja szembe más civilizációkkal, így az iszlámmal is. S mint megállapítja, ez a szembenállás elkerülhetetlen háborút sugall, a valóságos problémák megoldása nélkül. getlenül attól, hogy egy szervezet szeparatistának, anarchistának, ellenzékinek avagy igazhitűnek vall- ja-e magát, az minősíti őket, hogy az erőszakos cselekményeket fegyvertelen emberek, védtelen tárgyak ellen hajtják végre. Abból a célból, hogy a tömegeket megfélemlítsék, s ily módon szerezzenek érvényt politikai és egyéb akaratuknak a szélesebb nyilvánosság előtt. A nemzetközi terroristamerényletek 40 százalékát a Közel-Keleten, 15-15 százalékát Ázsiában és Európában hajtották végre. A leggyakoribb elkövetési mód a bombamerénylet, a legveszélyesebb formája pedig a nemzetközi légi közlekedés elleni támadás. Az 1980-as évek közepéig a látványos repülőgép-eltérítések tartották izgalomban a világot, az időközben hozott ellenintézkedések, valamint a légi kalózok példás elítélése azonban éreztette hatását egészen a feledhetetlen szeptember 11 -i eseményekig, amikor új időszámítás kezdődött a terrorizmusban. A láthatatlan ellenséggel szemben nehéz hadakozni, az egyik helyről kiszorított fanatikusok valahol másutt újjászerveződhetnek. Ez abból adódik, hogy a terrornak táptalajt adó problémák zöme belátható időn belül nem oldódik meg, s a reálpolitikai vagy annak vélt érdekek alapján mindig akadhat olyan állam vagy állami szervezet, amely megpróbálja kihasználni őket. Másrészt a szervezett nemzetközi bűnözés - elsősorban az illegális fegyverpiac - anyagi érdekből is biztosítja a terrorizmus utánpótlását. Miért az USA az elsődleges célpont? A liberális demokráciák a tudomány, a technológia és az innováció terén eddig felülmúlták minden Az emberi világ gazdasági és technikai ereje az elmúlt ötven évben olyan gyorsan növekedett meg, hogy a világtársadalom jellege megváltozott. Az emberiség 20 százaléka - néhány észak-amerikai, nyugat-európai, távol-keleti és olajjal rendelkező arab ország gazdag rétege - birtokolja a világ anyagi javainak 80 százalékát. Nem véletlen, hogy az 1990-es években új elégedetlenségi hullám söpört végig a világ különböző régióiban. A konzervatív arab világban is végbement a hatalmi elitek és a társadalom döntő többségét alkotó szegénység közötti radikális szakadás. Mindenütt a vallási fundamentalizmus valamely formája alakult ki. így a csecsen fundamentalizmustól kezdve az afgán tálibokig rendkívül sokféle fegyveres ellenállás jött létre az „istentelen kommunistákkal” és a „hitetlen kapitalista ördögökkel” szemben is. A nemzetközi jog fellazulásával, a kapitalista világrend nyüvánvaló működési zavarai következtében kiéleződött szociális ellentétekkel együtt fellazultak az erkölcsi korlátok is a rendszerrel szemben. Ez világosan kiderül az iszlám terrorizmus minden cselekedetében, mint a repülőgép- és az izraeli öngyilkos robbantások esetében, az algériai tömegmészárlásokban, a moszkvai lakóházak és színházlátogatók elleni akcióban, illetve az Amerika- ellenes támadásokban. Mondván: az istentelen ellenséggel szemben mindent szabad. A legújabb fenyegető a láthatatlan ellenség A demokráciákat a hidegháború elmúltával leginkább a terrorizmus fenyegeti, miután szervezetei minden kontinensen jelen vannak. Fügellenfelüket, mert a piacok folyamatosan tesztelik az emberi igényeket és a technikai lehetőségeket. Nagymértékben ennek tudható be, hogy az üy módon elért életforma rendkívül vonzó. S amikor az iszlám vallási vezetők az Egyesült Államokat a nagy sátánnak nevezték, pontosan tudták, hogy mit jelent ez a szimbolikus jelölés: számukra a sátán maga a csábítás. Az igazi fenyegetés nem Amerika katonai és gazdasági hatalma, hanem az, hogy az emberek vonzónak találják az ottani életformát. Ez ellen a csábítás ellen szó szerint képesek minden eszközt bevetni. Csak Pakisztánban 15 ezer olyan madrasz működik, ahol a gyerekek tömegének kizárólag csak a Koránt és a Nyugat gyűlöletét tanítják, ahol - főként az utóbbival - az öngyilkos merénylők kimeríthetetlen táborát növelik. Azzal ma mindenki egyetért - írja tanulmányában Balázs Csaba -, hogy a terrorizmussal még sokáig együtt kell élnünk, ám ha nem lépünk fel ellene, halálos veszéllyé válhat. Főként akkor, ha ehhez valamilyen állami támogatást kap, netán tömegpusztító fegyverekre tesz szert. Az egész világot foglalkoztató kérdés, hogy miként lehet ezt megakadályozni, illetve védekezni az orvtámadások ellen. Erre egyrészt a demokratikus világ antiterrorista koalíciója lehet alkalmas, miután je lenleg nem létezik olyan állam, amely egyedül képes lenne önmaga biztonságát szavatolni. Másrészt a terrorizmust kiváltó társadalmi, etnikai és vallási okok alapos vizsgálatára kell koncentrálni, hogy azok kiküszöbölhetőek legyenek, ennek megvalósítására azonban feltehetően csak évszázadok múltán kerülhet sor. Az tény, hogy globális megoldásokra van szükség, csakhogy ehhez hiányzik az intellektuális bátorság, a politikai elszántság, illetve a gazdasági érdek. Egyelőre nem bontakoztak ki merész, ugyanakkor megvalósítható tervezetek a fejletlen és a fejlett világ összekapcsolásáról, együttműködési és segélyezési megoldásairól. A világ válaszúihoz érkezett A terrorizmus megerősödése, illetve az abban érintett országok ellen való fellépés egyre sürgetőbbé vált. Dönteni kell a megteendő lépésekről. Ami az Egyesült Államokat illeti, az USA szakított a fél évszázaddal ezelőtt, a hidegháború kezdetén kidolgozott - és azóta csak módosított - kül- és katona- politikai doktrínával. Ez az elrettentés (deterrence) és a visszaszorítás (containment) kettős elvén nyugodott. George VJ. Bush elnök a West Point-i katonai akadémián tartott beszédében a következő szavakkal hajította félre az említett doktrínát: „Az elrettentés semmit sem jelent azokkal az árnyékban meghúzódó terroristahálózatokkal szemben, amelyeknek sem országokat, sem polgárokat nem kell védeniük. A visszaszorítás nem alkalmazható beszámíthatatlan és tömegpusztító fegyvereket birtokló diktátorokkal szemben, akik ezeket a fegyvereket titokban átadhatják terrorista szövetségesdknek. ”. Az elnök szerint ez az új helyzet új gondolkodásmódot igényel, ezért a régi megközelítést a megelőző doktrína váltja fel. A Bush- beszéd után Rumsfeld amerikai védelmi miniszter nyíltan kimondta: a terrorizmus és a XXI. században felbukkanó más fenyegetések megkövetelik, hogy az ellenségekhez vigyék el a háborút. Ami most Irak küszöbén áll... ___________ SZILVÁS ISTVÁN P usoma, a Cigány Krisztus Egy valósághű dokumentumdráma megszületésének háttere Rendhagyó „jogorvoslati” formát választott — a Legfelsőbb Bíróság előtt fekvő felülvizsgálati kérelem mellett — Pusoma Dénes kártalanítási ügyének jogi képviselője, dr. Magyar Elemér. Két okból is különlegeset. Egyrészt élethű színpadi drámát írt arról, mennyire kiszolgáltatottá válhat a hazai jogrendben egy eldugott kis falu átlagosnál jóval kisebb képességekkel megáldott polgára. Másrészt a naturalista, helyenként brutálisan szókimondó, ám komoly irodalmi értékű alkotás vádiratnak is felfogható az álláspontját elvtelenül is védelmező állammal, a súlyos hibáikat a tények ellenére el nem ismerő jogalkalmazókkal szemben. Beszélgetésünkből a szerzővel az derül ki: nem is állt más a szándékában, minthogy minderre rámutasson.- Milyen cél vezérelt abban, hogy a magyar igazságszolgáltatás fekete foltjának is minősíthető esetet irodalmi értékű - ráadásul színpadi — művé formáld át? — Én a néhai Pusoma Dénes bűnügyét soha nem tekintettem a honi igazságszolgáltatás úgymond fekete foltjának - adja meg a feleletet dr. Magyar Elemér. - A tévedés lehetősége a büntetőeljárásokban is benne van, akárcsak bármely más foglalkozásban. (Az enyémben is, sajnos!) A fő baj nem a tévedés, hanem az, ha ezt nem hajlandók korrigálni! Sőt, a hatalom - a mundért védve - még azt sem hajlandó elismerni, hogy egyáltalán hibázott volna. A Hírlap is beszámolt róla többször: az ivádi Pusoma Dénesi tévesen tették felelőssé egy falujabeü özvegyasszony haláláért, s a börtönben ártatlanul húzott le több mint két évet gyilkosként. (Teljesen véletlenül derült fény árrá, ki a valódi tettes.) A Magyar Állam azonban sértődötten kikérte magának, hogy akár egy fillért is fizessen kártalanításképpen Pusomának, mondván, ő volt a hibás, mert neki felróhatóan okot adott arra, hogy rá terelődjék a gyanú. Tehát a hatóság megtévesztésére törekedett. — No és mi történt valójában? Csupán az emlékek felfrissítése végettkérdem. — Valójában Dénes lett megtévesztés áldozata! Előzetes letartóztatásának sokadik hónapjában egy zárkatársa írásbeli beismerő nyilatkozatot csalt ki tőle azzal a hamis ürüggyel, hogy azt egy jó ügyvédnek juttatja el. Ezt a papírt „természetesen” — megszegve az ígéretét — a rendőröknek adta át, remélve, hogy így javíthat a saját helyzetén. Az ilyen justismordokhoz vezető legnagyobb hiba szerintem az a még a Horthy-érából örökölt rendőri- csendőri szemlélet, miszerint a legfőbb bizonyíték a gyanúsított beismerő vallomása. Egyszerűbb dolog félrevezetéssel, pár pofonnal, rúgással, fenyegetőzéssel egy félnótást beismerésre késztetni, mint egy lakást felporszívózni, a porzsákban lévő anyagot aprólékosan heteken át mikroszkóppal vizslami. Gondos adatgyűjtés helyett könnyebb kedvezményekkel ellátott, illetve megzsarolt, megfélemlített vamzereket a fogdán beiittetni a tetteseknek véltek mellé, hogy még az álmaikat is megfigyeljék. Ha hiszi, ha nem az olvasó, még Pusoma kifürkészett álmai is nagy szerepet játszottak a gyanú ráterelődésében! A dráma megírásakor az vezetett: ha már a Magyar Állam nem tette meg, én valamiféle igazságot szolgáltassak az életének a meghurcoltatás miatt végül önkezével véget vető Pusoma Dénes emlékének. S persze, hogy a történet tanulságul, okulásul szolgáljon a fiatalabb jogásznemzedéknek, s nem utolsósorban a törvényhozóknak is. Érdemes lenne elgondolkozniuk azon, vajon a mai szabályozás mellett érvényesül-e itthon a védelemhez fűződő jog alkotmányos alapelve? Nem kéne-e a kirendelt védői intézményt gyökeresen megváltoztatni? Mondjuk úgy, hogy például ne a nyomozó válasz- sza ki a védőt az igen szerény képességűek vagy a haverjai közül, aki egyébként is csak akkor tesz eleget a kirendelésben foglalt kötelességeinek, ha a védence külön is jattól neki. — Mondhatjuk, hogy a drámabeli helyszínek többszintes színpadi elhelyezésével, a főhős álmainak visszatérő megjelenítésével, a különböző idősíkok alkalmazásával, a naturális stílus szabadjára engedésével, a rendőri gonoszkodások, az agyafúrt jogászi mesterkedések, a fogva tartás valósághű ábrázolásával a honi büntetőeljárás metódusokkal szemben megfogalmazott védőbeszéde a dráma? — Annyiban, hogy ez a darab egy ártatlanul elítélt roma melletti védőbeszéd. Olyan cigányé, aki rövid életét elképesztő fizikai és szellemi nyomorban élte le faluszéli rozoga putrijában. Neki nem adatott meg a normális létezés lehetősége. Jöttek- mentek a feje fölött a „humánus”, „emberközpontú” rendszerek, de az ő és a hozzá hasonlók gondját egyetlen hatalom, párt sem volt hajlandó nyíltan vállalni, megoldani. Nem volt pénze ügyvédre, a kirendelt kollégának pedig akadtak az ő védelménél fontosabb dolgai is. Ilyen értelemben azonban ez az írás egyúttal vádbeszéd is! A hazai jog- gyakorlatban meglévő „rendőri gonoszkodások” és „agyafúrt jogászi mesterkedések” elleni vádbeszéd. — Nem tartasz-e attól a vádtól, hogy a drámaírói félülemelkedett- séget jelentősen gátolja a szerző eljárásbeli fáradozásait ismerve egyébként érthető - ügyvédi — elfogultság? — Elképzelhető, hogy tényleg hiányzik belőlem a kellő mérvű felülemelkedettség. A drámát igenis indulatból írtam! Azt sem tagadom, hogy elfogult voltam a főhősömmel szemben. De úgy vélem, nem is lehet tragikus emberi sorsokról emberi érzelmek nélkül írni, miként azokról olvasni, azokat előadni, nézni sem. Ám ez, úgy gondolom, nem akadályozott abban, hogy a valóságot próbáljam papírra vetni.-A kitűnő jellemrajzok, az élethű helyzetábíázolás miatt a ma gukm ismerők személyiségi jogi kérdéseket is felvethetnek. Bekal- kuláltade mindezt a dráma közzétételekor? (Folytatás a 8. oldalon) Amit a műről tudni kell A dokumentumdráma tizenhat színből áll. A helyszínek a színpadi elhelyezés alapján: alul a megfigyelőszoba, a kétszemélyes zárka, a kihallgatóhelyiség és a négyszemélyes zárka, felül a tárgyalóterem. Több idősíkban játszódnak a jelenetek, köztük szerepelnek a főhős, Pusoma Dénes álombéli látomásai is. A szereplők Dénes mellett zárkatársak, más fogvatartot- tak, fogdaőrök, rendőrnyomozók, az igazságszolgáltatás eljárásbeli résztvevői, Dénes hozzátartozói, ivádi emberek, mint tanúk.
